2016. 12. 13.

Chapter 43.


GOT7 Fanfic
Chapter 43.
BamBam

Leforgattuk az új videót, gyakoroltunk, szerepeltem az előadásokon, eljártam Yunhoz, próbáltunk, és mindeközben nagyon gyorsan telt az idő. Vagyis számomra.
Yun nagyon lefogyott, pedig állítása szerint többet evett, mint szokott, de legalább a lába egyre jobb lett. Attól még nagyon aggódtam miatta, mert tudtam, hogy mennyire unatkozik.

A délutáni előadás végeztével azonnal hozzá indultam, lepattintva a kis színészlányt, aki folyton utánam mászkált. Valamiért nem jutott el a tudatáig, hogy van barátnőm...

Yunt a szobájában találtam meg Hei társaságában, miközben egy vastag, fekete albumot lapozgatott.
-Szia! - Pusziltam meg az arcát, miközben felültem mellé az ágyra.
-Már azt hittem sohasem érsz ide... - Mondta, miközben leengedte a fotóalbumot, majd hozzám bújt.
-Pedig siettem. - Érintettem össze a homlokunkat. - Kicsit elhúzódott az előadás.
A fekete pólójára néztem, amit tőlem kapott, még a turné alatt, majd felvont szemöldökkel az arcára.
-Miért van rajtad pizsama?
-Holnap megyünk vissza a kórházba. - Magyarázta.
-És azért akarsz ilyen korán lefeküdni? - Csúsztam hozzá közelebb, és kitakartam a begipszelt lábát. A fekete filctollal rajzolt képeket néztem a fehér anyagon. A legtöbbet én alkottam neki, de megtaláltam a többiek rajzait is.
-Tízre kell mennünk. - Nézte ő is a rajzokat. - Lehet, hogy leveszik a gipszet...
-Pedig olyan szép lett. - Néztem újra az arcára. - De akkor ez most azt jelenti, hogy hamarosan meggyógyulsz?
-Most fog letelni a hat hét, de utána még rehabilitációra kell mennem. - Hajtotta a vállamra a fejét.
-És mit csináltál egész nap? - Kérdeztem, miközben az ujjaival kezdtem játszani.
-Segítettem mamának főzni, aztán össze-vissza mászkáltam a lakásban. Most már nem kellett olyan sokszor megállnom pihenni.
-Ez jó hír. - Mosolyodtam el.
-Meg a húgod felhívott, és mindenkit kibeszéltünk. - Nevetett fel.
-Lucy? - Lepődtem meg. - Hogyhogy?
-Először a lábam érdekelte, aztán Hei. - Mesélte. - De utána kibeszéltük a lányos ügyeinket, meg titeket. Nem is tudtam, hogy gyűjtötted a kockás alsókat. - Nevetett fel.
-Mi? - Néztem rá. - Lucy ilyeneket mesélt rólam?
Erre csak nevetve bólogatni kezdett.
Dühösnek tettem magam, amin még jobban nevetni kezdett.
Óvatosan hátradöntöttem az ágyán, majd puszikkal halmoztam el. Mikor abbahagyta a nevetést ledőltem mellé, és átöleltem a derekát.
-Majdnem két órán keresztül beszélgettünk. - Szólalt meg halkan kis idő után. - Sokszor kijavította a kiejtésem, és segített, ha valamit nem tudtam. Azon gondolkodtam, hogy leteszem a nyelvvizsgát belőle. Amíg gyógyulok úgyis sok időm van tanulni. Addig sem unatkozok.
-Ahogy gondolod. De szívesen segítek. - Suttogtam a hajába.
-És veled mi történt? - Simította meg a vállam.
-Csak a szokásos. - Sóhajtottam. - De legalább jól sikerült az előadás. Vagyis én úgy éreztem.
-Akkor biztosan. - Mosolygott rám.
A nyakamhoz bújtatta a fejét, és átölelt. A buksijára támasztottam az állam, és a hátát simogattam.
-Remélem minél hamarabb meggyógyulok, és újra együtt léphetünk fel. - Suttogta.
-Hogy mentek holnap? - Szólaltam meg.
-Yongi szabadságot vett ki. Danbival is akarnak valahová menni, úgyhogy pont kapóra jött neki. - Motyogta.
-Majd hívj fel, ha végeztetek. Holnap a kiadóban próbálunk, úgyhogy lehet, hogy el tudlak vinni hozzánk. Coco nagyon hiányol téged. Legalábbis YoungJae szerint. - Simogattam a haját.
-Észben tartom. - Hallottam az álmos hangját.
Jóleső csend volt a szobájában, Hei is a helyén szuszogott, és éreztem, hogy a karjaim között fekvő lány lélegzése is egyenletessé válik.
Nem akartam hazamenni, otthagyni őt, így mikor már biztos voltam benne, hogy elaludt, óvatosan lefejtettem a karjait magamról, és kibújtam mellőle.
Levettem a pulcsimat, majd a fekete albumot, ami a takarón hevert az éjjeliszekrényre raktam. Beállítottam a telefonomon egy ébresztőt, hogy időben fel tudjak kelni, és odaérni a kiadóba, aztán a széktámlán heverő takarót az ágyra dobva visszamásztam az alvó lány mellé.
Betakargattam, majd én is betakaróztam a pléddel, és őt átölelve aludtam el.

~másnap reggel~

Mikor az ébresztő csörögni kezdett majdnem kiugrottam az ágyból, olyan hirtelen jött zaj volt. Gyorsan kikapcsoltam, mielőtt még az édesen szuszogó lány felébredt volna rá, aztán kihámoztam magam a plédből, amibe jóformán belegabalyodtam.
Annak ellenére, hogy majdnem lelöktem azt a vastag fekete albumot az éjjeliszekrényről, és hogy Hei abban a pillanatban, ahogy kikeltem az ágyból már mellettem termett, Yunt nem ébresztettük fel.
A kutya végigkísérte tekintetével a készülődésem, majd, miután egy csókot nyomtam az alvó szerelmem arcára, kikísért a bejárati ajtóig.
Dae nénitől kaptam kulcsot, így szabadon mászkálhattam ki-be, akár az éjszaka közepén is, így nem volt gondom az ajtóval. Bár a kutya mindenképpen ki akart menni velem, végül tíz percnyi szenvedés után sikerült visszaparancsolnom a lakásba.

A kiadóba csak kis késéssel értem be, ami miatt JB csúnyán nézett rám, mikor beestem a próbaterembe.
A tánctanár Hyung leállította a zenét, és miután leszidott (pedig tényleg csak három-négy percet késtem), átöltöztem, és beálltam, elölről kezdtük a koreográfiát.

Három óránként tartottunk rövid szüneteket, mert Jacksonnak mosdóba kellett mennie. Aztán fél kettő körül volt egy hosszabb szünetünk.
Leizzadva, lihegve feküdtem el a földön, miután kiittam a kétliteres vizem maradékát.
Lehunytam a szemem, és csak bámultam a sötétséget, miközben a kissé normálisabbá váló légzésemet hallgattam.
-Csá Yun! - Hallottam Jackson hangját, mire kinyitottam a szemem, és felültem. A terem másik végében a falnak támaszkodva állt a táskám mellett, kezében a telefonommal. - Ja, éppen kiterült a földön. .... És hogy vagy? Jobb már a lábad?
-Hyung! - szóltam rá, miközben összevakartam magam a padlóról, és elindultam felé.
-Tényleg? - Hallgatta Yunt. - És mit mondtak?
-Jackson! - Szóltam rá, de nem reagált. Elfordult, és tovább beszélgetett Yunnal.
Egy csomó "Aha" meg "Tényleg?!" után végül megkaptam a telefonom.
-Szia Yun-ah! - Szóltam bele.
-Szia Oppa... Hogyhogy Jackson vette fel? - Hallottam a gyönyörű hangját.
-Valószínűleg ő volt közelebb a táskámhoz. - De ez nem lényeg. Mit mondtak?
-Levették a gipszet. - Szinte láttam magam előtt a mosolygós arcát. - Még egy hónapig kell gyógytornára járnom vissza a kórházba, és körübellül két hétig kell még a mankó.
-Ennek nagyon örülök! - Mosolyogtam.
-Még meg kell várnunk Yongit, mert elhívta valahová a doktor, de olyan negyed óra, húsz perc múlva végzünk.
-Most hosszú szünetünk van, úgyhogy el tudok menni érted. - Rúgtam le az edzőcipőt a lábamról. - Húsz perc alatt nagy forgalomban is odaérek.
-Akkor várlak. Majd csörgess meg ha ideértél.
-Húsz perc múlva legkésőbb. - Köszöntem el tőle, majd letettem.
Vállamra kaptam a kabátom, és összeszedtem a kocsi kulcsot.
-Hová mész? - Érdeklődött YuGyeom, mikor kinyitottam az ajtót.
-Yunért. Sietek vissza. - Válaszoltam neki vissza sem fordulva.
-Hozhatnál valami kaját. - Kiabált utánam YoungJae, de akkor már a folyosón voltam.

Negyed óra alatt odaértem a kórházhoz.
A kocsiból kiszállva felhívtam Yunt, aki megígérte, hogy sietnek lefelé.
Mire a parkolótól elértem a főbejáratig már ott álltak mind a négyen lépcső tetején.
Megöleltem Yunt, aztán köszöntem Dae néninek, kezet fogtam Yongival, majd Danbit is megöleltem, bár nem olyan hosszan, mint a barátnőmet. Yun kezében még mindig ott volt az ezüstszínű mankó, és ahogy lefelé lépkedett a lépcsőfokokon nagyon bicegett.
Miután elújságolták mi történt, ketté váltunk, és a bicegő lánnyal elmentünk a kocsimig. Yongi, Dae néni és Danbi pedig Hyung kocsijához mentek, majd kis integetés után elhajtottak.
-El sem hiszem, hogy hamarosan normálisan tudok majd járni. - Sóhajtotta a lány, mikor beültünk a meleg járműbe.
-Elmehetsz majd sétálni Heivel. - Kanyarodtunk ki a parkolóból.
-És szaladgálhatok... - Döntötte hátra a fejét. - De csak majd... Annyira hiányzik már. - Suttogta. Lassan rám nézett, majd elmosolyodott. - Át sem öltöztél? Mi van veled. - Kérdezte nevetve.
-Siettem hozzád. - Pillantottam rá, majd újból az utat kezdtem figyelni. - Miután letettük azonnal indultam.
-Pedig nincs is olyan messze a kiadó. - Gondolkodott el.
-Csak a forgalom nagy. - Vontam vállat. Majd eszembe jutott YoungJae kérése. - Be kell mennünk még kajáért. A Hyungjaim éhen halnak, mire hazaérnénk.
Yun csak nevetett, majd közölte, hogy tipikus GOT7.
Egy gyorsétteremben vettünk mind a hetünknek, plusz a lánynak kaját, majd úgy futottunk be a cég mélygarázsába.
Lehívtam YuGyeomot cipekedni, mert nem akartam, hogy Yun bármit is vigyen, mindegy, hogy csak a lift, meg egy folyosó az út. Amíg a dongsaengem le nem ért, magamhoz öleltem a lányt, és a hátát cirógattam.
-Remélem hamar felépülsz. - Simítottam meg a haját, majd egy puszit nyomtam a feje búbjára. Édeskés parfümje azt juttatta eszembe, amikor Pekingben kettesben sétálgattunk este a kirakodóvásárban. Akkor is olyan illata volt.
YuGyeom érkezését a lift csengője jelezte, mire elhúzódtunk egymástól.
Miután dongsaeng megölelgette a barátnőmet, a lifttel felmentünk az emeletünkre, majd onnan, lassan sétálva, eljutottunk a termünkhöz.
A többiek, miután örültek Yunnak (de főként a kajának) helyet csináltak neki a kanapén, majd enni kezdtünk. Junior kiment inni, így a lány melletti hely felszabadult.
Felültem mellé a kanapéra, mire felém tartotta a saját tálját.
-Nem bírom megenni. - Ingatta a fejét.
-De hát alig ettél belőle. - Toltam vissza felé. - Csak egy keveset egyél még. - Kértem, mire sóhajtva tette le a pálcikáit.
-Nem egészséges, ha nem eszel rendesen. - Mondta félig teli szájjal a kanapénak döntött háttal evő Jackson. - Ha hamar fel akarsz épülni, akkor rendesen kell enned.
-Tudom, de ez akkor is rengeteg. - Nézett a tálban lévő szinte érintetlen salátára Yun.
-Ha együtt eszünk, akkor megeszed? - Tettem le a saját félig üres tálamat az ölembe, majd a pálcikáim közé vettem egy darabot a lány kajájából, és a számba tömtem.
-Ha most valami romantikusan nyálas dolgot terveztek, akkor szóljatok, és kimegyek. - Morogta YuGyeom fintorogva.
-Ha nem eszed meg, és BamBamnek adod, haragudni fogok rád. - Közölte YoungJae, felpillantva a saját táljából.
Yun sóhajtva a kezébe vette újra a tálat, majd lassan enni kezdett.
Mikor Junior visszajött (pedig tényleg sokáig maradt) Yun tálján még mindig alig látszott, hogy evett volna belőle. Hyung nem kérdezett semmit, csak levágta magát JB mellé a földre, majd a saját tálja fölé hajolt. Pedig már készültem a kiakadására.
Yun végül, mikor már mindenki megette a saját ebédjét, és kis pihenőidő után újra próbához készülődtek feladta, és átadta a tálkáját nekem.
-Ha többet eszek, rosszul leszek. - Hárította el, mikor vissza akartam adni neki.
A vállamnak döntötte a fejét, és a szemben lévő tükörben láttam, hogy lehunyta a szemeit.
A Hyungjaim körénk sereglettek, és körbeadták a maradék salátát, majd JB, akinél a véglegesen kiürült tál maradt, kidobta a szemetesbe.
Amikor a tánctanár belépett fel kellett kelnem Yun mellől, és beállni a próbához.
A lány a kanapéról nézte végig, ahogy két órán keresztül kis szüneteket tartva végigpróbáltuk az albumot. Amikor a tánctanár azt mondta, hogy mára elég ledőltünk a földre, és úgy lihegtünk.
Mikor visszaállt a normálisba a lélegzésem üteme, felkászálódtam, és Yunhoz mentem, aki mellett YoungJae feküdt félig a kanapén, félig a földön.
-Szedjétek magatokat össze, és indulunk haza. - Kelt fel a földről JB is.

Gyors felfrissülés, és átöltözés után mentünk is le az autókhoz.
Bármennyire is erősködtem, hogy viszem a hátamon, Yun nem engedte. Így a többiektől jóval lemaradva jutottunk el a lifthez. Mire leértünk a garázsba, már csak YoungJae és Mark ácsorgott ott a kocsim mellett. JB kocsija meg sehol sem volt már.
Yun egész ügyesen ült be hátulra, miután Mark kijelentette, hogy ő vezet hazáig. YoungJae elfoglalta az anyósülést, így behuppantam Yun mellé hátra.

A fél órás utat kicsit több idő alatt tettük meg, mert nagy volt a forgalom, ami miatt Mark kissé ideges lett a végére. Mikor leparkoltunk a ház előtt megkönnyebbült egy kicsit, de attól még mintha be akarta volna törni a lift ajtaját, amikor az nem nyílt ki időben.
Ahogy beértünk a lakásba Coco rohant ki a nappaliból.
Először Markot és YoungJaet üdvözölte, majd Yunhoz futott oda.
A lány majdnem elveszette az egyensúlyát, ahogy a kiskutya a jó lábához dörgölőzött. Szerencsére sikerült megkapaszkodnia a mankóban, és bennem, mire Mark jól leszidta szegény kis állatot.
Miután levettük a cipőnket bementünk a nappaliba, ahol JB már a kanapén aludt, így oda nem tudtunk leülni. Coco a tévéállvány alá bújt el, és a földön fekvő YoungJae karját piszkálta az orrocskájával.
Yun kissé nehezen, belém kapaszkodva, leült a szőnyegre. A műveletben az volt a legnehezebb, hogy a törött lábát nyújtva kellett tartania.
Lehuppantam mellé, és elfektettem a hátunk mögött a mankóját.
A lány kedves szavakkal próbálta előcsalogatni a nyüszögő kutyát a rejtekhelyéről. Olyan jól sikerült neki, hogy pár perc múlva Coco már az ölében feküdt, és élvezte, ahogy simogatjuk a buksiját.
Kis idő múlva Yun karkötőit kezdte harapdálni.
YoungJae a hasára fordult, aztán valahonnan előhalászta a kiskutya plüssmaciját, és azzal játszottak vele.
Már majdnem lecsukódtak ott ültömben a szemeim, amikor Coco rám ugrott, és a kezemet kezdte harapdálni.
-Na... hagyj békén! - Próbáltam leparancsolni magamról, álomittas hangon, a felpörgött kiskutyát, teljesen sikertelenül.
Végül Yun szedte le rólam. YoungJae az ölébe vette a kutyát, aztán a szobájuk felé indult vele.
A lány rám nézett, majd megigazította a ruhám gallérját. Egy mosoly játszott a gyönyörű ajkain.
-Ha fáradt vagy, nyugodtan menj aludni. - Suttogta.
-Nem akartalak itt hagyni. - Néztem fel rá a félig fekvő helyzetemből.
-Akkor megyek én is. - Nyomott el egy ásítást.
A hóna alá nyúlva húztam fel álló helyzetbe, miután sikerült feltápászkodnom.
Lassan jutottunk el a YuGyeommal és YoungJaeval közös szobámig, ahol már mindkét szobatársam az igazak álmát aludta.
Bedőltem az ágyamba, miután ledobtam a pulcsimat. Szinte azonnal félálomba kerültem. Még éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd azt, hogy a lány rám húzza a takarót. Az utolsó észlelésem az volt, hogy Yun egy "Jóéjt Oppa"-t suttog a fülembe, aztán elaludtam.