Chapter 30.

GOT7 Fanfic

Chapter 30.

Yun

Valahogy reggel frissebben keltem, mint máskor. BamBam mellettem aludt a kanapén. A telefonom azt mutatta, hogy még van két óránk indulásig a színházba. Mivel képtelen voltam visszaaludni óvatosan elvettem a fiú karjait a derekamról, és kihúztam a vállam a feje alól. A szobámba mentem, összeszedtem pár cuccot, aztán lezuhanyoztam, felöltöztem, majd szóltam Heinek, aki szinte körülugrált, hogy megyünk sétálni. Mama még nem ébredt fel, ezért írtam neki a hűtőre egy üzenetet, a kamrából vettem két rizsszeletet, és az ajtó felé indultam. Hei boldogságában vakkantgatni kezdett, és mire el tudtam hallgattatni már késő volt.

-Yun...? - Hallottam BamBam fáradt hangját, mire visszanéztem a nappaliba.

-Itt vagyok. - Sétáltam oda hozzá. Felém nyújtotta a kezét, én pedig összefűztem az ujjainkat.

-Már reggel van? - Suttogta álomittas hangon.

-Még aludhatsz. Elviszem Heit futni. - Ahogy felnézett rám, olyannak tűnt, mint egy kisbaba.

-Mehetek én is? - Motyogta, és összeborzolta a haját. Nyöszörögve felállt, majd nyújtózkodott egyet.

-Ha már ilyen cukin megkérdezted jöhetsz. - Billentettem oldalra a fejem, és úgy néztem fel rá. Lemosolygott rám, aztán kidörzsölte a szeméből az álmot.

-Akkor még két percet tudtok rám várni? - Nézett az ugráló Heire.

-Neki mondd. - Böktem a kutya felé a fejemmel. BamBam elvigyorodott, aztán a fürdő felé indult.

A mamának írt üzenetre ráfirkantottam, hogy BamBam is jön velem.

Az ajtóban vártam a fiút, aki az ígért két perc helyett három perc múlva érkezett.

-Késtél. - Szóltam rá, mikor már a cipőjét kötötte be. - Késtél egy percet.

-Nem állt szándékomban. - Egyenesedett fel.

-Mehetünk már? - Csatoltam a csuklómra Hei pórázát.

-Mehetünk. - Nyitotta ki az ajtót. Hei mint egy ágyúgolyó kilőtt, és eltűnt a lépcsőn. Ahogy elmentem a fiú mellett meglöktem a vállammal, mire felnevetett. - Azért ennyire ne szeress. - Morogta, mikor lefelé mentünk a lépcsőn, a füvön ugráló kutya után.

Egész jó idő volt, sütött a felkelő nap, sehol egy felhő az égen, és a reggel ellenére nem volt hideg.

BamBam a kezem után nyúlt, de elhúztam előle, és miután nyelvet öltöttem rá futni kezdtem ki a belső udvarról, a kilátó felé.

Hallottam, ahogy trappol le utánam a lépcsőn, amit SanChong asszony tuti meg fog említeni mamának, és ahogy szalad utánam.

Amilyen gyorsan csak tudtam futottam, de hamar beért. Elkapta a vállam, és a lendülettől mindketten a földre estünk, és gurultunk párat.

-Jól vagy? - Kérdezte, mikor végre levegőhöz jutottunk. Én felültem és felhúztam a lábam.

-Akkor is késtél. - Fontam össze a karjaimat.

-Yun-ah sajnálom. - Súgta a fülembe, miközben átölelt hátulról, és szétrántotta a karjaim, majd maga felé fordított. Durcás arcot vágtam, de látszólag nem hatotta meg.

Újra visszafordultam a ház irányába, hogy ne lássa az arcom.

-Ha most emiatt berágsz rám... - Súgta, és elkezdte piszkálni a hajam.

-Hé! - Fordultam hátra, de megijedtem, mert nagyon közel került az arcunk egymáshoz.

BamBam mindent tudón elmosolyodott, és felvezette a tenyerét a tarkómra.

-Nem akarom, hogy mérges legyél rám. - Suttogta. Éreztem a meleg leheletét az arcomon.

-Nem vagyok rád mérges. - Néztem el oldalra, de visszafordított.

-Szeretnék bocsánatot kérni. - Felnéztem a nagy szemeibe, és mosolyognom kellett.

-El van nézve. - Kuncogtam.

-És a múltkor azt ígérted, hogy nem futsz el, ha valamit rosszul csinálok. - Váltott komolyra.

-Sajná... Várj! - Löktem meg a vállát. - Én játszottam el, hogy dühös vagyok, erre meg te... Fú, most felidegesítettél! - Néztem rá mérgesen.

-De tényleg megígérted. - Nézett mélyen a szemembe.

-Most azt akarod, hogy bűntudatom legyen? - Ráncoltam a szemöldököm. Erre elnevette magát, és közelebb húzott magához.

-Én mást akarok. - Mormogta.

-Én futni akarok, és... - Fordítottam oldalra a fejem, de Heivel találkozott össze a tekintetem, aki lelkesen lihegve rám vetette magát, vagyis ránk, de BamBam gyorsan elengedett, és hagyta, hogy a kutya engem nyalogasson össze.

Mire sikerült leparancsolnom magamról Heit, BamBam már a földön fetrengett a nevetéstől.

-Ilyenkor meg kellene védened! - Tápászkodtam fel, és vertem le magamról a port. - Az a vadállat megtámadott. - Mutattam Heire, de a fiú nem bírta abbahagyni a nevetést.

-Bocs, de ez őrült vicces. - Préselte ki magából. Letöröltem magamról a kutyanyálat, majd Heire ráparancsoltam, hogy a fiút is támadja meg.

A kutya pedig persze lelkesen ugrott a fiúra, hogy őt is kedvesen üdvözölje a "kutyanyálasok" köreiben.

Nevetve kocogni kezdtem a kilátó felé.

Már félúton jártam, amikor Hei elszáguldott mellettem. Nem sokkal később BamBam is leelőzött.

-Az nyer, aki előbb ér a kilátóhoz! - Kiáltott vissza.

-Ez nem ér! - Szóltam utána, de már nem hallotta, mert már majdnem eltűnt az erdőben.

Nagy levegőt vettem, és rohanni kezdtem utána.

A rövidítő utacskákat kihasználva előbb értem oda, de így is lihegtem még, mire a fiú megérkezett. Ő kétszer annyit futott, mint én, mivel a kilátóra a kitaposott út egy nagy kerülőt is tartalmaz.

-Ez nem igaz. - Dőlt el a földön. Hei ide-oda nyargalászott, eltűnt az egyik bozótban, majd a tisztás másik szélén jött elő.

-De igaz. - Támaszkodtam a térdemre, majd leültem a fiú mellé. - Én nyertem.

-Feladom. Vesztes vagyok. - Hunyta le a szemét.

-Egy olyan valaki nem lehet vesztes, aki megnyerte a főnyereményt. - Tépkedtem a fűszálakat.

-Yun-ah mit motyogsz? - Ült fel, és szembefordított magával.

-Egy olyan valaki nem lehet vesztes, aki megnyerte a főnyereményt. - Ismételtem el.

-Nem vagy egy kicsit nagyra magaddal? - Fintorgott. Ez inkább olyan kis szemrehányás volt, de látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan. Visszagondolva vicces volt.

-Ez van, fogadd el. - Vontam vállat. Játszottam tovább.

-Édes, te meg azt fogadd el, hogy a pasid vagyok. - Dörmögte, majd közelebb rántott magához. Egyre csökkentette az ajkaink közötti távolságot, majd végül megcsókolt.

Lehunytam a szemem, és átöleltem a hátát. Egyik kezével a tarkómat tartotta, a másikkal a derekamat simogatta. Elvesztem a csókunkban.

Sajnos nem sokáig élvezhettük a pillanatot, mivel a fiú telefonja (hogy minek hozta el azt nem tudom) csipogni kezdett.

-Ha már megint zaklatnak... - Sóhajtott, majd a füléhez emelte a telefonját. - Mizu Hyung?

-Szia Dongsaeng! Ma ha végeztél gyere haza, mert éjjel rád való tekintettel próbálni fogunk a turnéra. A managger nem tudott téged elérni, de üzeni, hogy a lány is jöhet, de a te felelősséged. Nem tudom mi ez, de állítólag te érted.

-Köszi. Van még valami? - Kezdte el az ujja köré tekerni az egyik, a kontyból kibomlott hajtincsem.

-Azt hiszem ennyi. Junior üzeni, hogy legyél ügyes, YuGyeom meg az esküvői ruhád színéről érdeklődött. - Erre a szemem forgattam. Idióták.

-Kössz Hyung! Este megyek. Szia! - Már kinyomta volna, amikor JB gyorsan megszólalt.

-Ja, még! A főnök üzeni, hogy vigyázz a fanokkal, mert elég furák mostanában.

-Mi? - Kérdezett vissza a homlokát ráncolva.

-Egyre több a színházad felé a sasaeng. Vigyázz Yunra és magadra is. Nehogy baj legyen.

-Oké. - Nyelt egy nagyot a fiú, és megsimogatta az arcom.

-Szia! - Köszönt el a hyungja, majd megszakította a vonalat.

-Még jó, hogy nem tudnak rólad. - Simította meg az állam vonalát.

-Viszont induljunk visszafelé. - Néztem az órára a telefonján. - Nem akarok megint rohanni.

-Rendben. - Engedett el, majd miután felállt engem is felhúzott. Szóltam Heinek, és hazafelé vettük az irányt.

A rövidítő úton keresztül mentünk, egymás kezét fogva.

-Vigyáznunk kell, hogy ne lássanak meg. - Mondta a fiú, mielőtt kiértünk volna az erdőből.

-Menj előre, még le is tudsz zuhanyozni. - Engedtem el a kezét.

-Ez olyan, mintha kidobtál volna. - Fintorgott.

-Pedig nem. Otthon találkozunk. - Intettem neki, de nem mozdult.

-Nem lesz semmi bajod? - Nézett le rám.

-Nem, ezerszer jártam már itt. Ha meg valami űrlény megtámadna, akkor itt van nekem Hei... - Néztem körbe. - Valahol, hogy megvédjen. Az óra ketyeg.

-Indulok. - Sóhajtott, majd kocogni kezdett kifelé az erdőből. Hei is előkerült, és megállt mellettem. Néztem a fiú távolodó alakját. Párszor még visszanézett, de intettem neki, hogy minden oké.

Nagy nehezen végre odaért a domboldalhoz, majd mikor ott eltűnt én is elindultam. Nem értettem annyira, hogy az most miért jó, hogy eddig együtt mászkáltunk most meg külön. Mert a szemfüles embereknek nem tűnik fel... Áh, nem.

Soha nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek egy hírességbe, és azt meg álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő is az lesz belém. Furcsa helyzet, de úgy érzem boldogok vagyunk.

Mikor hazaértem BamBam már vizes hajjal jött ki elém.

-Minden oké? - Mért végig.

-Nem sérültem meg a negyedórás út alatt. - Ráztam a fejem mosolyogva. - Kitalálom, nem jöttél rá merre van a hajszárító.

-A fejembe látsz. - Húzott be a lakásba. Hei utánam cammogott be, és azonnal ment üdvözölni mamát, aki mosolyogva jött elénk.

-Ti még itt? Ugye ettetek reggelit? - Nézett rám. Mikor a padlót kezdtem nézni felsóhajtott. - Csillagom, csinálok nektek egy normális reggelit.

Visszament a konyhába, mi pedig a fürdő felé vettük az irányt.

-Haza kéne ugranom majd tiszta ruháért. - Szólalt meg a fiú miközben a hajszárítót vettem elő neki.

-Elmehetünk arra is. - Néztem az órára. - Még van egy kis időnk.

Amíg ő a haját szárítgatta én összeszedtem a ruháimat, majd mikor már BamBam elkészült kiüldöztem a fürdőből, amit nevetve fogadott, és gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Még sminkelésre is jutott időm.

Megettük mama finom reggelijét. Vagyis én csak keveset, a fiú meg az összes többit, és a maradékot. Mama boldog volt.

-Majd hívlak, hogy mikor érek haza. És ha Yongiról van valami hír. - Integettem az ajtóból, majd becsuktam magam után, és a mélygarázs felé indultunk.

Amíg a lakásukhoz nem értünk BamBam a turnéjukról magyarázott. Jó volt látni, hogy ennyire be volt pörögve, és hogy ennyit mosolygott.

Lent akartam maradni a kocsiban, de végül felrángatott a lakásukba.

-Sietek, addig ülj le, ahol találsz helyet. - Intett a nappali felé. Le akartam venni a cipőmet, de megállított. - Hyungok nem szoktak takarítani.

-Be merjek menni? - Néztem rá félve.

-Erre a pár percre bejöhetsz. - Vigyorgott. És már el is tűnt az egyik ajtó mögött.

Beóvakodtam a nappaliba, ahol a ruha és felismerhetetlen dolgok kupacai között a GOT7 csapata éppen YoungJaenek és YuGyeomnak drukkolt egy autóversenyzős játékban. JB a kanapén feküdt, és a telefonját nyomkodta, közben néha-néha felnézett a másik képernyőre, amin a többiek játszottak. Mark a földön feküdt, és zenét hallgatott - és nem fülhallgatóval. Kissé összevisszaság, és hangzavar volt. A drukkerek és a játékosok egymásnak kiabáltak, hogy mit hogyan kellene csinálni.

Nagyon sajnáltam a szomszédokat.

Igazából csak álltam ott kissé szerencsétlenül, és néztem, hogy "akkor most az én lakásom is így fog kinézni, ha fiaim lesznek?". Szörnyen rendetlenek.

Junior vette egyedül észre, hogy én is ott vagyok.

Simán ellophatnák a fejük fölül a lakást, azt sem vennék észre.

Odalépkedett hozzám, mindenen keresztül.

-Szia! - Vigyorgott. - Egyedül jöttél?

-BamBam is itt van valahol, csak elment átöltözni. - Néztem körbe.

-Ja... Upsz. Nem hallottam. Kissé hangosak. - Intett a többiek felé. Nem mintha egy perccel azelőtt ő nem ült volna ott, és nem üvöltözött volna. - Kimehetünk a konyhába... bár... inkább nem. Nem akarom, hogy rossz benyomásod legyen rólunk. - Vakarta meg a tarkóját.

-Ami azt illeti elég rendetlenek vagytok.

-Annyira nem. Csak utálunk takarítani. - Vont vállat. - De nem sokat vagyunk itthon, szóval minket annyira nem zavar.

-Értem. - Néztem a YuGyeomnak magyarázó YoungJaera. - Tényleg jól látom, hogy YoungJaenak nincs sehol a telefonja?

-Ott van Marknál. - Intett Jr. - Miért?

-Azt hittem hozzá van nőve a barátnője miatt. - Ráncoltam a homlokom.

-Ja... Hogy Angelina. - Tényleg láttam az arcán, hogy leesett neki. - Összevesztek. Úgy három órája. Azóta játszanak. - Nézett a veszekedő társaságra. - Ha BamBam itthon lett volna, akkor vele játszana. De így meg kell elégednie YuGyeommal, aki mit ne mondjak nem a legjobb.

-Én jövök! - Csapott le az egyik konzolra Jackson. A hangjától összehúztam magam, és hátráltam egy lépést.

-Jobb lett volna, ha lent maradok. - Sóhajtottam.

-Miért? Ennyire idegesítők vagyunk? - Dőlt a falnak Junior.

-Nem vagyok idevaló. - Ráztam a fejem. - Nem is akartam feljönni. Csak BamBam elrángatott.

-Hát, legalább most látod milyen rendszeretők, és tisztaságmániások vagyunk. - Ironizált fintorogva. - Nem tudok rájuk hatni, hogy pakoljanak össze. Még magamat sem tudom elszánni.

-Kész vagyok, mehetünk. - Jött ki az egyik szobából BamBam. - Most már illek hozzád. - Utalt a világoskék blúz-fekete dzseki párosításomra, és az ő kék póló és bőrdzseki összeállítására.

-Olyan cukik vagytok. - Pislogott Junior. - Én akarok lenni a násznagy.

-Hé, azt már lefoglaltam! - Kiabált Jackson a tévé mellől. - Az az én karakterem!

-Ez most vagy nagyon kocka, vagy nem nekünk beszélt. - Fordult vissza hozzánk Junior.

-Nem kell semmilyen násznagy, oké? Hagyjatok még ezzel. - Indultam kifelé.

-Hallottam a bűvös szót. - Kiabált utánunk Junior.

A liftben BamBam csak a fejét csóválta a dühöngésemen.

-Hogy lehetnek ezek ennyire... Miért nem szólsz nekik?

-Had tervezzék az esküvőnket, ha ez tetszik nekik. - Vont vállat, és a lift gombjait nyomkodta.

-Téged nem is idegesít? - Akadtam ki. A lift tükrének dőltem, és úgy szuggeráltam a fiút.

-Yun-ah. - Jött oda hozzám, és magához ölelt. - Nem tudok rájuk hatni. Ne idegesítsen ez. Majd megunják. Angelinát is megunták. Majd ha Jackson összejön a nőjével, akkor őket fogják zaklatni.

-Ez nem nyugtat meg. - Morogtam. - Hogy van erre energiájuk?

-Nem tudom. - Engedett el, mikor a lift leért a földszintre. - Csak bírd ki egy kicsit.

-Jó, megpróbálom. - Fintorogtam.

Kinyílt a lift ajtó, és mindketten kiléptünk.

-Ó, basszus. - Kapott a fejéhez BamBam. - Elfelejtettem valamit. Menj a kocsihoz, sietek. Futott vissza a liftbe.

Csak néztem utána, aztán kimentem az autóhoz.

A telefonomat nyomkodtam addig, míg nem hallottam, hogy BamBam kinyitja az ajtót.

Beült, bekapcsolta az övét, és rám nézett.

Kicsit folyt róla az izzadtság, de aranyos volt.

-Mehetünk. - Vigyorgott.

-Most idősebbnek érzem magam nálad. - Indítottam el az autót, és kikanyarodtunk a forgalomba.

A színházig csendben mentünk, bár engem zavart a csend. BamBam meg csak vigyorgott magában. Fura volt.

Miután végeztünk az aznapi két előadással, sikerült átöltöznöm, és már a hajamat is szétszedhettem. A sminket törölgettem le, mikor BamBam hátulról megölelt.

-Most nem érek rá. - Motyogtam, és a vattakoronggal próbáltam ledörzsölni az arcomról a maradék sminket.

Mikor sikerült hátranéztem a fiúra.

Épp mondani készült valamit, mikor a telefonom pityegni kezdett. BamBam gyorsabb volt, mint én, de azonnal odatartotta nekem a mobilt, mikor látta, hogy ki írt.

Dobogó szívvel rányomtam az üzenetre.

young@baehyun: Az előző járatot törölték egy vihar miatt, ezért csak most fogok indulni NewYorkból kb 10 perc múlva. Koreai idő szerint holnap 7:30-ra van kiírva Incheonba a járat. Ha ki tudtok jönni elém 8-ra írj. Yongi

-Holnap csak tizenegyre kell jönnünk. Dae nénivel kimehettek elé. - Tette le az asztalra a telefonom.

-Te nem jössz? - Néztem fel rá.

-Ma éjjel gyakorlunk a turnéra a srácokkal, úgyhogy ha ide el tudok jönni, már akkor boldog leszek. - Suttogta. Lehajolt hozzám, és egy puszit nyomott az arcomra. Oda, ahonnan előtte a sminket dörzsöltem le. - Ha több lötyit raksz a vattára, akkor könnyebb leszedni. Vigyázz magadra. És aludj jól.

-Máris menned kell? - Simítottam meg a karját.

-Sietnem kell, ahogy tudok. Már itt vannak értem. Vigyázz magadra. - Újra egy puszit nyomott az arcomra, aztán egy gyors puszit a számra is, és már el is tűnt a folyosón.

Sóhajtva fordultam vissza a tükör felé. A telefonom alatt megpillantottam egy kis fehér papírt. Ahogy felemeltem a mobilt egy kis fényképet láttam alatta. Letettem a mobilt, és a képet vettem a kezembe. Az egyik selcat hívatta elő. Annyira aranyosak voltunk rajta... Valamikor még a próbák alatt készítettük, mindketten a fellépő ruhánkban voltunk. És mindkettőnknek ugyan olyan színű volt a haja, sőt, még a ruhánk is.

A hátulján csak egy mondat volt: "Hogy mindig veled legyek, és te is velem"

A telefonom tokjába csúsztattam a képet, mivel túl kicsi volt, és féltem, hogy elhagyom.

Mosolyogva írtam Yonginak, hogy kimegyünk elé.

Ennyi jó dolog után nagyon boldognak éreztem magam.

Kifelé a parkolóban felhívtam mamát, hogy elmondjam mit írt Yongi, és hogy holnap hazaér.

Jó volt hallani hogy ő is felvidult.

Hazavezettem, és miután megölelgettem mamát, megdögönyöztem Heit aludni mentem.

Írtam BamBamnak, hogy köszönöm a képet, és hogy ő is aludjon majd. Nem válaszolt hamar, én meg bealudtam.

Erről a gyönyörű napról álmodtam.

~Másnap~

Reggel, mint egy energiabomba ébredtem. Hei az ágyam tetején aludt, így amikor felültem a pofijával találtam szemben magam. Persze azonnal nagy örömében addig nyalogatta az arcom, míg le nem tudtam parancsolni magamról a földre.

-Hei, mindjárt mehetünk sétálni, csak most hagyj egy picit! - Szóltam neki, mire kalimpálni kezdett, és csaholva bámult fel rám a nagy szemeivel.

Gyorsan elkészültem, és elvittem a kutyát futni.

Nem a kilátóhoz mentünk, hanem a másik irányba. Valamiért a kutyának nem volt arra kedve menni, így mikor szóltam neki hátat fordított. Ezért arra mentünk, amerre ő akarta.

A reggeli edzés után mama nyaggatására bőségesen reggeliztem. Aztán lefürödtem, és már egy órával indulás előtt készen álltam. Mama is izgatott volt, de mindenképp össze akart rakni Yonginak jó néhány szendvicset, így azzal húztuk az időt.

Közben elolvastam azt az üzenetet, amit BamBam négy körül írt.

bam@bamgot7: Most végeztünk a próbával. :) Aludj jól Yun-ah!

Mosolyogva írtam neki a választ, amivel remélem nem keltettem fel.

yun@baeyoungnam: Pihend ki magad Oppa, mert én hiperaktív vagyok. :)

Mama végre végzett a szendvicsekkel, és indulhattunk.

A piros lámpák persze megakadályoztak abban, hogy olyan gyorsan menjek a bátyámhoz, amilyen gyorsan akartam volna.

Mama a rádiót kapcsolgatta, amíg én a piros lámpáknál a kormányon vertem a "válts már zöldre, gyerünk már!" ütemet.

Végül sikeresen elérkeztünk Incheonba, a reptérre, 7:45-re.

Megcsörgettem Yongit, ugyanis a terminálban, a kijelzőkön, ahol a járatokat írták ki már 15 perce megérkezett járat volt az övé.

-Haló? - Vette fel.

-Szia! Itt vagyunk Incheonban. Merre vagy?

-Még a csomagokat várom. Az A jelzésű kijáratnál találkozzunk, azt tudjátok ti is, hogy merre van, nem?

-Szerintem megtaláljuk. Ott várunk. - Bólogattam. Bár nem láthatta.

-Sietek, ahogy tudok. - Szakította meg a vonalat. Elég fáradtnak tűnt a hangja.

Végül nagy nehezen megtaláltuk azt a kijáratot, amit mondott.

Pár perc múlva nagy bőröndökkel, fekete pulcsiban, napszemüveggel a fején jelent meg. Mama azonnal megölelte. Igaz, hogy még a válláig sem ért, de nagyon aranyosak voltak.

Yongi odajött hozzám is, és engem is megölelt.

Amilyen szorosan csak tudtam hozzábújtam.

-Annyira hiányoztál. - Motyogta.

-Pedig azt hittem lecserélted a tesódat. Nem is írtál. - Néztem fel rá.

-Anya ide-oda rángatott, meg apa sem hagyott békén a céges ügyekkel. Az még oké, hogy rám akarja hagyni a vállalatot, de nem érti meg, hogy én nem akarom. - Sóhajtott.

-Induljunk el hazafelé, mert tizenegyre mennem kell. - Néztem az órára. - Egy óra hazáig az út, és még mesélni is fogsz. - Lestem fel a bátyámra. Olyan jó volt újra látni.

-Okés. - Kapta fel a bőröndjét a földről.

Ahogy beültünk az autóba mama a kezébe nyomta a szendvicseket, és mesélés közben, amíg haza nem értünk megette az összeset.

Elmondta, hogy apa rá akarja hagyni a cégét, és hogy bárhogy ellenkezik apa nem fogadja el. Anya meg bemutatta az összes modell ismerősének, akinek vele egykorú a lánya. Ide-oda rángatták egész idő alatt, és aludni is alig volt ideje. Apa ragaszkodott hozzá, hogy maradjon addig, ameddig ki nem ismeri a cég működését.

-Még apa is zaklató volt. Anya meg a végére már randit akart nekem szervezni, nem értette meg, hogy nekem Danbi kell. Annyira idegesítő volt. Egész nap az irodában voltam apával, aztán meg utána éjfélig hallgattam anya magyarázását arról, hogy ez és ez mennyire aranyos, és hogy hozzám való lány. Elvitt egy csomó partira, meg szülinapi izékre... - Sóhajtott a második szendvics után. Utána elmondta, hogy mennyire hiányoztunk neki mi, a barátnője, a munkahelye, az ételek, amiket mama főzött neki... Annyira jó volt hallgatni. Jó volt, hogy hazajött. Örültem neki. Még ha a kint töltött időről való mesélése eléggé negatív volt. Anyát még jobban elástam abban a bizonyos gödörben magamban, hogy így viselkedett a testvéremmel, és apát is a földbe döngöltem.

Az Incheonból Szöulba vezető úton dugóba keveredtünk, így a maradék időnk is elment, és így is csak épphogy értem oda a színházba.

Gyors léptekkel mentem az öltözőhöz, de nem jutottam be a kis szobába, mivel BamBam pont azon a folyosón jött, igaz, hogy álmos arccal, de letámadtam, és olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy bírtam. Ő meg csak nyöszörgött.

-Még öt percet alszok, és jól leszek. - Motyogta, ahogy bementünk az öltözőbe.

-Aludj csak. - Pusziltam meg az arcát, mikor elhelyezkedett az egyik székben. Lehunyta a szemét, és szerintem azonnal el is aludt.

Leültem a tükörrel szemben, és írtam Bamynak, hogy Yongi hazajött, mire felhívott.

-Tényleg, tényleg, tényleg? - Kérdezte köszönés nélkül.

-Igen, hazajött, és annyira jó! - Örültem visszafojtott hangon, nehogy felébresszem a mellettem alvó fiút. - Ma reggel ért be a gépe, és el sem hiszem hogy itthon van...

-Milyen volt neki kint? - Kérdezte a barátnőm.

-Apa és anya... - Sóhajtottam. - Tiszta őrültek.

-Szegénykém. Írj a barátnőjének, hogy szeresse jobban. - Motyogta. - Amúgy miért suttogsz?

-BamBam alszik. - Néztem a mellettem szunnyadó fiúra.

-Inkább nem mondok semmit. Visszatérve Yongira jól van?

-Éhes volt, és fáradt. Szerintem két nap mire kialussza az időeltolódást, utána meg már megy vissza dolgozni. Vagyis azt szeretné.

-Sok sikert neki, viszont mennem kell, mert a rendező akar valamit. Szia!

-Szia! - Mosolyogva tettem le a telefont az asztalra.

-Ideje öltözködnötök! - Suhant be Jessica. - Egy óránk van a kezdésig, siessetek! BamBamot keltsd fel! - Nézett rám. - Igyekezzetek, és mindent bele! - Tapsolt, majd el is tűnt. Akik az öltözőben voltak sürgölődni kezdtek.

Megsimogattam BamBam arcélét, és megpusziltam a pofiját. Motyogott valamit, majd lassan kinyitotta a szemét.

-Öltöznünk kell. - Suttogtam, mire visszacsukta a szemét. - Hé! Ébredj! - Simítottam ki a tincseit a homlokából.

-Nem akarok. - Morogta.

-Ne nyafogj! Kapd össze magad. - Pusziltam meg az orrát, majd felálltam a székből, és a ruhámért mentem.

Mire felöltöztem BamBam is felkelt. Aranyos volt az elaludt szemével. Bár aggódtam érte, hogy bírni fogja-e majd a két előadást.

Mikor megcsinálták a hajam, és éppen sminkeltem a fiú is megérkezett, szépen felöltözve és megölelgetett, úgy, hogy majdnem kiesett a kezemből a rúzs.

-És ha elrontom? - Néztem fel rá a tükörben.

-Nem fogod elrontani. - Támasztotta az állát a fejem búbjára.

-Tönkremegy a hajam! - Szóltam rá, mire felnevetett, és elvette onnan a fejét. Leült mellém a másik székre, és onnan leste, hogy mit csinálok.

-Most van az a pillanat, amikor nem hiszem el, hogy egy ilyen szép lány a barátnőm. - Suttogta.

Chapter 29.

GOT7 Fanfic

Chapter 29.

BamBam

Nagyjából egy hétig a színházban próbáltuk éjjel-nappal a darabot. Aminek örültem, mivel sokat együtt voltunk Yunnal. Boldog voltam, hogy ennyi időt tölthettünk együtt. Viszont a srácokat keveset láttam. De azt megígérték, hogy eljönnek a bemutatóra. Igazából már készen volt minden, és az egész színdarab remekül ment. Ami aggasztott egy kicsit az az volt, hogy Yun nem tudott hazajárni Dae nénihez. Néha el tudott ugrani, amíg én a fiúkkal találkoztam, de nagyon keveset tudott vele lenni. Bíztam abban, hogy nem lesz semmi baja a mamájának. Nem bírtam volna elviselni, ha történik vele valami. Úgy tekintettem az idős hölgyre, mintha az én mamám is lenne. A legkedvesebb nő (az édesanyám után) akivel életem során találkoztam.

A darab bemutatója este lesz.

Amíg a hajamat csinálták, a telefonomon írogattam Juniornak. Mellettem Yun ült, neki éppen a sminkjét csinálták. Nagyon csinos volt abban az aranysárga ruhában. Bár ő mindig is a legcsinosabb lány volt - és lesz - akivel találkoztam, akkor mégis különösen gyönyörűen nézett ki. Észrevette, hogy figyelem a tükrön keresztül, és a kezét felém nyújtotta. Összekulcsoltam az ujjainkat, és a kézfejét kezdtem simogatni. A sminkes nő, és a fodrász lány összenézett, aztán felkuncogtak. Ez megy itt azóta, amióta idejöttünk: a "Cuki szerelmespár"-ról szól minden pletyka. Vagyis rólunk. Yunt látszólag nem zavarja, engem meg csak egy kicsit. Jó, elég sokszor, de legalább az itt dolgozó férfiak nem hajtanak rá a barátnőmre.

Mikor elkészültek a hajammal mennem kellett átöltözni. Már csak pár óránk volt, én nem kicsit izgultam. Reméltem, hogy nem bakizok majd, vagy ha igen, akkor a súgó Noona segít majd.

-Nagyon jól nézel ki. - Állapította meg az egyik ahjumma, miután kijöttem a próbafülkéből.

-Köszönöm. - Hálálkodtam.

-Egy ilyen szép és ügyes fiú megérdemelné a főszerepet.

-Így is mondhatni főszereplő vagyok. - Vontam vállat. Megigazítottam a vállamon a kabátot a tükörrel szemben állva.

-Nos, BamBam azt hiszem az összes nő el fog ájulni tőled a nézőtéren. Szerintem, nem kellene fellépned. - Jött be Jessica a szokásos hirtelen felbukkanós és azonnal mindent észrevevő stílusával. - Vagy készenlétbe kell állítanunk a mentőket. Mit gondolsz Yun? - Nézett az ajtó felé, ahol hatalmas aranyszínű ruhában megjelent a lány.

-Nem engedem ki a színpadra. - Jelentette ki gyorsan, majd odajött hozzám.

-Te sem vagy kispályás. - Vontam fel a szemöldököm, és átkaroltam a derekát. - A végén még valaki ellop tőlem.

A két nő felnevetett, aztán a jelmeztervező ahjumma a kezembe nyomott egy tiarát. Óvatosan beletűztem a lány hajába.

-Még fél óra van a kezdésig. - Nézett az órájára Jessica. - Lassan a színfalak mögé kell mennetek. Kéz és lábtörést! - Intett, majd elviharzott.

Az ahjumma kiterelt minket a folyosóra, mikor megérkezett egy másik színész az öltözőbe.

-Van kedved fotózkodni? - Néztem a lányra, mire megvonta a vállát.

Közelebb húztam magamhoz és jó néhány selca-t készítettem. A végét az jelentette, hogy Jessica elviharzott mellettünk, hogy irány a színfalak mögé.

A lány szabad kezével felemelte a ruháját, hogy ne lépjen rá, a másikkal meg egymás ujjait szorongattuk. Ő is nagyon izgult. Láttam rajta, bármennyire is jól el tudta rejteni.

-Minden rendben lesz. - Simítottam meg a vállát, ahol nem takarta a ruha pántja a bőrét, mikor odaértünk arra a helyre, ahol neki kell majd bemennie.

-Tudom. Fightling! - Suttogta, és egy puszit küldött nekem. A sminkesek közölték előre, hogy ne merjük tönkre tenni a munkájukat, mert akkor végünk van.

-Na, fiam, ne most udvaroljál! - Csapott a vállamra az apámat játszó színész. - Gyere, majd szeretheted később is. - Fordított a másik irányba. - Bocsáss meg kisasszony! - Intett Yunnak, majd elhúzott onnan.

Átkarolta a vállam, és úgy mentünk el a színpad másik oldalára.

-Tudod fiam, nagyon összeilletek Yunnal. - Nézett rám komolyan.

-Hát... köszönjük. - Motyogtam zavartan.

-Sok jót kívánok nektek. Szerintem az egész társulat nevében. - Veregette meg a vállam. - Tudod már nagyon régen jártam esküvőn. - Tette hozzá.

-Ööö... Észben tartom. - Bólogattam kikerekedett szemekkel.

-Én is így gondoltam. - Helyeselt, majd elment otthagyva azon a helyen, ahol majd be kell mennem a színpadra.

A fények kialudtak, és a segítő mellettem bejelentette, hogy kezdődik a darab.

Meghallottam a lány hangját, és ahogy egy kicsit kilestem a díszlet falai mögül, láttam is, ahogy csillog a fényben az egész alakja. Gyönyörű volt.

Ahogy beszélt, ahogy játszott, ahogy teljesen átélte a történetet... Elképesztő. Elképesztő, hogy ő az én kis Yunom.

Elérkezett az az idő, amikor a színpadra kellett lépnem. Egy nagy levegőt vettem, és kiléptem a reflektorfénybe. És átadtam magam a szerepnek. Élveztem, hogy ott lehetek, és hatalmas megtiszteltetésként éltem át, hogy erre a lenyűgöző szerepre engem kértek fel. Boldog voltam, hogy a közönségnek közvetíthettem az író, a rendező és a saját elképzeléseimet a darabról. Bár úgy éreztem, hogy a lány nélkül képtelen lennék ezt megcsinálni. Szükségem volt rá, hogy lássam, és hogy az otthoni próbák emléke felelevenedjen bennem, és olyan tudjak lenni, amilyennek a szerepem szerint kellett lennem.

Mikor a függöny összezárult az első felvonás után a színfalak mögé futottunk. A lány a nyakamba ugrott, és magához szorított.

-Yongi még az előadás kezdete előtt írt, hogy hazajön. - Suttogta izgatott hangon. Éreztem, hogy legszívesebben sikított volna örömében. - Holnap este indul el New York-ból. El sem hiszem. - Bújt a nyakamhoz.

-Ez remek hír! - Szorítottam magamhoz. - Örülök, hogy boldog vagy.

-És láttam mamát a nézőtéren. Annyira örülök. - Pislogott fel rám. A szeme sarkában könnyek csillogtak.

-Nehogy elsírd magad. - Ráztam a fejem, mire felnevetett.

-Ahhoz túl boldog vagyok. - Ölelt meg újra.

-Khm, nem akarok megzavarni semmit, de át kell öltöznötök. - Hallottam a hátam mögül, mire letettem a földre a lányt.

-A színpadon találkozunk. - Mosolygott rám a lány, majd az egyik nő után szaladt a ruhája szoknyarészét felemelve.

Én is átöltöztem, és még szusszanni is volt időm az egyik padon, mielőtt elkezdődött volna a második felvonás.

Szerintem életem legjobb alakítása volt, de meg kell majd kérdeznem a többieket, hogy ők mit szólnak hozzá. De úgy érzem remekül sikerült.

Mikor lehullt a függöny tapsvihar harsant. És rengetegszer meg kellett hajolnunk. Én a lány kezét szorongattam. Majd miután véglegesen leengedték a függönyt, és a taps is elhalt kihúztam a színpadról Yunt.

-Megcsináltuk. - Suttogta felnézve rám. A szemében láttam, hogy fáradt, de még volt energiája.

-Igen, megcsináltuk. - Bólintottam. Elnevette magát, mire felkaptam és a legközelebbi pihenő felé indultam el vele az ölemben.

-Áj-áj! Ezt most nem lehet! - Szólt ránk Jessica. - Gyorsan öltözzetek át, és otthon mindent elintézhettek. Csak ne itt, és ne most! - Vigyorgott. - Egyébként Park Shi nagyon büszke rátok. Remek alakítás volt.

-Köszönjük Noona. - Állítottam talpra a lányt.

Jessica elviharzott, mi pedig egymás kezét fogva, vigyorogva mentünk az öltözőbe.

Amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem, és szépen felraktam minden ruhát a nevemmel ellátott vállfára.

Lemostam a sminket is, de még így is kellett várnom a lányra, aki a mellettem lévő öltözőben volt.

-Mi tartott ennyi ideig? - Ráncoltam a homlokom, mikor kijött onnan.

-Tudod nem olyan egyszerű levenni egy olyan ruhát. - Sóhajtott mosolyogva.

-Mehetünk? - Még gyorsan meghajolt a jelmeztervezők előtt, majd a kezemért nyúlt, és együtt hagytuk el a színház épületét.

Ahogy a kocsik felé közeledtünk hirtelen előugrottak a Hyungjaim, és konfettit szórtak a fejünkre.

Amíg ők tapsolva nevettek Dae néni már mindkettőnket magához ölelt. Igaz, hogy még Yunnál is alacsonyabb volt, de szinte sírva fakadt, annyira boldog volt.

-Csillagom, el sem hiszed mennyire boldog vagyok, hogy megélhettem ezt. - Nézett fel Yunra könnyes szemmel. - Nagyapád is büszke lenne rád. El sem tudod képzelni mennyire. - Törölte le a könnyeit a JBtől kapott zsebkendővel. - És rád is, BamBam. Nagyon büszke vagyok rátok.

-És mi is nagyon büszkék vagyunk rátok. - Tapsoltak a többiek. Akkor vettem észre, hogy a managger Hyung is ott van YuGyeom mellett.

-Annyira szépek voltatok. - Tapsolt Jackson meghatódva. - Én is akarok egy ilyenben szerepelni! - Toporzékolt.

-Menjünk, és ünnepeljünk! - Tapsolt Dae néni. - Nem azért sütök-főzök két napja, hogy ne fogyjon el.

-Jaj, mama! - Suttogta Yun. Megszorítottam a kezét, mire rám mosolygott.

-Csillagom, megérdemlitek! Mindenki megérdemli. - Rázta a fejét az ahjumma.

A kocsikhoz mentünk, Yun beült a vezető ülésbe, én pedig mögé, Dae néni az anyósülésben foglalt helyet.

Az idős nő egészen hazáig a szemét törölgetve szipogott, és azt bizonygatta, hogy mennyire meg van hatódva, hogy megadatott ez neki, és hogy ennyire ügyes az unokája. Hogy megélhette ezt a gyönyörűséget, és hogy a szülei is igazán büszkék lehetnének a lányukra.

A parkolóból aztán gyorsan felment a lakásba. A többiekkel együtt. Minket a managger Hyung tartott egy kicsit még szóval.

-Félek attól, ami odafönt fogadni fog minket. - Döntötte a vállamnak a homlokát Yun, mikor a lift felfelé vitt már.

-Én itt vagyok, nem kell félned. - Simítottam végig a világosbarna haján.

-Szerinted mama tudja már, hogy Yongi hazajön? - Kérdezte, mikor kiléptünk a liftből.

-Meg kell kérdezni tőle. - Mosolyogtam a lányra, ahogy felfelé caplattunk a lépcsőn.

-Nagyon kíváncsi vagyok. - Motyogta Yun, mikor az ajtóhoz értünk. - Mama mennyire lépte túl az "ünnepség" határát.

-Akarod, hogy előre menjek? - Nyúltam a kilincshez, a másik kezemmel pedig megszorítottam a tenyerét.

-Én félek, menj csak! - Bújt be mögém. - Úgy érzem valami nagyon hirtelen fog itt történni.

Ahogy kinyitottam az ajtót Hei ugrott rám. Szó szerint a nyakamba ugrott. Elkaptam, hogy ne essen akkorát, mire megnyalta az arcomat.

-Én mondtam. - Nevetett Yun mögöttem. Letettem a földre Heit, és magamhoz öleltem a lányt, és egy puszit nyomtam az arcára.

Utálkozva törölte le az arcát ott, ahol hozzáértem.

-Nagyon szeretem Heit, de ez már túlzás. - Nyújtott át egy zsepit, hogy töröljem le az arcom.

Miután letisztogattam magam, megfogtam a csuklóját, és magam után húztam be a nappaliba.

Odabent egy alacsony és hatalmas asztal állt tele étellel, és Dae néni, meg a Hyungjaim álltak a nappali másik oldalán, és ahogy beléptünk tapsolni kezdtek. Még Hei is, aki JB lábánál ült csillogó szemekkel vakkantgatni kezdett.

-Éljen az ifjú pár! - Hujjogatott YuGyeom, mire Juniortól kapott egy tockost.

-Annyira büszke vagyok rátok! - Sírta el magát Dae néni. Yun odament hozzá, és átölelte. Kinyújtotta felém a karját, de a többiek nem engedtek oda, mert mindenki meg akart ölelgetni.

Végül a sok gratuláció után leültünk a párnákra az asztal mellé, ahonnan útközben Heit néha el kellett hajtani, mivel nagyon tetszett neki a sült illata, és az ízét is ki akarta próbálni.

Mindenki extra sebességgel enni kezdett, és csak akkor szólaltunk meg, mikor minden étel elfogyott az asztalról. Ami tényleg képtelenségnek tűnt az elején, de hát elfogyott minden.

Miután megköszöntük a pironkodó nagymamának a vacsorát Junior vállalta, hogy elmosogat. Mark pedig mellészegődött segíteni. YoungJae, JB, és Jackson az asztalt pakolta le, YuGyeom meg lefoglalta Heit, hogy ne vegyen el semmit az asztalról. Yun Dae nénit ölelgette. Annyira aranyos volt az öreg hölgy, ahogy ennyire meghatódott a kis unokáján.

Miután elkészült a mosogatás, és tiszta volt minden a srácok elbúcsúztak. JB mondta, hogy maradhatok, így boldogan mentem vissza a nappaliba, ahol viszont nem találtam még Heit sem.

A lány hangja a konyha melletti szobába vezetett. Dae néni mellett térdelt, és éppen valami gyógyszert adott oda a nagymamájának, miközben Yongiról beszélgettek. Megálltam az ajtóban, és a keretnek támaszkodva figyeltem őket. Csak egy kicsi lámpa égett a szobában, így nem láttam sokat a berendezésből. A képkeretes fotók körvonalait ki tudtam venni a falon, és a kis éjjeliszekrényt is láttam, de a többit nem.

Mindketten jóéjt kívántunk az ősz hajú ahjummának, majd a lány becsukta az ajtót.

-A managger megengedte, hogy maradjak. - Néztem a kérdő tekintetű Yunra.

-De jó! - Suttogta mosolyogva, és közelebb lépett hozzám. A dereka köré fontam a karjaim, ő pedig átölelt és a fejét a mellkasomnak döntötte.

-Annyira boldog vagyok. - Motyogta. - Teljesült az egyik álmom, itt vagy velem, Yongi hazajön, nem is tudom, mi kell még... - Nézett fel rám könnyes szemmel.

-Nehogy elsírd itt nekem magad. - Nevettem fel, és letöröltem a kicsorduló könnycseppjeit.

-De annyira boldog vagyok. - Szipogott, majd az ajkába harapott. - Érzem, hogy papa is boldog. Mintha ő is itt lenne. - Motyogta.

-Akkor el kell bújnunk előle. - Haraptam én is az ajkamba, és végigsimítottam a derekán.

Yun felnevetett, és a kanapé felé húzott.

Miután leültem ő az ölembe ült, és átölelte a vállam. Egy puszit nyomtam a füle mellett lévő anyajegyére, mire a vállamra hajtotta a fejét. Lehunyta a szemét, én pedig magamba ittam az illatát, az érzést, a látványt. Egyszerűen nincs gyönyörűbb lány nála. Soha nem akarom elveszíteni.

Elsimítottam a válláról egy, a kontyából kiszabadult hajtincset, mire elmosolyodott.

-Akármit is hozzon az élet, én szeretném, ha mellettem lennél. - Suttogtam, mire kinyitotta a szemét, és elemelte a fejét a vállamról.

-Biztosan nem lesz egyszerű. - Karolta át a nyakam. - De én is ezt szeretném.

-Ha majd megyünk Thaiföldre, szeretnélek bemutatni a szüleimnek. - Simítottam ki a szeméből a hajtincseit.

Az ő homlokának döntöttem az enyémet, és ahogy felnézett az orrunk hegye is összeért.

Évmilliókig képes lennék azokba a szemekbe nézni. A gyönyörű, ismert és ismeretlen mélység, ami elbűvöl, lenyűgöz, ha elveszíteném belehalnék, és mindenre képes lennék érte.