Chapter 29.

GOT7 Fanfic

Chapter 29.

BamBam

Nagyjából egy hétig a színházban próbáltuk éjjel-nappal a darabot. Aminek örültem, mivel sokat együtt voltunk Yunnal. Boldog voltam, hogy ennyi időt tölthettünk együtt. Viszont a srácokat keveset láttam. De azt megígérték, hogy eljönnek a bemutatóra. Igazából már készen volt minden, és az egész színdarab remekül ment. Ami aggasztott egy kicsit az az volt, hogy Yun nem tudott hazajárni Dae nénihez. Néha el tudott ugrani, amíg én a fiúkkal találkoztam, de nagyon keveset tudott vele lenni. Bíztam abban, hogy nem lesz semmi baja a mamájának. Nem bírtam volna elviselni, ha történik vele valami. Úgy tekintettem az idős hölgyre, mintha az én mamám is lenne. A legkedvesebb nő (az édesanyám után) akivel életem során találkoztam.

A darab bemutatója este lesz.

Amíg a hajamat csinálták, a telefonomon írogattam Juniornak. Mellettem Yun ült, neki éppen a sminkjét csinálták. Nagyon csinos volt abban az aranysárga ruhában. Bár ő mindig is a legcsinosabb lány volt - és lesz - akivel találkoztam, akkor mégis különösen gyönyörűen nézett ki. Észrevette, hogy figyelem a tükrön keresztül, és a kezét felém nyújtotta. Összekulcsoltam az ujjainkat, és a kézfejét kezdtem simogatni. A sminkes nő, és a fodrász lány összenézett, aztán felkuncogtak. Ez megy itt azóta, amióta idejöttünk: a "Cuki szerelmespár"-ról szól minden pletyka. Vagyis rólunk. Yunt látszólag nem zavarja, engem meg csak egy kicsit. Jó, elég sokszor, de legalább az itt dolgozó férfiak nem hajtanak rá a barátnőmre.

Mikor elkészültek a hajammal mennem kellett átöltözni. Már csak pár óránk volt, én nem kicsit izgultam. Reméltem, hogy nem bakizok majd, vagy ha igen, akkor a súgó Noona segít majd.

-Nagyon jól nézel ki. - Állapította meg az egyik ahjumma, miután kijöttem a próbafülkéből.

-Köszönöm. - Hálálkodtam.

-Egy ilyen szép és ügyes fiú megérdemelné a főszerepet.

-Így is mondhatni főszereplő vagyok. - Vontam vállat. Megigazítottam a vállamon a kabátot a tükörrel szemben állva.

-Nos, BamBam azt hiszem az összes nő el fog ájulni tőled a nézőtéren. Szerintem, nem kellene fellépned. - Jött be Jessica a szokásos hirtelen felbukkanós és azonnal mindent észrevevő stílusával. - Vagy készenlétbe kell állítanunk a mentőket. Mit gondolsz Yun? - Nézett az ajtó felé, ahol hatalmas aranyszínű ruhában megjelent a lány.

-Nem engedem ki a színpadra. - Jelentette ki gyorsan, majd odajött hozzám.

-Te sem vagy kispályás. - Vontam fel a szemöldököm, és átkaroltam a derekát. - A végén még valaki ellop tőlem.

A két nő felnevetett, aztán a jelmeztervező ahjumma a kezembe nyomott egy tiarát. Óvatosan beletűztem a lány hajába.

-Még fél óra van a kezdésig. - Nézett az órájára Jessica. - Lassan a színfalak mögé kell mennetek. Kéz és lábtörést! - Intett, majd elviharzott.

Az ahjumma kiterelt minket a folyosóra, mikor megérkezett egy másik színész az öltözőbe.

-Van kedved fotózkodni? - Néztem a lányra, mire megvonta a vállát.

Közelebb húztam magamhoz és jó néhány selca-t készítettem. A végét az jelentette, hogy Jessica elviharzott mellettünk, hogy irány a színfalak mögé.

A lány szabad kezével felemelte a ruháját, hogy ne lépjen rá, a másikkal meg egymás ujjait szorongattuk. Ő is nagyon izgult. Láttam rajta, bármennyire is jól el tudta rejteni.

-Minden rendben lesz. - Simítottam meg a vállát, ahol nem takarta a ruha pántja a bőrét, mikor odaértünk arra a helyre, ahol neki kell majd bemennie.

-Tudom. Fightling! - Suttogta, és egy puszit küldött nekem. A sminkesek közölték előre, hogy ne merjük tönkre tenni a munkájukat, mert akkor végünk van.

-Na, fiam, ne most udvaroljál! - Csapott a vállamra az apámat játszó színész. - Gyere, majd szeretheted később is. - Fordított a másik irányba. - Bocsáss meg kisasszony! - Intett Yunnak, majd elhúzott onnan.

Átkarolta a vállam, és úgy mentünk el a színpad másik oldalára.

-Tudod fiam, nagyon összeilletek Yunnal. - Nézett rám komolyan.

-Hát... köszönjük. - Motyogtam zavartan.

-Sok jót kívánok nektek. Szerintem az egész társulat nevében. - Veregette meg a vállam. - Tudod már nagyon régen jártam esküvőn. - Tette hozzá.

-Ööö... Észben tartom. - Bólogattam kikerekedett szemekkel.

-Én is így gondoltam. - Helyeselt, majd elment otthagyva azon a helyen, ahol majd be kell mennem a színpadra.

A fények kialudtak, és a segítő mellettem bejelentette, hogy kezdődik a darab.

Meghallottam a lány hangját, és ahogy egy kicsit kilestem a díszlet falai mögül, láttam is, ahogy csillog a fényben az egész alakja. Gyönyörű volt.

Ahogy beszélt, ahogy játszott, ahogy teljesen átélte a történetet... Elképesztő. Elképesztő, hogy ő az én kis Yunom.

Elérkezett az az idő, amikor a színpadra kellett lépnem. Egy nagy levegőt vettem, és kiléptem a reflektorfénybe. És átadtam magam a szerepnek. Élveztem, hogy ott lehetek, és hatalmas megtiszteltetésként éltem át, hogy erre a lenyűgöző szerepre engem kértek fel. Boldog voltam, hogy a közönségnek közvetíthettem az író, a rendező és a saját elképzeléseimet a darabról. Bár úgy éreztem, hogy a lány nélkül képtelen lennék ezt megcsinálni. Szükségem volt rá, hogy lássam, és hogy az otthoni próbák emléke felelevenedjen bennem, és olyan tudjak lenni, amilyennek a szerepem szerint kellett lennem.

Mikor a függöny összezárult az első felvonás után a színfalak mögé futottunk. A lány a nyakamba ugrott, és magához szorított.

-Yongi még az előadás kezdete előtt írt, hogy hazajön. - Suttogta izgatott hangon. Éreztem, hogy legszívesebben sikított volna örömében. - Holnap este indul el New York-ból. El sem hiszem. - Bújt a nyakamhoz.

-Ez remek hír! - Szorítottam magamhoz. - Örülök, hogy boldog vagy.

-És láttam mamát a nézőtéren. Annyira örülök. - Pislogott fel rám. A szeme sarkában könnyek csillogtak.

-Nehogy elsírd magad. - Ráztam a fejem, mire felnevetett.

-Ahhoz túl boldog vagyok. - Ölelt meg újra.

-Khm, nem akarok megzavarni semmit, de át kell öltöznötök. - Hallottam a hátam mögül, mire letettem a földre a lányt.

-A színpadon találkozunk. - Mosolygott rám a lány, majd az egyik nő után szaladt a ruhája szoknyarészét felemelve.

Én is átöltöztem, és még szusszanni is volt időm az egyik padon, mielőtt elkezdődött volna a második felvonás.

Szerintem életem legjobb alakítása volt, de meg kell majd kérdeznem a többieket, hogy ők mit szólnak hozzá. De úgy érzem remekül sikerült.

Mikor lehullt a függöny tapsvihar harsant. És rengetegszer meg kellett hajolnunk. Én a lány kezét szorongattam. Majd miután véglegesen leengedték a függönyt, és a taps is elhalt kihúztam a színpadról Yunt.

-Megcsináltuk. - Suttogta felnézve rám. A szemében láttam, hogy fáradt, de még volt energiája.

-Igen, megcsináltuk. - Bólintottam. Elnevette magát, mire felkaptam és a legközelebbi pihenő felé indultam el vele az ölemben.

-Áj-áj! Ezt most nem lehet! - Szólt ránk Jessica. - Gyorsan öltözzetek át, és otthon mindent elintézhettek. Csak ne itt, és ne most! - Vigyorgott. - Egyébként Park Shi nagyon büszke rátok. Remek alakítás volt.

-Köszönjük Noona. - Állítottam talpra a lányt.

Jessica elviharzott, mi pedig egymás kezét fogva, vigyorogva mentünk az öltözőbe.

Amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem, és szépen felraktam minden ruhát a nevemmel ellátott vállfára.

Lemostam a sminket is, de még így is kellett várnom a lányra, aki a mellettem lévő öltözőben volt.

-Mi tartott ennyi ideig? - Ráncoltam a homlokom, mikor kijött onnan.

-Tudod nem olyan egyszerű levenni egy olyan ruhát. - Sóhajtott mosolyogva.

-Mehetünk? - Még gyorsan meghajolt a jelmeztervezők előtt, majd a kezemért nyúlt, és együtt hagytuk el a színház épületét.

Ahogy a kocsik felé közeledtünk hirtelen előugrottak a Hyungjaim, és konfettit szórtak a fejünkre.

Amíg ők tapsolva nevettek Dae néni már mindkettőnket magához ölelt. Igaz, hogy még Yunnál is alacsonyabb volt, de szinte sírva fakadt, annyira boldog volt.

-Csillagom, el sem hiszed mennyire boldog vagyok, hogy megélhettem ezt. - Nézett fel Yunra könnyes szemmel. - Nagyapád is büszke lenne rád. El sem tudod képzelni mennyire. - Törölte le a könnyeit a JBtől kapott zsebkendővel. - És rád is, BamBam. Nagyon büszke vagyok rátok.

-És mi is nagyon büszkék vagyunk rátok. - Tapsoltak a többiek. Akkor vettem észre, hogy a managger Hyung is ott van YuGyeom mellett.

-Annyira szépek voltatok. - Tapsolt Jackson meghatódva. - Én is akarok egy ilyenben szerepelni! - Toporzékolt.

-Menjünk, és ünnepeljünk! - Tapsolt Dae néni. - Nem azért sütök-főzök két napja, hogy ne fogyjon el.

-Jaj, mama! - Suttogta Yun. Megszorítottam a kezét, mire rám mosolygott.

-Csillagom, megérdemlitek! Mindenki megérdemli. - Rázta a fejét az ahjumma.

A kocsikhoz mentünk, Yun beült a vezető ülésbe, én pedig mögé, Dae néni az anyósülésben foglalt helyet.

Az idős nő egészen hazáig a szemét törölgetve szipogott, és azt bizonygatta, hogy mennyire meg van hatódva, hogy megadatott ez neki, és hogy ennyire ügyes az unokája. Hogy megélhette ezt a gyönyörűséget, és hogy a szülei is igazán büszkék lehetnének a lányukra.

A parkolóból aztán gyorsan felment a lakásba. A többiekkel együtt. Minket a managger Hyung tartott egy kicsit még szóval.

-Félek attól, ami odafönt fogadni fog minket. - Döntötte a vállamnak a homlokát Yun, mikor a lift felfelé vitt már.

-Én itt vagyok, nem kell félned. - Simítottam végig a világosbarna haján.

-Szerinted mama tudja már, hogy Yongi hazajön? - Kérdezte, mikor kiléptünk a liftből.

-Meg kell kérdezni tőle. - Mosolyogtam a lányra, ahogy felfelé caplattunk a lépcsőn.

-Nagyon kíváncsi vagyok. - Motyogta Yun, mikor az ajtóhoz értünk. - Mama mennyire lépte túl az "ünnepség" határát.

-Akarod, hogy előre menjek? - Nyúltam a kilincshez, a másik kezemmel pedig megszorítottam a tenyerét.

-Én félek, menj csak! - Bújt be mögém. - Úgy érzem valami nagyon hirtelen fog itt történni.

Ahogy kinyitottam az ajtót Hei ugrott rám. Szó szerint a nyakamba ugrott. Elkaptam, hogy ne essen akkorát, mire megnyalta az arcomat.

-Én mondtam. - Nevetett Yun mögöttem. Letettem a földre Heit, és magamhoz öleltem a lányt, és egy puszit nyomtam az arcára.

Utálkozva törölte le az arcát ott, ahol hozzáértem.

-Nagyon szeretem Heit, de ez már túlzás. - Nyújtott át egy zsepit, hogy töröljem le az arcom.

Miután letisztogattam magam, megfogtam a csuklóját, és magam után húztam be a nappaliba.

Odabent egy alacsony és hatalmas asztal állt tele étellel, és Dae néni, meg a Hyungjaim álltak a nappali másik oldalán, és ahogy beléptünk tapsolni kezdtek. Még Hei is, aki JB lábánál ült csillogó szemekkel vakkantgatni kezdett.

-Éljen az ifjú pár! - Hujjogatott YuGyeom, mire Juniortól kapott egy tockost.

-Annyira büszke vagyok rátok! - Sírta el magát Dae néni. Yun odament hozzá, és átölelte. Kinyújtotta felém a karját, de a többiek nem engedtek oda, mert mindenki meg akart ölelgetni.

Végül a sok gratuláció után leültünk a párnákra az asztal mellé, ahonnan útközben Heit néha el kellett hajtani, mivel nagyon tetszett neki a sült illata, és az ízét is ki akarta próbálni.

Mindenki extra sebességgel enni kezdett, és csak akkor szólaltunk meg, mikor minden étel elfogyott az asztalról. Ami tényleg képtelenségnek tűnt az elején, de hát elfogyott minden.

Miután megköszöntük a pironkodó nagymamának a vacsorát Junior vállalta, hogy elmosogat. Mark pedig mellészegődött segíteni. YoungJae, JB, és Jackson az asztalt pakolta le, YuGyeom meg lefoglalta Heit, hogy ne vegyen el semmit az asztalról. Yun Dae nénit ölelgette. Annyira aranyos volt az öreg hölgy, ahogy ennyire meghatódott a kis unokáján.

Miután elkészült a mosogatás, és tiszta volt minden a srácok elbúcsúztak. JB mondta, hogy maradhatok, így boldogan mentem vissza a nappaliba, ahol viszont nem találtam még Heit sem.

A lány hangja a konyha melletti szobába vezetett. Dae néni mellett térdelt, és éppen valami gyógyszert adott oda a nagymamájának, miközben Yongiról beszélgettek. Megálltam az ajtóban, és a keretnek támaszkodva figyeltem őket. Csak egy kicsi lámpa égett a szobában, így nem láttam sokat a berendezésből. A képkeretes fotók körvonalait ki tudtam venni a falon, és a kis éjjeliszekrényt is láttam, de a többit nem.

Mindketten jóéjt kívántunk az ősz hajú ahjummának, majd a lány becsukta az ajtót.

-A managger megengedte, hogy maradjak. - Néztem a kérdő tekintetű Yunra.

-De jó! - Suttogta mosolyogva, és közelebb lépett hozzám. A dereka köré fontam a karjaim, ő pedig átölelt és a fejét a mellkasomnak döntötte.

-Annyira boldog vagyok. - Motyogta. - Teljesült az egyik álmom, itt vagy velem, Yongi hazajön, nem is tudom, mi kell még... - Nézett fel rám könnyes szemmel.

-Nehogy elsírd itt nekem magad. - Nevettem fel, és letöröltem a kicsorduló könnycseppjeit.

-De annyira boldog vagyok. - Szipogott, majd az ajkába harapott. - Érzem, hogy papa is boldog. Mintha ő is itt lenne. - Motyogta.

-Akkor el kell bújnunk előle. - Haraptam én is az ajkamba, és végigsimítottam a derekán.

Yun felnevetett, és a kanapé felé húzott.

Miután leültem ő az ölembe ült, és átölelte a vállam. Egy puszit nyomtam a füle mellett lévő anyajegyére, mire a vállamra hajtotta a fejét. Lehunyta a szemét, én pedig magamba ittam az illatát, az érzést, a látványt. Egyszerűen nincs gyönyörűbb lány nála. Soha nem akarom elveszíteni.

Elsimítottam a válláról egy, a kontyából kiszabadult hajtincset, mire elmosolyodott.

-Akármit is hozzon az élet, én szeretném, ha mellettem lennél. - Suttogtam, mire kinyitotta a szemét, és elemelte a fejét a vállamról.

-Biztosan nem lesz egyszerű. - Karolta át a nyakam. - De én is ezt szeretném.

-Ha majd megyünk Thaiföldre, szeretnélek bemutatni a szüleimnek. - Simítottam ki a szeméből a hajtincseit.

Az ő homlokának döntöttem az enyémet, és ahogy felnézett az orrunk hegye is összeért.

Évmilliókig képes lennék azokba a szemekbe nézni. A gyönyörű, ismert és ismeretlen mélység, ami elbűvöl, lenyűgöz, ha elveszíteném belehalnék, és mindenre képes lennék érte.