Chapter 01.

GOT7 Fanfic

Chapter 01.

BamBam

Nem emlékszek pontosan mi is történt. Azt tudom, hogy a fekete hajú kislány a szomszédban lakott, a nagymamájánál, de nem volt idevalósi. Talán ez tetszett nekem benne. Meg az, hogy mindig együtt játszottunk. Szeretett autózni, meg a homokozóban várat építeni, és nem nyafogott, ha sáros lett, vagy ha véletlenül ráesett egy vödör, nem úgy, mint a testvéreim. Ők nem is voltak hajlandóak bejönni a homokozóba, játszani. Azt mondták, hogy ők már túl nagyok ehhez, és a nővéreim inkább a szobájukban voltak, a bátyáim meg elmentek apával, vagy valamit szereltek a pincében. Én általában anyát nyúztam hogy játszon velem, de neki meg dolga volt, így aztán sokat unatkoztam.

Aztán az egyik nap megláttam ŐT az utcán, ahogy a nagymamája kezét fogja miközben sétálnak. Akkor éppen anyát kísértem el a boltba, és azt hiszem ugyan arra mentünk. Útközben anyukám megszólította a nagymamát, és beszélgetni kezdtek.

Visszafelé a boltból, amikor újra a házunk előtt jártunk megálltak, és úgy beszéltek valamiről. A kislány a nagymamája kezét piszkálta, mire a néni lenézett rá.

-Édesem, játszatok egy kicsit! Mutatkozz be a kisfiúnak, és menjetek játszani! – Tolta felém. A felnőttek újra beszélgetni kezdtek. A kislány nyelt egyet, aztán rám nézett.

-Yo – Levegővétel - g Nam vagyok, de a mama csak Yongá-nak hív, és most leszek 6 éves. – Mondta aranyosan vékony hangján. Aztán rám pislogott.

-Bhuwakul vagyok, és én már most is 6 éves vagyok. – Húztam ki magam. Attól függetlenül, hogy alapjáraton is magasabb voltam nála. – Hívhatsz Bukul-nak, mert az egyszerűbb. Még a nővérem találta ki, amikor nem tudta kimondani a nevemet. - A kislány, Yonga elmosolyodott.

-Nekem egy fiú tesóm van. De ő most nincs itt. Anyáékkal van egy másik világban.

Másnap találkoztunk az utcán, és áthívott magukhoz játszani. Volt egy nagy fehér kutyája, aki mindig jött utánunk. Heydának hívta, azt hiszem. Akkora kutya volt, hogy simán lovagolhattunk a hátán.

Aztán utána való nap pedig hozzánk jött át. Olyan aranyos volt!

Aztán egyik nap, amikor kint játszottunk a kertben, valahol az egyik füves helyen dörögni kezdett az ég. Én buborékot fújtam, Yonga nevetve szaladgált, és kipukkasztotta őket. Akkor azt hiszem a kutya nem volt ott velünk. Amikor megláttuk az első villámot, már éreztem, ahogy elkezd csöpögni az eső. Yonga megtorpant, aztán odaszaladt hozzám, és nemsokára a könnyei is potyogtak.

-Bukul, menjünk be, mert én félek! – Kérte, miközben a könnyei végigfolytak az arcán. Megfogtam a kezét, és szaladni kezdtünk a hátsó kapu felé. De anya bezárta. Az eső pedig egyre jobban esett, Yonga pedig egyre jobban sírt, miközben lekuporodott a kapu tövébe. Odamentem hozzá.

-Yonga! – Guggoltam le mellé.

-Igen? – Nézett fel szipogva.

-Nem kell félni! Valamit kitalálunk! – Néztem fel a hatalmas kapura. Ami amúgy most is ugyan akkora, de akkor ugye kicsi voltam, és nagynak tűnt. Lassan megvizsgáltam a kerítést, aztán valahogy sikerült felmásznom rá. Átmásztam a kerítésen, és átnyúltam Yongához.

-Figyelj! Itt kell maradnod egy kicsit, amíg beszaladok a házba, és kihívom az anyukámat, oké?

-Ne menj el! – Kérte szipogva, miközben hátrafordult felém.

-Sietek vissza!

-Bukul! – Szipogta. – Nagyon félek!

-Csak egy pillanat, és itt leszek. Nagyon gyors vagyok ám! – Ekkor hallottam az ajtócsapódást, és anya hangját, ahogy minket keres. Visszakiabáltam neki, mire azonnal megkereste a kapu kulcsát, és beengedte Yongát, aztán mindkettőnket beterelt a házba, és becsavart egy-egy törölközőbe. Yonga odabújt hozzám, és úgy szipogott tovább. Csurom víz voltunk, és az ő hajából is csöpögött az eső le a kőre. Nagyon hamar elaludt mellettem, én meg azt hallgattam, ahogy a tetőn kopog a víz.

Másnap reggel, amikor fel akartam kelni anya nem engedett. Azt mondta beteg vagyok. Pedig én nem éreztem semmit.

-Yonga? – Kérdeztem, amikor ott ült az ágyam mellett. – Yonga is beteg?

-A nagymamája azt mondta, hogy ő is belázasodott.

Körübellül két napig voltam lázas. Addig azon agyaltam hogy mi ez a furcsa érzés, ami bennem van, amikor ránézek Yongára. És hogy miért jár ő állandóan a fejemben. Amikor megkérdeztem apát, hogy mi ez. Ő megcsóválta a fejét, aztán megsimogatta a fejem, és azt mondta, hogy ilyen kicsi korban még nem lehet az ember, bocsánat, a gyerek szerelmes. Fogalmam sem volt mit jelent a szerelmes szó, de valahogy helyénvalónak éreztem. A második este elloptam az egyik nővérem szobájából egy ollót, meg egy rózsaszín papírt, és kivágtam belőle egy szivecskét. Ami borzalmasan sikerült, de újra, és újra próbálkoztam, míg el nem fogyott a papír. A sok cafrang között megtaláltam a legjobbat, egy egész szépet, és bedugtam a párnám alá. A többi papírdarabot pedig kidobtam a kukába, az ollót meg visszatettem a helyére.

Másnap anya már kiengedett a házból. Szinte azonnal kiszaladtam az udvarra. Yonga a nagymamája udvarában, a hintán ült, és lassan hajtotta magát. Heyda a hinta lábánál feküdt a földön.

-Yonga! – Mondtam hangosan suttogva, hogy senki ne vegyen észre. A kutya felemelte a fejét, és rám nézett, de a kislány nem vett észre. – Yonga! – Felkapta a fejét, aztán kisimogatta az arcából a haját. Amikor észrevett a nagy mogyoróbokrunk mellett leugrott a hintáról, és odaszaladt a kerítés másik feléhez. Belecsimpaszkodott a fémhálóba. - Az anya mondta, hogy beteg voltál. Nem jössz át?

-Nem lehet. – Rázta meg a fejét. – Ma ebéd után jönnek anyuáék, és a mama nem engedi. Azt mondta, hogy csomagoljak össze, mert haza kell mennem.

-Akkor… akkor várj egy kicsit! – Kértem. – Ugye nem mész el?

-Megvárlak. – Bólintott. Beszaladtam a házba, egyenesen a szobába. Amikor senki nem figyelt kivettem a párnám alól a szivecskét, és visszamentem Yongához. Ott ücsörgött a földön, és leveleket tépkedett, amiket a kutya fejére szórt, aki némán tűrte hogy a fejére potyogjanak a kis zöld darabok. Meghallotta, hogy visszaértem, és felállt.

-Nem akarok hazamenni. – Közölte, miközben megeredtek a könnyei.

-Bukul! – Hallottam anya hangját. – Gyere, ebédelünk! – Yongára néztem, aztán a házra, majd újra a lányra.

-Ezt neked csináltam! – Nyújtottam oda neki a szivecskét. A kis kezével átnyúlt a kerítésen, és elvette tőlem.

-Ez nagyon szép! Köszönöm! Ilyen szépet még sose kaptam! – Ölelte magához a művemet. Koszos kezecskéjével megtörölte az arcát. Inkább elmaszatolta a könnycseppjeit, és egy kis sarat is kent a kezéről az arcára.

-És még… - Rugdostam a port a cipőmmel, csak hogy ne kelljen ránéznem. – Ha nagyok leszünk, majd elveszlek feleségül. – Erre rám nézett, és felnevetett. – Mi fogjuk a legnagyobb buborékokat fújni, és nekünk lesz a legnagyobb homokozónk a városban! – Jelentettem ki.

-BUKUL!!! – Kiabált a bátyám. – Azonnal gyere!

-Ugye még találkozunk? – Kérdezte Yonga.

-Elveszlek feleségül. Ezt megígérem. Még találkozunk, szia! – Kezdtem el hátrafelé menni.

-Szia! – Integetett. Visszaintegettem, aztán befordultam a ház sarkánál, és eltűnt a szemem elől.

Másnap nem találkoztunk. Aztán azután sem. Soha többet nem jelent meg. Csupán egy fénykép maradt rólunk, amit apa csinált: kint ültünk a réten, és buborékot fújtunk. Ez az egy maradt Yongából.

~ Pár évvel később ~

Augusztus vége van. Izzadunk mint a lovak, akiket nem engednek be az árnyékba, és még ezeket a rohadt dobozokat is cipelnünk kell. Amik mellesleg a lehető legnehezebbek. És amik cipelésére a maneggerünk nem talált valami munkásokat. Pedig nem lett volna olyan nehéz neki. Komolyan, két telefon, és minden el van intézve! Most meg vége van a 2 hónapos turnénknak, alig értünk haza, és cipelhetjük át a dobozokat a másik lakásunkba. Imádok költözködni.

-Bam, hallod!? Szedd már a lábad! Soha nem végzünk!

-Könnyű azt mondani! – Morogtam, miközben Junior letrappolt mellettem a lépcsőn. Felcipeltem a sok lépcsőn azt a marha dobozt, aztán mehettem is a következőért. Mert ezt a társasházat úgy építették meg, hogy csak a süllyesztett parkolóból a földszintig van lift, utána meg külső lépcsősor, ami elhalad az összes emeleti lakás ajtaja előtt. Mondhatom ésszerű! Lebattyogtam a liftajtóig, ahová Jackson hozta fel, és pakolta ki a dobozokat a parkolóban lent álló kamionból. Megfogtam a „YoungJae” feliratú dobozt, és elindultam vele felfelé. YuGyeom mögöttem morgott valamit, de hát mi vagyunk a makne-k így nekünk kell cipekedni. A többiek (itt gondolok JBre, Markra) fent pakolásznak a lakásban, YoungJae meg az amcsi barátnőjével beszél valahol a hátsó kertben. Jackson meg volt olyan rendes, és segít nekünk. Ledobtam a dobozt az ajtónk elé, aztán letrappoltam a lépcsőn. Egy idős néni közeledett a boltíves kapuban, kicsit csoszogva, két nagy szatyorral a kezében, biciklit tolva. Jack épp felért a következő adaggal.

-Már nincsen sok. Junior merre van? – Érdeklődött.

-Azt hittem lement.

-Azt hittem feljött.

-Szerintem elment bevásárolni abba a kis üzletbe, amit láttunk idefelé jövet. – Szólt közbe YuGyeom. Erre megvontuk a vállunkat, aztán Jackson drámaian magára csukta a liftajtót, és a ment lifttel le, mi pedig dobozzal fel. Amikor lefelé jöttünk YuGyeom azonnal felkapta az első dobozt, és ment is vissza. Én jól megnéztem magamnak az ahjummát. Letámasztotta a biciklijét az egyik tető alatt elhelyezett korláthoz. A két nagy szatyrot addig letette a földre. Nagyon felfelé pislogott, aztán egy nagyot sóhajtott. Nem bírtam volna nézni, hogy a fenébe cipeli fel szegény azokat a cuccokat, így lassan odamentem hozzá.

-Elnézést, segíthetek asszonyom? – Kérdeztem egy maghajlás közben. A néni bólintott egyet (hogy is tudott volna meghajolni?), aztán elmosolyodott. Nem gondoltam volna, hogy az összes első foga megvan. Elég idősnek nézett ki. Olyan 70 körülinek.

-Nagyon kedves fiatalember. Nagyon megköszönném, ha felhozná a szatyrokat. – Felemeltem a két táskát. Hogy a fenébe bírta eddig hozni! Ezek rohadt nehezek. Lassan mentünk fel a lépcsőn, a néni szegény fáradtnak látszott, de közben folyamatosan beszélt hozzám.

-Képzeld csak, nekem is van ám fiam, kicsit idősebb lehet nálad. Most dolgozik, de ő szokott nekem segíteni cipekedni. Na meg ott van Yun is. Talán ő lehet egykorú veled. Hány éves is vagy?

-Most lettem 18.

-Igen , igen. Ő meg decemberben tölti. A 6-os számú az én ajtóm. – Mentünk végig a fapadlóval burkolt kis teraszon, ami amúgy az egész házban (vagyis a belső udvarban végigment). A 6-os lakás előtt muskátlik voltak felfüggesztve a korlátra. Megvártam, amíg kinyitja az ajtót, és meglepetésemre egy nagyobbacska fehér kutya szaladt ki a résre nyitott ajtón, aki ugatva, és csaholva dörgölőzött a néni lábának, aztán az én cipőmet is megszagolta. Utána az egyik szatyrot kezdte piszkálni az orrával, és hatalmas fekete szemekkel nézett fel rám.

-Nyugalom Hei, nemsokára kapsz enni! – Hajolt le a kutyushoz, és megvakargatta a fülét. A kutya megnyalta a tenyerét, aztán elment a mi lakásunk felé, és az előtte álló dobozokat böködte az orrával. – Gyere beljebb, erre van a konyha! – Nyitotta nagyobbra az ajtót, és bement. A kutyára néztem, aztán a nénire.

-És a kutya? – Mentem beljebb, miközben az előszobában lerúgtam magamról a cipőt.

-Hei nagyon jó kislány, tudja meddig mehet. – Jelent meg a nappaliban a néni. – Gyere be, ide hozd a táskákat! – Intett, aztán eltűnt az egyik helyiségben. Utánamentem a konyhába, ami mellesleg nagyon szépen volt berendezve, és letettem a szatyrokat a csempézett padlóra.

-Nagyon szépen köszönöm. Eddig mindig magam kellett hogy felciplejem  a nagybevásárlást, vagy meg kellett várnom Yongit. De ő meg mindig dolgozik. Csak aludni jár haza. – Legyintett.

-Itt leszünk a szomszédban, az 5-ben, úgyhogy ha itthon vagyunk akkor tudunk segíteni.

-Igen, tudom, én vagyok a házmester. Ó, milyen vagyok! El is felejtettem bemutatkozni, Dae néni vagyok.

-Bhuwakul, de a BamBam egszerűbb.

-Milyen érdekes név! – Csillant fel a szeme. – Mintha már hallottam volna. – Tette hozzá motyogva.

-Thaiföldi vagyok. – Piszkáltam a pólóm sarkát.

-Érdekes választás. De! – Emelte fel a mutatóujját.- Ezt is majdnem elfelejtettem. A szüleidet meg téged is szívesen látunk majd vacsorára. Addigra talán a gyerekek is előkerülnek. – Merengett ki az ablakon. Aztán, az órára, majd újra rám nézett. – Fél nyolckor megfelel?

-Nem ke… - Akartam visszautasítani, mire felemelte a kezét, és elhallgattatott.

-De igenis szükséges, szeretném ismerni a szomszédokat, meg pár dolgot megbeszélni. Máskor nem nagyon lesz alkalmunk rá. Apukád volt talán, akivel a múltkor találkoztam. Ő mondta, hogy elég elfoglaltak vagytok, és sokat kell dolgoznotok. Szegénykém, biztosan nehéz az iskola mellett. Vagy csak nyári munka? – Terelt az ajtó felé. Apuka? Te jó ég, szegény néni el van tájolva.

-Nem, igazából… - Kezdetem, de addigra már kint is álltam az ajtó előtt. Elképesztő ez az ahjumma.

-Fél nyolckor találkozunk csillagom. Hányan vagytok?

-Heten. – Egy pillanatra megállt.

-Biztos szép nagy családod van. Nos, akkor majd találkozunk. – Mosolygott rám, amolyan „milyen szép szál gyerek”. - Gyere Hei! – Szólt ki a kutyának, aki épp az ajtónk előtt álló dobozokat szaglászta. A kutya visszaszaladt a házba, aztán elköszöntem a nénitől, és mentem vissza cipekedni.

Felhoztuk az utolsó dobozt is, aztán leültünk a nappaliba, a két nagy kanapéra, meg a földre. Kiittam kettő kétliteres vizet, aztán a kukába dobtam az üres flakont. Mindenki teljesen ki volt.

-Rohadt meleg van. – Jegyezte meg Jackson a maga stílusában. – Lefolyik rólam a sapkám.

-Idebent valamivel hűvösebb van. Jó vastagok a falak. – Tette hozzá YoungJae. – És a térerő is jó.

-És a térerőd hogy jön ide? – Húzta le a fejéről a sapkáját Jack.

-Valahogy kellett beszélnem Angelinával!

-Bam, ki volt az az ahjumma akivel beszélgettél? – Kérdezte YuGyeom.

-Ő a házmester. És a vacsora miatt nem kell aggódni. El van intézve! – Támaszkodtam a könyökömre a padlón feküdve. – Nagyon rendes nőnek látszik.

-Meghivattad magad vacsira? – Kerekedett el Mark szeme. – Tapintatlan barom, csak most költöztünk ide!

-Legalább minket is meghivathattál volna! – Méltatlankodott Junior.

-Nyugi már! Nem kell azonnal összeverni! Mindnyájunkat meghívta Dae néni, úgyhogy fél nyolckor megyünk szomszédolni.

-Így már jobb. – Dőlt hátra JB, és feltette a lábát a szemközti kanapén ülő YoungJae lábára.

-Az a kutya is hozzájuk tartozik? Majdnem bejött a lakásba. – Érdeklődött YuGyeom.

-Heinek hívják, és igen.

-A szobákat eldöntöttétek má’? – Kérdezte Jackson fél szemét kinyitva.

-Úgy alszunk, ahogy eddig. – Közölte Mark. – JB és YoungJae, én meg Jr és Jack, aztán Bam meg YuGyeom. Három szoba van, nincs túl sok lehetőség. Hacsak valaki nem akar a hátsó erkélyen aludni.

-Akkor válasszatok ti először. – Bökte meg Mark lábát YuGyeom.

-A fürdőhöz a legközelebbi. Az van berendezve három személyre . – Nézett a másik kettőre a rangidős.

-Nekem nyolc. A manegger úgyis úgy akarta. – Vont vállat Jr. Jackson meg a fejébe nyomta a sapkáját ezzel jelezve, hogy neki is teljesen mindegy.

-Akkor legyen miénk az első szoba. Onnan jó a kilátás. A maknéké meg lesz majd a hátsó.

-Oké. – Egyezett bele YoungJae. Mondjuk neki eddig sem nagyon volt választása. JB szava szent és sérthetetlen. Nekünk meg aztán kuss volt ilyen téren. De legalább van egy menő erkélyajtónk, mert az erkélyre is tőlük lehet csak kimenni, meg a nappaliból. De az lényegtelen.

Lassan, nagyon lassan felkeltem, aztán még lassabban felvettem az egyik rohadt nehéz dobozt, amire az én nevem volt felírva, és bevittem a szobába. Két ágy a szoba két különböző oldalán, az ágyak felett polcok, azon a falon, ahol az ajtó is van egy hatalmas szekrény. A két ágy között egy másik ugyan olyan szekrény. Meg két íróasztal is volt, és éjjeliszekrény. Fehér szőnyeg (ami nagyon koszos lesz pár nap alatt), és függöny, redőny az ablakon, szögek a falban képeknek, és az ajtó hátulján akasztók sorakoztak. Ezt a maneggerünk csináltatta így, a dobozokban csak a személyes cuccaink vannak, meg a ruháink. A többit meg hazaküldtük a családnak, vagy el sem hoztuk. A sasaengek miatt sokat kell költözködnünk.

Nemsokára, mire bevittem a három dobozomat megjelent YuGyeom.

-Melyik kell neked? – Érdeklődött az ágyakra nézve.

-Az ablakhoz közelebbi. – Utálok villanyt kapcsolni. Sokkal jobb a természetes fény. YuGyeom megvonta a vállát, aztán ledobta a dobozát az ágya mellé.

-És a szekrények? – Kérdezte, miközben a dobozt nyitotta ki.

-Lehet a tied ez. – Ütögettem meg a két ágy között álló tárolót. Bólintott, aztán csendben elkezdtük kipakolni a cuccainkat. Beraktam a szekrénybe a ruháimat, aztán az íróasztalra, meg a polcokra pakoltunk ki. 2 éve fut a csapat, azóta már rutint szereztünk a költözködésből. Azelőtt sohasem laktunk ennyi helyen. De ez a lakás jó messze van a belvárostól, ahol eddig voltunk, és kevesebben vannak errefelé, mert itt persze semmi sincs közel. De majd itt is vigyáznunk kell, nehogy valami idióta megtudja hogy hol lakunk.

Mikor nagyjából kiürült a három doboz kimentem a konyhába, ahol éppen Mark akasztgatta fel a merőkanalakat (nem mintha nem minden nap valami rendelt kaját ennénk, vagy étteremben), és a kanalakat, meg a pálcikákat szórta be a fiókokba. Segítettem neki a bögrékkel, a kávéfőzővel, meg a tányérokkal, aztán az üres kartondobozokat eltettük az előszobában lévő kalaptartó fogas mögé.

Visszamentem a szobánkba, aminek az ajtajára YuGyeom már rá is írta, hogy „BamBam és YuGyeom Makne szektor”, ugyan azt, amit eddig is mindig kiírtunk. Ledőltem az ágyamra, és kibámultam az ablakon. Az óra 7: 00-át jelzett, ami azt jelentette, hogy fél óra múlva jelenésünk van. Grimaszokat vágva keltem fel, aztán összeszedtem a törölközőmet, meg a tusfürdőt, egy másik szerelést, és Junior előtt bezárkóztam a fürdőbe. Lemostam magamról az izzadtságot, aztán belőttem a hajamat, és felfrissülten hagytam el a fürdőt. JB körbement az összes szobába, és mindenkinek szólt, hogy 30 percen belül mindenki készüljön el, mert jelenésünk van. Igaz, hogy csak a szomszédban, de milyen lenne már, ha beállítana hét tagbaszakadt, izzadtságtól bűzlő alak, hogy „Helló, mi vagyunk a szomszédok! Egész nap cipekedtünk! Ja, amúgy a GOT7 vagyunk! Üdv!”. Szerintem Dae néni úgy kihajítana, ahogy vagyunk. Amíg a többiek elkészültek feküdtem az ágyon, és hallgattam, ahogy kint a nappaliban valamelyik bekapcsolta a legújabb albumunkat, és ez halkan szólt az egész lakásban.

Mire mindannyian elkészültek én már megjártam álomországot, mert JB rázott fel, hogy el fogunk késni, csipkedjem a seggem. Kómásan felhúztam a cipőmet, aztán átvonultunk a szomszéd ajtó elé. Valamelyik közben elugrott a kisboltba, és hozott egy szál valamilyen virágot. Az izébizéi körbe fehérek voltak, sárga a közepe, és szerintem büdös, de Jack szerint ezt „Nagyon bírják a nőnemű egyedek”, úgyhogy azért elvisszük Dae néninek. JB bezárta az ajtót, aztán egy népszámlálás után rájöttünk, hogy Jr bent maradt. JB kinyitotta az ajtót, és meg kellett keresnük Juniort (naná, hogy a szobájában aludt!). Miután kivertük az ágyikójából, megvártuk, amíg a huszonhat pár cipője közül kiválasztja azt, ami illik a szereléséhez. Mikor a teljes legénység kint volt a lakásból a fullasztó melegben, JB újra bezárta az ajtót, és egy népszámlálás után (most senki nem maradt bent) átcsoportosultunk a szomszéd ajtó elé.

Jackson bekopogott.