Chapter 37.

GOT7 Fanfic

Chapter 37.

BamBam

Nehezen keltem fel reggel. A kocsiban is csendben ültem hátul a helyemen, miközben ettünk. Nem igazán volt kedvem semmihez. Azt vártam, hogy Yun visszaírjon bármelyik közösségi oldalon... vagy akárhol, hogy jelezze minden rendben van vele.

Sokkal jobb lett volna úgy megnézni a várost előző nap Pekinget, hogy Yun is ott van. Szerettem volna megmutatni neki nappal is azt, amit a lámpafényben láttunk, a sok kis árusnál kaját venni vele, nézni, ahogy megcsodálja a festményeket, és ahogy egy aranyos kis fintorral az arcán nézi azt, ami nem tetszett neki. Még ha a tűznyelő nem is jött be neki annyira, biztos jól érezte volna magát velünk. Szerettem volna virágot venni neki, és megkérni a fotóst, hogy fényképezzen le minket egy nem olyan forgalmas helyen. Szerettem volna vigyázni rá, ölelgetni, és puszit adni neki, de nem tehettem. Már sok ezer kilométer választott el minket egymástól. Már a Sárga-tenger választott el minket. Mert a színház miatt vissza kellett mennie Koreába...

A többiek rendesek voltak, mert nem piszkáltak amiatt, hogy állandóan a telefonomon lógtam.

Nem tudtam figyelni arra, amit a munkatársak mondtak nekem a színpadon, így miattam többször el kellett próbálnunk a tervezettnél. Persze kaptam jó sok figyelmeztetést, de egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Sokszor a rengetegszer gyakorolt koreográfiát is elrontottam.

A színpadi próbák után az öltözőben is minden figyelmem a telefonomnak szenteltem miközben a hajamat csinálták, sőt, még miközben sminkeltek akkor is írtam neki.

Nem sok üzenetet tudtunk váltani, mert az új partnerével kellett bepróbálnia a darabot a színházban, és nem igazán engedték ki a színpadról.

Amikor azt írta hogy egész jó fejnek tűnik az a színész aki az én szerepemet játssza, majdnem elejtettem a mobilom. Amint megtudtam a nevét megutáltam. Sőt, nem. Mikor először említette. Már akkor sem szerettem azt az embert. Azonnal utánanéztem az összes közösségi oldalon hogy mégis ki az, de nem igazán tudtam kideríteni az alapadatokon kívül semmit. Két évvel idősebb nálunk, koreai állampolgár, abban a suliban végzett ahol mi is tanulunk, hobbija a videó játékozás. Egész nap ideges voltam. Reméltem, hogy az a Joo Baek Woo nem csinál semmi olyat, ami miatt haragudnom kell majd rá. Amiért még jobban kell utálnom. Vagyis már csinált olyat: ő játssza Yun partnerét. 

Amikor szünetük volt valamikor kettő körül, akkor írt, és küldött képeket. A Baek Woo gyerekről is, akit a kép láttán még jobban megutáltam.

Épp az öltözőben ültünk, és vártunk, hogy megérkezzen a kaja, amit a managger a kérésünkre rendelt, mert nagyon éhesek voltunk. Vagyis a többiek. Nekem semmihez nem volt kedvem, csak Yunnal foglalkozni. Folyton rajta kattogott az agyam.

yun@baeyoungnam: szia! most van húsz perc szünetünk. ez a Baek Woo nem is olyan jó színész mint te... Aish, annyira... sokat bakizik, és mindig félrelép. többször taposta meg a lábam, mint Hei az évek alatt.

bam@bamgot7: ennek örülök.

yun@baeyoungnam: hogy lapos a lábam?

bam@bamgot7: annak, hogy nem szimpatikus neked. nekem sem szimpatikus. a lábadra meg küldök egy gyógyító puszit. <3

yun@baeyoungnam: köszönöm. : ) még Bamy őrült fiúi is jobbak voltak. ez az illető tényleg az üresfejű kategóriába tartozik, nagyon durván. Aish, azt sem tudja merre van a balra. hogy lehet valaki így színész? nem tudom, hogy az esti előadást hogy fogjuk végigcsinálni.

bam@bamgot7: az egyik profilján azt írta magáról, hogy abba a suliba járt, ahová mi.

yun@baeyoungnam:  igen, tudom. de még annál a pénztáros Bai parkos akárkinél is idiótább. mindig mindenkinél jobban akarja tudni. meg akarta magyarázni Jessicának, hogy a neve koreai eredetű, és Myung Hee Shi-nek, hogy nem jól mondja, mert nem az van a forgatókönyvben, amikor a rendező előtt ott volt a forgatókönyv...

bam@bamgot7: ez tényleg durva.

yun@baeyoungnam:  a rendező is a fejét fogta, de a másik színész aki a partnerem lehetne beteg. pedig állítólag ő jó színész. hogy lehetek ilyen szerencsétlen? a repülőn is majd meghaltam... ott kellett volna maradnom veled.

bam@bamgot7: nekem szörnyen hiányzol. visszajöhetnél.

yun@baeyoungnam: te is tudod, hogy nem mehetek vissza, bármennyire is szeretnék ott lenni. megfogadtam, hogy soha többet nem ülök fel a repülőre egyedül. meg amúgy is az a lány aki a harmadik a szereposztásban, aki esküvőre ment, ki akar lépni.

bam@bamgot7: ez azt jelenti, hogy maradnod kell ott, ugye?

yun@baeyoungnam: igen. és te mit csinálsz?

bam@bamgot7: várunk a kajára. nemsokára eszünk, aztán kis pihenés után kezdődik a koncert, aztán dedikálás, utána meg lesz még egy interjúnk.

yun@baeyoungnam: jó sok programotok van. bírni fogjátok?

bam@bamgot7: a többiek biztosan, de én nem hiszem.

yun@baeyoungnam: biztosan van még idő a koncert kezdetéig, addig aludjál. nem szeretném, ha beteg lennél azért, mert túlhajszolod magad. és egyél rendesen!

bam@bamgot7: nem vagyok önnmagam. hiányzol nagyon...

yun@baeyoungnam: gondolj arra, hogy én is ott vagyok a nézőtéren, valahol a többi rajongótok között. és a nevedet kiabálom, miközben fotózlak.

bam@bamgot7: nem fog menni. egyik rajongó sem lehet olyan, mint te.

yun@baeyoungnam: csak próbáld meg! használd a fantáziád.

bam@bamgot7: de én neked akarok énekelni.

yun@baeyoungnam: kérd meg a fotóst, hogy tartsa fel az egyik képet, amin ketten vagyunk.

bam@bamgot7: nem tudom honnan szedted ezt az ötletet, de talán kipróbálom.

yun@baeyoungnam: adj bele mindent, nehogy miattam legyen a koncert a rajongók rémálma. mennem kell vissza próbára. vigyázz magadra, és hidd el, hogy meg tudod csinálni!

bam@bamgot7: te is vigyázz magadra Yun-ah!

A KakaoTalk jelezte, hogy a lány kilépett. A kezemben tartott telefon képernyőt bámultam, a földön ülve a falnak döntött háttal. A képernyő közben elsötétült, és eltűnt az a kép, amin Yunnal együtt mosolygunk a kamerába. Újra bekapcsoltam, és csak néztem a képet. Újra kikapcsolt a képernyő, mikor Junior leült mellém.

-Nehogy már szerelmi bánatod legyen. - Ingatta a fejét, és kivette a kezemből a telefont. - Mi történt? - Nézte meg, hogy mit bámultam eddig. - Aranyos. - Nézte egy darabig a háttérképem, aztán visszaadta a mobilom.

-Yunnak egy idiótával kell eljátszania a szerepet... egy szerencsés idiótával. - Morogtam, bár nem igazán tudtam eldönteni hogy hallotta-e és figyelmen kívül hagyta, vagy egyeltalán nem hallotta.

-Minden kapcsolatban kell egy kis egymástól távol töltött idő, hogy megtudd igazán szeretitek-e egymást. - Tette a vállamra a kezét. - Ha nem szenvedsz, akkor talán gyorsabban eltelik az idő, és hamarabb láthatod. Szóval inkább koncentrálj arra, hogy nemsokára felmegyünk a színpadra.

Junior ült mellettem még egy darabig, csendben figyelve, aztán megérkezett a kaja, és rájött, hogy az étel érdekesebb, mint én. Addig nem kezdtek hozzá a kajához, amíg Mark végül fel nem rángatott a földről, és odahúzott magukhoz. Végül Jackson legnagyobb megkönnyebbülésére JB bátorító szavai után enni kezdtünk.

Evés után a pihenőidőben azokat a fotókat nézegettem, amiket Yunról készítettem, és a közös képeinket. Nem volt rengeteg, de azért egy órát el tudtam velük tölteni. Hiszen minden képnek volt egy története... Amiket szép sorjában felidéztem magamnak.

Aztán azon kezdtem agyalni, amit Junior mondott. Én tudom, hogy szeretem őt, de most az is ki fog derülni, hogy ő igazából hogyan érez irántam. De ezt csak akkor tudhatom meg, ha három hét múlva visszamegyünk Koreába. Addig meg ki kell bírnom valahogy. A KakaoTalk, a Me2day és a fényképek segítségével... Bíztam benne, hogy sikerülni fog.

Már a színpad mögött álltunk, és éppen a mikrofonokat nyomták a kezünkbe mikor JB odajött hozzám.

-Adj bele mindent, és hidd el, hogy meg tudod csinálni! - Veregette meg a vállam.

-Yun is ezt mondta. - Motyogtam.

-És ne depressziózz itt nekem. Gondolj arra, hogy Yun sem ezt a BamBamet szeretné látni. Ő az erős és magabiztos BamBamet akarja látni, nem a depressziós, magában ücsörgős gyereket. - Kezdett belém lelket önteni JB.

Nagy nehezen összpontosítottam, és az agyamban kavargó képekből összeraktam egy olyat, ahogy a lány ott van a többi rajongó között, és arra vár, hogy végre kezdődjön a koncert.

-Most meg mit csinálsz? - Kérdezte meglepetten JB. - Ki fognak dagadni az erek a homlokodon ha ennyire gondolkodsz.

-Csak elképzeltem valamit. - Vontam vállat vigyorogva, és helyben kezdtem futni.

-Várj, rossz kifejezést használtam... - Közölte JB, mire a mellettünk álló YoungJae felnevetett.

-Miből gondolod, hogy nincsenek gondolatai? - Nevetett.

-Miért, neked vannak? - Nézett a leader YoungJaera. - Ez a tény meglepne.

-Utállak Hyung. - Közölte YoungJae, aztán röhögve odébbállt.

JB nézte a produkciómat (mármint a helyben futást, és a hadonászást a kezeimmel, mit amúgy én bemelegítésnek neveznék, de kívülről így nézhettem ki), aztán megjelent Mark, aki JB vállára támaszkodott a karjával.

-Yun rendes csaj. - Szólalt meg a legidősebb.

-Tudom. - Vigyorogtam rá, aztán abbahagytam a tagjaim átmozgatását.

-Nem tudom mi van veled, de remélem menni fog minden a koncerten. - Ingatta a fejét JB. - Ha béna leszel, és rontasz, nem két havi mosogatást kapsz, hanem valami sokkal rosszabbat.

-Három hónap. - Vágta rá Mark.

-Nem erre gondoltam. - Rázta meg egy kicsit a fejét JB. - Valami sokkal durvábbra.

-Lehet négy is. - Ajánlotta Mark kis mosollyal.

-Mármint nem a mosogatást illetően. Valami sokkal rosszabb kell.

-Takarítás? - Kérdezte Mark.

-Majd kitaláljuk. Valami durva kell, és olyan, amiben Yun is benne van.

-Nincs randi? - Dobta be az ötletét a legidősebb, még mindig JBre támaszkodva.

-Ez jó, én is valami ilyesmire gondoltam. De remélem összeszedi magát, és nem ront el semmit. - Nézett jelentősségteljesen rám a leader.

-Nyugi Hyung, minden rendben lesz. - Feleltem neki vigyorogva.

-Indulás a színpadra! - Kezdte terelgetni az egyik munkatárs a színpad lépcsője felé a többieket. Gondolatban letöröltem magamról az össze rossz dolgot, aztán én is utánuk indultam. Erőt adott az, hogy el tudtam képzelni Yunt a nézőtéren, és hogy a Hyungjaim mindig bátorítanak. És bármennyire szeretnének drámát látni nem adom meg nekik a lehetőséget, hogy szívassanak. Akkor is jól fogok teljesíteni!

Én léptem fel utolsónak az emelvényre. Yunra gondoltam, és arra, hogy ezt érte teszem. Azért, hogy neki rappelhessek. Azért, hogy minél előbb találkozzunk.

A mosolyom letörölhetetlen volt.

Keményen dolgoztam a színpadon, és tényleg hamar eltelt az idő. Észre sem vettem, hogy már a végéhez közeledünk. Igaz, mindannyian fáradtak voltunk, és az izzadtság csak úgy csurgott rólam, de örültem hogy sikerült. Bár annak nem, hogy a stylist pólók helyett kabátban képzelte el a fellépést, amit utána alig bírtunk lehúzni magunkról.

Az egész napi kedvetlenségem ellenére jól teljesítettem, amivel egy kicsit magamat is megleptem.

Mindenki megdicsért, hogy ügyes voltam, még JB is megveregette a vállam, ami nála nagy dicséretnek számít.

-Nem lesz randi tilalom. - Jelentette ki Mark, és a tenyerét nyújtotta, hogy csapjak bele.

Én meg csak boldog voltam, hogy sikerült jól teljesítenem a színpadon.

A koncert után pár perces pihenőidőnk volt, majd mehettünk a dedikálásra.

A dedikálás végeztével pedig elmentünk egy terembe, valahol a koncertcsarnok egy rejtett részébe, ahol egy magazin riportere várt minket.

Beszélgettünk az új albumról, a koncepcióról, a turnéról, arról, hogy hogyan éreztük magunkat eddig Kínában. Nos azt hiszem arról a témáról főleg Jackson mesélt, megemlítette a tűznyelőt is, és hogy mennyire király produkciója volt. Aztán folytattuk a beszélgetést, mi a véleményünk a koncertről, milyen érzéseink vannak a koncerttel és a dedikálással kapcsolatban...

Aztán hirtelen rám nézett a riporter.

-Amikor Thaiföldön voltatok elmentetek a szüleidhez, ugye?

-Igen így volt. - Bólintottam. JB megbökte a könyököm, hogy fejtsem ki, mire kissé kelletlenül kezdtem, aztán a végére már persze felélénkült a hangulatom. Visszagondoltam az otthon töltött órákra, és nagyon odafigyeltem arra, hogy mit mondok. - Nagyon jól éreztük magunkat, az édesanyám nagyon finomakat főzött, és találkoztunk a testvéreimmel is. Szeretnék velük többet és többször találkozni, de nem sokat lehettünk együtt velük most sem, mivel másnap hajnalban indulnunk kellett ide. De nem bánom, mert csodás időt töltöttünk otthon, és jó érzésekkel jöttünk ide.

-Eddig nagyon csendben voltál, ami szokatlan tőled. Történt esetleg valami?

-Nem sokat aludtam az elmúlt időszakban... - Hazudtam, miközben elhúztam a szám. - Ha visszajutottunk a szállásra azonnal aludni fogok. - Nevettem fel. - Meg szeretném, ha Mark Hyung is beszélne egy kicsit. - Néztem az említettre, aki tényleg többet beszélt, mint amennyit szokott. - Ne nézz rám ilyen csúnyán, nem tettem semmit! - Nevettem az arckifejezésén. - Szeretném ha egy kicsit helyet cserélnénk, mármint személyiség terén. Kipróbálnám milyen lehet olyan hamar elaludni ahogy Mark Hyung szokott. És ha ő többet beszélne, akkor talán nem mondaná azt magáról, hogy unalmas.

Erre Mark csúnyán nézett, a többiek meg nevettek.

-Ne legyél telhetetlen, már így is sokat beszélt. - Lökte meg a vállam JB.

-Akkor egy kérdés. Ki kinek a személyiségét szeretné? - Mosolygott a riporter nő. Mindenki energikus volt, és elemezgették, hogy kivel cserélnének személyiséget. Úgy éreztem Marktól fogok kapni egy leszidást, de a végén ő is mosolyogva válaszolgatott a feltett kérdésekre, így abban reménykedtem, hogy elfelejtette hogy meg kell fenyítenie.

Fáradtságom ellenére a kocsiban nem akartam aludni, így inkább elolvastam Yun üzenetét, amit akkor küldött amikor mi az interjún voltunk.

yun@baeyoungnam: szia! most lett vége az előadásnak. Yongi és Danbi megnézett minket, és azt mondták, hogy én nagyon jól játszottam, de jobb partnert is el tudtak volna képzelni. Baek Woo majdnem leesett a színpadról, az egyik jelenetben meg rossz oldalról jött be. Szeretném, ha te lennél a párom, nem ez az üresfejű... mindegy. Danbi ma maradt vacsorára. Fura, mert egyre többet van nálunk. nekem nincs vele bajom, csak furcsának találom, hogy ennyire egymásra találtak Yongival. beszéltem ma Bamyval is. képzeld, mily meglepetés, kibékültek ThreeSsel. nemrég tette le, mert a szüleiért kellett kimennie Incheonba. YuGyeom azt írta, hogy sikerült a koncertetek, amiért nagyon büszke vagyok rád! Fightling a továbbiakban is! Vigyázz magadra, és legyél mindig vidám. ha szomorú vagy akkor meg biztosan árulnak Kínában is bébiételt... de ne legyél szomorú!  aludj jól Oppa!

Mosolyogva olvastam a sorokat. Aranyos volt, hogy Oppa-t írt. Eszembe jutott az első alkalom, amikor Oppa-nak hívott. És hogy mit mondott erről a megszólításról. Úgy tűnik kiérdemeltem az Oppa megszólítást.

Még a zuhany alatt is vigyorogtam.

Amikor már a takaró alatt voltam visszaírtam neki, aztán elaludtam.

Chapter 36.

GOT7 Fanfic

Chapter 36.

Yun

Nagyon hálás vagyok Choi Seung Hoon-nak, a GOT7 managgerének, hogy elintézte nekem a hazafelé utat. Alig egy óra alatt. Elképesztő az az ember. És hálás vagyok neki, hogy elengedett minket a városba.

Éppen a lifthez mentünk, amikor Mark és Jackson előkerült az egyik szobából.

-Hé! - Szólt utánunk Jackson. - Merre mentek?

-Csak a büfébe. - Nézett rám gyorsan BamBam. Elvégre a managger a lelkünkre kötötte, hogy ne mondjuk el a többieknek a kis kiruccanásunkat, vagy ha felismerik BamBamet akkor azonnal induljunk vissza a szállásra.

-Kabátban? - Húzta fel a szemöldökét Mark.

-Oké, mi folyik itt? - Fonta össze a karjait Jackson, miközben közelebb jött hozzánk. - Kimentek a managger engedélye nélkül?

-Igazából... - Vágott BamBam egy "lebuktunk, már mindegy" fejet. - Yunnak két nap múlva haza kell mennie. És a managger megengedte, hogy megnézzük a várost mielőtt Yun elutazna.

-És ebből ki akartatok hagyni engem?! - Háborodott fel Jackson. - Nélkülem akartok elmenni sétálni? Azt hittem jóban vagyunk! Főleg itt Pekingben... Én vagyok a kínai, csak mondom! Hol van a managger?! - Trappolt el az egyik irányba, Seung Hoon szobája felé.

Mark még mindig ott állt a folyosón velünk szemben. Mindannyian a managger szobájába berontó tagot néztünk. Rosszul éreztem magam emiatt. Hiszen BamBam nagyon jóban van Jacksonnal, és most lehet hogy ennek vége. Miattam.

Miután Jackson eltűnt az egyik ajtó mögött közelebb jött hozzánk, és lassan elmosolyodott.

-Ha megengedné veletek mehetnénk? - Kérdezte aranyosan.

BamBam rám nézett, mire vállat vontam.

-Nem terveztünk zártkörű rendezvényt. - Néztem fel a legidősebbre. - Az volt tervben, hogy elmegyünk kipróbálni a kínai kaját, és sétálgatunk.

-Tehát randi. - Szögezte le Mark. - Akkor mi nem megyünk.

-Jackson fel fog robbanni. - Nézett el a managger ajtaja felé BamBam.

-Menjetek gyorsan. Minket úgysem fognak elengedni. - Nyomta meg a lift gombját Mark. - Jackson majd lenyugszik. Vigyázzatok egymásra, és gyertek vissza épségben!

Mark ránk mosolygott, aztán becsukódott a liftajtó.

-Biztos nem lesz baj belőle? - Nézetem a fiúra.

-Mármint abból, hogy kimegyünk? Nem. - Mosolyodott el.

-Én Jacksonra gondoltam. - Mentem hozzá közelebb. - Nem lesz belőle veszekedés?

-Egy idő után lenyugszik. Nem fog ránk haragudni. - Simította meg az arcom. - Mark majd elmondja neki mi a helyzet, és akkor biztosan megnyugszik.

-Biztos? Még visszamehetünk. - Néztem a szemébe.

-Dehogy megyünk vissza! Hidd el, Mark megoldja. - Mosolygott. - Vedd fel a maszkot!

-Aranyos volt tőle. - Mosolyodtam el, miközben összefogtam a hajam, és betuszkoltam a kapucni alá.

-Sajnálom Hyungot. Meg kell birkóznia Jackson kiakadásával. - Igazgatta a maszkját a lift tükrében a fiú. - De Jackson mindig megbocsát. Nagyon lágyszívű, úgyhogy nem lesz baj. De most már ne ezen rágódj! Élvezzük a kiruccanásunkat! - Megigazította a kapucnimat, és a maszkomat is.

A lift leért a földszintre, ahonnan kisétáltunk a hallon keresztül az utcára. Nem igazán látszott hogy este volt, ugyanis mindenhol lámpák ezrei, reklámok, feliratok világítottak.

-Végül is örülök, hogy ketten megyünk. Ez tényleg olyan lesz, mint egy randi. - Kulcsolta össze az ujjainkat a fiú, és elindultunk az egyik irányba a járdán.

-Nem váltottunk pénzt. - Jutott eszembe ahogy elmentünk egy virágárus mellett.

-A managger Hyung váltott. - Mosolygott rám a szemével, mivel a maszk takarta az arcát, és megpaskolta a kabátja zsebét. - De ne ezen gondolkozz, hanem gyere! - Húzott maga után az embereket kerülgetve. - Élvezzük, és felejtsük el a problémákat!

Egész este nagyon jól éreztük magunkat. BamBam kis kínai nyelvtudásával tudtunk tájékozódni, és vásárolgatni. Valamiféle kirakodóvásár lehetett, végig egy hosszú utcán bódék álltak különböző árucikkekkel megpakolva. BamBam szerint valamiféle kínai ünnep volt éppen, erre volt az a nagy felhajtás. Egy csomó utcai árusnál megálltunk, és megcsodáltuk az áruikat, az ételes standoknál sokszor vásároltunk is. Sétáltunk az utcákon, az embertömegeket kerülgetve, a lámpafényben, vagy egymás kezét fogva, vagy ételekkel megpakolva. Találtunk művészeket, akik festményeket, rajzokat árultak, és láttunk egy tűznyelős produkciót is, ami nagyon fura volt. Majdnem rosszul is lettem, amikor elképzeltem, hogy milyen lehet lenyelni a lángot, és hogy milyen lehet annak az embernek a nyelőcsöve. Fúj. BamBam még időben elrángatott onnan.

Nagyon jó érzés volt mászkálni az utcákon, még úgy is, hogy a végére megfájdult a lábam a cipőben. Mire a szállodához visszaértünk már nagyon fájt, de nem igazán foglalkoztam vele. Sokkal jobban lekötött a kezemet fogó, mellettem sétáló, nevető fiú.

Egyszerűen boldog voltam a fájó sarkammal együtt. Csodálatos estét töltöttünk együtt BamBammel. Ami Koreában lehetetlen lett volna, ugyanis ott biztosan felismerik egy ilyen helyen, ahol ennyi ember van. A vásáron pedig csak arra kellett figyelnünk, hogy ha valakin valami K-pop-hoz kapcsolódó feliratot láttunk kikerüljük. Bár a maszk és kapucni kombó maradt rajtunk.

A szállásra visszaérve bejelentkeztünk a managgernél, hogy megérkeztünk, aztán a szobánkba mentünk. Nem éreztem magam fáradtnak, bár az óra szerint pár óra múlva kelnünk kellett.

Amíg zuhanyoztam BamBam elaludt. Halkan bebújtam mellé, és a hátát simogattam, amíg el nem nyomott az álom engem is.

~ reggel~

JB rázott fel minket, vagyis BamBamet, ő pedig engem keltett fel. Még volt fél óránk indulásig, ami alatt én simán, a fiú kicsit kapkodva készült el.

A kocsiban reggeliztünk, miután ellenőriztük Jacksonnal hogy tényleg teljesen megfelel a diétámnak a kaja, amit kaptam.

Egy hatalmas csarnokba mentünk, aminek kimondhatatlan neve volt, de egyszerűen óriási volt, nagyon menő technikákkal felszerelve. A színpad is elég nagy volt, JB azt mondta, hogy ekkora színpadon még nem léptek fel, de mindannyian örültek, hogy ott lehettek.

Kétszer próbálták el az egész kétórás koncertet, hogy minden rendben menjen. Én a nézőtéren ültem az egyik fotóssal, akinek Bangkokban segítettem. Kölcsönadta a fényképezőgépét, és azzal fotóztam a fiúkat, ahogy izzadtan hallgatják, amit a stáb magyaráz nekik. Élő közvetítés lesz valamelyik internetes oldalon, így mindent jól kell majd csinálniuk.

A próbák után ettünk, aztán kidőltek egy kicsit aludni. BamBam az ölembe hajtotta a fejét, és úgy aludt, a többiek meg a székeket összetolva, vagy a földre terített pokrócon helyezték magukat vízszintesbe.

Alvás után átöltöztek (addig kimenekültem a folyosóra), aztán a sminkesek és a fodrászok vették át a stafétát. BamBam mellett ültem, és néztem, ahogy az egyik fodrász megcsinálja a haját.

A fiúkhoz már nem mehettem a színpad mögé, így az egyik biztonsági őr, és a fotós társaságában néztem, ahogy a rajongókat beengedik a csarnokba. Rengetegen voltak. Az az óriási nézőtér, a több ezer férőhelyével mind megtelt.

A fotós szorgalmasan kattintgatott mellettem, én meg csak bámultam az a sok színes táblát, amit már a koncert megkezdése előtt lengettek. Amíg a GOT7-re vártak a tagok nevét kántálták, vagy énekelték a hangszórókból szóló dalokat.

A két fotós közül az egyiknek egészségügyi problémái akadtak, így az én kezembe nyomta a kameráját.

A stábnak fenntartott helyre vezetett a megmaradt ismerős fotós, és megbízott azzal, hogy közeli képeket készítsek a tagokról.

-És ne csak BamBamet fotózd! - Kacsintott rám, mielőtt a kamerájába nézett volna.

Csak a fejemet ráztam, majd mikor a fények kialudtak a kamerára, és a képekre szenteltem minden figyelmem.

A színpadra majdnem felülről láttunk rá, és bár nagyon hangosan dübörgött a zene mégis hallani lehetett a rajongók tombolását.

Szorgalmasan kattintgattam, és fókuszáltam rá a tagokra. A mellkasomban dübörgött a basszus, és még onnan, messziről is jól láttam, ahogy a tagok élvezik az egészet, és boldogok, hogy ezt csinálhatják.

Nem szívesen mondom ki ezt az igazságot, de azt hiszem még jobban beleszerettem BamBambe, az utóbbi pár nap miatt.

A fotós kérése ellenére a legtöbb képet mégiscsak BamBamről sikerült készítenem. Annyira jól nézett ki abban a ruhában, és egyeltalán olyan jól néz ki mindig, hogy képtelen voltam a többiekről annyi képet készíteni mint róla. Valahogy mindig őt követtem a kamerával...

A gép sorozatképeket készített, és lettek elég jók ahhoz, hogy fényképnek elmenjenek.

-Nem is színésznőnek kellene lenned, hanem fotósnak. - Mondta a hozzáértő, amikor megnézte a koncert végén a képeket, amiket készítettem. - Bár elég sok képed van BamBamről... - Mosolygott, miközben a laptopon nézte a képeket.

Sok tanáccsal is ellátott, amiknek a nagy része szakmai nyelven volt, de azért valamit értettem belőle.

A koncert után a kijáratnál pacsiztak a kivételes rajongókkal, és megköszönték nekik, hogy eljöttek, aztán az öltözőbe vonultak. Enni.

Segítettem összeszedni a kamerákat, és elpakolni a fotós barátomnak (ő nevezett így először), így én csak addigra értem be az öltözőbe, mire már mindenki pakolta össze a cuccait.

BamBam magához szorított, mire a szobában lévőktől kaptunk néhány helytelenítő pillantást. Kimentünk a folyosóra, és egy kis terembe húzott be a fiú, ami egy másik öltöző lehetett.

-Annyira fáradt vagyok, de el akarok veled menni ma este megint valahová. - Ölelt át.

-Rengeteget dolgoztál. - Simogattam a hátát. - És én is ügyes voltam, mert egy csomó fotót készítettem, meg dicséretet is kaptam a fotósotoktól.

-Tényleg? - Tolt el magától, és mosolyogva egy puszit nyomott a homlokomra. - Majd megnézhetem őket?

-Azt mondta, hogy majd a managgeretek elküldi nektek.

-Kíváncsian várom. - Mosolygott, aztán lehajolt, hogy egy csókot adjon.

A félhomályos kis öltözőben lehet hogy tovább is mentünk volna egy-két csóknál, ha a fiú telefonja nem kezd csörögni.

-Lehet, hogy tényleg haragszik rám. - Nézte a kijelzőt BamBam, amin Jackson neve villogott, majd a füléhez emelte.

-Hol vagytok? Indulnunk kéne.

-Megyünk vissza az öltözőbe. - Sóhajtott a mellettem álló, aztán bontotta a vonalat.

-Azt mondtad, hogy hamar megbocsát. - Fogtam meg a felém nyújtott kezét.

-Csak akkor hívhat fel egy ilyen pillanatban, ha mérges rám. - Kulcsolta össze az ujjainkat, aztán kinyitotta az ajtót.

Az öltözőbe visszaérve gyorsan összeszedtük a cuccainkat, aztán mentünk a parkolóba, a kisbuszhoz.

BamBam el akart még menni sétálni, de már a kocsiban bealudt a vállamra dőlve. Az autóban csak a szuszogást lehetett hallani, meg ahogy néha a managgerük telefonja csipogott.

Mikor a sofőr leparkolt a szálloda előtt a managger felébresztette JBt, aki felrázta a többieket. A liftben Mark állva majdnem visszaaludt, Juniornak kellett támogatnia, hogy eltaláljon a szobájuk ajtajáig.

BamBam is csak arra a pár percre tudott felébredni amíg felmentünk a szobánkba. Amint becsuktam az ajtót magunk után bedőlt az ágyba, úgy ahogy volt, ruhástul, és pár perc múlva már aludt is tovább.

Én még írtam az otthoniaknak, hogy mikor fog leszállni a gép Incheonban, amivel tervezek menni. Yongi megígérte, hogy kijön majd elém, amit sikernek vettem.

Leszedtem BamBamről a cipőjét, és valahogy a kabátját is leoperáltam róla, aztán ráterítettem a takarót. Bebújtam mellé, és átöleltem a hátát. Nem sokkal később már én is aludtam.

Reggel nem keltett senki, mégis korábban felébredtem. Mikor megnéztem az órát kissé elhűltem, hogy csak három órát aludtam, de nem éreztem magam fáradtnak.

Mára a fiúk engedélyt kaptak a város körbejárására, de valószínűleg ahogy BamBam is, mindannyian a lóbőrt húzták.

Nem akartam felébreszteni a fiút, így lezuhanyoztam, majd csendben pakoltam be a bőröndömbe.

-Yun-ah... - Motyogta, miközben feltornázta magát ülő helyzetbe. Ránéztem a bőröndöm mellőle, amibe éppen egy pulcsit hajtogattam be. - Már reggel van?

-Igen. - Mosolyogtam, és odamentem mellé. Kissé kócos fejjel, álmos szemekkel nézett rám.

-Nem akarom, hogy elmenj. - Jelentette ki, aztán összeborzolta a haját.

-Tudod, hogy muszáj, mert megígértem. - Simítottam le a vállán a pólóját, mire a tenyerébe fogta a kezem.

-El akartam még veled menni mégegyszer arra a vásárra. Sajnálom, hogy elaludtam.

-Ne hajszold túl magad. - Simogattam meg az arcát.

Már nem maradt sok időnk, amit kettesben tölthettünk volna, az indulásomig, ami a tíz órakor volt esedékes.

BamBam elmondta, hogy hogyan élte túl az első repülését Thaiföldről Koreába, mert persze a legjobban a repülőtől rettegtem.

Próbált előre is megnyugtatni, és adott nekem egy könyvet, amit egy rajongótól kapott, és thaiul volt, hogy azt olvassam a repülőn, és ne arra koncentráljak, hogy a levegőben vagyunk.

Tíz előtt pár perccel beállított a managger, és szólt, hogy vigyem a cuccaimat.

Elbúcsúztam a többiektől is, mivel csak BamBam kísérhetett el a reptérre.

A kocsiban kellett elbúcsúznunk egymástól, mivel a terminálban már kerülnünk kellett a feltűnést. A managger kettesben hagyott minket pár percre az autóban, aminek mindketten örültünk, de nem akartunk elbúcsúzni egymástól. Főleg úgy, hogy az elkövetkező három hétben nem láthatjuk egymást.

Maszkban és kapucnival a fejünkön sétáltunk a Tong Xian-i reptéren. BamBam húzta a bőröndömet, csak a hátizsákomat engedte hogy cipeljem, ami meg aztán tényleg nem volt nehéz.

Miután leadtuk a bőröndömet beálltunk a sorba, hogy átessek az ellenőrzéseken. Mikor a kapuhoz értem BamBam és a managger nem jöhettek tovább. A managger a kezét nyújtotta.

-Mindent köszönök. - Néztem a komoly férfi arcára. A managger kiállt a sorból, és a mellettem álló fiúra nézett. BamBam magához ölelt, és mivel nem tarthattuk fel sokáig a sort hamar el kellett hogy engedjük egymást.

Amint átjutottam az ellenőrzéseken, és visszapakolhattam a táskámba mehettem is a gépre, bár az indulásig még volt egy óra.

A felszállásig BamBammel írogattunk KakaoTalkon, mivel ők meg egy kisebb dugóba kerültek a szálloda felé menet.

A pilóta bemondta, hogy még tíz perc, és megkezdjük a felszállást. Mellettem egy nálam fiatalnak tűnő lány ült, aki egy kínai magazint olvasgatott. Szerettem volna olyan nyugodt lenni mint ő.

Mikor megkezdtük a felszállást a gyomrom görcsbe rándult, és összeszorult a torkom. Szerettem volna azonnal leállítani a repülőt, kiszállni, és visszarohanni BamBamhez. Abban a pillanatban elátkoztam azt, akik miatt vissza kényszerültem menni Koreába...

"Minden rendben lesz" - Hallottam BamBam hangját a fejemben. Elfehéredtek az ujjaim annyira kapaszkodtam az ülés karfájába, és csak az ő szavait ismételgettem magamban lehunyt szemmel.

Mikor egyenesbe került a gép kissé megnyugodtam. Vagyis már ki mertem nyitni a szemem.

A mellettem ülő kislány mondott valamit kínaiul, aztán szomorúan elmosolyodott.

Megpróbáltam rámosolyogni, és ez valószínűleg sikerült is, mert az ő mosolya is vidám lett.

Figyelemelterelés céljából előszedtem a táskámból azt a könyvet, amit BamBam adott, és olvasni kezdtem.

Egész jó történet volt. Bár sok szóhoz elő kellett vennem a telefonom, és egy szótárban kikeresni, de értettem miről volt szó, ami boldoggá tett.

Nem voltunk sokat a levegőben. Két és fél órás utunk volt. Még a könyv közepén sem tartottam, mikor a pilóta bemondta, hogy megkezdjük a leszállást.

Kész őrület, hogyan bírta ki a karfa az ujjaim szorítását, nem mintha olyan erős lennék, de már nekem is fájt, ahogy szorítottam, de a világért nem engedtem volna el. Pattogott a fülem a nyomásváltozástól, és hatalmasakat nyeltem, hogy jobban legyek.

Mikor végre a földön gurultunk elraktam az ölemben heverő könyvet, és megdörzsöltem az arcom, mert valószínűleg kiment belőle az összes vér. Szörnyen éreztem magam. Mikor megállt a repülő minden ember felugrált, és kifelé tódult.

Megvártam, míg kisebb lesz a tömeg, és csak akkor álltam fel. Éreztem, hogy a lábaim remegnek, de láttam egy idősebb nőt, aki sokkal rosszabbul volt mint én. Legalább egy kicsit megnyugodhattam, hogy nem csak én vagyok ilyen a repülőn.

A terminálba érve megkerestem a bőröndöm, aztán a kijárat felé vettem az irányt. Közben felhívtam Yongit, hogy merre van.

-Halló hugi! - Szólt bele. - Elnéztem az időt, szóval kicsit később indultam el. Még húsz perc, és ott vagyok.

-Oh, oké. Akkor a terminálban várlak. - Ültem le egy műanyag székre, magam alá húzva a bőröndömet. Miután letettem megcsörgettem BamBamet.

Megígértem neki, hogy felhívom mikor ideértem.

A hangja azonnal megnyugtatott. Elmondtam neki, hogy mennyire féltem, és hogy soha többet nem repülök, vagy legalábbis nélküle nem. Ő meg elmesélte, hogy Jackson vezetésével mászkáltak Pekingben, és hogy a kínai tag kikérdezte a tűznyelőt hogyan csinálja a trükkjét. Megtudták, hogy igazából nem nyeli le a lángokat.

-Szerintem ez akkor is undorító. - Fintorogtam. - Képzeld el milyen lehet a tüdeje.

-Neki ez a munkája. - Hallottam BamBam nevetését. - És ő szereti. Végül fotózkodtunk is vele. Egész rendes fickónak tűnt.

-Hogy vesz rá valakit erre a lélek, hogy ezzel foglakozzon?

-Szerintem nagyon menő. Ha valaki felidegesít csak lenyelsz egy gyertyát, aztán sárkányt játszol. - Nevetett továbbra is.

-Akkor sem normális az az ember. - Jelentettem ki.

Végül sikerült meggyőznie, hogy lehet egy tűznyelő is normális ember, aztán elmondta, hogy éppen milyen helyen járnak, és hogy YuGyeom próbálja kikönyörögni a managgernél, hogy egyenek végre.

-Viszont most csoportkép lesz, szóval majd írok, ha visszaértünk a szállodába, mert nagyon sokba fog kerülni neked ez a beszélgetés.

Hosszú búcsúzkodás után bontottuk a vonalat.

Fél perc múlva újra csörgött a telefonom.

Megbeszéltük Yongival, hogy hol találkozunk. Valahogy mégis elkeveredtünk, és csak hosszas keresgélés után találtuk meg egymást. Meglepetésemre nem egyedül jött ki elém.

Miután megölelgettem a bátyám köszöntem Danbinak is.

A kocsiban hazafelé elmondtam, hogy mit csináltam ezalatt a pár nap alatt, hogy milyen helyeken jártunk, és hogy találkoztam BamBam szüleivel is.

Yongi sokszor közbevágott, és Danbi is érdeklődött, ami meglepett. Akkor nem tűnt olyan "fennhordom az orrom, mert én vagyok a legjobb csaj a sulimban "-nak, hanem inkább egy értelmes, az átlagnál szebb vonásokkal rendelkező egyszerű lánynak.

Otthon, miután mama megölelgetett, és Hei kétszer a földre döntött örömében, vacsoráztunk. Danbi is maradt vacsira, és megtudtam, hogy az elmúlt napokban sokat volt nálunk, és amikor nem dolgozott, akkor segített mamának, vagy ha Yongi otthon volt, akkor elmentek valahová együtt. Hei is nagyon megkedvelte a lányt, és láthatólag mamának sem szúrta a szemét. Én meg örültem, hogy a bátyám boldog.

Persze evés közben én is meséltem, és próbáltam kielégítő válaszokat adni mama kérdéseire.

Vacsi után én szinte azonnal mentem aludni. Amint bedőltem az ágyamba azonnal elaludtam. Elvégre a fél napomat rettegéssel töltöttem, hogy vajon minden rendben lesz-e a repülőn, és hogy túlélem-e. És sikerült. Bár az, hogy soha többet nem akarok egyedül repülni más kérdés...