Chapter 42.

GOT7 Fanfic

Chapter 42.

Yun

BamBam vállára hajtott fejjel hallgattam a szívverését. A hátamra lógó hajamat cirógatta, miközben olyan szorosan ölelt, hogy majd' megfojtott. Jól esett az ölelése, és nem amiatt szorult össze a torkom.

A könnyeimmel küzdöttem, majd kipréseltem magamból azt a két szót.

-Ne haragudj... - Suttogtam remegő hangon, majd szorosan magamhoz öleltem a fiút.

Mintha megdermedt volna pár pillanatig, majd eltolt magától.

-Mi történt Yun? - Nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Annyira sajnálom... - Folytak a könnyek a szememből. Óvatosan letörölte az arcomon lecsurgó cseppeket, majd leengedte kettőnk közé a karjait.

-Mi történt Yun? - Kérdezte ismét, kissé feszültebben.

Bárhogy próbáltam nem bírtam neki elmondani, csak tátogtam, de szavak nem jöttek ki a torkomon, így csak zokogva az éjjeliszekrényen lévő magazin felé mutattam.

BamBam elfordulva tőlem, magában olvasni kezdte a sorokat, amiket én már kívülről fújtam.

Utálja a Japánokat?

Valami nincs rendben a GOT7-ből ismert BamBammel.

Az idolcsapat az új albumukkal turnézik Thaiföldön, Kínában, majd Japánban több helyszínen, utána pedig visszatérnek majd Koreába, hogy itt fejezzék be az album promotálását.

Ezen a héten a GOT7 Japánban koncertezik. BamBam látszólag nagyon nehezen viseli valamit. A japán rajongók, és a koreai média is  meg vannak lepődve, hogy az idol milyen rosszul teljesít. A JYP Entertainment nem adott ki semmilyen információt ezzel az esettel kapcsolatban, így csak találgat a média. Akármi miatt is ilyen BamBam a média tele van vele.

Valakik szerint beteg. Tény, hogy az arca eléggé fel volt dagadva a Tokiói koncerten, de ez nem bizonyít semmit. Mások szerint a családjával veszett össze, mert nem tudtak találkozni, mikor Bangkokban koncerteztek. Mivel erről sem tudunk több információt, ezért csak találgatunk. Ám sokak szerint ezek a problémák vele azért lehetnek, mert nem szereti a japánokat. Nos, ha egy ilyen rasszista információ napvilágra kerülne a csapatról, valószínűleg rajongók ezrei pártolnának el a GOT7-től.

folytatás a 16. oldalon >>>

-Yun... - Szólalt meg végül, és leengedte a magazint. Nem mertem rá nézni, mire lassan az ujjaival felemelte az állam. Halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy letörölte a könnyeimet. Elfordítottam a fejem, mire felült mellém az ágyra, miután visszatette az újságot az éjjeliszekrényemre.

-Yun-ah... - Suttogta kedvesen, és újra felemelte a fejem. Kissé kényszerítenie kellett, hogy a szemébe nézzek. - Nem a te hibád... - Mondta komolyan.

-De igen... - Nyeltem egy nagyot, és próbáltam visszafogni a könnyeimet, de azok csak folytak a szememből töretlenül. A torkom kiszáradt, és alig tudtam kinyögni azokat a szavakat, amikkel az állításomat alá akartam támasztani. - Elhagytam, és tönkrement a telefonom, eltörtem a lábam... Egy roncs vagyok, és téged is tönkreteszlek! - Fakadtam ki remegő hanggal, és a mellkasának döntött fejjel engedtem, hogy a könnyeim a farmerjára hulljanak.

-Komolyan elhagytad a mobilod? - Szólalt meg kis idő múlva, miközben a hajamat kezdte simogatni.

-Igen. - Válaszoltam neki egy hosszú szünet után szipogva. - Itt hagytam a lakásban, a huzat lesodorta az asztalról, és ripityára törött a padlón. - Magyaráztam halkan. - Amikor idejöttünk Hei szétrágta a maradékát is.

Felnevetett, és magához ölelt.

-Yun-ah... - Simogatta a nyakam. - Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? - Nevetett fel.

-Ez nem vicces. - Jelentettem ki, miközben kifújtam az orrom. Erre még jobban nevetett. - Aish! Mi bajod van?! - Töröltem le az arcomról a könnyeimet, és az előttem fekvő, hasát fogó barátomra néztem. Elképzelni sem tudtam, hogy mi a fene olyan vicces neki.

Kis idő múlva abbahagyta a nevetést, és odabújt hozzám, vigyázva, hogy a lábamhoz ne érjen hozzá.

-Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek... - Puszilta meg a homlokom, majd az orrom hegyét. - Hiányoztál. - Emelte fel az állam, és lassan megcsókolt.

Nekem is szörnyen hiányzott már a közelsége, így a lehető legközelebb húzódtam hozzá.

Mérges voltam magamra, a helyzetre, hogy eltörött a lábam, és mobilom sincs... Csak én lehetek ilyen béna!

Bármennyiszer mondta el BamBam, hogy ne okoljam magam a történtek miatt, sem amiatt, hogy elég sok rajongó elpártolt a GOT7-től (pedig ez aztán tényleg lehet az én hibám), még hetek múlva sem tudtam túljutni ezen.

BamBam minden nap eljött hozzánk, annak ellenére, hogy miután befejeződtek a felújítások és a javítások a városszéli házban, visszaköltöztünk oda, az pedig messze volt a dormjuktól.

Mama minden reggel levitte Heit futni, én meg csak a lakásban tartózkodhattam, még Yongi is rám parancsolt, hogy ne merészeljek kimenni az ajtón. Pedig ő az utóbbi időben Danbival volt elfoglalva. Nem igazán mutatta ki, de tudtam, hogy nagyon félt, és azt is tudtam, hogy minden este, két órával azután, hogy lefeküdtem bejött a szobámba, és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e velem.

Nagyon lassan telt az idő. Odakint a tavasz egyre szebbé varázsolta a tájat, és ha tudnék rajzolni, az ablakban és az erkélyen való üldögélés helyett rajzoltam volna.

A napok nagy részében unatkoztam a szobámban, a nappaliban, a konyhában, az erkélyen, és Yongi szobájában. Nem tudom hogy jutott eszembe oda bemenni, de mint kiderítettem, az ő ágya sokkal kényelmesebb, mint az enyém, így amikor dolgozott, akkor sokszor ott aludtam napközben.

A bátyám repülőmodelljeit is megnéztem, és egyet majdnem el is törtem, (de erről nem kell tudnia). Unalmamban végiglapoztam az összes fotóalbumot, amit a nappaliban találtam, filmeket néztem, kiolvastam az összes könyvet, amit tíz éven belül karácsonyra kaptam, és soha nem volt még időm rá.

Néha eljött Bamy, meg egyszer elhozta Hanát is, és jót beszélgettünk, de túl hamar menniük kellett. Végignéztem néhány doramát, amiket Bamy ajánlott, aztán amikor eljött hozzám, akkor kibeszéltük a szereplőket.

A napjaim fénypontja mindig az volt, amikor a barátom eljött hozzám. Ha jó idő volt, akkor kiültünk az erkélyre, vagy (mama tudta nélkül) levitt az udvarra az ölében, és a hátsóudvaron, a padon ülve beszélgettünk. Mindig elmondta mi történt vele aznap, elmondta, hogy mi volt a színházban.

Végre Joo Baek Woot eltávolították a színháztól, így többet nem kellett félnem tőle. BamBamnek viszont nagyon nem volt szimpatikus az új színészlány, aki az én szerepemet játszotta. Sokszor mesélt róla, hogy mennyire idegesíti, és hogy mennyire nyomul rá a lány.

Ha BamBam éppen ráért a két próbája között, vagy a szünetében az előadások között, akkor beszéltünk.  sokszor a többiek is beletrollkodtak, így volt, hogy BamBam telefonján beszéltem YuGyeommal, aki megint az esküvős témával kezdett zaklatni, Jacksonnal, aki az egészségemet féltette, Juniorral, aki minden bajomat megértette, Markal, aki mindig aggódott értem, YoungJaeval, aki mindig az én segítségemet kérte ha BamBammel valami problémája volt, és JBvel is, aki sok tippet adott, hogy mivel foglaljam el magam.

Három héttel a történtek után végre kaptam mankót, aminek a segítségével, igaz hogy lassan, de végre mászkálhattam, arra, amerre akartam.

Lépcsőzni nem mertem, de a lakásban már egész jól tudtam közlekedni, nem fél lábon ugrálva, papa botjára támaszkodva, hanem tényleg tudtam járni... Olyan jó érzés volt... Csak nagyon lassú. Szörnyen lassú.

Nagyon hiányzott már az, hogy elmehessek a kilátóhoz, vagy csak le az udvarra Heivel, de mama még mankóval sem engedett el sehová, pedig egy hét alatt rájöttem, hogy hogyan tudok lépcsőzni, úgy, hogy ne fájjon ...

~

Odakint esett az eső, még az erkélyre sem tudtam kimenni, mert mama félt, hogy megfázok. Így a szobámban ültem, laptoppal az ölemben, és egy sorozatot néztem, amíg mama nem szólt, hogy segítsek neki megpucolni a zöldségeket.

Aztán leültem a konyhában, és néztem, ahogy főzöcskézik.

Ettem egy keveset, majd visszasántikáltam a szobámba, és az éppen aktuális könyvet vettem a kezembe, aminek már a felénél tartottam.

Teljesen belemerültem, amikor kopogtattak az ajtómon. Nem tudtam ki lehet, hiszen úgy tudtam a fiúk ma forgatnak, Yongi még dolgozott, mama sohasem kopog, Bamy is csak beront...

Letettem a könyvet a szekrénykémre, majd nagy nehezen felültem.

Mark lépett be a szobámba, amin nagyon meglepődtem.

A következő pillanatban YuGyeom ugrott rá az ágyamra, a lábamtól jó messze, majd megjelent YoungJae is, egy kiskutyával az ölében.

-Sziasztok! - Néztem a népes társaságon végig, miután mindegyik üdvözölt a saját stílusában, majd az ajtóra, hátha bejön az a személy, akit igazából vártam.

-BamBam forgatáson van. - Ült le az ágyam szélére Mark. - Az új MVt forgatják. - Tette hozzá, miközben megigazította a takarót a lábamon.

-Azt hittem mindannyian ott lesztek. - Ráncoltam a homlokom.

-Mi hamarabb végeztünk, így eljöttünk. - Magyarázta YuGyeom.

-És elhoztuk bemutatni neked Cocot. - Tette le az ágyra YoungJae a kis fehér kutyát.

-De aranyos vagy! BamBam már sokat mesélt rólad! - Hívtam közelebb a kis állatot. - Hei pont nincs itt... - Sóhajtottam. - Pedig biztosan imádnának együtt játszani.

Mark a tenyerébe vette a kutyát, majd az ölembe rakta.

Miután Coco végigszimatolta a kis fekete orrocskájával a takarómat megnyalta a kezemet. Megsimogattam a kis fejecskéjét.

-És melyikőtök kutyája? BamBam ezt nem tudta megmondani. - Néztem a három fiúra. Erre Mark és YoungJae azonnal egymásra mutatott.

-Igazából Mark vette, és úgy terveztük, hogy közösen neveljük fel. - Magyarázta YoungJae.

-Ez úgy hangzik, mintha egy béna párkapcsolatban élnétek. - Jelentette ki YuGyeom, majd lehúzott az egyik polcról egy könyvet. Belelapozott, aztán visszatette.

YoungJae elmesélte, hogy hogyan találtak rá Cocora, aztán néhány kérdést tett fel a házban való kutyatartással kapcsolatban. Közben Mark irányítgatta, és simogatta a kiskutyát, míg YuGyeom a könyveimet pakolta szét.

Örültem neki, hogy eljöttek, és elhozták a kis fehér vakarcsot is, aki annyira aranyos volt, hogy csak olvadoztam tőle... BamBam is mesélt már róla előző nap, hogy a Hyungjai elmentek kutyát szerezni, de azt, hogy ilyen aranyos nem mondta.

Amikor mama hazaért Heivel kimentünk a nappaliba, és a két kutyát bemutattuk egymásnak, akik, szigorúan a felügyeletünk alatt, játszani kezdtek. Mama elment vacsorát készíteni, miután rávette a fiúkat arra, hogy maradjanak itt az étkezésig.

A két fehér szőrpamacs (egy kicsi, meg egy nagy) a nappali szőnyegén nagyon jól elvolt egymással. Csak a papucsomon vesztek össze, de végül Hei odatolta Coco elé a másik papucsomat.

-A végén még szétrágják a mamuszod. - Nevetett fel YoungJae, a két kutyára nézve, akik a mancsuk alatt tartották a lábbelim. Az volt a legviccesebb, hogy míg Hei mancsai alól alig látszott ki a mamuszom, addig Coco, mikor belebújt a mamuszomba alig látszott ki onnan.

A fiúk ezen jót derültek, és YoungJae lefotózta őket.

YuGyeom csendben ült mellettem a kanapén, és a telefonját nyomkodta.

-Veled meg mi van? - Böktem meg a könyökömmel, elvéve a tekintetem a kutyákról.

-Az esküvődet szervezem. - Jelentette ki rám pislogva, majd újra a képernyőre vándorolta  tekintete. - Melyik ruhát szeretnéd? - Mutatta felém pár perc múlva a telefonját.

A szemem forgatva fordultam el tőle, de addig nem hagyott békén, míg meg nem néztem a ruhákat.

-Miért rózsaszín? - Fintorogtam, mikor elkezdte mutogatni a képeket.

-Mert az illik hozzád, meg BamBamhez. - Jelentette ki, majd tovább mutogatta a képeket.

-Szerintem ebben jól néznél ki. - Állította le a fiút YoungJae az egyik fehér ruhánál. - Ez olyan hercegnős.

-Még mindig nem értem miért szervezitek az esküvőmet. - Ingattam a fejem, mire YuGyeom vállat vont.

-JB megengedte, hogy piszkáljalak.

-Keríthetnél magadnak már valamilyen barátnőt. - Húztam összébb magamon a pulcsim.

-A forgatáson voltak jók, de mindegyik olyan agyatlan volt. - Mondta, miután leengedte a telefonját. - Én meg nem szeretem a hülye csajokat. Ha tartósa kapcsolatot akarok, akkor normális lánynak kell lennie.  Bár Koda összejött az egyikkel. - Gondolkodott el. - De az is irgalmatlanul buta volt, és folyton hisztizett. Szerintem már nincsenek együtt. - Legyintett.

-A cég amúgy sem engedné, hogy barátnőnk legyen. - Sóhajtott YoungJae.

-De neked ott volt Angelina. - Néztem rá.

-Arról nem tudott a cég. - Rázta a fejét. - Rólatok is csak a managger Hyung tud. A főfejesek nem.

-Alá kellett írnunk egy szerződést, hogy 10 évig, vagy amíg a cégnél vagyunk nem élhetünk párkapcsolatban. - Magyarázta Mark.

-Ez mekkora hülyeség... - Ráztam meg a fejem. - Pedig mindannyian aranyosak vagytok.

-Ez csak természetes. - Mutatott magán végig YoungJae.

-Mindenki tudja, hogy nem ez az oka. - Motyogta YuGyeom.

-Valószínűleg az olyan eseteket akarják elkerülni, mint ami BamBammel történt Japánban. - Váltott komolyra YoungJae.

Már nyitottam volna ki a szám, amikor Mark megszólalt.

-Egyikőtök sem tehet róla, ne hibáztasd magad. - Szólt rám.

-Mindig ezt mondjátok, de úgy érzem, hogy ez nem igaz. - Sóhajtottam.

-Pedig elhihetnéd. A körülmények voltak rosszak, ahová bekerültetek. - Magyarázta YoungJae. - És ne menjetek szét emiatt, mert mindkettőtöknek csak rosszabb lenne...

-Én meg esküvőre akarok menni! - Szólt közbe YuGyeom, majd tovább nyomkodta a telefonját.

Sóhajtva hagytam rájuk, és inkább a két kutyát figyeltem.

Chapter 41.

GOT7 Fanfic

Chapter 41.

BamBam

Csak Bamytól tudtam meg, hogy mi történt, és azt is pár idegesítően lassan telő nappal később. Addig meg halálra idegeskedtem magam, és semmire nem tudtam koncentrálni, ami miatt JB Hyung is elbeszélgetett velem. Nem is egyszer. Rengeteg fejmosást kaptam, a managger Hyung is nagyon pipa volt rám.

Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a maciját, és nem szabad hisztiznie, mert akkor nem kapja vissza. De annyira hiányzik neki, hogy nem tud rendesen aludni, és abban reménykedik, hogy az óra gyorsabban fog forogni.

Yun meg nem írt, nem keresett, és semmit nem tudtam róla azóta.

Bamy felvilágosított, hogy nagyon nehezen viseli a barátnőm azt, hogy nem állhat lábra, de ezen kívül nem sok baja van. Állítása szerint sokat sírt, de nem árulta el hogy miért. Vagy nem is tudta.

-Kattanj már le róla! A végén olyan leszel, mint én voltam! - Ült le mellém YoungJae a földre, ahol a főpróba óta ültem. A hideg fal valamennyire lehűtötte a fejem, mert szörnyen melegem volt.

-Nem megy. És nem is akarok. - Morogtam a telefonom kijelzőjét fixírozva, hátha válaszol az üzeneteimre.

-Ilyen voltam én is Angelinával. - Vette ki a telefont a kezemből. - Ha nem beszéltem vele állandóan ideges voltam.

-Jé, valaki beismerte! - Kiáltott fel Jackson, majd röhögve elújságolta a többieknek, hogy YoungJae fejlődik, és lehet, hogy be fog nőni a feje lágya.

Erre a mellettem ülő csak fintorgott.

-Nem vagy önmagad. - Szólalt meg végül lehalkítva a hangját, hogy a röhögő társaság ne hallja. - Abba kéne hagynod ezt az egész önmarcangolósdit, mert a végén még kárt teszel magadban. - Mikor látta, hogy nem reagálok visszanyomta a kezembe a mobilom. Felvillant a képernyő, aminek a háttérképén a lánnyal mosolyogtunk. - Yun sem akarna így látni. - Ingatta a fejét.

-Tudom Hyung, de nem megy. - Döntöttem az öltöző falának a fejem. - Már csak pár nap és hazamegyünk.

-Addig még bírd ki valahogy. - Veregette meg a vállam, aztán feltápászkodott mellőlem.

-Muszáj lesz... - Motyogtam magam elé.

Bárhogy szuggeráltam a telefonom Yun nem írt, és még Bamy sem, pedig rá számítottam. Nem igazán találtam helyesnek, hogy a legjobb barátnőjét zaklatom, de már nagyon el voltam keseredve. Hiányzott a hangja, hogy lássam az arcát, hogy üzenetben leírja mi történt vele azon a napon.

Bamy meg csak ritkán tudott elmenni hozzá, mert valamit forgattak, és dolgozott.

Valahogy végigszenvedtem a koncertet, nem tudom mennyit rontottam, és az sem igazán hatott meg, amikor JB kihívott a folyosóra. Tudtam, hogy egy nagy fejmosás következik, és arra is felkészültem, hogy kiabálni fog velem.

-BamBam ennyire rosszul még sohasem teljesítettünk. - Kezdte. Rengetegszer megkaptam tőle is a héten, és bárhogy próbáltam nem tudtam jobban teljesíteni. - Beszéltem Hyunggal, és ha ennyire nem bírod ki ezt az egészet, ha ennyire nehéz neked...

-Túl fogom élni, csak most még nehéz. - Vágtam közbe. - Ezt a pár napot már ki kell bírnom valahogy. - Mondtam ki a magamban ismételgetett mondatot. Reméltem, hogy ezzel lezártuk a fejmosást, de nem így történt.

-Voltam már én is szerelmes, de... a ti esetetek valahogy más. - Dörzsölte meg JB a homlokát. - Hyung azt ajánlotta, hogy hazamehetsz. Bejelentjük, hogy elkaptál valamilyen betegséget, ezért nem léphetsz színpadra, és szépen visszamész Koreába Yunhoz. - Magyarázta komolyan.

Hitetlenül néztem rá, mire kiröhögött.

-Ha most azt hiszed, hogy kamuzok akkor közlöm, hogy nem. Maga Choi Seung Hoon ajánlotta ezt.

Felcsillant a szemem, aztán eszembe jutott a sok rajongó. Nem akartam a csalódott arcukat látni. Ők juttattak el idáig, ők támogattak, segítettek...

-Nem tudok dönteni a rajongók, köztetek és Yun között. - Vallottam be halkan.

Bár, amit mostanában művelhettem a színpadon... Nem hiszem, hogy bárkinek tetszhetett...

-BamBam... - Tette a kezét a vállamra. - Tudom, hogy nehéz döntés, de ha itt nem tudsz rendesen teljesíteni emiatt, akkor... bocsáss meg, de jobb, ha nem vagy itt. Tudod, hogy mire gondolok, sajnálom is, de ez az igazság.

Tudtam. Nagyon is tudtam, hogy mire gondol. A próbák alatt kétszer fellöktem Markot, majdnem leestem a színpadról, rossz helyen voltam, így YuGyeom félig-meddig átesett rajtam... És ezek csak a színpadi próbákon voltak. A főpróbákon.

-Tényleg visszamehetek Szöulba? - Néztem az előttem álló Hyungomra.

Ő csak mosolyra húzta a száját, és komolyan bólintott.

-A te döntésed. - Paskolta meg a vállam. - Szeretnél?

-Igen. - Sóhajtottam, és egy szomorú mosollyal díjaztam JB helyeslését.

-Akkor megyek, és beszélek Hyunggal. - Paskolta meg a hátam, és a managger keresésére indult.

Még aznap este bejelentették, hogy beteg lettem, és a koncert után (amin már nem léptem fel) a reptérre indultunk.

A kocsiban még írtam a rajongóknak az egyik publikus közösségi oldalas profilomra, hogy minden rendben lesz, nem kell aggódniuk, nem olyan komoly, csak pihennem kell. Az üzenet nagy részét JB írta meg, hogy biztos ne legyen hiba benne, én meg egy kis bambamességet vittem bele, hogy ne tűnjön fel nekik.

A reptéren mindenkitől elbúcsúztam arra a pár napra, majd kissé szorongó szívvel, de valamennyire megkönnyebbülten indultam a managger Hyunggal a hátam mögött az ellenőrzőajtók felé, vállamon a sporttáskámmal.

Mikor elmentem JB mellett megveregette a hátam, aztán csak aggódó mosollyal az arcán nézett utánunk.

Amint átestem az ellenőrzésen mehettem is a gépre.

Fent a repülőn írtam Yunnak, hogy megyek vissza Szöulba, de persze nem válaszolt.

Mikor Bamynak akartam írni megkezdtük a felszállást, és a telefonom jelezte, hogy a hálózat nem elérhető.

A ablaknak dőlve ültem egy idősebb hölgy és egy üzletembernek kinéző fazon mellett.

Körübellül fél óra telhetett el, de a nő már a harmadik keresztrejtvényét is befejezve elővette a következő magazinját. Fura volt.

Az ablakból nem lehetett látni semmit a teljes sötétség miatt, így a zenéket váltogattam, és a közös képeinket nézegettem Yunnal. Persze már kívülről fújtam az összeset, de minden egyes képnél felelevenedett bennem az a hangulat, amikor a kép készült.

Nagyon hiányzott a lány, és hálás voltam JBnek, és a managgerünknek hogy elintézte ezt a haza utat nekem. Bár, lehet, hogy a csapat hírneve is forgott a kockán, de örültem, hogy visszarepülhettem Koreába.

Már csak azt nem tudtam, hogy Incheonból Szöulba jutva, körübellül reggel nyolckor, hol találom meg a kis szerelmem.

Amint leszállt a gép Koreában írtam JBnek, hogy megérkeztem, mert a lelkemre kötötte, majd összeszedve a csomagom kifelé indultam a terminálból. A managger Hyung még mielőtt a kijárathoz értem volna felhívott, és elhadart mindenféle fontos dolgot, amit magamtól is tudtam, de az ő feladata az, hogy véletlenül sem felejtsem el például a "ha beteg vagy ne mutatkozz felismerhetően nyilvános helyen" dolgot.

Miután befejezte a magyarázást leintettem egy taxit.

Már alig vártam, hogy végre Szöulban legyek, de a sors nem volt ilyen kegyes hozzám, mivel az Incheonból Szöulba vezető autópályán beállt a forgalom.

Nagy sóhajok közepette vettem elő a telefonom, hogy megnézzem az időt, de megakadt a szemem egy üzeneten.

yona@kim:  szia! nem tudom zavarlak e, de remélem nem. azon gondolkodtam nemrég, hogy találtam egy fényképet, amin egy nagy fehér kutya van. anyám azt mondta, hogy a miénk volt.

Nem pont attól a személytől érkezett akitől szerettem volna.

A Yongás üggyel hetek óta nem jutottam sehová. Nagyjából ott maradt abba, hogy anya szerint Yun nagyon hasonlít arra a lányra.

Egy mély sóhaj után kezdtem pötyögni, miközben valahol az araszoló kocsisor közepén lehettünk. Vagy a dugó végén. Nem tudtam. És annyira nem is érdekelt. Csak lettem volna már Yun mellett...

bam@bamgot7: nem zavarsz... tényleg volt egy fehér kutyátok?

Pár perc múlva érkezett is a válasz.

yona@kim:  igen, de a képet nem találom róla, anya eltüntette valahová :c

bam@bamgot7: milyen fajta kutya volt?

yona@kim: nem volt teljesen fehér, és a fajtáját sem tudom... valami keverék volt, és egy fekete folt volt a fején. anya szerint még volt rajta egy csomó másik folt is.

bam@bamgot7: az a kutya amire én emlékszek teljesen fehér volt, és fajtisztának tűnt.

yona@kim:  akkor nem tudom...

bam@bamgot7: mindegy. azért köszönöm.

Leengedtem a telefonom, és az előttünk haladó kamion rendszámtábláját néztem mereven. Ám a mobil jelzett, hogy újabb üzenet érkezett.

yona@kim:  egyébként hogy vagy?

bam@bamgot7: kibírhatóan. és te?

yona@kim:  semmi különös. annyira irigylem a Japánokat.

Nem igazán volt kedvem beszélni vele, de nem akartam bunkónak tűnni sem. Ha már az egyik Hyung neve alatt írogatok neki.

bam@bamgot7: miért?

yona@kim:  nem is tudod? ott turnézik a GOT7.

bam@bamgot7: de tudtam róla. de volt koreában is koncert, és ott ott voltam.

yona@kim:  mázlista... szerinted BamBam állapota nagyon súlyos?

Itt felszaladt a szemöldököm, aztán rájöttem, hogy "beteg" vagyok. Vagyis BamBam beteg, nem "én" vagyis Yongi.

bam@bamgot7: nem hiszem.

yona@kim:  ha nem tud fellépni csak valami súlyos lehet... aggódok érte. te nem?

bam@bamgot7: lehet hogy csak allergiás valamire, vagy megfázott.

yona@kim: allergiás nem lehet, nincs sehol publikálva.

bam@bamgot7: akkor biztosan megfázott.

yona@kim: gondolod?

bam@bamgot7: mostanában elég hűvös volt Japánban. a hírekben is bemondták.

yona@kim: nálunk nem... annyira irigyellek...

bam@bamgot7: szívesen élnék Amerikában. LA, tengerpart...

yona@kim: van egy kirándulási lehetőség a sulimban, és lehet menni Koreába. ha eljutnék oda találkozhatnánk?

Egy ideig kocogtattam az ujjaimat a térdemen, majd nagy nehezen írtam neki vissza.

bam@bamgot7: attól függ mikor. három műszakban dolgozok, de ha épp szabad vagyok, akkor lehetséges...

yona@kim: ó, köszi!

bam@bamgot7: még nem tudom biztosra...

yona@kim: annyira szeretnék veled találkozni... főleg hogy mindketten tudunk tahiul... jól eldumálhatnánk...

Lehunytam a szemem, majd hátradőltem az ülésen. Éreztem, hogy a tenyeremben rezeg a telefon, de nem érdekelt. Yunt akartam.

Kiléptem a beszélgetésből el sem olvasva, hogy mit írt még, és kikerestem Bamy telefonszámát.

Tizenegy óra felé közeledett az idő, így reméltem, hogy már fent van a lány.

A fülemhez emeltem a búgó telefont, és vártam, mikor szól bele a barátnőm legjobb barátnője.

-Haló? - Vette fel végül. A hangja még álomittas volt, mire csak sóhajtva a elhúztam a szám.

-BamBam vagyok. - Szóltam bele. - Felkeltettelek?

-Hajnali négykor feküdtem le. - Morogta. - De mondd.

-Yun jelenleg hol lehet? - Tettem fel a kérdésem ami miatt felkeltettem.

-Valószínűleg a belvárosi lakásában. - Egy kis szünet következett, valószínűleg ásított egyet. - Odaköltöztek, amíg a lakás meg nem lesz csinálva.

-Köszönöm. - Mosolyodtam el a kis lakás gondolatára. - És bocsáss meg, hogy felkeltettelek.

-Á, majd visszaalszok. - Hallottam pár perc múlva.

-Köszi mindent, és aludj jól! - Bontottam a vonalat.

Szóltam a sofőrnek, hogy egy kicsit változott a cím, majd hátradőlve az ülésen lehunytam a szemem, és próbáltam pihenni.

Fél kettőre értünk be Szöulba a dugó miatt. A taxi kirakott a nagy ház előtt, majd miután kifizettem ment is el. A sporttáskám társaságában álltam a ház előtt, majd a vállamra vettem a táskát, és a kapuhoz indultam. Kulcsom nem volt, így felcsengettem.

-Igen? - Hallottam Dae néni hangját.

-BamBam vagyok. Be tetszik engedni? - Szóltam bele a kis mikrofonba.

-Persze, azonnal.

Az ajtó mellettem berregni kezdett, majd ki tudtam nyitni.

A lifthez mentem, majd megvártam, míg leér. Kiszállt belőle egy anyuka, meg a kislánya.

A kislány érdeklődve nézett rám, mire rámosolyogtam. Nem tudom mennyit láthatott az arcomból, mert maszk és sapka is volt rajtam, de talán a szememet látta. A kezében tartott nyuszija mögé bújt, majd megfogta az anyukája kezét, és a kapu felé indultak.

Beszálltam a liftbe, ami felvitt a 30. emeletre.

A liftben levettem a sapkám, és a tükrében kissé megigazítottam a hajam, hogy álljon valahogy, és lehúztam az orromról a maszkot is.

De rég volt, hogy Yunra egy ilyen liftben adtam fel az egyik maszkomat... Olyan aranyos volt...

Amint kinyílt a liftajtó szemben találtam magam a barnára festett fa ajtóval, amin a 332-es szám díszelgett.

A vállamra vettem a sporttáskát, majd az ajtóhoz léptem, és bekopogtam.

Hei vakkantását hallottam, majd pár idegőrlő perc múlva Dae néni jelent meg az ajtóban.

Ki sem nyitotta még rendesen az ajtót Hei már a térdemnek ugrott, majdnem feldöntve engem, és boldogan vakkantgatva üdvözölt.

-Szervusz csillagom! - Mosolygott az ahjumma, miután beparancsolta az izgága kutyát a lakásba. Kitárta az ajtót, majd beljebb ment, hogy én is beférjek a miniatűr előtérbe.

-Szép napot Dae néni! - Tettem le a táskám a földre, mire Hei azonnal szagolgatni kezdte.

-Örülök, hogy itt vagy. - Mosolygott, miközben én a cipőmet vettem le. Valahogy az idős hölgy jelenléte is megnyugtatott. - Majd szólok, ha készen van az ebéd. - Erre a hasam kissé diszkréten jelzett, hogy a repülőn ettem utoljára. - Yun a szobában van. - Szólt még vissza a néni, majd bevonult a konyhába.

Na, erre hatalmasat dobbant a szívem, és amint levettem a kabátomat is a csukott ajtó felé közelítettem. Hei a hátam mögül figyelt, ahogy óvatosan bekopogtam, majd mikor nem érkezett válasz beléptem a félhomályos helyiségbe.

A redőnyök félig le voltak húzva a nagy ablakokon, és a függöny is be volt húzva.

Az ágyhoz mentem, ahol a lány édesen szuszogott. Leguggoltam az ágy mellé, és a haját kezdtem simogatni, majd az arcát.

Kis idő múlva mocorogni kezdett, és felnyitotta a pilláit, így belenézhettem a gyönyörű, álomittas szemeibe.

Lassan pislogott rám, majd kinyújtotta felém a kezét. Megérintettem a tenyerét, és megpusziltam a puha kézfejét, és a gyönyörű ujjait.

Összeráncolt homlokkal nézett rám, de nem bírtam tovább, és karjaimmal átfonva a hátát magamhoz öleltem.

Hosszú idő múlva elengedtem, és segítettem neki felülni, ezután újra átöleltem.

-Tényleg nem álmodok? - Suttogta, és a vállamra hajtotta a fejét.

-Nem. - Motyogtam, és megpusziltam a nyakát. - Itt vagyok Yun-ah... - Alig bírtam magam visszafogni, nehogy olyan szorosan öleljem magamhoz, amennyire hiányzott a turné alatt. Féltem, hogy összetörném a csontjait...

Lehunytam a szemem, és beszívtam az illatát, miközben az ujjaimmal a hátára lógó haját cirógattam.

-Ne haragudj... - Remegett meg a hangja, majd a hátam köré fonta ő is a karjait.