Chapter 42.

GOT7 Fanfic

Chapter 42.

Yun

BamBam vállára hajtott fejjel hallgattam a szívverését. A hátamra lógó hajamat cirógatta, miközben olyan szorosan ölelt, hogy majd' megfojtott. Jól esett az ölelése, és nem amiatt szorult össze a torkom.

A könnyeimmel küzdöttem, majd kipréseltem magamból azt a két szót.

-Ne haragudj... - Suttogtam remegő hangon, majd szorosan magamhoz öleltem a fiút.

Mintha megdermedt volna pár pillanatig, majd eltolt magától.

-Mi történt Yun? - Nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Annyira sajnálom... - Folytak a könnyek a szememből. Óvatosan letörölte az arcomon lecsurgó cseppeket, majd leengedte kettőnk közé a karjait.

-Mi történt Yun? - Kérdezte ismét, kissé feszültebben.

Bárhogy próbáltam nem bírtam neki elmondani, csak tátogtam, de szavak nem jöttek ki a torkomon, így csak zokogva az éjjeliszekrényen lévő magazin felé mutattam.

BamBam elfordulva tőlem, magában olvasni kezdte a sorokat, amiket én már kívülről fújtam.

Utálja a Japánokat?

Valami nincs rendben a GOT7-ből ismert BamBammel.

Az idolcsapat az új albumukkal turnézik Thaiföldön, Kínában, majd Japánban több helyszínen, utána pedig visszatérnek majd Koreába, hogy itt fejezzék be az album promotálását.

Ezen a héten a GOT7 Japánban koncertezik. BamBam látszólag nagyon nehezen viseli valamit. A japán rajongók, és a koreai média is  meg vannak lepődve, hogy az idol milyen rosszul teljesít. A JYP Entertainment nem adott ki semmilyen információt ezzel az esettel kapcsolatban, így csak találgat a média. Akármi miatt is ilyen BamBam a média tele van vele.

Valakik szerint beteg. Tény, hogy az arca eléggé fel volt dagadva a Tokiói koncerten, de ez nem bizonyít semmit. Mások szerint a családjával veszett össze, mert nem tudtak találkozni, mikor Bangkokban koncerteztek. Mivel erről sem tudunk több információt, ezért csak találgatunk. Ám sokak szerint ezek a problémák vele azért lehetnek, mert nem szereti a japánokat. Nos, ha egy ilyen rasszista információ napvilágra kerülne a csapatról, valószínűleg rajongók ezrei pártolnának el a GOT7-től.

folytatás a 16. oldalon >>>

-Yun... - Szólalt meg végül, és leengedte a magazint. Nem mertem rá nézni, mire lassan az ujjaival felemelte az állam. Halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy letörölte a könnyeimet. Elfordítottam a fejem, mire felült mellém az ágyra, miután visszatette az újságot az éjjeliszekrényemre.

-Yun-ah... - Suttogta kedvesen, és újra felemelte a fejem. Kissé kényszerítenie kellett, hogy a szemébe nézzek. - Nem a te hibád... - Mondta komolyan.

-De igen... - Nyeltem egy nagyot, és próbáltam visszafogni a könnyeimet, de azok csak folytak a szememből töretlenül. A torkom kiszáradt, és alig tudtam kinyögni azokat a szavakat, amikkel az állításomat alá akartam támasztani. - Elhagytam, és tönkrement a telefonom, eltörtem a lábam... Egy roncs vagyok, és téged is tönkreteszlek! - Fakadtam ki remegő hanggal, és a mellkasának döntött fejjel engedtem, hogy a könnyeim a farmerjára hulljanak.

-Komolyan elhagytad a mobilod? - Szólalt meg kis idő múlva, miközben a hajamat kezdte simogatni.

-Igen. - Válaszoltam neki egy hosszú szünet után szipogva. - Itt hagytam a lakásban, a huzat lesodorta az asztalról, és ripityára törött a padlón. - Magyaráztam halkan. - Amikor idejöttünk Hei szétrágta a maradékát is.

Felnevetett, és magához ölelt.

-Yun-ah... - Simogatta a nyakam. - Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? - Nevetett fel.

-Ez nem vicces. - Jelentettem ki, miközben kifújtam az orrom. Erre még jobban nevetett. - Aish! Mi bajod van?! - Töröltem le az arcomról a könnyeimet, és az előttem fekvő, hasát fogó barátomra néztem. Elképzelni sem tudtam, hogy mi a fene olyan vicces neki.

Kis idő múlva abbahagyta a nevetést, és odabújt hozzám, vigyázva, hogy a lábamhoz ne érjen hozzá.

-Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek... - Puszilta meg a homlokom, majd az orrom hegyét. - Hiányoztál. - Emelte fel az állam, és lassan megcsókolt.

Nekem is szörnyen hiányzott már a közelsége, így a lehető legközelebb húzódtam hozzá.

Mérges voltam magamra, a helyzetre, hogy eltörött a lábam, és mobilom sincs... Csak én lehetek ilyen béna!

Bármennyiszer mondta el BamBam, hogy ne okoljam magam a történtek miatt, sem amiatt, hogy elég sok rajongó elpártolt a GOT7-től (pedig ez aztán tényleg lehet az én hibám), még hetek múlva sem tudtam túljutni ezen.

BamBam minden nap eljött hozzánk, annak ellenére, hogy miután befejeződtek a felújítások és a javítások a városszéli házban, visszaköltöztünk oda, az pedig messze volt a dormjuktól.

Mama minden reggel levitte Heit futni, én meg csak a lakásban tartózkodhattam, még Yongi is rám parancsolt, hogy ne merészeljek kimenni az ajtón. Pedig ő az utóbbi időben Danbival volt elfoglalva. Nem igazán mutatta ki, de tudtam, hogy nagyon félt, és azt is tudtam, hogy minden este, két órával azután, hogy lefeküdtem bejött a szobámba, és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e velem.

Nagyon lassan telt az idő. Odakint a tavasz egyre szebbé varázsolta a tájat, és ha tudnék rajzolni, az ablakban és az erkélyen való üldögélés helyett rajzoltam volna.

A napok nagy részében unatkoztam a szobámban, a nappaliban, a konyhában, az erkélyen, és Yongi szobájában. Nem tudom hogy jutott eszembe oda bemenni, de mint kiderítettem, az ő ágya sokkal kényelmesebb, mint az enyém, így amikor dolgozott, akkor sokszor ott aludtam napközben.

A bátyám repülőmodelljeit is megnéztem, és egyet majdnem el is törtem, (de erről nem kell tudnia). Unalmamban végiglapoztam az összes fotóalbumot, amit a nappaliban találtam, filmeket néztem, kiolvastam az összes könyvet, amit tíz éven belül karácsonyra kaptam, és soha nem volt még időm rá.

Néha eljött Bamy, meg egyszer elhozta Hanát is, és jót beszélgettünk, de túl hamar menniük kellett. Végignéztem néhány doramát, amiket Bamy ajánlott, aztán amikor eljött hozzám, akkor kibeszéltük a szereplőket.

A napjaim fénypontja mindig az volt, amikor a barátom eljött hozzám. Ha jó idő volt, akkor kiültünk az erkélyre, vagy (mama tudta nélkül) levitt az udvarra az ölében, és a hátsóudvaron, a padon ülve beszélgettünk. Mindig elmondta mi történt vele aznap, elmondta, hogy mi volt a színházban.

Végre Joo Baek Woot eltávolították a színháztól, így többet nem kellett félnem tőle. BamBamnek viszont nagyon nem volt szimpatikus az új színészlány, aki az én szerepemet játszotta. Sokszor mesélt róla, hogy mennyire idegesíti, és hogy mennyire nyomul rá a lány.

Ha BamBam éppen ráért a két próbája között, vagy a szünetében az előadások között, akkor beszéltünk.  sokszor a többiek is beletrollkodtak, így volt, hogy BamBam telefonján beszéltem YuGyeommal, aki megint az esküvős témával kezdett zaklatni, Jacksonnal, aki az egészségemet féltette, Juniorral, aki minden bajomat megértette, Markal, aki mindig aggódott értem, YoungJaeval, aki mindig az én segítségemet kérte ha BamBammel valami problémája volt, és JBvel is, aki sok tippet adott, hogy mivel foglaljam el magam.

Három héttel a történtek után végre kaptam mankót, aminek a segítségével, igaz hogy lassan, de végre mászkálhattam, arra, amerre akartam.

Lépcsőzni nem mertem, de a lakásban már egész jól tudtam közlekedni, nem fél lábon ugrálva, papa botjára támaszkodva, hanem tényleg tudtam járni... Olyan jó érzés volt... Csak nagyon lassú. Szörnyen lassú.

Nagyon hiányzott már az, hogy elmehessek a kilátóhoz, vagy csak le az udvarra Heivel, de mama még mankóval sem engedett el sehová, pedig egy hét alatt rájöttem, hogy hogyan tudok lépcsőzni, úgy, hogy ne fájjon ...

~

Odakint esett az eső, még az erkélyre sem tudtam kimenni, mert mama félt, hogy megfázok. Így a szobámban ültem, laptoppal az ölemben, és egy sorozatot néztem, amíg mama nem szólt, hogy segítsek neki megpucolni a zöldségeket.

Aztán leültem a konyhában, és néztem, ahogy főzöcskézik.

Ettem egy keveset, majd visszasántikáltam a szobámba, és az éppen aktuális könyvet vettem a kezembe, aminek már a felénél tartottam.

Teljesen belemerültem, amikor kopogtattak az ajtómon. Nem tudtam ki lehet, hiszen úgy tudtam a fiúk ma forgatnak, Yongi még dolgozott, mama sohasem kopog, Bamy is csak beront...

Letettem a könyvet a szekrénykémre, majd nagy nehezen felültem.

Mark lépett be a szobámba, amin nagyon meglepődtem.

A következő pillanatban YuGyeom ugrott rá az ágyamra, a lábamtól jó messze, majd megjelent YoungJae is, egy kiskutyával az ölében.

-Sziasztok! - Néztem a népes társaságon végig, miután mindegyik üdvözölt a saját stílusában, majd az ajtóra, hátha bejön az a személy, akit igazából vártam.

-BamBam forgatáson van. - Ült le az ágyam szélére Mark. - Az új MVt forgatják. - Tette hozzá, miközben megigazította a takarót a lábamon.

-Azt hittem mindannyian ott lesztek. - Ráncoltam a homlokom.

-Mi hamarabb végeztünk, így eljöttünk. - Magyarázta YuGyeom.

-És elhoztuk bemutatni neked Cocot. - Tette le az ágyra YoungJae a kis fehér kutyát.

-De aranyos vagy! BamBam már sokat mesélt rólad! - Hívtam közelebb a kis állatot. - Hei pont nincs itt... - Sóhajtottam. - Pedig biztosan imádnának együtt játszani.

Mark a tenyerébe vette a kutyát, majd az ölembe rakta.

Miután Coco végigszimatolta a kis fekete orrocskájával a takarómat megnyalta a kezemet. Megsimogattam a kis fejecskéjét.

-És melyikőtök kutyája? BamBam ezt nem tudta megmondani. - Néztem a három fiúra. Erre Mark és YoungJae azonnal egymásra mutatott.

-Igazából Mark vette, és úgy terveztük, hogy közösen neveljük fel. - Magyarázta YoungJae.

-Ez úgy hangzik, mintha egy béna párkapcsolatban élnétek. - Jelentette ki YuGyeom, majd lehúzott az egyik polcról egy könyvet. Belelapozott, aztán visszatette.

YoungJae elmesélte, hogy hogyan találtak rá Cocora, aztán néhány kérdést tett fel a házban való kutyatartással kapcsolatban. Közben Mark irányítgatta, és simogatta a kiskutyát, míg YuGyeom a könyveimet pakolta szét.

Örültem neki, hogy eljöttek, és elhozták a kis fehér vakarcsot is, aki annyira aranyos volt, hogy csak olvadoztam tőle... BamBam is mesélt már róla előző nap, hogy a Hyungjai elmentek kutyát szerezni, de azt, hogy ilyen aranyos nem mondta.

Amikor mama hazaért Heivel kimentünk a nappaliba, és a két kutyát bemutattuk egymásnak, akik, szigorúan a felügyeletünk alatt, játszani kezdtek. Mama elment vacsorát készíteni, miután rávette a fiúkat arra, hogy maradjanak itt az étkezésig.

A két fehér szőrpamacs (egy kicsi, meg egy nagy) a nappali szőnyegén nagyon jól elvolt egymással. Csak a papucsomon vesztek össze, de végül Hei odatolta Coco elé a másik papucsomat.

-A végén még szétrágják a mamuszod. - Nevetett fel YoungJae, a két kutyára nézve, akik a mancsuk alatt tartották a lábbelim. Az volt a legviccesebb, hogy míg Hei mancsai alól alig látszott ki a mamuszom, addig Coco, mikor belebújt a mamuszomba alig látszott ki onnan.

A fiúk ezen jót derültek, és YoungJae lefotózta őket.

YuGyeom csendben ült mellettem a kanapén, és a telefonját nyomkodta.

-Veled meg mi van? - Böktem meg a könyökömmel, elvéve a tekintetem a kutyákról.

-Az esküvődet szervezem. - Jelentette ki rám pislogva, majd újra a képernyőre vándorolta  tekintete. - Melyik ruhát szeretnéd? - Mutatta felém pár perc múlva a telefonját.

A szemem forgatva fordultam el tőle, de addig nem hagyott békén, míg meg nem néztem a ruhákat.

-Miért rózsaszín? - Fintorogtam, mikor elkezdte mutogatni a képeket.

-Mert az illik hozzád, meg BamBamhez. - Jelentette ki, majd tovább mutogatta a képeket.

-Szerintem ebben jól néznél ki. - Állította le a fiút YoungJae az egyik fehér ruhánál. - Ez olyan hercegnős.

-Még mindig nem értem miért szervezitek az esküvőmet. - Ingattam a fejem, mire YuGyeom vállat vont.

-JB megengedte, hogy piszkáljalak.

-Keríthetnél magadnak már valamilyen barátnőt. - Húztam összébb magamon a pulcsim.

-A forgatáson voltak jók, de mindegyik olyan agyatlan volt. - Mondta, miután leengedte a telefonját. - Én meg nem szeretem a hülye csajokat. Ha tartósa kapcsolatot akarok, akkor normális lánynak kell lennie.  Bár Koda összejött az egyikkel. - Gondolkodott el. - De az is irgalmatlanul buta volt, és folyton hisztizett. Szerintem már nincsenek együtt. - Legyintett.

-A cég amúgy sem engedné, hogy barátnőnk legyen. - Sóhajtott YoungJae.

-De neked ott volt Angelina. - Néztem rá.

-Arról nem tudott a cég. - Rázta a fejét. - Rólatok is csak a managger Hyung tud. A főfejesek nem.

-Alá kellett írnunk egy szerződést, hogy 10 évig, vagy amíg a cégnél vagyunk nem élhetünk párkapcsolatban. - Magyarázta Mark.

-Ez mekkora hülyeség... - Ráztam meg a fejem. - Pedig mindannyian aranyosak vagytok.

-Ez csak természetes. - Mutatott magán végig YoungJae.

-Mindenki tudja, hogy nem ez az oka. - Motyogta YuGyeom.

-Valószínűleg az olyan eseteket akarják elkerülni, mint ami BamBammel történt Japánban. - Váltott komolyra YoungJae.

Már nyitottam volna ki a szám, amikor Mark megszólalt.

-Egyikőtök sem tehet róla, ne hibáztasd magad. - Szólt rám.

-Mindig ezt mondjátok, de úgy érzem, hogy ez nem igaz. - Sóhajtottam.

-Pedig elhihetnéd. A körülmények voltak rosszak, ahová bekerültetek. - Magyarázta YoungJae. - És ne menjetek szét emiatt, mert mindkettőtöknek csak rosszabb lenne...

-Én meg esküvőre akarok menni! - Szólt közbe YuGyeom, majd tovább nyomkodta a telefonját.

Sóhajtva hagytam rájuk, és inkább a két kutyát figyeltem.