GOT7 Fanfic
Chapter 50.
Yun
Mikor kinyitottam a szemem BamBam mosolygós arcával találtam
szemben magam.
Ujjaival végigsimított a hajamon, majd egy puszit nyomott a
pofimra.
-Jó reggelt! - Suttogtam, amit, kissé reszelős, mély,
reggeli hangján ő is elmormogott.
Egy jó darabig egymás szemében elveszve tűnődtünk az élet
nagy kérdésein, végül kénytelen voltam kikelni mellőle, és elszaladni a fürdőbe
(amennyire tudtam szaladni).
Mikor dolgom végeztével visszaértem a szobába, a fiú már az
ágy tetején, törökülésben ülve nyomkodta a telefonját. Odaültem mögé, és a
vállára támasztottam az állam, közben karjaimmal átöleltem a hasát.
-Yun-ah. - Engedte le a telefonját, mikor megírta az utolsó
üzenetét is JBnek, hogy aznap nem tudja hogy mikor ér haza.
-Igen? - Döntöttem a fejem a nyakának.
-Emlékszel arra, amiről tegnap beszéltünk? - Éreztem meg a
tenyereit a kezemen.
-Este? - Kérdeztem vissza kis gondolkodás után. - A
nővérem...
-Nem, nem arra. - Vágott gyorsan közbe. - Nem akarom, hogy
megint sírj, úgyhogy ne emészd magad emiatt. - Fejtette le a karjaimat magáról,
majd szembe fordult velem.
Apró bólintással jeleztem, hogy megértettem, és bár
szorítást és ürességet éreztem a mellkasomban próbáltam leküzdeni őket, ahogy
egészen eddigi életem alatt is tettem (és bár nem tudtam ennyire részletesen,
mégis emésztett), és a velem szemben ülő fiúra koncentrálni.
-Szóval... - Sóhajtott egy nagyot, és belevágott. - Két
napja, amikor el kellett rohannom tőletek, a kép miatt lettem behívatva a
főnökhöz. - Kezdte, miközben az ujjaimat piszkálta. - Megkérdezte, hogy ki van
a képen velem. Aztán rájött, hogy látott már téged a színházban is. -
Érdeklődve néztem rá, még a fejemet is oldalra billentettem kissé. - Aztán
kijelentette, most nagyon figyelj, idézek: "Nagyon tetszett a színészi
játéka. Tehetséges. Le kéne szerződtetni.". - Komolyan beszélt, de még úgy
sem akartam hinni a fülemnek, így inkább nem szóltam közbe, hagytam, had
folytassa. - Aztán a managger visszaterelte a témát a látogatás eredeti okára.
- A magyarázása mosolyt csalt az arcomra, még úgy is, hogy teljesen komolyan
beszélt. - A PD-nim kijelentette, hogy megtörtént véletlen, és blablabla...
aztán rám nézett, és közölte, hogy szeretne találkozni veled, ha lehet. - Nos
ennél a mondatnál, azt hiszem csak meredten bámultam magam elé. Mert az még lehet
a képzelete szüleménye, hogy "tehetséges" meg ilyenek, de ez... Nem
mintha nem bíznék meg benne, csak sokszor ferdít egy kicsit (tényleg csak egy
nagyon picit) a valóságon csak azért, hogy jobban érezzem magam.
-Park Jin Young, aki nem a kis JinYoung, találkozni akar
velem. - Motyogtam magam elé, még mindig hitetlenül, kissé sokkos állapotban.
-Igen, a PD-nim találkozni szeretne veled. Arra gondoltam
hogy ma vagy holnap... meg kell kérdezni a titkárnőjét mikor mehetünk be hozzá.
- Bólogatott, megbeszélve magával a dolgokat, majd az éjjeli szekrényen lévő
telefonjáért nyúlt.
Nem hangosította ki, de elég csend volt a lakásban ahhoz,
hogy tisztán halljam, ahogy a titkárnő felveszi a telefont. BamBam miután
bemutatkozott elmondta, hogy milyen céllal keresné a PD-nimjét, és másnap
délelőttre kaptunk is a kedves kis titkárnőtől időpontot.
BamBam mosolyogva nézett rám, mikor leengedte a telefonját.
-Ha bejelentenek téged, mint a cég szerződtetett színészét,
lehet, hogy a vezetőség megengedné, hogy nyilvánosságra hozzuk a
kapcsolatunkat. - Kezdett magyarázni. - Nem kellene többet rejtőzködnünk és
bujkálnunk, és igaz, hogy minden média rólunk szólna egy darabig... de az is
reklám lehetne akár a GOT7nek is. Túl lehet élni valahogy, sokaknak sikerült
már. Szóval miután lement a nagy hajcihő békésen éldegélhetünk, egy csomó
sorozatban meg filmben szerepelhetnénk... Akár a színházban is.
-Nem akarom elrontani a kedved... - Motyogtam. Tényleg nem
akartam lerombolni a fantasztikus álmait, de ezek csak szürreális álomnak tűntek.
- Anno, amikor erről volt szó úgy döntöttünk, hogy a rajongók miatt nem hozzuk
nyilvánosságra. Rengeteg IGOT7 tűnne el a fandomból, ha napvilágra kerülne,
mellesleg a sasaengeket is említetted.
-Hű... - Ámult el egy pillanatra. - Honnan ismersz ilyen
szavakat?
-Elég sok doramat megnéztem, amíg otthon voltam... És
Bamytól is kaptam egy kis oktatást, ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. - Erre
csak vigyorgott, majd szomorúnak tettetve magát megsimogatta a rossz lábam, de
a vigyor (a büszkeség vigyora) nem tűnt el az arcáról. Nagyon aranyosan festett
a mosolyával, a kócos világosbarna hajával, a kissé gyűrött iskolai
egyenruhájában... Vagyis szörnyen jóképű volt. Ebben a korban már nem lehet
"aranyos kisfiúnak" nevezni... Pedig az.
Egy puszit nyomtam az orra hegyére, ám amikor el akartam
húzódni tőle, ő nem engedett, és apró csókokat váltottunk.
Az egymásba merülésünket a telefonom csörgése szakította
meg. BamBam morgott valamit, amit nem értettem, de valószínűleg a nemtetszését
fejezte ki valamilyen furcsa állathangon.
A kijelzőn Yongi neve villogott, így kénytelenek voltunk
elszakadni egymástól (legalábbis arra az időre, amíg elnyúltam az
éjjeliszekrényig).
-Halló? - Vettem fel.
-Szia hugi! - Szólt bele a bátyám vidám hangon. - Most, hogy
már kikerültetek az iskolából, és teljes jogú felnőttek vagytok, és nem
láttalak kerek egy napja, vagy kettő... mindegy, szóval elmehetnénk végre
közösen valahová.
BamBam az ölembe döntötte a fejét, és érdeklődve hallgatott.
-Hová szeretnél elmenni? - Kérdeztem vissza. Hiszen még nem
épültem fel teljesen, tehát nem sok mindent lehet velem kezdeni.
-Felsprintelhetnénk a Seoul Tower-re. - Vágta rá, szinte túl
gyorsan.- Amúgy nem, csak vicceltem. - Váltott komolyra. - Elmehetnénk moziba,
vagy le a tengerpartra. Danbi nagyon akarja már látni a partot.
-Amúgy tegnap voltunk ott Heivel. - Hallottuk a lány hangját
a telefonból. - Ne hazudj neki! - Yongi felszisszent, és láttam magam előtt,
ahogy a barátnője a vállába boxolt.
-A mozi nem hangzik rosszul. - Pillantottam le BamBamre, aki
csak vállat vont. - Milyen filmeket adnak?
-Van valami horror... - Kezdte Yongi, de Danbi megint közbe
szólt.
-Adnak egy romantikus vígjátékot, arra elmehetnénk. Amúgy is
meg akartam nézni.
-Ne már! - Nyögött fel a két fiú egyszerre.
-Nincs más, amit meg akarok nézni. - Közölte Danbi. - Akkor
a mozi ejtve.
-Valami ötlet? - Érdeklődött a bátyám.
-És ha megnéznénk otthon egy filmet? - Vetettem fel.
-Akkor gyertek haza. Mama úgy is már nekiállt ebédet főzni.
-Délután négykor vacsorát, de ne zavarjon. - Hallottuk
távolabbról Danbi hangját.
-Akkor már a vacsorát főzi. - Morogta Yongi. - Várunk
titeket haza! Aztán nehogy valami rosszaságot csináljatok kicsi Yun! -
Figyelmeztetett, eléggé perverz hangon. Majd letette a telefont.
-Ch, le kellene tagadnom. - Engedtem le a készüléket.
-Fel kellene innen kelni? - Hunyta le a szemét BamBam, majd
kényelmesen elfészkelte magát. Látszott rajta, hogy eszében sincs a feltett
kérdésére igennel válaszolni, és meg is tenni azt.
Egy darabig még hagytam hogy pihenjen, de amikor megkordult
a hasa közöltem vele, hogy indulunk. Átöltözés után (persze nem lehettünk a
kissé gyűrött iskolai egyenruhánkban tovább, hiszen már tegnap elvégeztük az
iskolát) lementünk az autóhoz.
Éppen hogy csak sikerült elkerülnünk egy csapat K-POP, GOT7,
és egyéb együtteses feliratú pólós lányt, aztán a sötétített ablakú autó
biztonságában indultunk haza.
Mire hazaértünk már az egész házat átlengte a vacsora
illata.
Hei szokás szerint elsőként üdvözölt minket. BamBamre
felugrott, úgy élvezve a füle vakargatását, elém pedig leült, és úgy várta,
hogy levegyem a cipőm, és megsimogassam a kis buksiját.
Mama nagyon kitett magáért, soha nem ettem még olyan
finomat. Persze nem tudtuk mire vélni a sok finomságot, de mama annyit mondott,
hogy "mindenki kijárta az iskolát" ünnep van, és azért főzött ennyit,
és ilyet.
Kajálás után pedig letelepedtünk a kanapéra (BamBam ült az
egyik szélén, Yongival ültünk középen, Danbi pedig a bátyám mellett foglalt
helyet), kis sütivel, valami akció-vígjátékot nézni, amit Danbi és Yongi
választott. Nekünk beleszólásunk sem volt.
Elég furcsa film volt, de jókat nevettünk rajta. Nagyon sok
szerencsétlen és lehetetlen véletlen volt benne, ami mindent tönkre tett, de a
főszereplő (mint mindig mindent) megoldotta a zűröket, és happy end forever -
vagy amíg el nem jön a következő gonosz.
Yongival fogadtunk az elején (egy mosogatásban) hogy melyik
poszteren lévő nő lesz a főhős csaja a történet végén... És nekem lett igazam.
Így Yongi, sok-sok idő után először kénytelen volt
elmosogatni.
Mi pedig BamBammel bevonultunk a szobámba, Hei kíséretében.
Miután kitárgyaltuk a filmet, azon belül főként a színészek
alakításait BamBam elaludt.
Én még elmentem letusolni, és hajat mosni, aztán megnéztem,
hogy Yongi rendesen elmosogatott-e, elköszöntem mamától, bezártam az
erkélyajtót, és megvakargattam Hei fülét, mikor elfoglalta a saját kis ágyát.
Egy pléddel betakartam a szuszogó fiút, majd bemásztam a
saját takaróm alá.
A telefonom pittyegett egyet, így a kezembe vettem.
Feladó: YG K+ Models studio
Címzett: Bae Young Nam
Szemöldököm ráncolva néztem a telefonom kijelzőjét, végül
rányomtam az üzenetre.
Tisztelt Bae Young Nam!
Az Ön képe elbűvölte vezetőségünk tagjait, így
szeretnénk, ha csatlakozna hozzánk!
Legyen tagja ön is a YG K+ Models-nek!
Cégünk tárt karokkal várja jelentkezését telefonon, vagy
személyesen. Az alábbi címeken:
...
Tovább>>
-Milyen kép? - Motyogtam magam elé, és tovább pörgettem az
üzenetet, de csak nevek, telefonszámok, és címek voltak megadva.
Addig bámultam a kijelzőre elgondolkodva, míg az el nem
sötétült.
-Még valami szakad a nyakamba? - Tette vissza a telefonom a
helyére, miután Bamynak írtam egy üzenetet, hogy nem-e ő küldött be valami
céghez, aztán bedőltem BamBam mellé.
Néztem egy darabig a sötét plafont, miközben hallgattam az
édesen alvó fiú szuszogását, aztán én is álomba merültem.
~másnap reggel~
BamBam keltett fel, hogy készülődjek, mert nemsokára
indulunk.
Mama készített nekünk reggelit, amit, bármennyire is
igyekezni akartunk, kénytelenek voltunk megenni.
BamBam előre sietett, hogy beindítsa a kocsit, míg én elköszöntem
Heitől, aki mindenképp velünk akart jönni, így szenvedtem még vele egy ideig,
míg vissza tudtam parancsolni a lakásba.
Csendben ültünk az autóban, gondolatainkba merülve.
Nem tudom mi járhatott BamBam fejében, de folyamatosan
mosolygott. Még akkor is, amikor néhány gyerek majdnem előttünk rohant át az
úton. Valahogy aznap reggel semmi nem tudta felbosszantani, pedig máskor,
amikor ilyen helyzetbe kerül vezetés közben nem igazán fogja vissza magát, és
thaiul káromkodik egy nagyot.
Mikor bekanyarodtunk, és a fiú leparkolt a JYP
mélygarázsában, kezdett összeszorulni a gyomrom.
-Kicsit ideges vagyok. - Motyogtam, mikor beléptünk a
megérkező felvonóba.
A fiú magához húzott, és átölelte a derekam, majd
kisimogatta a szememből a hajszálaimat.
-Én is. - Vallotta be. - De minden rendben lesz. - Nézett a
lift tükrös falán keresztül rám. Oldalra billentett fejjel felém fordult, majd
kisimított egy ráncot a vállamnál a világoskék blézeremen. Átsétált a másik
oldalamra, pedig szívesen összekulcsoltam volna az ujjainkat... Csak a mankó
miatt nem lehetett.
BamBam lassan sétált mellettem, hogy követni tudjam, de az
idegességem miatt úgy éreztem túl hamar értünk oda a "The Boss"
aranyfeliratú fekete ajtóhoz.
BamBam az órájára pillantott, majd közölte, hogy éppen
időben értünk ide.
-Most már nagyon félek. - Suttogtam neki. A fiú egy félénk
mosolyt küldött felém, majd kopogtatott.
A nagy ajtó nemsokára kinyílt, és valószínűleg a titkárnő
dugta ki a fejét rajta.
-Már várt titeket, gyertek be! - Tárta szélesre az ajtót. -
Egy pillanat, és a főnök úr végezni is fog.
Megálltunk a telefonáló Park Jin Young asztala előtt, aztán
meghajoltunk. Ő intett, hogy üljünk csak le, mire helyet foglaltunk, persze
tisztes távolságra egymástól a bőrkanapén. Ha bármi kiderülne a
kapcsolatunkból... biztos nem úsznánk meg a nyaklevest.
Park Jin Young befejezte a telefonálást, majd
feltápászkodott a székéből, és a velünk szemben lévő kanapén foglalt helyet.
-Elnézést a késésért, sajnos fontos volt. - Köszörülte meg a
torkát, utalva a telefonálására. -Szóval fiatalok! - Kezdte. - Üdvözöllek Bae
Young Nam! - Biccentett, mire ültömben gyorsan meghajoltam. - Köszönöm BamBam,
hogy ilyen hamar összeszervezted nekünk ezt a kis találkozót.
-Igazán semmiség. - Motyogta a fiú.
-Young Nam. - Fordult felém. - Tett már neked bárki
szerződési ajánlatot, vagy szabadúszó színészként tevékenykedtél? - Érdeklődött
a főnök úr. Itt hirtelen nem tudtam mit válaszoljak. Szerződési ajánlatnak
minősül a YG K+ levele? Végül úgy gondoltam, csak a színészi pályafutásomat
kell elmondanom. Hiszen színésznek készülök, nem?
-Idén végeztük el az iskolát, így eddig, mint diák
tevékenykedtem különböző területeken. - Gondoltam át a dolgaimat. - De
kisgyerekként is szerepeltem, akkor egy gyermekszínész-társaság keretein belül.
- BamBam rám pillantott, majd elmosolyodott. - Nyári gyakorlatként pedig több
filmforgatáson is részt vettünk, de ott nem színészként.
-Mit tervezel a jövőddel kapcsolatban? - Tette fel az újabb
kérdését Jin Young.
-Szeretnék tovább tanulni a színészi szakma valamelyik
területén, ebben a szakirányban elhelyezkedni, esetleg modellkedni... -
Gondolkodtam el.
-Ó, ez mind-mind remek! - Bólogatott mosolyogva Park Jin
Young. - Láttam a színészi munkádat a
Two Empire Battle-ben, és igaz, hogy tudsz még tovább fejlődni, de elsőre
nagyon jól játszottál, fantasztikus premier volt. Az általatok forgatott filmre
is kíváncsi voltam, így megszereztem az iskolátoktól. Nos, a My Best
Friends-ben is nagyon tetszett az alakításod, és akkor így, mos elsőként
szeretnék neked ajánlatot tenni. - Intett a titkárnőjének, aki azonnal hozott
egy paksaméta papírt, és a főnökének adta.
-Ezeket olvasd át, hagyok időt neked gondolkodásra. -
Lapozta gyorsan végig a nagy paksamétát, majd átnyújtotta nekem. - Ha nem
tetszik valami a szerződésben még tárgyalhatunk, hiszen nagyon szeretném, ha
nálunk dolgoznál, de nem akarlak kényszeríteni, úgyhogy tégy a legjobb
belátásod szerint. - Abból az iskolából sok jó színész kerül ki, de te sokkal
tehetségesebb vagy a legtöbbjüknél, így szeretném, ha minél előbb leszerződnél
hozzánk. Terveink között van egy új sorozat forgatása, úgyhogy ha elég hamar
tudunk megegyezni az első szerep hamar meg is lenne neked. - Csapta össze a
kezét.
-Oh... - Motyogtam, majd magabiztosra váltva folytattam. -
Mindenképpen át fogom gondolni az ajánlatát, de amíg a lábam meg nem gyógyul
nem igazán tudok színészkedni...
-Akkor majd a következő forgatáson kezded el nálunk. - Vágta
rá Park Jin Young.
-Köszönöm. - Hajoltam meg.
-BamBam! - Szólította meg a mellettem ülőt, aki felkapta a
fejét.
-Igen?
-Holnap be kell jönnötök délután, a comeback részleteit
megbeszélni. Írtam a managgereteknek, és JaeBumnak add át, hogy a dalai jók.
Majd megbeszélünk mindent holnap. - Tapsolt. - Köszönöm, hogy eljöttetek,
remélem meg tudunk egyezni Young Nam.
-Alaposan át fogom gondolni. - Mosolyodtam el, majd BamBamre
pillantottam.
-Uram, három perc múlva megbeszélése lesz a földszinten. -
Pillantott az órájára a titkárnő.
-Igen, igen, megyek már. - Intett neki a főnök, majd
felpattant, mire mi is felálltunk. Egy meghajlás után Park Jin Youngnak
rohannia kellett, minket pedig a titkárnő kikísért a szobából, majd sietett a
főnöke után.
A mankóval szenvedve jutottam el a liftig.
BamBam hozta a papírokat, amiket a főnöke adott nekem, és
belém karolt, hogy támogasson. Valahogy akkor még nehezebben sikerült
tolerálnom azt, hogy nem mehetek olyan tempóban ahogy akarok, hogy
alkalmazkodnom kell a fájós lábamhoz. Pedig szívesen rohantam volna el a
liftig, hogy elbújva a kíváncsi szemek elől, hogy odabújjak BamBamhez, és
elmondjam neki, hogy mennyire boldog és ideges vagyok egyszerre. De persze a
rossz lábam miatt nem tehettem.
Leszenvedtük magunkat a kocsiig, ahol már úgy éreztem
összeesek, annyira sok volt az az idegesség és talpon állás, mászkálás, amit
aznap műveltünk.
BamBam magához ölelt a sötétített ablakú autójában, így
senki nem láthatott minket.
A hajamat simogatva próbált megnyugtatni.
-Nemsokára meggyógyulsz. - Suttogta a hajamba, majd egy
csókért hajolt ajkaimra.
Hazaérve ebéd alatt, majd a kanapén kidőlve számoltunk be
mamának, és az időközben Heivel hazaérkező Yonginak és Danbinak.
-A kishúgom le fog szerződni egy csudibudi hatalmas céghez?
- Tapsikolt Yongi, mint egy óvodás, a történet végét meghallgatva. A többiről
lemaradt, mert fontos dolga volt a mosdóban, és még az időközben beszökő Heit
is vissza kellett parancsolnia az erkélyre a lakásból.
-Ilyenkor a nővérednek érzem magam, Mr.Tökély. -
Grimaszoltam rá, mire felnevetett. Danbi pedig, mint Mr.Tökély tökéletes
barátnője jót nevetett a pasiján.
-A YJP nem olyan hatalmas cég. - Gondolkodott hangosan
BamBam. - Bár benne van a top 10-ben.
-Nem mindegy? Leszerződtették, és kész. - Vonogatta a vállát
a bátyám, miközben ledobta magát mellém, és átkarolta a vállam.
-Még nem írtam alá semmit. - Közöltem vele.
-Csillagom, még csak a papírokat kapta meg. - Bólogatott
mama, aki ismerte az elejétől a történetet. Nem úgy, mint a mellettem ülő
idősebb fiú.
-De ha ott fogsz dolgozni, akkor többrétű munkád lesz, nem?
- Érdeklődött Danbi, lehuppanva Yongi ölébe, aki azonnal levette a vállamról a
kezét, és a barátnőjét kezdte ölelgetni.
-Valószínűleg. De még nem olvastam el. - Intettem az
asztalkán heverő paksaméta felé.
-Hát hajrá. - Bólogatott elismerően a bátyám. - Biztos
izgalmas kisregény.
-Csillagom, ne viselkedj így! - Intette le mama, mire Yongi
megemberelte magát, és nem óvodásként (próbált) viselkedni.
A beszélgetésünket kopogás szakította meg.
-A postás már volt itt. - Pillantott az ajtó felé mama,
mikor Danbi kisietett az előszobába.
Nemsokára Danbi a kis MinSunggal jött vissza a nappaliba.
-Csókolom! Szia Noona, szisztok Hyungnimek! - Vigyorgott az
újonnan érkezett.
-Szia MinSung-ah! - Vigyorgott Yongi.
-Játszhatok Heivel? - Tette fel azt a kérdést, amiért
valószínűleg hozzánk érkezett.
-Persze csillagom! - Mosolygott mama. - Már volt sétálni, de
még mindig túl sok energiája van.
BamBam felpattant, majd az erkélyajtót kinyitva beengedte a
szélvész kutyámat.
A kisfiút körbeugrálta nagyokat vakkantva Hei, aztán
ledöntötte a földre, amit a kiskölyök nevetve fogadott.
-Egyetek csillagom, aztán pihenjetek le. - Nézett aggódva
Danbi és Yongi felé mama. Láttam az arcán, hogy magában még hozzáteszi:
"olyan sovány vagy, te lány!"
-Oké. Mit eszünk? - Csillantak fel a bátyám szemei, aztán
maga után húzva Danbit ment ki a konyhába.
-Yun Noona, kijössz velünk? - Kérdezte MinSung
feltápászkodva a földről, megsimogatva a virgonc kutya fejét. - Olyan régen
játszottunk együtt!
-Csak ha BamBam is jön. - Néztem a fiúra. Ő elmosolyodott,
majd felhúzott a kanapéról.
-A szerződés még egy ideig ráér. - Puszilta meg a homlokom,
aztán kifelé indultunk a nappaliból.
MinSung és Hei ugrándozva mentek le a lépcsőkön, mi pedig
lassan követtük őket.
Kimentünk a ház mögötti füves rétre, aztán leültünk a nyári
melegben az egyik fa árnyékába.
BamBam átölelte a hátam, és néztük, ahogy a fehér kutya és a
kisfiú kergetőznek, vagy a piros labdát dobálják.
A kisfiú nagyokat kacagott, amikor Hei feldöntötte, és az
arcát kezdte nyalogatni.
-El tudom képzelni, ahogy így játszottál te is kiskorodban a
kutyáddal. - Mosolygott BamBam. MinSung és Hei éppen egy nagy bot két végét
ráncigálták, olyan kötélhúzás féle dolog lehetett, csak ők egy bottal
csinálták.
-Akkor Doddival játszottam főleg, később, a baleset után
valamivel Heyda is hozzánk került. Doddi volt ilyen virgonc, mint Hei, Heyda
inkább vigyázott ránk, és anyafarkasként őrzött minket. - Nevettem fel,
visszagondolva Hei szüleire.
-Heyda... - Motyogta. - Ő ott volt Thaiföldön. És Doddi?
-Ő nagyon nagy kutya volt, hat évesen még simán lovagolni
tudtam a hátán. De mindhárom kutyánk fajtiszta, úgyhogy nincs sok különbség
köztük. Egyedül a személyiségük. - Néztem a hozzánk szaladó Heit, aki valahová
eltüntette a botot, amiért egészen eddig harcolt, és csaholva letelepedett
BamBam elé.
-Coco is fajtiszta. Vagyis azt hiszem. - Gondolkodott el a
fiú, miközben Hei fülét vakargatta.
MinSung is megérkezett, és lerogyott mellénk a földre, és
hátradőlt lihegve a fűben.
-No-ho-ona... - Nyöszörögte. - A-anya azt mo-mond-ta, ho-ogy
hé-hét-hét-kor me-me-njek ha-ha-za.
-Még csak öt óra múlt pár perccel. - Néztem meg a
telefonomon az időt.
-Elfáradtál? - Érdeklődött nevetve BamBam.
-Ne-eh-em, csak pi-he-he-nek. - Lihegett a kisfiú. A kutya
odament hozzá, majd elkezdte az orrával bökdösni a karját.
-Hei! - Szóltam rá, amikor MinSung ruháját kezdte húzni.
Kicsit odébb ment, majd megkereste a piros labdáját, és a szájába véve odahozta
hozzánk.
-Hyung! - Ült fel hirtelen a kisfiú.
-Igen? - Nézett rá BamBam, miközben a hátamat simogatta.
-Te jól el tudnád dobni a labdát Heinek. - A kutya a neve
hallatán felkapta a fejét, aztán lehuppanva a fenekére várta, hogy mi fog
történni.
-Nem vagyok benne olyan biztos. - Ingatta a fejét a barátom.
-De én biztos vagyok benne. - Jelentette ki MinSung, aztán
feltápászkodott.
-Gyere te is! - Kérlelte, mire BamBam rám pillantott. - Csak
egy kicsit! Aztán visszaülhetsz Noona mellé, csak egy kicsit játssz velünk!
-Jaj, menj már! - Ütöttem meg mosolyogva a hátát, mire
felpattant mellőlem, gyorsan egy puszit nyomott a számra, aztán ledobva mellém
az ingét (amit az árnyékban lévő valamivel hűvösebb idő miatt vett fel a pólója
fölé) futott MinSung után. Félúton kikapta a kisgyerek kezéből a labdát, majd
megtorpant, ezzel magára vonva Hei figyelmét. Egy jó nagyot lendített a karján,
aztán messzire eldobta a labdát. A kutya még meg sem várta a parancsot, hiszen
tudta, hogy ha MinSung ott van vele, akkor játék idő van, hanem azonnal, mikor
kirepült a fiú kezéből, rohant a is piros labda után.
-Még egyszer, még egyszer! - Tapsikolt a kisfiú, de Hei
visszaérve nem volt hajlandó odaadni nekik a labdát. Odaügetett hozzám, és
letette a lábam elé a nyállal és fognyomokkal díszített piros labdácskáját.
-Yun, passzold! - Kiabált BamBam, majd feltartotta a kezét.
A fa törzsének támaszkodva felálltam, majd kezembe véve a
labdát jó nagyot lendítettem rajta. Hei azonnal el is rohant tőlem, de BamBam
még előtte megszerezte a labdát.
Visszaülve néztem, ahogy MinSung és BamBam egymásnak
dobálgatták a labdát, és Hei közöttük futkározott. Aztán egyszer csak a kutya
felugrott, és elkapta a labdáját, majd jó messzire elszaladt vele.
A két fiú is felvette a nyúlcipőt, és egy darabig kergették
a kutyát, majd megunták, mert Hei sokkal gyorsabb volt náluk, és visszakocogva
hozzám ledőltek a fűbe.
Hei, mikor látta, hogy vége a játéknak visszajött hozzánk,
majd letette a labdát elém, és szépen lefeküdt, de úgy, hogy a mancsai alatt
tartotta a kis labdát.
-De kis szemét vagy. - Morogta BamBam Heinek, miközben
izzadt tincseit kifésülte a szeméből. - Rég nem futottam ilyen sokat.
Pihegve várták, hogy a nyári nap felszárítsa az
izzadtságukat, és hogy erőt gyűjtsenek egy újabb játékhoz.
A kutya végül odabújt hozzám, és a fülét vakargattam addig, míg a fiúk
fel nem tápászkodtak egy új játékhoz.
Jujj de jó :)
VálaszTörlésAlig vártam hogy ez a rész is kijöjjön. Remélem hogy a következő rész is gyorsan fog jönni, már alig várom. :)
Köszönöm, hogy írtál! Hatalmas öröm ilyen véleményt olvasni! Sokkal nagyobb erővel tudom folytatni a történetet. :D Remélem hamar tudom hozni a következő részt, mindenképp igyekezni fogok vele! :)
VálaszTörlés