Chapter 12.

GOT7 Fanfic

Chapter 12.

Yun

Egész napot a suliban töltöttük. Délelőtt forgattunk, és „rendes” tanítási óráink voltak. Behívtunk pár tanárt, akiket annak idején szerettünk, és megkértük őket, hogy tartsanak egy-egy órát, amin tudunk forgatni.

Így volt egy matekunk, amin Kodát majdnem kihívták felelni, egy törink, amin a Japán megszállásról tanultunk, egy angol, amin a tanárnő Edának magyarázta, hogy a tanárt nem úgy kell leírni, hogy ’tícsőr’, hanem úgy hogy ’teacher’. Aztán volt egy biológiánk, amin ChulChul röhögve „felelt” le a nemi szervekből (mert miből másból? Kanos tinédzserek…), és egy fél kémiánk. Igen, a kémia pont olyan unalmas, mint ahogy emlékeztünk. Egyébként a volt kémiatanárunkat nem találtuk meg, így egy másikat kértünk meg. Nem kellett volna… Csak mondta a szénhidrogéneket, meg az alk- izékéket, és mondta, és mondta... Szerencsére hamar megszabadultunk tőle, mert rájött, hogy amúgy valamelyik kilencedikben lenne órája. Fellélegzés volt elhagyni a termet.

Lógtunk a büfénél egy darabig, és játszottunk pár kört, a kilencedik óta működő postás játékunkból.

-Új szabályokat kellene bevezetnünk. – Tűnődött el Bamy a második „postás, fizess egy hambit!” feliratú cetlinél. – Úgy sem állunk sorba.

-Na, ki nyert? – Nézett körbe ThreeS. Eda felemelte a „ön nyert egy ingyen pizzát a postás jóvoltából. (Amúgy nem.)” feliratú cetlijét, aztán az asztal közepére dobta. – Ez így tényleg nem jó.

-Nem kellenek új szabályok. Ez hagyomány. – Tette fel a lábát az asztalra Koda, és a fejébe húzta a Hanától visszaszerzett kalapját, amiből egy üres cetli pottyant ki. – Csak most már nem kell sorba állnunk. Végzős kiváltság.

-Komolyan ezt a játékot játszottátok kilencedik óta? – Könyökölt az asztalra BamBam.

-Aha. Akkor még olyan kis nyomik voltunk, mint ők. – Mutatott Koda a kígyózó sorra, ahol az alsóbb évesek vártak a sorukra. – És lusták voltunk mindannyian sorba állni. Jó játék ez, csak ne veszíts.

Figyelmünket elterelte az egyenesen felénk tartó Hwa Young tanárnő.

-Tancsiiinéni! Jött meglátogatni a cuki kis osztályát? – Kiáltott fel Eda.

-Sziasztok! Ko Dae Hyun, vedd le a lábadat az asztalról! ChulChul, csússz beljebb! – Míg Koda letette a bakancsos lábát a földre a tanárnő beült ChulChul mellé.

-Jöttelek megnézni titeket. Végigjártam az egész iskolát. – Nézett ránk mosolyogva.

-De hát tanárnő! Miért nem tetszett felhívni? – Vette elő Eda a telefonját.

-És amúgy is ez a törzshelyünk. Még kilencedikben szereztük meg. Azóta ide járunk kajaszünetben. – Emlékezett vissza Hana. Nagy harc árán az akkori tizedikeseket kihívtuk egy röpimeccsre, és persze nyertünk, így miénk lett az asztal. Azóta meg innen küldjük a postásunkat.

-Hogy haladtok a filmmel? – Érdeklődött témát váltva a tanárnő.

-Már egy csomó megvan belőle. – Vigyorgott Bamy. Nagy dicsőség, az ő gépén őrizzük a jeleneteket.

-Olvastam a forgatókönyveteket. Jó munkát végeztetek. Shin Seong, büszke vagyok rád!

-Yun ötlete volt, mármint az alap történet. – Hárított azonnal ThreeS. – Ma is vettünk fel részeket.

-Az autós üldözéses részt mikor vesszük fel? – Szólt közbe Koda. Szemforgatva vettem tudomásul, hogy most következik a lódítás.

-A… mit? – Kerekedett ki a tanárnő szeme. Hogy ennyi év után is beveszi…

-Vagy amikor az UFOk lerombolják a földet, és BamBam hősiesen megmenti a szörnyek markából Yunt, aztán át teleportálnak egy másik dimenzióba? – Folytatta Chon.

-Az olyan romantikus rész! – Csapta össze a tenyereit Bamy. Meglökött az asztal alatt, hogy szálljak már be ebbe a viccbe. Szememet forgatva hallgattam a különböző UFOs, és apokalipszis történeteket. Komolyan, ezek nem normálisak!

-Nekem a kedvencem lesz, amikor csupa nyálka minden a nyálkaszörny szétrobbanása után, és ThreeS meg Bamy pont akkor… - Mondta Koda, de Bamy egy jó erős vállon „veregetéssel” elhallgattatta. Valószínűleg a tizenkilences karikát is ki kellene raknunk a filmre, ha ilyen dolgok lennének benne.

-Young Nam, mondd, hogy ez nem igaz! – Nézett rám könyörögve a tanárnő. Az asztal alatt Bamy folyamatosan löködött, így kénytelen voltam belemenni a játékba.

-Tudja tanárnő én igazán nem szeretnék takarítani a nyálkaszörny után. – Préseltem ki magamból a legártatlanabb arckifejezéssel. A tanárnő persze teljesen ledöbbent.

-Ez… nem ez van a forgatókönyvben. – Pampogott. A többiek meg összeröhögtek.

-Kicsit csalunk. De nem sokat. Felbéreltünk egy egész stábot, és megyünk Mexikóba forgatni a téli szünetben. Nem akarjuk, hogy megállítsanak a rendőrök UFO űrhajóra érvényes jogsi nélküli csészealj vezetés bűncselekményével. Vagy valami ilyesmi. – Folytatta YuGyeom. Na, tessék! Szegény tanárnő meg szörnyülködött ott ChulChul mellett.

-Itt Szöulban amúgy sem lehet minden sarkon nyálkaszörnyet találni, szóval megyünk még a Jupiterre is, hátha ott van. Úgy hat év múlva vissza is érünk. – Bólogatott ChulChul.

-Tök szupi űrhajóval megyünk. – Tapsikolt lelkesen Chon. – Egy hatalmas rózsaszín szépség, és szivárvánnyal működik. Mint a csillámpónik.

-És ha nem találunk a Jupiteren nyálkaszörnyet, akkor vissza kell jönnünk, a csilláműrhajóval, és keresnünk kell egy nagy zselétornyot, amit szétrobbanthatunk. – Mondta halál komoly fejjel Hana. – Lehetőleg zöldet, hogy zselészörny színű legyen.

-Utána megyünk Mexikóba, és felvesszük az apokalipszist. Nagyon király lesz! Felrobbantunk mindent, és majd menőn sétálunk ki a lángoló-robbanó-összedőlő épületekből. – Mesélte tovább BamBam.

-És tanárnő, tessék elképzelni, valahogy le kell majd ráznunk a sok rajongót, meg űrlényt, akik üldözni akarják a mi kis idolocskáinkat, meg a GOT7nt , és még aludnunk is kell valamikor. – Vágott szomorú arcot Bamy. – Olyan fáradtak leszünk! Egy csomó zöld űrlénytől megvédeni hét embert! Úgy hogy lézerkardunk sincs…

Ekkor felhangzott a csengő.

-Hogy elszaladt az idő! – Pattant fel a tanárnő. – Legyetek jók, és vigyázzatok magatokra! – Aztán már futott is a tanári felé. Mindenki összepacsizott mindenkivel, aztán elindultunk a tesiterem felé.

-Nagyon menő film lenne, ha ezt leforgatnánk! – Nevetett fel YuGyeom.

-Csilláműrhajóval a Jupiterre zselészörnyért! – Röhögött Koda. – Jobbat is kitalálhattatok volna.

-A Mexikós apokalipszis az menő. – Lökte oldalba ThreeS BamBamet.

Amíg beértünk a terembe, ami inkább csarnok, az űrlényes sztoryt beszélték meg.

Szereztünk röplabdát, és BamBam felmászott felrakni a hálót.

Ezek után játszani kezdtünk.

Aki nem játszott, az a felvett jeleneteken röhögött, amit a lelátón néztek újra. Vagy a most kitalált csilláműrhajós dolgot emésztették.

A tesitermi lógás után mentünk megint mozizni, az ofővel. Beültünk a moziterembe (amúgy tényleg olyan, mint a városi mozik, csak valamivel kisebb, és a sulin belül van), megint pattogatott kukoricával és kólával felszerelve.

Először a négy évvel ezelőtti 13/r-esek alkotását néztük meg. Megint csak egy klasszikus: Hófehérke újrafeldolgozása. Kiderült, hogy a tizenkettő fős osztályból két lány volt: egyik a Hófehérkét játszotta, másik meg a  boszorkát. Jól meg voltak csinálva a jelmezek is, bár nem volt teljesen vége a történetnek, és a Disnep-es feldolgozás sem igazán került előtérbe, de volt gonosz, jó, Hófehérke, alma, meg hét manó-vagy törpe. Szóval egészen elfogadható volt.

A kisfilmjükben dumáltak egy csomót, és a zene is elég rossz választás volt, mert valami altató klasszikust nyomtak be.

Bamy a vállamra dőlve hallgatta a zenét, csukott szemmel. Már azt hittem, hogy elaludt, mikor a tanárnő bejelentette a szünetet. De nem, mert felpattant, és kirángatott a mosdóba.

A falnak dőlve vártam, hogy végre kijöjjön a fülkéből.

-Ez nem tetszett annyira. – Szögezte le, miközben a sminkjét ellenőrizte.

-Fogadni mernék, hogy a csipkerózsika lesz a következő. Mármint annak a százmilliomodik feldolgozása, amit megnézünk. – Pillantottam az órámra, hogy azért ne menjen el az egész szünetünk Bamy tollászkodásával. – Esetleg siethetnél is. Már csak öt percünk van visszaérni.

-Jól van, akkor igyekszem. - Lesöpört egy szempillát az arcáról, aztán előkapott a farmere hátsó zsebéből egy tust, és kihúzta a szemét. Ezután hosszasan szemlélte a tükörképét. Végül elővett a pulcsija zsebéből egy szájfényt, és azzal is kipingálta magát.

-Mehetünk végre? – Morogtam, mikor nekiállt a haját igazgatni. – Nincs itt Yongi.

-Tudom. Mennyi időnk van még? – Bámulta megint az arcát.

-Úgy kettő perc.

-Akkor még visszaérünk. – Legyintett. Előszedett a táskájából egy fésűt, és gyorsan megfésülködött, aztán indulhattunk is vissza.

Nos, talán most már értitek miért mindig az utolsó pillanatban esünk be reggel is. Ha a drága beszabadul a fürdőbe…

Pont csengetésre léptünk be a mozi terembe, és az ofő volt olyan rendes, hogy nem kapcsolta le addig a villanyt, amíg a helyünkre nem jutottunk.

-Popkornt? – Nyújtotta felém a zacskót BamBam, mikor elkezdődött a nem tudom hány évvel előttünk végzett 13/f-esek filmje.

-Köszi. – Markoltam bele a kajába, aztán Bamy tenyerébe is szórtam. Hogy nekünk miért nincsen? Koda és Eda felzabálták. Igen, kellett nekünk melléjük ülni…

A filmnek amúgy semmi értelme nem volt. Valami parkban játszódott, és volt benne egy kiskutya, ami elszökött, aztán a csávó összejött a kutyás csajszival, utána meg szakítottak és a kutyás hölgyemény összejött egy másik hapsival, a végén meg a kutya megint elszökött, és úgy ért véget, hogy a lány megint „Báró”-t (igen, tényleg ez volt a neve a kutyusnak) kereste. Tök logikus nem? Ha elveszik a kutyád össze kell jönni valakivel, akivel aztán szakítasz miután meglett a kutya, és összejössz egy másikkal. Ha meg megint eltűnik a házi kedvenced, akkor újra ki kell szemelned valakit. Ja, szerintem is.

A kisfilmjükben meg állandóan a kutya volt a középpontban.

-Uncsi. – Morogta Bamy, mikor már az ezredik szelfit mutatták Báróval. – Komolyan, még neked sincs ennyi képed Heiről.

-Milyen kedves vagy. – Suttogtam, mire a mellettem ülő BamBam (aki gondolom hallotta az eszmecserét) felkuncogott.

-De Hei legalább szép kutya, nem úgy, mint ez a vakarcs. – Mutatott a „vászon” felé. Ami csak az üres fehér fal, de a vászon szó olyan nagyzolós, szóval azt használjuk rá. - Elférne a táskámban is. Sőt, talán a zsebemben is. És a színe sem tetszik.

-A te táskádban biztos elférne. És ha a sminkcuccokat kipakolod belőle, akkor a zsebedben is.

-Létfontosságú dolgokat mindig magunknál kell hordani! – Közölte durcásan a barátnőm, aztán kezdte összeszedni a cuccait, mert már a stáblista ment.

Érdekes módon Hwa Young tanárnő ma nem kérte ki a véleményünket. Lehet hogy az UFOs, csilláműrhajós, Mexikós dolog után már elege van belőlünk.

-Eljössz hozzánk? – Kérdeztem a folyosón a mellettem éppen telefonját nyomkodó Bamyt. – Mama szeretne látni.

-Yongi otthon van? – Jött a kérdése, amit tudtam, hogy fel fog tenni. Valahogy ezeket előre megérzem.

-Mire hazaérünk ő is otthon lesz.

-Anyáék külföldön vannak, szóval mehetek. – Nyitotta ki a főbejáratot, miután elköszöntünk a portástól. – De csak ha nem gond.

-Nem, egyeltalán nem gond. – Ráztam a fejem.

-Akkor ugorjunk el hozzánk a körömlakkokért, és akkor manikűrözök neked. Látom, már kezd lejönni. – Nézett a két héttel ezelőtt alkotott művére. Ami néhol már lepattogott a mosogatástól.

-Rendben. Ugorj be! – Nyitottam ki a kocsit. Bedobtuk hátra a táskáinkat, aztán kikanyarodtam a parkolóból. – Amíg te felmész a cuccaidért, felhívom a mamát, hogy jössz. Meg reggel mondta, hogy vásárolni is kellene, úgyhogy lehet hogy a Bai park felé kell majd mennünk.

-Okés. – Nézte a napellenző tükrében magát.

-Komolyan, dívának készülsz? – Morogtam, mikor leparkoltam a házuk előtt.

-Nem, csak szeretek jól kinézni. – Pislogott rám ártatlanul.

-Valami nincs rendben. – Néztem rá szúrós szemmel.

-Majd elmondom. – Vont vállat vigyorogva. – Sietek. – Nyitotta ki az ajtót.

-Ajánlom is, különben itt hagylak. – Doboltam a kormányon. Mikor bement a lépcsőházba hátranyúltam a táskámért és kihalásztam belőle a telefont.

-Szia Csillagom! – Szólt bele a mama.

-Szia! Bamy is jön velem haza. Yongi otthon van már? – Tettem fel szememet forgatva a kérdést.

-Jó, rendben. Igen, valahol itt van… Szóljak neki? – Tompábban hallottam a hangját, így gyorsan válaszoltam.

-Nem, nem kell. Viszont fontos! Vásárolni menjünk el?

-Ó, igen! Mindjárt mondom, mi kell… - Amíg elővettem a noteszem a mama is kiért (gondolom) a konyhába, és megtalálta a bevásárló listát. Lediktálta, ami arra fel volt írva, aztán még körbenézett a hűtőben, és a kamrában is.

-Azt hiszem ennyi. Többre nem emlékszek.

-Jó, ha mégis eszedbe jut valami, akkor majd hívj fel. – Pillantottam az órára. Bamy már tíz perce bent van. Letettem a telefont, és megcsörgettem a drágát

-Ha megint nekiálltál sminkelni… - Kezdtem, mire felnevetett.

-Nem, csak egy táskát kerestem, amibe bele tudtam pakolni. Fél perc, és lent vagyok. – Mentegetőzött.

-Ha két percen belül nem vagy itt…

-Ott leszek, nyugi van! – Azzal letette.

Bekapcsoltam a rádiót, és a kormányon doboltam. Kereken egy perc múlva megjelent a kis barátnőm az egyik táskájával, amit óvatosan az ölébe helyezett.

-Törékeny, De mehetünk.

-Még van egy perced ideérni. – Indítottam.

-Esetleg menjek vissza? – Kérdezte ártatlan angyali arccal.

-Meg ne próbáld! – Szóltam rá, mire felnevetett.

-Cuki vagy, amikor morcos vagy.

-Menj a francba. – Motyogtam. – Amúgy örülj, mert megyünk a Bai parkba.

-Tapsi, tapsi! – Ütögette össze a tenyereit. Szemforgatva vezettem el az áruházig.

Bent úgy egy órát voltunk, mert én gyorsan összeszedtem a cuccokat, amik kellettek, de Bamy… Kész katasztrófa. Leragadt a sminkcuccoknál, és kijelentette, hogy nem tud dönteni két tök ugyan olyan árnyalatú kék körömlakk között.

-Akkor vedd meg ezt! – Mutattam a jobb kezében lévőre.

-De ez matt.  – Ellenkezett.

-És a másik? – Húztam fel a szemöldököm.

-A másik meg csillog.

-És az miért nem jó?

-Mert ilyenem már van.

-Akkor minek akarsz ilyet, ha már van a készletedben? – Ráztam a fejem.

-Mert ez egy perc alatt szárad meg. Ami nekem van az meg…

-Van ideje megszáradni. – Vettem ki a kezéből az üvegcséket, és a mattot a kosárba tettem, a másikat meg vissza a polcra. – Na, gyere már! – Kezdtem el rángatni a kasszák felé.

-Jó, jövök. – Morogta.

Csak az egyik kassza volt nyitva, és előttünk egy ahjussi állt sorba, aki felvásárolta a szeszesital készlet felét – nagyjából. Ha nem többet.

Miután az alkesz bácsika elhúzott (kis nézeteltérés után) Bamyval felpakoltuk a szalagra a dolgokat, aztán a kasszáshoz léptünk.

-Sziasztok! – Köszöntött minket… Igen, ő. A nem tom’ hogy hívják. Mikor felénk fordult, és ránk vigyorgott (megjegyzem valami fennakadt az első fogán, és zöld valami) el tudtam olvasni a névkártyáját, melyen Park YooCheol állt.

Bamy persze emlékezett a nevére, minden ilyen információra emlékszik, így „fúúúj, te ezzel akartál összehozni” fejjel nézett rám. Én meg csak vállat vontam. – Van kedvetek ma este bulizni egyet? A Kék-pubban nagy buli lesz. – Vigyorgott megint ránk a zöldséges fogával.

-Nem kössz. Temetésre megyek. – Jelentette ki Bamy poker-face-el. Kicsit meg is lökött, hogy ne habozzak kamuzni, hogy le tudjuk rázni, ha kell.

-Ó, és kid halt meg? – Nézte végig pofátlanul YooCheol. A mellén kicsit tovább időzött a tekintete, majd engem is jól megszemlélt. Közben persze megállt a keze, és nem húzogatta le a cuccokat. Nem mintha bárkit is zavart volna, mármint Bamyn és rajtam kívül, de nem akartam itt tölteni a maradék időt a napból.

-A kishúgom. – Kamuztam gyorsan. Aztán a szalag felé intettem, ahol a holmik sorakoztak. - De nem sietnél? Még ma szeretnénk végezni, mert fél óra múlva a város túlfelén kell lennünk.

-Ja, persze, persze. – Sietett lehúzni az árukat. Mikor a blokkot nyomtatta ki a gép még egyszer próbálkozott. – Esetleg ha kihevertétek a húgod halálát eljöhetnétek bulizni. Nagyon menő hely. – Bamy a szemét forgatva pillantott rám. A blokkra megint ráírt valamit a srác, de nem foglalkoztam vele. Minél előbb kint,  annál jobb. Gyorsan fizettünk, aztán szinte kisprinteltünk az áruházból.

-És te EZZEL akartál összehozni. – Esett nekem Bamy, miközben kinyitotta a csomagtartót.

-Asszem tévedés volt. De vettem neked körömlakkot. – Emeltem be a kocsiba a szatyrokat.

-Minden meg van bocsátva. – Mosolyodott el. – Amúgy vicces egy pali.

-Mindig ezzel a Kék-pubbal jön. Meg hogy bulizni akar. Múltkor BamBam intézte el. Ha nincs ott talán rám is mászott volna.

-Halihó! – Vigyorgott, mint egy idióta. Nem hittem volna, hogy felismer, de tévedtem. – Nem láttalak mostanában. Csak nem beteg voltál?

-Nem jártam erre mostanság. – Nyögtem ki.

-Sebaj. Még egy csomó buli lesz a Kék-pubban, amire szeretettel várlak. – Kacsintott (!!) rám. Ott tartottam, hogy fizessünk minél gyorsabban, mert ha tovább kell hallgatnom, én tuti hogy megnyuvasztom magam, vagy ezt a gyereket.

-Amúgy telószámom is megadtam. Miért nem hívtál fel? – Csipogtatta tovább a cuccokat.

-Asszem elhagytam. – Válaszoltam. Amúgy a kandallónkban végezte a többi felesleges papírral együtt.

-Nem baj, akkor írok másikat, Ha van kedved este hattól szabad vagyok, és találkozhatunk. - BamBamra sandítottam, aki pakolta mellettem a kosárba a holmikat. Ilyenkor a rajzfilmekben valami fekete firkagomoly jelenik meg a szereplők feje fölött. Mintha a fiú feje felett is ezt láttam volna…

Végre végzett a csipogtatással, aztán kimondta azt az összeget, amit fizetnünk kell. Nagyi félhavi nyugdíja. Okés. BamBam kártyával fizetett, aztán a blokkra vártunk. YooCheol, ahogy leolvastam a névtáblájáról, megint egy tollat vett elő, aztán egy cetlire ráfirkált valamit, majd át akarta adni nekem. Ehelyett BamBam nyújtotta érte a tenyerét. Amint a kezében landolt a  cetli összegyűrte, és a kukába dobta.

-Szállj le a csajomról, oké? Másnak udvaroljál! – Mondta vészjósló hangon.

-Én nem tudtam… - Hebegte YooCheol, én meg majdnem elröhögtem magam a fején.

-Ja, BamBam is tud kamuzni ha kell. – Nevetett fel. – Ő is jött a Mexikós sztorival. Amúgy mit írt az „álomfiú” a blokkra?

-Mindjárt. – Túrtam a szatyorba, ahová a blokkot dobtam. Kis keresgélés után Bamy körömlakkja mellett találtam meg. – Megint a telószámát.

-Mi lenne, ha trollkodnánk egyet? – Csillant fel a szeme. Valahogy éreztem, hogy vagy közösségi oldalakra rakná ki a számot, vagy mindenhová felirkálná a suliban.

-Nem sajnálom, de nem akarok rosszat senkinek.

-Ennek sem akarsz rosszat? Amilyen a feje tuti csak trófeákat gyűjt. Olyan, mint egy rossz buzi. – Ültünk be a kocsiba. Aztán Bamy gyorsan témát váltott. – De az az alkesz ahjussi is nagy volt. „Fiatal ember! Nem jól húzta le! Én nem ennyit akartam fizetni!” – Krákogta el, utánozva a bácsit. Ezen mindketten felnevettünk, aztán beindítottam a motort, és kihajtottam a parkolóból.

Otthon megvártam, amíg Bamy leellenőrzi a sminkjét a visszapillantóban, aztán a lifttel feljutottunk a belső udvarra. Onnan kezünkben a szatyrokkal fellépcsőztünk a muskátlis ajtóig.

-Megjöttünk! – Kiabáltam be az előszobából a lakásba, miközben a cipőnket húztuk le.

-Konyha! – Hallottam Yongi hangját az említett helyiség felől. Bamy persze az előszobatükörben újra ellenőrizte az egész kinézetét, majd bementünk a konyhába.

-Csá! – Üdvözölt minket a bátyám.

-Szia! – Mosolygott Bamy.

-Mama, Hei? – Kérdeztem, miközben a bevásárlószatyrokat pakoltam ki.

-Elmentek a kilátóhoz sétálni. Hoztál valami ehetőt? – Lépett mellém, és a hűtő belsejét kezdte fixírozni. Felébredt bennem a kisördög.

-Telefonszámot, kell? – Nyomtam a kezébe a blokkot.

-Jó csaj? – Nézte a számokat.

-Inkább rossz buzi. – Nevetett fel Bamy. – A Bai park melletti áruházban az egyik kasszás.

-Akkor égesd el. – Dobta vissza a szatyorba a papírt. – Leléptem. Mamának mondd azt, hogy ettem, hogy ne aggódjon feleslegesen. – Indult a nappali felé.

-És ettél? – Néztem utána.

-Majd útközben megállok valahol. – Vont vállat. – Ne aggódj, és nyugi, nem rontom el a „csajos napotokat”. Majd talán hazaérek éjfélre.

-Legyél jó kisfiú! – Integettem utána, mire röhögve ment ki a konyhából.

-Még mindig olyan cuki! – Sóhajtott Bamy.

-Szerintem nem. De néha kibírható. Sokszor idegesítő. És nem mosogat el, pedig ő lenne a soros. – Válaszoltam félig a hűtőből. Az utolsó mondatot direkt hangosabban mondtam, hogy a bátyám is meghallja.

-Most rólam van szó? – Kiabált be az előszobából Yongi. – Mert ma te mosogatsz.

-Nem, a kutyámról van szó! – Kiabáltam vissza.

-Léptem, legyetek jó kislányok! És ne szedjétek szét a szobám! – Azzal becsukta maga után az ajtót.

-Az utolsó rád vonatkozott. – Néztem Bamyra, aki unott képpel csak vállat vont.

-Csak bizonyítékokat kerestem arra, hogy a ribancával együtt vannak e még. – Csak a szemem forgattam, és kivettem a szatyorból az utolsó dolgokat is, majd becsuktam a hűtőajtót, miután mindent beraktam.

-Na, eszünk, aztán majd meglátjuk mi lesz. – Tettem a mikróba a gyorskaját, amit most vettünk.

Evés után kivonultunk az erkélyre, pulcsikba és takarókba burkolózva, és a hintaágyon foglaltunk helyet.

-Szóval, mostanában miért vagy fél órával tovább a tükör előtt? – Kérdeztem, mikor elkezdte lemosni a régi lakkot a körmömről.

-Mert szeretek jól kinézni.

-Ezt már hallottam ma. Fiú van a dologban, igaz? És, ki a szerencsés?

-Osztálytárs. – Szentelte minden figyelmét a körmeimnek.

-Új vagy régi? – Gondoltam át a lehetőségeket.

-Régi. – Pillantott fel rám. Gyorsan gondolkodó fejet vágtam.

-És most is osztálytársunk, vagy csak volt?

-Most is az. – Akkor Eda és ChulChul nem lehet, mert van barátnőjük, YuGyeom és BamBam új, Koda vagy ThreeS… Kodával már járt kilencedikben, és barátokként váltak el…

-Megint Ko DaeHyun? – Néztem rá.

-Dehogy! – Bámult rám. – Ő olyan lehetetlen küldetés, és te is tudod, hogy valahogy csak rólad tud álmodozni. És kilencedikben meg… Nem is tudom. Régen volt, és nem megjegyezhető kapcsolat.

-Akkor ThreeS, igaz? – Aprót bólintott, és elpirulva lehajtotta a fejét. – Na, mesélj!

-Hát… Ez a forgatás miatt volt, és ne értsd félre… - Kezdte, miközben lecsavarta a baba kék körömlakk kupakját. – Megkért, hogy had jöjjön fel hozzám, mert kellett neki valamelyik jelenet, mert ugye Eda nekem küldi át az összes részt. Végül nem találtuk meg azt amit akart, és lekéste a buszát is. Felajánlottam, hogy hazaviszem, de azt mondta, hogy megvárja a buszt. Kicsit beszélgettünk a családunkról, aztán elindultunk a buszpályaudvarhoz.

-Elkísérted? – Szóltam közbe, mire felnézett, és bólintott, aztán újra a körmeimet kezdte pingálni.

-Igazából nem akartam egyedül lenni otthon, téged nem akartalak zavarni, mert az az időpont volt, amikor Heivel sétálsz, úgyhogy nem akartalak zavarni. Úgyhogy igen, elkísértem, mert jó érzés volt hallgatni a baromságait. Nem olyan, mint Koda UFOs hülyeségei, mert ő értelmes dolgokról beszél, csak viccesen adja elő. Aztán a pályaudvaron kiderült, hogy húsz percet késik a busz, úgyhogy beültünk a kajáltatóba ott tudod, a pályaudvar mellett. – Bólintottam, mert általános suliban oda jártam én is kajálni, ha elfelejtettem vinni magammal. – Aztán nem engedte, hogy én is kifizessem a saját kajámat, és még sütit is rendelt nekem. Kajálás közben is beszélgettünk, és nagyon felvidított. Amikor meg felszállt a buszra, olyan egyedül éreztem magam. Aztán pénteken is elhívott megbeszélni pár dolgot. Akkor is oda a pályaudvarhoz mentünk. Igazából az a fura, hogy most ő közeledik hozzám. – Gondolkodott el. Visszacsavarta a körömlakkra a kupakot, aztán megszemlélte a félig kész művét.

-Akkor most sok S miatt passzolod Yongit? Nagyon szomorú lesz, ha megtudja!

-Jaj, Yun! – Csapta meg a vállam. – Csak mondd el, mit gondolsz. – Kérte komolyan.

-Szerintem ThreeS rendes fiú. Felelősségteljes, tehát komolyan fogja venni a dolgokat, ha összejönnétek. És ha jól érzed magad vele az már alapból jó.

-De olyan fura, hogy négy évig alig beszéltünk, most meg minden nap… Kivéve a hétvégéket. Ez normális?

-Gondolj arra, hogy négy évig, mindig volt valakid. Kilencedikben Koda, aki az osztálytársunk, aztán meg a többi, akiket egy-kéthavonta cseréltél le… Talán nem akart ő is csak egy lenni a sok pasid közül.

-Lehet. De akkor is fura. Olyan, mintha a forgatás hozott volna össze minket. – Vette elő a sötétkék körömlakkot a retiküljéből.

-Szerintem jól meglennétek együtt. Már ahogy ThreeSt ismerem… Emlékszel, amikor tizedikben tiszta depis volt?

-Aha. És nem árulta el miért. A pletykák szerint a családja miatt.

-Nem. Nekem elmondta, hogy megcsalta a barátnője. Egyszer találkoztam azzal a lánnyal. Szerinte nem voltak egymáshoz valók, de ha amiatt a lány miatt egy évig depizett, akkor miattad akár tíz évig is képes lenne, ha szakítanátok. És hát… Három cuki pár az osztályban…

-Négy! Négy cuki pár lesz az osztályban. – Javított ki, mire értetlenül néztem rá.

-Nem adom be a derekam Kodának. – Közöltem vele, mikor felnézett rám, mire csak a szemét forgatta.

-BamBamre gondoltam. – Somolygott. Az arckifejezésem láttán azonnal elvigyorodott. – Na, mesélj csak!

-Tegnap beszélgettünk a filmlakásban, miután felhívtál. Igazából semmi nem volt, úgyhogy ne kombinálj. Élem a szinglik boldog életét.

-De szóba jöhet, nem? – Merült bele a körmöm pingálásába.

-Aranyos fiú, de alig ismerem.

-Itt az alkalom. – Nézett fel. – Nem mindenki mondhatja el, hogy egy idol csapat lakik a szomszédjában, szóval használd ki a lehetőséget, és ismerd meg!

-Szerintem nem hozzám való. – Húztam el a szám. – Cuki meg minden, de nem hiszem, hogy menne ez nekem.

-Miért? Mert nem koreai? Te sem vagy teljesen az. – Vont vállat.

-Nem a származásával van bajom. Van egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy nem lenne hűséges. Most képzeld el, mi lenne, ha simán otthagyna egy rajongójáért.

-Az interjúkból nem ez derült ki.

-Honnan tudjam, hogy igaz az, amit állít magáról? Nem is ismerem rendesen.

-Szerintem ő is rendes fiú. Amit csinál azt teljes odaadással csinálja. Vagyis szerintem. Kérdezd meg mondjuk YuGeomot. Ahogy tudom mindent megosztanak egymással, és nagyon jól ismerik egymást.

-Szeretem segítség nélkül kiismerni az embereket.

-Jó, de ne lökd el, ha közeledne hozzád. Ő biztos nem azért akarna járni veled, hogy még menőbb legyen, hiszen idol, vagy mert meg akar dönteni, mert… Szerintem nem olyan. És apád pénze sem kell neki. – Visszacsavarta a körömlakkra a kupakot. – Kész van.

-Köszönöm. – Szemléltem a művét. Kis csillogókat is rakott bele. – Nyáron cserélünk, és én megyek szépségszalonba dolgozni. Nagyon szép lett.

-BamBamre visszatérve, komolyan mondom, hogy ha közeledik feléd, ne lökd el. Szerintem hozzád való fiú. – Nézett fel az égre Bamy.

Képek jelentek meg a fejemben:

„…át akarta adni nekem, ehelyett BamBam nyújtotta érte a tenyerét. Amint a kezében landolt a  cetli összegyűrte, és a kukába dobta.

-Szállj le a csajomról, oké? Másnak udvaroljál! – Mondta vészjósló hangon.”

„Megmutattam BamBamnak az üzeneteket, mire felnevetett.

-Annyira nem kockás. – Húzta fel elgondolkodva a pólóját. A lámpa fényében is kirajzolódtak a kockái. Pár másodpercig nem kaptam levegőt, aztán visszahúzta a pólóját.”

„BamBam visszajött elém.

-Jól nézel ki. – Mosolygott rám őszintén. Lehajtottam a fejem, és a takarót kezdtem bizdergálni.”

„-Nem tudom mit álmodtál, de nem nagyon lehetett boldog. – Törölt le valamit a szemem sarkából, aztán elmosolyodott. – De nagyon cuki voltál.”

Lehet, hogy nem olyan, mint ahogy eddig megismertem? A tegnapi beszélgetésünkkor is aranyos volt… De mi van ha megjátszotta magát? Nem, nem lehet. Ennyire még az „álomfiú” sem lenne kétszínű.

Észrevettem, hogy Bamy az arcomat tanulmányozza.

-Hozzád való, és nem egy űrlény beszél belőlem, hanem a legjobb barátnőd. Tényleg így gondolom. Szóval, adsz neki esélyt?

-Talán. – Vontam vállat, mire elmosolyodott, ami engem is mosolygásra késztetett.

Chapter 11.

GOT7 Fanfic

Chapter 11.

BamBam

Reggel be kellett mennünk a kiadóba, és délig gyakorolnunk a koreográfiákat. Kezdi megunni a főnökünk, hogy suliba járunk, és valami új albumot is emlegetnek, így körübellül két vagy három hónap múlva comebackelünk. Bár, lehet hogy hamarabb is, ha nem engedik, hogy suliba járjunk. Ki tudja…(jó, talán a főnök, de nekünk nem mond semmit).

Az egyik rossz dolog, ami megnehezíti az életem (és ezt a kialvatlanság miatt mondom, nem azért, mert nem bírom az IGOT7-öket), az a szombati és vasárnapi edzés, amit most már kezdenek beszivárogatni a hétköznapok délutánjaira is, így olyankor el kell kéreckednünk előbb a suliból, vagy kihagyni egy-egy jelenet felvételét…

 A másik dolog, ami nem hagy nyugodni az pedig a kiskori emlékem, a tervem, amit anya eszembe juttatott. Amióta megtaláltam azt a fényképet, csak az járt a fejemben. Rémlett valami arról a kislányról, de nem sok, mégis eldöntöttem, hogy megkeresem. Biztos sokat változott mostanáig, de talán felismerem majd. Pár napja felhívtam anyát, hogy mit tud erről a lányról. Annyit mondott, hogy a szomszédban lakott a nagymamája, akinek a lánya a kislány anyukája. Az anyuka meg valahol külföldön lakik. Amerikában, ha jól tudja. De… Bárhol lakhat, ugyanis a nagymama tizen kettő éve meghalt valahol itt, Koreában, egy balesetben, így nem tudunk tőle több infót.

-Min gondolkodsz már megint dongsaeng? – Ült le mellém a padlóra Junior. – Mostanában olyan fura vagy. Nő van az ügyben?

-Nem Hyung. Csak egy gyerekkori álmomon. – Könyököltem fel a padlón, ahol éppen hason fekve pihentem.

-Az a fura fénykép, amin két kisgyerek van, annak is köze van hozzá? YuGyeom mesélt róla.

-Igen. Az egyik én vagyok, a másik meg a játszótársam. – Támasztottam a bal tenyerembe a fejem.

-Értem. Akkor mégiscsak csaj van a dologban. – Vigyorodott el. - Hány éves voltál?

-Úgy hat. És ő is. – Piszkáltam a cipőfűzőjét.

-Ha tudunk, segítünk. – Ajánlotta fel. – Nagyon értünk a kutakodáshoz. Hála Mark Hyungnak, hogy mindig elhagyja a mobilját, vagy valamiét. – Nevetett fel, és a terem másik végében mászkáló, ideges Markra mutatott. – Most épp a kulcsait nem találja. JB Hyung és Jackson már keresik.

-Honnan tudod, hogy meg akarom találni? – Néztem rá. Én még nem meséltem el neki.

-A maknetől. – Nyújtózkodott ki. – Amúgy azt hittem, hogy a szomszéd csajszit akarod meghódítani.

-Abban a dologban még nem nagyon jutottam sehová. – Legyintettem, aztán tovább piszkáltam a cipőfűzőjét. – Kell valami, amivel lefoglalom magam, hogy ne mindig róla álmodozzak.

-Hát, jól teszed. Különben beleőrülnél a csajba. Úgy vettem észre hogy nem bírja a nyomulós fiúkat.

-Ezt is YuGyeomtól tudod?

-Nem, Yongi Hyungtól. Ha éppen nem dolgozik, akkor nálunk lóg.

-Aha… - Hát, oké. Akkor neki több infója van Yunról, mint nekem? Mi ez már? Igazságtalanság! Pedig én vagyok beleesve a csajba, és ő ismeri jobban. Pech…

-Gyerekek, vissza próbálni! – Tapsolt JB Hyung.

-Na, gyere! – Nyújtotta a kezét Junior, és felhúzott a padlóról. – Amúgy próbálj meg rákeresni közösségi oldalakon. Talán találsz valami érdekeset.

-Megpróbálom Hyung. Köszönöm. – Beálltunk a tükrökkel szemben, Mark bekapcsolta a zenét, aztán újra átvettük a koreográfiákat. Mindegyiket vagy háromszor. Aztán jött a koreográfus, és YuGyeommal beszélt valamit. Addig megint pihenhettünk egy kicsit.

Amint a koreográfus elment JB Hyung visszaállított minket, és egy „Fightling, már nincs sok hátra!”-után elkezdtük a próbákat elölről.

~A dormban, estefelé, próbák után~

Közösségi oldalakat böngésztem az ágyamon hasalva, a laptopon. Y valami g  Nam-ból nagyon sok volt. Főleg úgy, hogy nem tudom a teljes nevét.

Ezzel semmire sem megyek!

Beírtam a keresőbe, hogy Yonga. Lepörgettem a százmilliós találatlistát, és mindegyikbe bele-beleolvastam. Úgy a tizenegyedik lapon találtam egy érdekes linket: Alicesulinaploja/Yonga. Rákattintottam, aztán vártam, hogy betöltsön.

Egy blogger oldalt nyitott meg. A címe: Alice Suli Naplója. Az író profilképe egy fekete rózsa volt. Hát, remek! Ebből sem tudtunk meg semmi jót. Már éppen rányomtam volna a jobb felső sarokban az X-re, amikor megakadt a szemem valamin.

Április 02. 2005.

Kérlek ne piszkáljatok a családom miatt! Yonga nem tehetett semmiről… A szüleim meg szimplán hülyék. Tudom, hogy nem szerettek, de legalább akkor hagyjatok békén!

Alice

Mégsem zártam be az oldalt. Inkább kutatni kezdtem rajta.

2005-ben volt az utolsó frissítés. És főként iskolai házi feladatok, és kötelező olvasmányok olvasmánylistája, és elemzései voltak fent. Meg néhány osztálykép, amiket külön kellett volna letölteni. Egyiket sem nyitottam meg, már túl fáradt voltam ehhez. Lementettem az oldalt, aztán hátradőltem az ágyon.

Ez nem lehet az a Yonga…

Végignéztem a bejegyzéseket, de más ilyen személyeset nem találtam. Csak a kritizáló kommenteket, amiben válogatott szavakkal leírták, hogy nem jó a matek házi, és az olvasónaplót nem így kellene csinálni. Szegényke!

Általános iskolás anyagokat rakott ki, úgyhogy valószínűleg már idősebb.

Kiléptem az oldalról, és tovább böngésztem - persze nem jutottam többre. Már kezdtek lecsukódni a szemeim, így inkább lementettem az érdekesebbnek tűnő lapokat, aztán feladtam.

Lecsaptam a laptop tetejét, aztán az íróasztalra tettem, és kimentem az erkélyre. A hűvös levegőtől valahogy nem éreztem magam olyan kábának. Félretoltam Jackson bokszzsákját, aztán nekidőltem a korlátnak, és az eget bámultam. A rengeteg csillagot, amik olyan messze vannak tőlünk… És a nagy feketeséget, amit űrnek hívnak… És ennyi csillag között találjak meg egyet… Az űrben, az univerzumban egy helyet, ahol az a csillag van. Ennyi ember között egyet…Ennyi kontinens, ország, állam, város, utca és házszám között (és még fokozhatnám)  egyet…Kész lehetetlenség. Az FBI hogy csinálja?

Valami hozzáért a lábamhoz, mire lenéztem. Mellettem a kövön Hei, a nagy, fehér, bozontos szőrű kutyus ült. Lehajoltam hozzá, és megvakargattam a füle tövét.

-Hát te, hogy kerülsz ide? – Suttogtam, mire megnyalta a kezem. Yun ablakára néztem, de odabent sötét volt, és a redőnyt sem húzta le. Furcsa.

A kutya megnyalta a tenyerem, aztán böködni kezdte az orrával a lábamat.

Most azt akarja, hogy simogassam meg a fejét?

Lehajoltam, hogy megsimizzem a buksiját, de elhúzta a fejét, és a ház sarka felé indult.

-Ja, hogy ezt akarod! – Esett le, aztán követtem a kutyát. Megállt a Filmlakás üvegajtaja előtt, és mancsaival a kilincs felé nyúlt.

Kinyitottam az ajtót, mire a kutya bespulizott.

Bent sötét volt, és csend, máramennyire a folyosón hallottam. A nappaliban halvány fényforrást jelentett a konyha felől beszűrődő halvány fény. Hei ott ült a konyhaajtó előtt, és visszanézett rám.

Beszélgetésfoszlányokat hallottam. Mintha Yun lenne. Odaléptem az ajtóhoz, és egy kicsit beljebb toltam. Nem akartam, hogy úgy érezze, hogy hallgatózok.

-Nem, azt mondták, hogy valamikor ősszel. … Tudom, de én nem akarok találkozni vele! … Még mindig. Igen. – Hei elszaladt a lábam mellett, és odaült Yun széke mellé. A lány felnézett, és elmosolyodott. Ilyen szép látvány lennék?

-Bamy, most mennem kell, de ha nagyon szeretnéd, holnap megbeszélhetjük a többit. … Neked is, szia! – Letette az asztalra a telefonját, aztán megint rám nézett. – Mi szél hozott? Gyere beljebb nyugodtan, embert még nem ettem. – Intett a vele szemben lévő szék felé.

-Igazából nem a szél, hanem Hei hozott. – A kutya a neve hallatán felkapta a fejét, és megint odajött a lábamhoz. Én kihúztam a széket, aztán lehuppantam rá. – Nagyon okos kutya. – Simogattam meg az állat fejét.

-Szeret téged. – Könyökölt az asztalra a lány.

-Hm? – Fordultam felé, de továbbra is a kutya fülét vakargattam.

-Hei csak azokkal viselkedik így, akiket szeret. Szimpatikus vagy neki. – Yunra néztem, aki lehunyt szemmel támasztotta a tenyerébe az állát. Amikor nem mondtam semmit lassan felnyitotta a pilláit.

-Milyen napod volt? – Kérdezte halkan.

-Fárasztó. Egész nap próbáltunk. És neked?

-Jártam egyet Heivel reggel, aztán takarítottam. Csak a szokásos vasárnapi dolgok. – Legyintett.

-És hogy-hogy itt vagy? Miért nem az igazi szobádban. – Simogattam tovább a kutya fejét.

-Nem tudom. Valahogy itt nem nyomaszt semmi. – Piszkálta az egyik kontyból kiszabadult tincsét. – Szeretek itt lenni.

-Itt valahogy tágasabb, mint minálunk. – Néztem körbe a kicsi konyhában. Nálunk még ennyi szabad hely sincs.

-Azon gondolkodtam mielőtt Bamy felhívott, hogy megveszem ezt a lakást, és átköltözök ide. – Kezdte el piszkálni a bögrét maga előtt.

-Ha már ilyen szépen berendezted, ne porosodjon minden itt… - Mosolyogtam rá, amit fáradtan viszonzott is.

-Yonginak úgyis kell a mama lakása. – Piszkálta tovább a bögrét. Aztán halkan még hozzátette. - Vagy apuék eladják, ha már nem lesz.

-Bamyról a múltkor kiderült, hogy bele van zúgva Yongiba…

-De a bátyámnak van barátnője. – Fejezte be a mondatom. – Gimi eleje óta. A két nagymenő összejött. És azóta is együtt vannak.

-Nem veszekszenek? Vagy nem mentek még eddig szét? – Yun tovább játszott a bögrével, és úgy válaszolt.

-Nyáron mindig csak névlegesen „jártak”, de év közben sokszor találkoztak. Vitáik voltak, és vannak, de Bamy szomorúságára, egyre többet vannak együtt. – Pillantott fel rám. - A csaj lakásán, és nem akarom tudni, hogy mit csinálnak.

-Akkor most mi lesz Bamyval?

-Fogalmam sincs. – Vont vállat. - Kereshet egy másik elérhetetlen személyt, aki után sóvároghat. Valami nagyon híres hírességet, aki nem is ezen a kontinensen lakik.

-Ez cuki tőled. – Vigyorogtam rá.

-Ja, tudom. De hát ez Bamy szokás, mint a köszönésünk is.

-A „Majd szólj, ha Yongi szingli lesz”?

-Pontosan. – Nevetett fel. – Bamy hülyeségei. – Legyintett. – Az csak mellékes, hogy mindig van nála valami sminkcucc, még tesi órán is.

-Mint a szemceruza, amivel a múltkor „leveleztünk”? Tényleg furi a csaj. – Gondoltam vissza arra a napos délutánra. Vicces volt, az biztos.

Yun hallgatott egy darabig, aztán felsóhajtott.

-Haza kellene menni. – Törte meg a csendet. De egyikünk sem mozdult.

-Megveszed a lakást? – Kanyarodtam vissza a legelső témához. Megint lehunyta a szemét, aztán a mondandója közben lassan felnyitotta.

-Erősen gondolkodok rajta. De még nem tudom. Majd ha Yongi esküvőjén túl leszünk, eldöntöm. – Legyintett.

-A bátyád házasodni készül? – Néztem rá nagy szemekkel, mire elnevette magát.

-Nem, még nem. Papa mondta mindig ezt, ilyen lehetetlen, és nehéz dolgokra. – Kicsit megcsuklott a hangja a mondata végén, és lehajtotta a fejét. Felálltam, és odaléptem mellé.

-Jól vagy? – Tettem a vállára a kezem. Odahúztam egy széket, és leültem szorosan mellé.

-Csak, annyira hiányzik. – Suttogta, miközben felnézett rám. Egy könnycsepp csillogott a szemében, de gyorsan letörölte. – Még mindig nehéz róla múlt időben beszélnem. – Hei, mintha megérezte volna Yun fájdalmát a fejét a lány ölébe tette.

-Ő átérezte a helyzetemet, és mindig vidám volt. – Lehajtotta a fejét, és megsimogatta Heit. Átkaroltam a vállát, és a hátát simogattam. Annyira rossz volt így látni, és semmit nem tehetek. A halálból nem hozhatok vissza senkit.

Yun a vállamra hajtotta a fejét, és letörölte a könnyeit.

-Bocs, hogy elrontottam a hangulatot. – Suttogta. – Csak ha fáradt vagyok, akkor mindig ennyire előtörnek az érzelmeim, és nehéz uralkodni magamon.

-Semmi baj. És… hogy történt? – Préseltem ki magamból. Nem akartam fájdalmat okozni neki, de talán segít ha kibeszéli magából. YuGyeom is mindig ezt csinálja. Meg YoungJae is.

-Tavasszal. Május huszonnegyedikén. Aznap reggel nem éb-ébredt fel. A mentősök a-azt mondták, hogy nem sze-szenvedett, és békésen ha-halt meg. – Suttogta el-elakadva. Összeszorította a száját, és nagy levegőket vett, közben pedig megremegtek a vállai. Csendben sírdogált egy darabig. A hátát cirógattam, és a kontyból kiszabadult tincseivel játszottam. Egy örökkévalóság után megint megtörölte a szemét, és felemelte a vállamról a fejét.

-Sajnálom, hogy ezt… meg kellett hallgatnod. – Nézett rám csillogó szemmel. Elmosolyodtam, és megráztam a fejem.

-Köszönöm, hogy elmondtad. – Kisimítottam egy tincsét az arcából, mire lehunyta a szemét. Hei felpattant, és kiszaladt a konyhából.

Yun felnyitotta a szemét, és az ajtó felé fordult.

-Hahó! Yun, Csillagom, itt vagy? – Hallottuk Dae néni hangját valahonnan a folyosóról.

-Itt vagyunk! – Yun rám nézett és elmosolyodott. – Köszönöm, hogy meghallgattál. De most már tényleg mennünk kell, azt hiszem.

-Nem tudtam elképzelni sem, hogy hová tűntél el! – Jött be a konyhába Dae néni. Aztán meglátott engem, és felszaladt a szemöldöke.

-BamBamet Hei hozta ide, és beszélgettünk. – Válaszolt a ki nem mondott kérdésre Yun. – De miért kerestél ennyire?

-Hát egyszer csak eltűntél… Kerestelek, de nem voltál sehol.

-Szóltam, hogy ide jövök. – Dae néni a fejéhez kapott, aztán sóhajtva megigazította a szemüvegét.

-Ezt is elfelejtettem. Orvoshoz kell majd mennem. - Motyogta.

-Semmi baj mama. De most már késő van, és úgyis indulni akartunk…

-Maradjatok csak ameddig jól esik. Arra sem emlékeztem, hogy megjöttél. Azt hittem Heit sétáltatod, csak már sötét van, és aggódtam. – A kutya felkapta a fejét a neve hallatán, és az idős nő mellé ugrabugrált. – Akkor hazaviszem Heit, ti meg majd jöttök, ha meguntátok a beszélgetést.

-Rendben. – Yun odalépett hozzá, és megölelte. – Jóéjt. Aludj jól, és vedd be a gyógyszered. Az éjjeliszekrényen van.

Miután Dae nénit kikísértük a nappaliig, és Yun Heit is hazaparancsolta leültünk a kanapé elé, a földre. Hátunkat a bútornak döntöttük, és úgy ültünk egymás mellett a padlón.

-Miért van az, hogy a földön ülünk, amikor van kényelmesebb hely is a házban? – Kérdezte nevetve a lány.

-Kényelmes ez. – Dőlök neki a puha, párnázott ülőke aljának. Yun megint felnevet, aztán kipiszkálta a szeméből a frufruját.

-Mesélj te is a családodról! – Szólalt meg egy kis idő után.

-Hát, két bátyám van, és egy húgom. Apa IGOT7, ha érted mire gondolok, ami anyát eléggé idegesíti.

-Az IGOT7-ök a rajongóitok, ugye?

-Igen. – Mosolyodtam el a félhomályban.

-Akkor ragadt rám valami Bamy kiselőadásaiból. – Bólintott kuncogva. – Fojtasd, kérlek!

-Apa teleragasztgatja a posztereinkkel a nappalit, anya meg odavan, hogy leszedi a festéket a cellux.

-És a testvéreid?

-A húgom 16 éves, gimibe jár, otthon Thaiföldön, és orvosnak készül. A fiatalabb bátyám, aki két évvel idősebb nálam, szintén Thaiföldön lakik, a barátnőjével. Már azt tervezik, hogy összeházasodnak, csak… elég sokszor összekapnak, így még nem jutottak el odáig. Kívülről elég vicces, mert kiabálnak egymással, aztán rájönnek, hogy tök hülyeségen kaptak össze, és egy smárolással mindent lerendeznek. – Yun felkuncogott, és én is elmosolyodtam. Amikor utoljára voltam otthon egy nap alatt hatszor történt meg ez…

-És a legidősebb testvéred?

-Ő itt lakik Busanban. Egy édességgyártó cégnél dolgozik. Most töltötte be a huszonhatot. A jegyese is koreai, és december-január-február környékén lesz majd az esküvőjük. Vagyis addigra tervezik, ha sikerül mindent elintézniük. Ők nagyon aranyos párt alkotnak. Mindent meg tudnak beszélni, még anya is meglepődött, hogy nem olyan „eszeveszetten furcsa” párt alkotnak, mint a fiatalabb bátyám. A szüleim pedig anya állítása szerint fiatalok még annyira, hogy a fiuk koncertjeire járjanak, de idősek már annyira, hogy az unokáikra várjanak. De a lényeg az, hogy mindenben támogatnak, és tényleg mindenben segítenek. – Yun csendben hallgatott.

Aztán eszembe jutott, hogy az ő szülei NewYorkban laknak, és most halt meg a papája… Szétszaggatott család. A munka sok családot tönkre tud tenni.

Hallgattuk egy ideig a légzésünket, aztán Yun a vállamra hajtotta a fejét.

-Tudod, régen sokszor elképzeltem… hogy rendes családom van. Hogy a szüleim itt élnek velünk, és minden reggel megölelnek, és ők kísérnek el reggel a suliba… Irigyeltem azokat, akiknek rendes családjuk volt. Akiket szerettek a szüleik. – Kezdett bele suttogva. – De, aztán rájöttem, hogy meg kell becsülni azt, ami most van. Ez sokat segített abban, hogy elfogadjam, hogy az anyám utál. Talán… nem volt rendes gyerekkorom, de boldog voltam, az biztos. És ez a legfontosabb.

-Sok családban nem foglalkoznak rendesen a gyerekekkel. Én szerencsés voltam. És te is. – Simítottam meg a vállát. – Igaz, nem ugyan úgy, de a boldogság nagyon fontos. – A kézfejemre tette a tenyerét, és így ültünk ott a kanapénak dőlve, a földön, a konyhából beszűrődő félhomályban. Én átkarolom a lányt, az ő feje pedig a vállamon pihen.

Az idilli pillanatot a telefonom berregése szakította meg.

Meg sem néztem mi van a képernyőre írva úgy vettem fel.

-Igen?

-Ember, hol vagy? JB teljesen kivan. Már a sasaengeket meg a rendőröket emlegeti. A maneggert is felhívta, meg a JYP portáját is.  – Szólt bele Jackson. – Ajánlom, hogy azonnal gyere haza, vagy mondd meg hol vagy, hogy elmenjünk érted… De az éjszaka közepén mégis hol mászkálsz?

-Neked is szia Hyung. A Filmlakásban vagyunk. – Válaszoltam nyugodtan.

-A… miben? És mi ez a többes szám? Tudod mit? Tökmindegy, JB szétrúgja a segged, ha nem jössz haza most azonnal! – A háttérből YuGyeom hangját hallottam, ahogy magyaráz valamit a többieknek.

-Mi a jó franc az a filmlakás? Itt van a szomszéd szomszédjában? – Kérdezte Jackson. – Miért nem mondtad előbb, makne?

-Azért ne verjétek meg Hyung! Nem tudhatta. Fél perc, és otthon vagyok.

-De ki van még ott veled? Egy, kettő…öt, hat… Mind megvagyunk.

-Yunnal beszélgettünk.

-Jaaa… - Nyújtotta el. - Akkor neeem kell sietned! – Tompán hallottam valamit a háttérből, aztán valaki felröhögött. Leadta nekik a drótot, hogy csajjal vagyok. Kössz Jack, én is szeretlek! Ha hazamegyek tuti minden részletet tudni akarnak majd… Pedig nem is történt SEMMI!!!

-Sok sikert, dongsaeng, de JB üzeni hogy reggelre azért érj haza, különben mosogathatsz két hónapig! – Röhögött Jackson, aztán letette. Visszaraktam a pulcsim zsebébe a mobilt, aztán a lányra néztem.

-Mindent hallottam. – Közölte fapofával. Aztán elnevette magát. – Nem vagytok normálisak.

-Hé, a többiek nem azok! – Húztam vissza a fejét a vállamra, és újra megfogtam a vállát úgy, ahogy a hívás előtt voltunk. Yun felnevetett, és ő is átkarolta a vállam.

Így ücsörögtünk ott pár percig, aztán Yunból kitört a nevetés.

-JB komolyan ennyire felelősségteljes vezető, hogy szétrúgja a hátsód, ha nem érsz időben haza?

-Hát, Jackson Hyunggal megtörtént már. Pedig ő a harcművész, JB mégis elagyabugyálta. – Gondoltam vissza arra a jelenetre. Bár így vicces volt, de biztos nem lettem volna Hyung helyében. Három napig fájt utána a válla.

-Ha két hónapig kell mosogatnod, majd besegítek. – Ajánlotta fel Yun.

-Amúgy is én szoktam mosogatni. – Legyintettem.

-De akkor is. Miattam, vagyis Hei miatt vagy itt. Meg miattam is. Ha nem bőgnék itt neked, akkor már rég hazamentél volna.

-Nem biztos. – Gondolkodtam el. Bár… Valószínűleg igaza van. Ha nincs itt, akkor csak bekukkantok, és megyek is.

-Na, valld be! – Böködte a vállam.

-Oké, igazad van. – Aztán kicsit meglöktem a vállát. – És nem bőgtél.

-Csak majdnem. – Bólogatott nevetve. – De te cuki vagy, és kibírtál. De nem akarok átjárni hozzátok mosogatni, úgyhogy… - Feltápászkodott, aztán kissé bizonytalanul nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon.

Tenyerébe csúsztattam a sajátomat, aztán óvatosan, hogy ne rántsam magamra felálltam. Pár pillanatig még nem engedtük el egymást, aztán Yun (nagy sajnálatomra) kihúzta a kezét, és lekapcsolta a villanyt a konyhában.

A sötétben tapogatóztunk el az erkélyajtóig. Miután mindketten kiléptünk az erkélyre Yun bezárta az üveges ajtót, aztán a sarok felé indultunk.

-Köszi, hogy meghallgattál, és hogy meséltél.

-Hát… Holnap találkozunk a suliban. – Álltam meg az ő erkélyajtajuk előtt. - Akkor jó éjszakát!

-Aludj jól! – Yun kissé bátortalanul nézett rám, aztán közelebb lépett, és gyorsan megölelt. Óvatosan belepusziltam a hajába, amit valószínűleg nem vett észre, de… Muszáj volt megtennem. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy amíg világ világ én így simán meglennék. De ellépett tőlem, és egy mosoly után bement a lakásukba. Egy nagy sóhajjal hazafelé, vagyis a következő ajtóhoz vettem az irányt.

Amikor beléptem hat szempár szegeződött rám.

Az idősebb Hyungok az ágyakon, YuGyeom és YoungJae a földön ültek.

-Dongsaeng, érdekelnek a részletek. – Cuppantott Jackson. – Na, ne legyél ilyen ijedt nyuszika! Gyere, csüccs le!

-Hyung sem fenekel el, és mosogatnod sem kell állandóan. – Nevetett fel Junior. Lassan közelebb mentem az ágyamhoz, amit Mark, Jackson, Jr és JB foglalt el. Mark felhúzta a lábát, hogy helyet csináljon nekem. Mikor tétováztam Jackson egyszerűen lerántott, és a könyökére támaszkodva nézett rám.

-Mesélhetsz! – Parancsolt rám.

Elmondtam nekik, hogy igazából semmi sem történt, csak párszor megöleltük egymást, meg a vállamon sírt.

-Ennyire béna vagy? – Kérdezte Jackson fintorogva.

-Nem megdönteni akarja, hanem bele van zúgva. – Csapta meg Jack vállát JB. – A kettő nem ugyan az.

-Jó’ van má’. Beszéljetek csak a szerelemről, én megyek aludni. – A ’szerelem’ szót úgy mondta, mintha valami betegség lenne, aztán kivonult. Pár perc múlva a többiek is rájöttek, hogy vége az esti mesének, és elszállingóztak. Csak JB és YuGyeom maradt bent, a makne már a takarója alatt nyöszörgött, hogy kapcsoljuk le a lámpát.

-Szerintem ez már haladás. – Mosolygott rám apáskodón a leader. - Aranyosak lennétek együtt. Olyan „tökéletes” pár.

-Hát, igyekszem. – Hajtottam le a fejem, mire megveregette a vállam.

-Holnap merre forgattok? – Állt fel az ágyról.

-A suliban leszünk úgy délig, vagy kettőig.

-Akkor majd felhívsz, ha végeztetek, és odamegyünk értetek. A manegger üzent, hogy be kell mennünk majd próbálni. Ha minden igaz, akkor az új albumon is elkezdünk dolgozni.

-Oké, remek.

-Jó éjt! – Ment ki a szobából, és (YuGyeom legnagyobb örömére) lekapcsolta a villanyt.

A mai napon gondolkodtam. Yunon... Akarom mondani a kutatáson, hogy hogyan kellene folytatnom. Nem sokra jutottam. Fáradt voltam már ehhez.

Chapter 10.

GOT7 Fanfic

Chapter 10.

Yun

Miután lezuhanyoztam, gyorsan megszárítottam a hajam, aztán felöltöztem, és éppen indultam volna, amikor a mama megállított.

-Yun, csillagom, nem mehetsz el reggeli nélkül! – Az órára pillantottam.

-De 10 perc, és mindenki megérkezik.

-Nem érdekel! Nem engedem, hogy a szemem láttára éheztesd itt nekem magad! – Fonta össze a karjait.

-Jó. – Adtam meg magam. – Kihűlt már a kalács? – Mentem be a konyhába. Mama nagy buzgón vágott nekem nyolc(!), jó vastag szeletet. Amiből sietősen magamba gyömöszöltem hármat.

-A többit is edd meg! – Parancsolt rám. Megettem még egyet, de úgy éreztem már ez is sok volt…

-Köszönöm mama, ennyi elég volt. Nem bírok többet enni. De Yongi biztosan szívesen megeszi majd a maradékot. – Húztam fel a kabátom.

-Rendben. – Forgatta meg a szemeit. – Menj csillagom a dolgodra! Aztán várlak titeket ebédre fél egykor!

-Remek! Majd mosogatok! – Húztam fel a cipőmet. – Szia mama! Ha kellek, itt vagyunk a szomszédban!

-Szia csillagom!

Átsétáltam az erkélyen a Filmlakásba, aztán beléptem a nappaliba. Már mindenki ott volt.

-Akkor, kezdhetjük. – Csapta össze a tenyerét ThreeS, és rám vigyorgott. – Yun, szenvedj! – Mutatott rám, mire Koda és Eda felröhögött.

Szemforgatva hagytam, hogy az Unnik kezelőbe vegyenek.

Bamy, Chon és Hana berángattak a fürdőbe, és elkezdtek előkészíteni a forgatásra.

Ami abból állt, hogy kifestettek, és egy Bamy által dögösnek ítélt pólót húztak rám. Amúgy a pólóval semmi bajom nem volt, csak a hátam fele látszott ki belőle, de a smink kissé erősnek tűnt.

-Tudod, hogy legyen minek lefolynia, ha bőgsz. – Húzta még jobban ki a szemem Hana.

-Köszönöm. De ez nagyon erős.

-Jól nézel ki. – Mért végig csípőre tett kézzel Bamy.

-Már csak a hajad… - Kezdte Chon.

-Nem! – Szóltam közbe durcásan. – Nem vagyok öltöztetős baba, és a hajamhoz meg nem nyúlhattok!

-Rendben. Akkor készen vagy. – Legyintett Bamy. – Mutasd meg magad a kanos népségnek!

Visszamentünk a nappaliba, ahol ThreeS elmagyarázta hogyan gondolta a jelenetet, aztán kezdhettük is.

Bevonultunk a „szobám”-nak kinevezett helyiségbe. Bamy még gyorsan elrendezett pár dolgot, aztán a csíptetős mappáján átfutotta a dolgokat. Végül bólintott, hogy kezdhetjük, és kiment a folyosóra a többiekhez.

Én az ágyon ültem, BamBam meg előttem állt. Akkor vettem észre, hogy rá is ráparancsoltak egy menő inget, aminek a felső gombjait kigombolták, meg a haját is valahogy kicsit összekuszálták. (Mellesleg jól nézett ki… Ha már elhagy, legalább legyen az!)

-Yun, legyél megdöbbent, Bam, te meg valami „most szakítok a nőmmel, a karrieremért” fejet vágj. – Lépett át a küszöbön ThreeS.

Aztán Eda, a kamerás, az ajtóban, elkezdett visszaszámolni. Az utolsó három számot már az ujjain mutatta.

Mikor elindult a felvétel én szenvedős arcot vágtam, BamBam idegesen kivonult a szobából, és bevágta az ajtót.

ThreeSsel, Bamyval és Edával jött vissza.

-Oké, az eleje megvan. – Leültek mellém, és visszanéztük a jelenetet. Annyi látszik, hogy BamBam sötét arccal megy, én meg valahol a háta mögött vagyok.

-Lehet, hogy csak a mellkasát kéne venned, azt is csak kicsit oldalról, és akkor Yun jól látszódik mögötte. – Mondta ThreeS. – Te meg olyan fejet vágj, mint akit tényleg elhagynak! – Lökte meg egy kicsit a vállam.

-Megpróbáltam. De nem nagyon hagytak eddig még el.

-Akkor szenvedj! – Parancsolt rám a „titkár”, vagyis a barátnőm.

-Mi lenne, ha kibontanád a hajad? – Kérdezte Eda, újranézve a felvételt. – Bamy, szólsz a lányoknak? – Bamy felállt, és kimen a nappaliba. Tíz másodpercen belül megjelent mind a három Unni, kezükben fésűvel, és hajvasalóval.

-Mi a… Én ezt nem… - Kezdtem volna ellenkezni, de Bamy közbe vágott.

-Nincs nem! Forgatás van, a rendező a főnök. – Mutatott ThreeSre. – Ha ő mondja, akkor muszáj. Ki kell engedni a haját a forgatás céljából?

Mindannyian a rendező úrra néztünk. Próbáltam szuggerálni, hogy nemet mondjon, de gonoszan elvigyorodott, aztán bólintott.

-Yun, írhatod a végrendeleted. – Röhögött fel Eda a fancsali képem láttán.

-Sok S, ezt még visszakapod! – Morogtam.

-Na, tegyétek szenvedőbbé a kis dongsaenget, aztán folytatjuk. - A többiek meg helyeseltek. Kössz, mindenkinek! A három fiú kivonult, a lányok meg nekiálltak megkeseríteni az életem. Szétszedték a hajam, aztán kifésülték.

-Túl hullámos, nem? – Nézte Bamy messziről az ábrázatom.

-Vasaljunk? – Kérdezte Chon, kezében a hajvasalóval, mire kikerekedett a szemem.

-Azzal a forró cuccal nem értek hozzám! Arról volt szó, hogy kiengeditek, ThreeS nem kért vasalást!

-Jó, nyugalom. – Forgatta a szemét Chon. – Tök jól áll így a hajad. Miért nem így hordod?

-Mert csak. – Fontam össze a karjaim. Az idősebbek összenéztek, majd hátrébb lépek, és megszemlélték csodás művüket, vagyis a kiengedett hajam.

-Meg lehet nézni! – Kiabált ki Hana, mire az összes fiú betódult. Vagy az ajtóban, vagy kicsit beljebb álltak meg.

-Ez Yun? – Kerekedett ki YuGyeom szeme. – Anyám!

-Mit tettetek az én kis egyetlenemmel? – Esett térdre az ágy előtt (amiről a forgatás kezdete óta nem mozdultam el) Koda, és megragadta a csuklómat. – Rohadt sexi vagy szivi. – Suttogta, mire fejbe csaptam. Az ajtóból röhögést hallottam, és YuGyeomtól egy „hajrá hyung!-ot.

-Folytathatjuk? – Morogtam, és ellöktem Kodát.

-Persze. Így sokkal jobb lesz. – Bólintott ThreeS, aztán mindenkit kiparancsolt.

BamBam visszajött elém.

-Jól nézel ki. – Mosolygott rám őszintén. Lehajtottam a fejem, és a takarót kezdtem bizdergálni.

Bam zsebre vágta a kezeit, aztán a sarkán billegett addig, amíg ThreeSnek és Bamynak sikerült Edát és Chont szétszednie, és a kamerás fiút odaparancsolni az ajtóba.

Még háromszor vettük fel a jelenetet, aztán a „mi történik Yunnal, amíg nem segítenek rajta” rész következett. A rendező és az asszisztense elmagyarázta hogy találták ki, és hogyan és mit csináljak. Előtte persze selfiznünk kellett BamBammal, hogy legyen mit nézegetni „szomorúan” a telefonomon.

Bamy megengedte, hogy összekössem a hajam (amúgy is összekötöttem volna… idegesít ha ki van engedve), aztán az idollal különböző helyiségekben fotózkodtunk a rendezőnk telefonjával. Persze a többiek is becsatlakoztak, Eda meg filmezett közben. A kettőszáz kép közül, amiket lőttünk nagyjából húsz volt elfogadható, és olyan, amin csak ketten vagyunk. Azt a húsz képet átküldtem a saját mobilomra, aztán visszaadtam ThreeSnek a telefonját, amin az összes többi kép volt.

Aztán kezdhettem szenvedni.

A párnára hajolva „bőgni” kezdtem, de persze nem folytak a könnyeim, ami Edát idegesítette.

-Ne csináld már Yun! A nagy színészek nem így imitálják! – Engedte le a kamerát. – Gondolj valami szomorúra, megrázóra…

-Nem ehetek kakaós csigát! Brühühü! – Próbáltam utánozni a rajzfilmeket, és úgy törölgettem a szemem.

-Most meg itt aegyozik nekem! – Röhögött fel ThreeS. – Bamy kezdj vele valamit! – Intett a „titkárnak” a rendezőnk. Unni mindenkit kitessékelt aztán leült mellém az ágyra.

-Gondolj egy szomorúan romantikus filmre.

-Tudok sírni, ha akarok. – Gyűrögettem a paplant. – De most nem megy.

-Akkor… Gondolj valami megrázkódtatásodra. Mondjuk rá.

-Bamy, tudod hogy nem is ismertem rendesen.

-Tudom, hogy fájni fog, de nem nagyon van más választásunk. – Sóhajtott. - Gondolj a papádra!

Képek jelentek meg a fejemben:

Az udvaron a hintán ülök, ő pedig nevetve lök meg. Én meg kacagok és sikítozok, és kiabálom, hogy „magasabbra, magasabbra!”. … Egy nagy fehér kutya ugrabugrál a hinta lábánál. …

„Papa segíts!” könyörgök neki, mire leteszi az újságját és a szemüvegét. Felhúz maga mellé a kanapéra. Felemelem a szemüvegét, és a saját kis szemem elé teszem. „Most én is olyan okos vagyok mint te?” nézek rá. „Nem tudom, nem látlak Yun” válaszolta. Visszabiggyesztem a szemüvegét a fejére.  Erre ő elvigyorodik, aztán felkap, és magasra emel. „Nézd, repülök!” kiabálok és kinyújtom a kicsi kezeim…

-Yun! – Érintette meg a vállam Bamy, mire felemeltem a fejem. – Minden oké?

-Azt hiszem. – Mosolyogtam rá.

-Jó emlékek jutottak eszedbe? – Bólintottam.

-Tudok sírni, na, szólj nekik, hogy kezdhetjük! – Bamy megölelt, aztán egy „Fightling” után beengedte a fiúkat.

Egy vagy két órán keresztül vettük fel ezt a jelenetet. A végére úgy néztem ki mint aki három hónapja nem aludt. A szemfestéket szétkentem, és a hajam is össze-vissza állt. Hála Kodának, aki összeborzolta az egészet. Őt is annyira (és ez irónia!) szeretem!

Aztán megettük a mama csodás fősztjét. Persze megint össze kellett tolni az asztalokat, hogy elférjünk, de nagyon finom volt, és mindenkinek ízlett az ebéd, így megérte nyomorogva ülni a kicsi asztalkák körül. És a kalácsból is jutott mindenkinek (persze el is fogyott).

Utána mindenki visszament a Filmlakásba, hogy felvegyék a többiek beltéri jeleneteit.

Egyedül BamBam maradt mellettem, aki segített nekem mosogatni. Én lesikáltam a tányérokról a kajamaradékot ő pedig törölgetett, és az asztalra tette a tiszta edényeket. Csendben hallgattuk a rádióban szóló dalokat.

Kezdtem elfáradni. Alig aludtam valamit, aztán Heivel is voltunk futni… Ki kell bírnom addig, amíg a többiek itt vannak!

Miután végeztünk a mosogatással visszamentünk mi is a többiekhez.

Úgy fél órán befejezettnek tekintették a mai napra vonatkozó jelenetek listáját, és kitalálták, hogy nézzünk meg egy filmet.

Fogalmam sincs, hogy miről szólt, mert az első tíz perc után bealudtam. Valakinek a vállára hajtottam a fejem, és úgy szunyáltam. Egész kényelmes volt.

Valahogy visszakerültem tizenkettő évvel ezelőttre. Hat éves voltam, amikor történt az a tragédia.

„Kicsi Yun! Gyere, mennünk kell a reptérre!” Siettetett a papa, de én nem akartam menni. Nem akartam találkozni azzal a nénivel. Mindig olyan csúnyán nézett rám, mintha minden rossz miattam történne. De nem akartam hogy a mamát vagy a papát leszidja az a néni, úgyhogy magamban motyogva kiválasztottam a nyuszimat, hogy azt viszem magammal, aztán felvettem a kabátomat, és megfogtam a papa kezét. Fejembe nyomtak egy sapkát, ami alól nem láttam ki rendesen, és egy puha sálat is a nyakam köré tekertek. Lementünk a sok lépcsőn, aztán megálltunk a hideg buszmegállóban.

Nemsokára megérkezett a busz, és felpréselődtünk. A sok ember körülöttünk hangos volt, de mi hárman csendben voltunk. Nem értettem miért nem megy odébb az a sok láb, és miért nem ülhetünk le az ablak mellé, hogy rajzoljak rá. A busz sok helyen megállt, és egyszer amikor kinyílt az ajtó odacsukta a nyuszimat.

„Nézd mama! Mamot bekötötte a biztonsági öv!” – Mutattam a nyuszimat. A mama fáradtan rám mosolygott, a papa meg megigazította a sapkámat. Aztán amikor becsukódott akkor a biztonsági öv is elengedte, és egy sötét szürke koszcsík keletkezett Mamo hasán.

Amikor leszálltunk a kék buszról papa megfogta a kezem, mama pedig a nyuszim egyik kezét, én pedig a másikat, és úgy vezettek. Hideg volt, nagyon fáztam, és alig vártam, hogy hazamehessek. És Mamo is koszos lett. Amikor beértünk a nagy terembe a papa a nyakába vett. Én voltam a legmagasabban, meg Mamo. A sok néni meg bácsi feje fölött nézelődtem. Valamit mondott egy néni, akit sehol nem láttam, de nagyon hangos volt. A papa letett a földre, aztán megölelte a mamát. Átöleltem a mama lábát, mert mintha sírt volna. Egyik kezével elengedte a papát, és átkarolta a vállam.

Aztán hazamentünk. Nem értettem miért sírt a mama, és miért mondta azt mindig hogy „repülőkatasztrófa”. A repülőt tudtam hogy mi. A szomszéd kisfiúnak is volt repülője. Nem olyan nagy, mint a repülőtérnek, de neki legalább volt.  A katasztrófát nem tudtam hogy mit jelent. Talán olyan valaki akinek repülője van. Akkor a szomszéd kisfiú is repülőkatasztrófa? Meg kell majd kérdeznem a papát. Ő mindent tud. De előbb meg kell etetni Mamót, aztán bújócskázni a kutyákkal.

Aztán este behívtak a nappaliba. A két kutyánk ott játszott a kanapé mellett, és a néni és a bácsi is ott volt a mamáék mellett. A néni megint csúnyán nézett rám. Bemásztam papa ölébe.

„Küldjétek el innen ezt a gyereket! Rá sem bírok nézni!” Kiabált rám a néni, aztán sírni kezdett a bácsi vállán. A papa felemelt, és bevitt a szobámba. Letett az ágyra, és felkapcsolta a katicás kislámpát, hogy ne féljek a sötétben.

„Aludj jól Kicsi Yun! És kérlek ne gyere ki!” takargatott be, és mellém rakta Mamót. A két kutyát is beterelte a szobába.

„Miért nem mehetek ki?” ültem fel az ágyon.

„Majd holnap elmondom mi történt, ha már nem lesznek itt.” állt meg az ajtóban a papa.

„Megígéred?” nyújtottam a kisujjamat. A papa elmosolyodott, aztán megrázta a kisujjával az enyémet.

„Megígérem.” Becsukta az ajtót. Füleltem, amíg el nem ment, aztán az ajtóhoz osontam, és rátapasztottam a fülem.

„Elmegyünk Amerikába.” mondta a néni.

„És mi lesz a lányotokkal?” kérdezte a mama.

„Túlságosan hasonlít rá. Nem bírnám elviselni, ha velünk lakna.”

„De hát a lányotok!” kiáltott fel a papa.

„Szívem halkabban!” csitította a mama.

„Itt marad nálatok.” közölte a néni.

„Fiam, ti vagytok a szülei. Nektek kell gondoskodnotok róla.” szólalt meg a mama.

„A fiút visszük, a lány itt marad. Vita lezárva. Majd küldjük a pénzt.”

Fogalmam sem volt mi történt. A papa halk szavait hallottam, aztán azt ahogy a mama sír. Ki akartam menni, de a kisujjesküt nem szeghetem meg. Visszabújtam a takaró alá, és Mamót ölelgetve elaludtam.

Másnap reggel pizsamában kiszaladtam a nappaliba. És felültem a papa mellé a kanapéra.

„Mi történt?” kérdeztem, és kényelmesen elhelyezkedtem, ha mesélni kezdene.

„Lezuhant egy repülőgép.”

„És azért sírt a mama?” húztam össze a szemem.

„Azért sírt, mert volt rajta valaki, akit szeretett.”

„Papa, mi az a repülőkatasztrófa?”

„Amikor lezuhan egy repülőgép. És mindenki elmegy.”

„Hová mennek, ha lezuhantak?”

„Máshová.”

„De hová?”

„Egy szebb világba. Ahol boldogok lesznek.”

„És akkor miért sírt a mama?” kérdeztem értetlenül.

„Mert nekünk rossz, mert mi itt maradunk.”

„És soha nem megyünk oda a szebb világba?”

„De, megyünk. Én előbb, te később.”

„Akkor nekem is repülőkatasztrófának kell lennem?”

„Nem Kicsi Yun. Neked színésznőnek kell lenned. A másik világ még ráér.” simogatta meg a hátam.

„Menj, játssz a kutyákkal egy kicsit! Már nagyon unatkoznak.” Megpuszilta a homlokom, én pedig beszaladtam a szobába, és felöltöztem, aztán megkerestem a kedvenc labdámat, és kimentem az udvarra. A két fehér kutyus odaszaladt hozzám, és eldobtam nekik a labdát…

„Yun! Ébredj!” kiabált valaki, aztán megrázott.

Hirtelen kinyitottam a szemem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, mert nem láttam semmit. Tök sötét volt. Oldalra fordítottam a fejem.

-Bocs, nem akartam hapcizni. Felébredt a kis csipkerózsika? – Nevetett fel valaki, aztán lehúzta a fejemről a kapucnit. Hirtelen világos lett, és egy csomót kellett pislognom, hogy hozzászokjak a fényhez.

-Mi történt? – Nézett a szemembe aggódóan BamBam.

-Elaludtam? – Kérdeztem vissza kissé kábán.

-Azt tudom. De jól vagy?

-Persze. – Bólintottam. Mintha megszédültem volna, de biztos csak azért, mert most ébresztettek fel.

-Nem tudom mit álmodtál, de nem nagyon lehetett boldog. – Törölt le valamit a szemem sarkából, aztán elmosolyodott. – De nagyon cuki voltál.

-A többiek merre vannak?

-Már hazamentek. Majdnem éjfél van.

-És te? – Kérdeztem értetlenül.

-A vállamon aludtál. Nem akartalak felkelteni, de most már nagyon fáj. – Masszírozta az említett testrészét.

-Bocsánat, de kényelmes vagy. – Erre elmosolyodott. – Gyere ide, megmasszírozom a vállad! – Intettem magam elé. Leült nekem háttal, én pedig ujjaimmal gyurmázni kezdtem a vállát. Úgy fél óra múlva az ujjaim már fájni kezdtek az izmaitól (nem olyan puha mint mondjuk Bamy válla), úgyhogy abbahagytam.

-Köszönöm. Így sokkal jobb. – Fordult meg. A kanapé ülőrészére hajtottam a fejem, és úgy pislogtam nagyokat. – Talán menj haza, és az ágyikódban nem fog megfájdulni a hátad. Ott biztosan kényelmesebb. – Mosolygott rajtam. Megdörzsöltem a szemem. BamBam feltápászkodott, aztán nyújtotta a tenyerét, hogy felhúzzon. Nagy nehezen én is felálltam, aztán az erkélyajtó felé vettük az irányt.

-A főbejáratot bezártátok?

-YuGyeomot kértem meg. Hallottam kulcszörgést, úgyhogy biztosan bezárta.

Felhúztuk a cipőinket, aztán kimentünk az erkélyre. Megcsapott a hideg, és Brrr… Nagyon, nagyon hideg volt. Sietősen, pocsolyákat kerülgetve mentünk végig az erkélyen, hogy eljussunk a saját ajtónkig.

-Köszi, hogy vigyáztál rám. – Nyitottam ki az üveges ajtót.

-Köszi a masszázst. – Mosolygott rám. – És hogy elmehettem veled és Heivel reggel.

-Köszi, hogy segítettél elmosogatni. – Elgondolkodva nézett rám, aztán lassan közelebb lépett, és óvatosan megölelt. Kis fáziskéséssel (amíg felfogtam, hogy pontosan mi is történik) én is visszaöleltem. Aztán ellépett tőlem.

-Aludj jól Yun-ah! – Integetett. Visszaintettem, de még mindig kábán. Mire fel az ölelgetés?

Mire feleszméltem már eltűnt az ajtajukban.

Lassan bementem a szobámba, és eldőltem az ágyamon. Hei mellém feküdt. Átöleltem a kutyát, és simogatni kezdtem a puha szőrét.

Lassan újra elaludtam.