Chapter 11.

GOT7 Fanfic

Chapter 11.

BamBam

Reggel be kellett mennünk a kiadóba, és délig gyakorolnunk a koreográfiákat. Kezdi megunni a főnökünk, hogy suliba járunk, és valami új albumot is emlegetnek, így körübellül két vagy három hónap múlva comebackelünk. Bár, lehet hogy hamarabb is, ha nem engedik, hogy suliba járjunk. Ki tudja…(jó, talán a főnök, de nekünk nem mond semmit).

Az egyik rossz dolog, ami megnehezíti az életem (és ezt a kialvatlanság miatt mondom, nem azért, mert nem bírom az IGOT7-öket), az a szombati és vasárnapi edzés, amit most már kezdenek beszivárogatni a hétköznapok délutánjaira is, így olyankor el kell kéreckednünk előbb a suliból, vagy kihagyni egy-egy jelenet felvételét…

 A másik dolog, ami nem hagy nyugodni az pedig a kiskori emlékem, a tervem, amit anya eszembe juttatott. Amióta megtaláltam azt a fényképet, csak az járt a fejemben. Rémlett valami arról a kislányról, de nem sok, mégis eldöntöttem, hogy megkeresem. Biztos sokat változott mostanáig, de talán felismerem majd. Pár napja felhívtam anyát, hogy mit tud erről a lányról. Annyit mondott, hogy a szomszédban lakott a nagymamája, akinek a lánya a kislány anyukája. Az anyuka meg valahol külföldön lakik. Amerikában, ha jól tudja. De… Bárhol lakhat, ugyanis a nagymama tizen kettő éve meghalt valahol itt, Koreában, egy balesetben, így nem tudunk tőle több infót.

-Min gondolkodsz már megint dongsaeng? – Ült le mellém a padlóra Junior. – Mostanában olyan fura vagy. Nő van az ügyben?

-Nem Hyung. Csak egy gyerekkori álmomon. – Könyököltem fel a padlón, ahol éppen hason fekve pihentem.

-Az a fura fénykép, amin két kisgyerek van, annak is köze van hozzá? YuGyeom mesélt róla.

-Igen. Az egyik én vagyok, a másik meg a játszótársam. – Támasztottam a bal tenyerembe a fejem.

-Értem. Akkor mégiscsak csaj van a dologban. – Vigyorodott el. - Hány éves voltál?

-Úgy hat. És ő is. – Piszkáltam a cipőfűzőjét.

-Ha tudunk, segítünk. – Ajánlotta fel. – Nagyon értünk a kutakodáshoz. Hála Mark Hyungnak, hogy mindig elhagyja a mobilját, vagy valamiét. – Nevetett fel, és a terem másik végében mászkáló, ideges Markra mutatott. – Most épp a kulcsait nem találja. JB Hyung és Jackson már keresik.

-Honnan tudod, hogy meg akarom találni? – Néztem rá. Én még nem meséltem el neki.

-A maknetől. – Nyújtózkodott ki. – Amúgy azt hittem, hogy a szomszéd csajszit akarod meghódítani.

-Abban a dologban még nem nagyon jutottam sehová. – Legyintettem, aztán tovább piszkáltam a cipőfűzőjét. – Kell valami, amivel lefoglalom magam, hogy ne mindig róla álmodozzak.

-Hát, jól teszed. Különben beleőrülnél a csajba. Úgy vettem észre hogy nem bírja a nyomulós fiúkat.

-Ezt is YuGyeomtól tudod?

-Nem, Yongi Hyungtól. Ha éppen nem dolgozik, akkor nálunk lóg.

-Aha… - Hát, oké. Akkor neki több infója van Yunról, mint nekem? Mi ez már? Igazságtalanság! Pedig én vagyok beleesve a csajba, és ő ismeri jobban. Pech…

-Gyerekek, vissza próbálni! – Tapsolt JB Hyung.

-Na, gyere! – Nyújtotta a kezét Junior, és felhúzott a padlóról. – Amúgy próbálj meg rákeresni közösségi oldalakon. Talán találsz valami érdekeset.

-Megpróbálom Hyung. Köszönöm. – Beálltunk a tükrökkel szemben, Mark bekapcsolta a zenét, aztán újra átvettük a koreográfiákat. Mindegyiket vagy háromszor. Aztán jött a koreográfus, és YuGyeommal beszélt valamit. Addig megint pihenhettünk egy kicsit.

Amint a koreográfus elment JB Hyung visszaállított minket, és egy „Fightling, már nincs sok hátra!”-után elkezdtük a próbákat elölről.

~A dormban, estefelé, próbák után~

Közösségi oldalakat böngésztem az ágyamon hasalva, a laptopon. Y valami g  Nam-ból nagyon sok volt. Főleg úgy, hogy nem tudom a teljes nevét.

Ezzel semmire sem megyek!

Beírtam a keresőbe, hogy Yonga. Lepörgettem a százmilliós találatlistát, és mindegyikbe bele-beleolvastam. Úgy a tizenegyedik lapon találtam egy érdekes linket: Alicesulinaploja/Yonga. Rákattintottam, aztán vártam, hogy betöltsön.

Egy blogger oldalt nyitott meg. A címe: Alice Suli Naplója. Az író profilképe egy fekete rózsa volt. Hát, remek! Ebből sem tudtunk meg semmi jót. Már éppen rányomtam volna a jobb felső sarokban az X-re, amikor megakadt a szemem valamin.

Április 02. 2005.

Kérlek ne piszkáljatok a családom miatt! Yonga nem tehetett semmiről… A szüleim meg szimplán hülyék. Tudom, hogy nem szerettek, de legalább akkor hagyjatok békén!

Alice

Mégsem zártam be az oldalt. Inkább kutatni kezdtem rajta.

2005-ben volt az utolsó frissítés. És főként iskolai házi feladatok, és kötelező olvasmányok olvasmánylistája, és elemzései voltak fent. Meg néhány osztálykép, amiket külön kellett volna letölteni. Egyiket sem nyitottam meg, már túl fáradt voltam ehhez. Lementettem az oldalt, aztán hátradőltem az ágyon.

Ez nem lehet az a Yonga…

Végignéztem a bejegyzéseket, de más ilyen személyeset nem találtam. Csak a kritizáló kommenteket, amiben válogatott szavakkal leírták, hogy nem jó a matek házi, és az olvasónaplót nem így kellene csinálni. Szegényke!

Általános iskolás anyagokat rakott ki, úgyhogy valószínűleg már idősebb.

Kiléptem az oldalról, és tovább böngésztem - persze nem jutottam többre. Már kezdtek lecsukódni a szemeim, így inkább lementettem az érdekesebbnek tűnő lapokat, aztán feladtam.

Lecsaptam a laptop tetejét, aztán az íróasztalra tettem, és kimentem az erkélyre. A hűvös levegőtől valahogy nem éreztem magam olyan kábának. Félretoltam Jackson bokszzsákját, aztán nekidőltem a korlátnak, és az eget bámultam. A rengeteg csillagot, amik olyan messze vannak tőlünk… És a nagy feketeséget, amit űrnek hívnak… És ennyi csillag között találjak meg egyet… Az űrben, az univerzumban egy helyet, ahol az a csillag van. Ennyi ember között egyet…Ennyi kontinens, ország, állam, város, utca és házszám között (és még fokozhatnám)  egyet…Kész lehetetlenség. Az FBI hogy csinálja?

Valami hozzáért a lábamhoz, mire lenéztem. Mellettem a kövön Hei, a nagy, fehér, bozontos szőrű kutyus ült. Lehajoltam hozzá, és megvakargattam a füle tövét.

-Hát te, hogy kerülsz ide? – Suttogtam, mire megnyalta a kezem. Yun ablakára néztem, de odabent sötét volt, és a redőnyt sem húzta le. Furcsa.

A kutya megnyalta a tenyerem, aztán böködni kezdte az orrával a lábamat.

Most azt akarja, hogy simogassam meg a fejét?

Lehajoltam, hogy megsimizzem a buksiját, de elhúzta a fejét, és a ház sarka felé indult.

-Ja, hogy ezt akarod! – Esett le, aztán követtem a kutyát. Megállt a Filmlakás üvegajtaja előtt, és mancsaival a kilincs felé nyúlt.

Kinyitottam az ajtót, mire a kutya bespulizott.

Bent sötét volt, és csend, máramennyire a folyosón hallottam. A nappaliban halvány fényforrást jelentett a konyha felől beszűrődő halvány fény. Hei ott ült a konyhaajtó előtt, és visszanézett rám.

Beszélgetésfoszlányokat hallottam. Mintha Yun lenne. Odaléptem az ajtóhoz, és egy kicsit beljebb toltam. Nem akartam, hogy úgy érezze, hogy hallgatózok.

-Nem, azt mondták, hogy valamikor ősszel. … Tudom, de én nem akarok találkozni vele! … Még mindig. Igen. – Hei elszaladt a lábam mellett, és odaült Yun széke mellé. A lány felnézett, és elmosolyodott. Ilyen szép látvány lennék?

-Bamy, most mennem kell, de ha nagyon szeretnéd, holnap megbeszélhetjük a többit. … Neked is, szia! – Letette az asztalra a telefonját, aztán megint rám nézett. – Mi szél hozott? Gyere beljebb nyugodtan, embert még nem ettem. – Intett a vele szemben lévő szék felé.

-Igazából nem a szél, hanem Hei hozott. – A kutya a neve hallatán felkapta a fejét, és megint odajött a lábamhoz. Én kihúztam a széket, aztán lehuppantam rá. – Nagyon okos kutya. – Simogattam meg az állat fejét.

-Szeret téged. – Könyökölt az asztalra a lány.

-Hm? – Fordultam felé, de továbbra is a kutya fülét vakargattam.

-Hei csak azokkal viselkedik így, akiket szeret. Szimpatikus vagy neki. – Yunra néztem, aki lehunyt szemmel támasztotta a tenyerébe az állát. Amikor nem mondtam semmit lassan felnyitotta a pilláit.

-Milyen napod volt? – Kérdezte halkan.

-Fárasztó. Egész nap próbáltunk. És neked?

-Jártam egyet Heivel reggel, aztán takarítottam. Csak a szokásos vasárnapi dolgok. – Legyintett.

-És hogy-hogy itt vagy? Miért nem az igazi szobádban. – Simogattam tovább a kutya fejét.

-Nem tudom. Valahogy itt nem nyomaszt semmi. – Piszkálta az egyik kontyból kiszabadult tincsét. – Szeretek itt lenni.

-Itt valahogy tágasabb, mint minálunk. – Néztem körbe a kicsi konyhában. Nálunk még ennyi szabad hely sincs.

-Azon gondolkodtam mielőtt Bamy felhívott, hogy megveszem ezt a lakást, és átköltözök ide. – Kezdte el piszkálni a bögrét maga előtt.

-Ha már ilyen szépen berendezted, ne porosodjon minden itt… - Mosolyogtam rá, amit fáradtan viszonzott is.

-Yonginak úgyis kell a mama lakása. – Piszkálta tovább a bögrét. Aztán halkan még hozzátette. - Vagy apuék eladják, ha már nem lesz.

-Bamyról a múltkor kiderült, hogy bele van zúgva Yongiba…

-De a bátyámnak van barátnője. – Fejezte be a mondatom. – Gimi eleje óta. A két nagymenő összejött. És azóta is együtt vannak.

-Nem veszekszenek? Vagy nem mentek még eddig szét? – Yun tovább játszott a bögrével, és úgy válaszolt.

-Nyáron mindig csak névlegesen „jártak”, de év közben sokszor találkoztak. Vitáik voltak, és vannak, de Bamy szomorúságára, egyre többet vannak együtt. – Pillantott fel rám. - A csaj lakásán, és nem akarom tudni, hogy mit csinálnak.

-Akkor most mi lesz Bamyval?

-Fogalmam sincs. – Vont vállat. - Kereshet egy másik elérhetetlen személyt, aki után sóvároghat. Valami nagyon híres hírességet, aki nem is ezen a kontinensen lakik.

-Ez cuki tőled. – Vigyorogtam rá.

-Ja, tudom. De hát ez Bamy szokás, mint a köszönésünk is.

-A „Majd szólj, ha Yongi szingli lesz”?

-Pontosan. – Nevetett fel. – Bamy hülyeségei. – Legyintett. – Az csak mellékes, hogy mindig van nála valami sminkcucc, még tesi órán is.

-Mint a szemceruza, amivel a múltkor „leveleztünk”? Tényleg furi a csaj. – Gondoltam vissza arra a napos délutánra. Vicces volt, az biztos.

Yun hallgatott egy darabig, aztán felsóhajtott.

-Haza kellene menni. – Törte meg a csendet. De egyikünk sem mozdult.

-Megveszed a lakást? – Kanyarodtam vissza a legelső témához. Megint lehunyta a szemét, aztán a mondandója közben lassan felnyitotta.

-Erősen gondolkodok rajta. De még nem tudom. Majd ha Yongi esküvőjén túl leszünk, eldöntöm. – Legyintett.

-A bátyád házasodni készül? – Néztem rá nagy szemekkel, mire elnevette magát.

-Nem, még nem. Papa mondta mindig ezt, ilyen lehetetlen, és nehéz dolgokra. – Kicsit megcsuklott a hangja a mondata végén, és lehajtotta a fejét. Felálltam, és odaléptem mellé.

-Jól vagy? – Tettem a vállára a kezem. Odahúztam egy széket, és leültem szorosan mellé.

-Csak, annyira hiányzik. – Suttogta, miközben felnézett rám. Egy könnycsepp csillogott a szemében, de gyorsan letörölte. – Még mindig nehéz róla múlt időben beszélnem. – Hei, mintha megérezte volna Yun fájdalmát a fejét a lány ölébe tette.

-Ő átérezte a helyzetemet, és mindig vidám volt. – Lehajtotta a fejét, és megsimogatta Heit. Átkaroltam a vállát, és a hátát simogattam. Annyira rossz volt így látni, és semmit nem tehetek. A halálból nem hozhatok vissza senkit.

Yun a vállamra hajtotta a fejét, és letörölte a könnyeit.

-Bocs, hogy elrontottam a hangulatot. – Suttogta. – Csak ha fáradt vagyok, akkor mindig ennyire előtörnek az érzelmeim, és nehéz uralkodni magamon.

-Semmi baj. És… hogy történt? – Préseltem ki magamból. Nem akartam fájdalmat okozni neki, de talán segít ha kibeszéli magából. YuGyeom is mindig ezt csinálja. Meg YoungJae is.

-Tavasszal. Május huszonnegyedikén. Aznap reggel nem éb-ébredt fel. A mentősök a-azt mondták, hogy nem sze-szenvedett, és békésen ha-halt meg. – Suttogta el-elakadva. Összeszorította a száját, és nagy levegőket vett, közben pedig megremegtek a vállai. Csendben sírdogált egy darabig. A hátát cirógattam, és a kontyból kiszabadult tincseivel játszottam. Egy örökkévalóság után megint megtörölte a szemét, és felemelte a vállamról a fejét.

-Sajnálom, hogy ezt… meg kellett hallgatnod. – Nézett rám csillogó szemmel. Elmosolyodtam, és megráztam a fejem.

-Köszönöm, hogy elmondtad. – Kisimítottam egy tincsét az arcából, mire lehunyta a szemét. Hei felpattant, és kiszaladt a konyhából.

Yun felnyitotta a szemét, és az ajtó felé fordult.

-Hahó! Yun, Csillagom, itt vagy? – Hallottuk Dae néni hangját valahonnan a folyosóról.

-Itt vagyunk! – Yun rám nézett és elmosolyodott. – Köszönöm, hogy meghallgattál. De most már tényleg mennünk kell, azt hiszem.

-Nem tudtam elképzelni sem, hogy hová tűntél el! – Jött be a konyhába Dae néni. Aztán meglátott engem, és felszaladt a szemöldöke.

-BamBamet Hei hozta ide, és beszélgettünk. – Válaszolt a ki nem mondott kérdésre Yun. – De miért kerestél ennyire?

-Hát egyszer csak eltűntél… Kerestelek, de nem voltál sehol.

-Szóltam, hogy ide jövök. – Dae néni a fejéhez kapott, aztán sóhajtva megigazította a szemüvegét.

-Ezt is elfelejtettem. Orvoshoz kell majd mennem. - Motyogta.

-Semmi baj mama. De most már késő van, és úgyis indulni akartunk…

-Maradjatok csak ameddig jól esik. Arra sem emlékeztem, hogy megjöttél. Azt hittem Heit sétáltatod, csak már sötét van, és aggódtam. – A kutya felkapta a fejét a neve hallatán, és az idős nő mellé ugrabugrált. – Akkor hazaviszem Heit, ti meg majd jöttök, ha meguntátok a beszélgetést.

-Rendben. – Yun odalépett hozzá, és megölelte. – Jóéjt. Aludj jól, és vedd be a gyógyszered. Az éjjeliszekrényen van.

Miután Dae nénit kikísértük a nappaliig, és Yun Heit is hazaparancsolta leültünk a kanapé elé, a földre. Hátunkat a bútornak döntöttük, és úgy ültünk egymás mellett a padlón.

-Miért van az, hogy a földön ülünk, amikor van kényelmesebb hely is a házban? – Kérdezte nevetve a lány.

-Kényelmes ez. – Dőlök neki a puha, párnázott ülőke aljának. Yun megint felnevet, aztán kipiszkálta a szeméből a frufruját.

-Mesélj te is a családodról! – Szólalt meg egy kis idő után.

-Hát, két bátyám van, és egy húgom. Apa IGOT7, ha érted mire gondolok, ami anyát eléggé idegesíti.

-Az IGOT7-ök a rajongóitok, ugye?

-Igen. – Mosolyodtam el a félhomályban.

-Akkor ragadt rám valami Bamy kiselőadásaiból. – Bólintott kuncogva. – Fojtasd, kérlek!

-Apa teleragasztgatja a posztereinkkel a nappalit, anya meg odavan, hogy leszedi a festéket a cellux.

-És a testvéreid?

-A húgom 16 éves, gimibe jár, otthon Thaiföldön, és orvosnak készül. A fiatalabb bátyám, aki két évvel idősebb nálam, szintén Thaiföldön lakik, a barátnőjével. Már azt tervezik, hogy összeházasodnak, csak… elég sokszor összekapnak, így még nem jutottak el odáig. Kívülről elég vicces, mert kiabálnak egymással, aztán rájönnek, hogy tök hülyeségen kaptak össze, és egy smárolással mindent lerendeznek. – Yun felkuncogott, és én is elmosolyodtam. Amikor utoljára voltam otthon egy nap alatt hatszor történt meg ez…

-És a legidősebb testvéred?

-Ő itt lakik Busanban. Egy édességgyártó cégnél dolgozik. Most töltötte be a huszonhatot. A jegyese is koreai, és december-január-február környékén lesz majd az esküvőjük. Vagyis addigra tervezik, ha sikerül mindent elintézniük. Ők nagyon aranyos párt alkotnak. Mindent meg tudnak beszélni, még anya is meglepődött, hogy nem olyan „eszeveszetten furcsa” párt alkotnak, mint a fiatalabb bátyám. A szüleim pedig anya állítása szerint fiatalok még annyira, hogy a fiuk koncertjeire járjanak, de idősek már annyira, hogy az unokáikra várjanak. De a lényeg az, hogy mindenben támogatnak, és tényleg mindenben segítenek. – Yun csendben hallgatott.

Aztán eszembe jutott, hogy az ő szülei NewYorkban laknak, és most halt meg a papája… Szétszaggatott család. A munka sok családot tönkre tud tenni.

Hallgattuk egy ideig a légzésünket, aztán Yun a vállamra hajtotta a fejét.

-Tudod, régen sokszor elképzeltem… hogy rendes családom van. Hogy a szüleim itt élnek velünk, és minden reggel megölelnek, és ők kísérnek el reggel a suliba… Irigyeltem azokat, akiknek rendes családjuk volt. Akiket szerettek a szüleik. – Kezdett bele suttogva. – De, aztán rájöttem, hogy meg kell becsülni azt, ami most van. Ez sokat segített abban, hogy elfogadjam, hogy az anyám utál. Talán… nem volt rendes gyerekkorom, de boldog voltam, az biztos. És ez a legfontosabb.

-Sok családban nem foglalkoznak rendesen a gyerekekkel. Én szerencsés voltam. És te is. – Simítottam meg a vállát. – Igaz, nem ugyan úgy, de a boldogság nagyon fontos. – A kézfejemre tette a tenyerét, és így ültünk ott a kanapénak dőlve, a földön, a konyhából beszűrődő félhomályban. Én átkarolom a lányt, az ő feje pedig a vállamon pihen.

Az idilli pillanatot a telefonom berregése szakította meg.

Meg sem néztem mi van a képernyőre írva úgy vettem fel.

-Igen?

-Ember, hol vagy? JB teljesen kivan. Már a sasaengeket meg a rendőröket emlegeti. A maneggert is felhívta, meg a JYP portáját is.  – Szólt bele Jackson. – Ajánlom, hogy azonnal gyere haza, vagy mondd meg hol vagy, hogy elmenjünk érted… De az éjszaka közepén mégis hol mászkálsz?

-Neked is szia Hyung. A Filmlakásban vagyunk. – Válaszoltam nyugodtan.

-A… miben? És mi ez a többes szám? Tudod mit? Tökmindegy, JB szétrúgja a segged, ha nem jössz haza most azonnal! – A háttérből YuGyeom hangját hallottam, ahogy magyaráz valamit a többieknek.

-Mi a jó franc az a filmlakás? Itt van a szomszéd szomszédjában? – Kérdezte Jackson. – Miért nem mondtad előbb, makne?

-Azért ne verjétek meg Hyung! Nem tudhatta. Fél perc, és otthon vagyok.

-De ki van még ott veled? Egy, kettő…öt, hat… Mind megvagyunk.

-Yunnal beszélgettünk.

-Jaaa… - Nyújtotta el. - Akkor neeem kell sietned! – Tompán hallottam valamit a háttérből, aztán valaki felröhögött. Leadta nekik a drótot, hogy csajjal vagyok. Kössz Jack, én is szeretlek! Ha hazamegyek tuti minden részletet tudni akarnak majd… Pedig nem is történt SEMMI!!!

-Sok sikert, dongsaeng, de JB üzeni hogy reggelre azért érj haza, különben mosogathatsz két hónapig! – Röhögött Jackson, aztán letette. Visszaraktam a pulcsim zsebébe a mobilt, aztán a lányra néztem.

-Mindent hallottam. – Közölte fapofával. Aztán elnevette magát. – Nem vagytok normálisak.

-Hé, a többiek nem azok! – Húztam vissza a fejét a vállamra, és újra megfogtam a vállát úgy, ahogy a hívás előtt voltunk. Yun felnevetett, és ő is átkarolta a vállam.

Így ücsörögtünk ott pár percig, aztán Yunból kitört a nevetés.

-JB komolyan ennyire felelősségteljes vezető, hogy szétrúgja a hátsód, ha nem érsz időben haza?

-Hát, Jackson Hyunggal megtörtént már. Pedig ő a harcművész, JB mégis elagyabugyálta. – Gondoltam vissza arra a jelenetre. Bár így vicces volt, de biztos nem lettem volna Hyung helyében. Három napig fájt utána a válla.

-Ha két hónapig kell mosogatnod, majd besegítek. – Ajánlotta fel Yun.

-Amúgy is én szoktam mosogatni. – Legyintettem.

-De akkor is. Miattam, vagyis Hei miatt vagy itt. Meg miattam is. Ha nem bőgnék itt neked, akkor már rég hazamentél volna.

-Nem biztos. – Gondolkodtam el. Bár… Valószínűleg igaza van. Ha nincs itt, akkor csak bekukkantok, és megyek is.

-Na, valld be! – Böködte a vállam.

-Oké, igazad van. – Aztán kicsit meglöktem a vállát. – És nem bőgtél.

-Csak majdnem. – Bólogatott nevetve. – De te cuki vagy, és kibírtál. De nem akarok átjárni hozzátok mosogatni, úgyhogy… - Feltápászkodott, aztán kissé bizonytalanul nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon.

Tenyerébe csúsztattam a sajátomat, aztán óvatosan, hogy ne rántsam magamra felálltam. Pár pillanatig még nem engedtük el egymást, aztán Yun (nagy sajnálatomra) kihúzta a kezét, és lekapcsolta a villanyt a konyhában.

A sötétben tapogatóztunk el az erkélyajtóig. Miután mindketten kiléptünk az erkélyre Yun bezárta az üveges ajtót, aztán a sarok felé indultunk.

-Köszi, hogy meghallgattál, és hogy meséltél.

-Hát… Holnap találkozunk a suliban. – Álltam meg az ő erkélyajtajuk előtt. - Akkor jó éjszakát!

-Aludj jól! – Yun kissé bátortalanul nézett rám, aztán közelebb lépett, és gyorsan megölelt. Óvatosan belepusziltam a hajába, amit valószínűleg nem vett észre, de… Muszáj volt megtennem. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy amíg világ világ én így simán meglennék. De ellépett tőlem, és egy mosoly után bement a lakásukba. Egy nagy sóhajjal hazafelé, vagyis a következő ajtóhoz vettem az irányt.

Amikor beléptem hat szempár szegeződött rám.

Az idősebb Hyungok az ágyakon, YuGyeom és YoungJae a földön ültek.

-Dongsaeng, érdekelnek a részletek. – Cuppantott Jackson. – Na, ne legyél ilyen ijedt nyuszika! Gyere, csüccs le!

-Hyung sem fenekel el, és mosogatnod sem kell állandóan. – Nevetett fel Junior. Lassan közelebb mentem az ágyamhoz, amit Mark, Jackson, Jr és JB foglalt el. Mark felhúzta a lábát, hogy helyet csináljon nekem. Mikor tétováztam Jackson egyszerűen lerántott, és a könyökére támaszkodva nézett rám.

-Mesélhetsz! – Parancsolt rám.

Elmondtam nekik, hogy igazából semmi sem történt, csak párszor megöleltük egymást, meg a vállamon sírt.

-Ennyire béna vagy? – Kérdezte Jackson fintorogva.

-Nem megdönteni akarja, hanem bele van zúgva. – Csapta meg Jack vállát JB. – A kettő nem ugyan az.

-Jó’ van má’. Beszéljetek csak a szerelemről, én megyek aludni. – A ’szerelem’ szót úgy mondta, mintha valami betegség lenne, aztán kivonult. Pár perc múlva a többiek is rájöttek, hogy vége az esti mesének, és elszállingóztak. Csak JB és YuGyeom maradt bent, a makne már a takarója alatt nyöszörgött, hogy kapcsoljuk le a lámpát.

-Szerintem ez már haladás. – Mosolygott rám apáskodón a leader. - Aranyosak lennétek együtt. Olyan „tökéletes” pár.

-Hát, igyekszem. – Hajtottam le a fejem, mire megveregette a vállam.

-Holnap merre forgattok? – Állt fel az ágyról.

-A suliban leszünk úgy délig, vagy kettőig.

-Akkor majd felhívsz, ha végeztetek, és odamegyünk értetek. A manegger üzent, hogy be kell mennünk majd próbálni. Ha minden igaz, akkor az új albumon is elkezdünk dolgozni.

-Oké, remek.

-Jó éjt! – Ment ki a szobából, és (YuGyeom legnagyobb örömére) lekapcsolta a villanyt.

A mai napon gondolkodtam. Yunon... Akarom mondani a kutatáson, hogy hogyan kellene folytatnom. Nem sokra jutottam. Fáradt voltam már ehhez.