Chapter 10.

GOT7 Fanfic

Chapter 10.

Yun

Miután lezuhanyoztam, gyorsan megszárítottam a hajam, aztán felöltöztem, és éppen indultam volna, amikor a mama megállított.

-Yun, csillagom, nem mehetsz el reggeli nélkül! – Az órára pillantottam.

-De 10 perc, és mindenki megérkezik.

-Nem érdekel! Nem engedem, hogy a szemem láttára éheztesd itt nekem magad! – Fonta össze a karjait.

-Jó. – Adtam meg magam. – Kihűlt már a kalács? – Mentem be a konyhába. Mama nagy buzgón vágott nekem nyolc(!), jó vastag szeletet. Amiből sietősen magamba gyömöszöltem hármat.

-A többit is edd meg! – Parancsolt rám. Megettem még egyet, de úgy éreztem már ez is sok volt…

-Köszönöm mama, ennyi elég volt. Nem bírok többet enni. De Yongi biztosan szívesen megeszi majd a maradékot. – Húztam fel a kabátom.

-Rendben. – Forgatta meg a szemeit. – Menj csillagom a dolgodra! Aztán várlak titeket ebédre fél egykor!

-Remek! Majd mosogatok! – Húztam fel a cipőmet. – Szia mama! Ha kellek, itt vagyunk a szomszédban!

-Szia csillagom!

Átsétáltam az erkélyen a Filmlakásba, aztán beléptem a nappaliba. Már mindenki ott volt.

-Akkor, kezdhetjük. – Csapta össze a tenyerét ThreeS, és rám vigyorgott. – Yun, szenvedj! – Mutatott rám, mire Koda és Eda felröhögött.

Szemforgatva hagytam, hogy az Unnik kezelőbe vegyenek.

Bamy, Chon és Hana berángattak a fürdőbe, és elkezdtek előkészíteni a forgatásra.

Ami abból állt, hogy kifestettek, és egy Bamy által dögösnek ítélt pólót húztak rám. Amúgy a pólóval semmi bajom nem volt, csak a hátam fele látszott ki belőle, de a smink kissé erősnek tűnt.

-Tudod, hogy legyen minek lefolynia, ha bőgsz. – Húzta még jobban ki a szemem Hana.

-Köszönöm. De ez nagyon erős.

-Jól nézel ki. – Mért végig csípőre tett kézzel Bamy.

-Már csak a hajad… - Kezdte Chon.

-Nem! – Szóltam közbe durcásan. – Nem vagyok öltöztetős baba, és a hajamhoz meg nem nyúlhattok!

-Rendben. Akkor készen vagy. – Legyintett Bamy. – Mutasd meg magad a kanos népségnek!

Visszamentünk a nappaliba, ahol ThreeS elmagyarázta hogyan gondolta a jelenetet, aztán kezdhettük is.

Bevonultunk a „szobám”-nak kinevezett helyiségbe. Bamy még gyorsan elrendezett pár dolgot, aztán a csíptetős mappáján átfutotta a dolgokat. Végül bólintott, hogy kezdhetjük, és kiment a folyosóra a többiekhez.

Én az ágyon ültem, BamBam meg előttem állt. Akkor vettem észre, hogy rá is ráparancsoltak egy menő inget, aminek a felső gombjait kigombolták, meg a haját is valahogy kicsit összekuszálták. (Mellesleg jól nézett ki… Ha már elhagy, legalább legyen az!)

-Yun, legyél megdöbbent, Bam, te meg valami „most szakítok a nőmmel, a karrieremért” fejet vágj. – Lépett át a küszöbön ThreeS.

Aztán Eda, a kamerás, az ajtóban, elkezdett visszaszámolni. Az utolsó három számot már az ujjain mutatta.

Mikor elindult a felvétel én szenvedős arcot vágtam, BamBam idegesen kivonult a szobából, és bevágta az ajtót.

ThreeSsel, Bamyval és Edával jött vissza.

-Oké, az eleje megvan. – Leültek mellém, és visszanéztük a jelenetet. Annyi látszik, hogy BamBam sötét arccal megy, én meg valahol a háta mögött vagyok.

-Lehet, hogy csak a mellkasát kéne venned, azt is csak kicsit oldalról, és akkor Yun jól látszódik mögötte. – Mondta ThreeS. – Te meg olyan fejet vágj, mint akit tényleg elhagynak! – Lökte meg egy kicsit a vállam.

-Megpróbáltam. De nem nagyon hagytak eddig még el.

-Akkor szenvedj! – Parancsolt rám a „titkár”, vagyis a barátnőm.

-Mi lenne, ha kibontanád a hajad? – Kérdezte Eda, újranézve a felvételt. – Bamy, szólsz a lányoknak? – Bamy felállt, és kimen a nappaliba. Tíz másodpercen belül megjelent mind a három Unni, kezükben fésűvel, és hajvasalóval.

-Mi a… Én ezt nem… - Kezdtem volna ellenkezni, de Bamy közbe vágott.

-Nincs nem! Forgatás van, a rendező a főnök. – Mutatott ThreeSre. – Ha ő mondja, akkor muszáj. Ki kell engedni a haját a forgatás céljából?

Mindannyian a rendező úrra néztünk. Próbáltam szuggerálni, hogy nemet mondjon, de gonoszan elvigyorodott, aztán bólintott.

-Yun, írhatod a végrendeleted. – Röhögött fel Eda a fancsali képem láttán.

-Sok S, ezt még visszakapod! – Morogtam.

-Na, tegyétek szenvedőbbé a kis dongsaenget, aztán folytatjuk. - A többiek meg helyeseltek. Kössz, mindenkinek! A három fiú kivonult, a lányok meg nekiálltak megkeseríteni az életem. Szétszedték a hajam, aztán kifésülték.

-Túl hullámos, nem? – Nézte Bamy messziről az ábrázatom.

-Vasaljunk? – Kérdezte Chon, kezében a hajvasalóval, mire kikerekedett a szemem.

-Azzal a forró cuccal nem értek hozzám! Arról volt szó, hogy kiengeditek, ThreeS nem kért vasalást!

-Jó, nyugalom. – Forgatta a szemét Chon. – Tök jól áll így a hajad. Miért nem így hordod?

-Mert csak. – Fontam össze a karjaim. Az idősebbek összenéztek, majd hátrébb lépek, és megszemlélték csodás művüket, vagyis a kiengedett hajam.

-Meg lehet nézni! – Kiabált ki Hana, mire az összes fiú betódult. Vagy az ajtóban, vagy kicsit beljebb álltak meg.

-Ez Yun? – Kerekedett ki YuGyeom szeme. – Anyám!

-Mit tettetek az én kis egyetlenemmel? – Esett térdre az ágy előtt (amiről a forgatás kezdete óta nem mozdultam el) Koda, és megragadta a csuklómat. – Rohadt sexi vagy szivi. – Suttogta, mire fejbe csaptam. Az ajtóból röhögést hallottam, és YuGyeomtól egy „hajrá hyung!-ot.

-Folytathatjuk? – Morogtam, és ellöktem Kodát.

-Persze. Így sokkal jobb lesz. – Bólintott ThreeS, aztán mindenkit kiparancsolt.

BamBam visszajött elém.

-Jól nézel ki. – Mosolygott rám őszintén. Lehajtottam a fejem, és a takarót kezdtem bizdergálni.

Bam zsebre vágta a kezeit, aztán a sarkán billegett addig, amíg ThreeSnek és Bamynak sikerült Edát és Chont szétszednie, és a kamerás fiút odaparancsolni az ajtóba.

Még háromszor vettük fel a jelenetet, aztán a „mi történik Yunnal, amíg nem segítenek rajta” rész következett. A rendező és az asszisztense elmagyarázta hogy találták ki, és hogyan és mit csináljak. Előtte persze selfiznünk kellett BamBammal, hogy legyen mit nézegetni „szomorúan” a telefonomon.

Bamy megengedte, hogy összekössem a hajam (amúgy is összekötöttem volna… idegesít ha ki van engedve), aztán az idollal különböző helyiségekben fotózkodtunk a rendezőnk telefonjával. Persze a többiek is becsatlakoztak, Eda meg filmezett közben. A kettőszáz kép közül, amiket lőttünk nagyjából húsz volt elfogadható, és olyan, amin csak ketten vagyunk. Azt a húsz képet átküldtem a saját mobilomra, aztán visszaadtam ThreeSnek a telefonját, amin az összes többi kép volt.

Aztán kezdhettem szenvedni.

A párnára hajolva „bőgni” kezdtem, de persze nem folytak a könnyeim, ami Edát idegesítette.

-Ne csináld már Yun! A nagy színészek nem így imitálják! – Engedte le a kamerát. – Gondolj valami szomorúra, megrázóra…

-Nem ehetek kakaós csigát! Brühühü! – Próbáltam utánozni a rajzfilmeket, és úgy törölgettem a szemem.

-Most meg itt aegyozik nekem! – Röhögött fel ThreeS. – Bamy kezdj vele valamit! – Intett a „titkárnak” a rendezőnk. Unni mindenkit kitessékelt aztán leült mellém az ágyra.

-Gondolj egy szomorúan romantikus filmre.

-Tudok sírni, ha akarok. – Gyűrögettem a paplant. – De most nem megy.

-Akkor… Gondolj valami megrázkódtatásodra. Mondjuk rá.

-Bamy, tudod hogy nem is ismertem rendesen.

-Tudom, hogy fájni fog, de nem nagyon van más választásunk. – Sóhajtott. - Gondolj a papádra!

Képek jelentek meg a fejemben:

Az udvaron a hintán ülök, ő pedig nevetve lök meg. Én meg kacagok és sikítozok, és kiabálom, hogy „magasabbra, magasabbra!”. … Egy nagy fehér kutya ugrabugrál a hinta lábánál. …

„Papa segíts!” könyörgök neki, mire leteszi az újságját és a szemüvegét. Felhúz maga mellé a kanapéra. Felemelem a szemüvegét, és a saját kis szemem elé teszem. „Most én is olyan okos vagyok mint te?” nézek rá. „Nem tudom, nem látlak Yun” válaszolta. Visszabiggyesztem a szemüvegét a fejére.  Erre ő elvigyorodik, aztán felkap, és magasra emel. „Nézd, repülök!” kiabálok és kinyújtom a kicsi kezeim…

-Yun! – Érintette meg a vállam Bamy, mire felemeltem a fejem. – Minden oké?

-Azt hiszem. – Mosolyogtam rá.

-Jó emlékek jutottak eszedbe? – Bólintottam.

-Tudok sírni, na, szólj nekik, hogy kezdhetjük! – Bamy megölelt, aztán egy „Fightling” után beengedte a fiúkat.

Egy vagy két órán keresztül vettük fel ezt a jelenetet. A végére úgy néztem ki mint aki három hónapja nem aludt. A szemfestéket szétkentem, és a hajam is össze-vissza állt. Hála Kodának, aki összeborzolta az egészet. Őt is annyira (és ez irónia!) szeretem!

Aztán megettük a mama csodás fősztjét. Persze megint össze kellett tolni az asztalokat, hogy elférjünk, de nagyon finom volt, és mindenkinek ízlett az ebéd, így megérte nyomorogva ülni a kicsi asztalkák körül. És a kalácsból is jutott mindenkinek (persze el is fogyott).

Utána mindenki visszament a Filmlakásba, hogy felvegyék a többiek beltéri jeleneteit.

Egyedül BamBam maradt mellettem, aki segített nekem mosogatni. Én lesikáltam a tányérokról a kajamaradékot ő pedig törölgetett, és az asztalra tette a tiszta edényeket. Csendben hallgattuk a rádióban szóló dalokat.

Kezdtem elfáradni. Alig aludtam valamit, aztán Heivel is voltunk futni… Ki kell bírnom addig, amíg a többiek itt vannak!

Miután végeztünk a mosogatással visszamentünk mi is a többiekhez.

Úgy fél órán befejezettnek tekintették a mai napra vonatkozó jelenetek listáját, és kitalálták, hogy nézzünk meg egy filmet.

Fogalmam sincs, hogy miről szólt, mert az első tíz perc után bealudtam. Valakinek a vállára hajtottam a fejem, és úgy szunyáltam. Egész kényelmes volt.

Valahogy visszakerültem tizenkettő évvel ezelőttre. Hat éves voltam, amikor történt az a tragédia.

„Kicsi Yun! Gyere, mennünk kell a reptérre!” Siettetett a papa, de én nem akartam menni. Nem akartam találkozni azzal a nénivel. Mindig olyan csúnyán nézett rám, mintha minden rossz miattam történne. De nem akartam hogy a mamát vagy a papát leszidja az a néni, úgyhogy magamban motyogva kiválasztottam a nyuszimat, hogy azt viszem magammal, aztán felvettem a kabátomat, és megfogtam a papa kezét. Fejembe nyomtak egy sapkát, ami alól nem láttam ki rendesen, és egy puha sálat is a nyakam köré tekertek. Lementünk a sok lépcsőn, aztán megálltunk a hideg buszmegállóban.

Nemsokára megérkezett a busz, és felpréselődtünk. A sok ember körülöttünk hangos volt, de mi hárman csendben voltunk. Nem értettem miért nem megy odébb az a sok láb, és miért nem ülhetünk le az ablak mellé, hogy rajzoljak rá. A busz sok helyen megállt, és egyszer amikor kinyílt az ajtó odacsukta a nyuszimat.

„Nézd mama! Mamot bekötötte a biztonsági öv!” – Mutattam a nyuszimat. A mama fáradtan rám mosolygott, a papa meg megigazította a sapkámat. Aztán amikor becsukódott akkor a biztonsági öv is elengedte, és egy sötét szürke koszcsík keletkezett Mamo hasán.

Amikor leszálltunk a kék buszról papa megfogta a kezem, mama pedig a nyuszim egyik kezét, én pedig a másikat, és úgy vezettek. Hideg volt, nagyon fáztam, és alig vártam, hogy hazamehessek. És Mamo is koszos lett. Amikor beértünk a nagy terembe a papa a nyakába vett. Én voltam a legmagasabban, meg Mamo. A sok néni meg bácsi feje fölött nézelődtem. Valamit mondott egy néni, akit sehol nem láttam, de nagyon hangos volt. A papa letett a földre, aztán megölelte a mamát. Átöleltem a mama lábát, mert mintha sírt volna. Egyik kezével elengedte a papát, és átkarolta a vállam.

Aztán hazamentünk. Nem értettem miért sírt a mama, és miért mondta azt mindig hogy „repülőkatasztrófa”. A repülőt tudtam hogy mi. A szomszéd kisfiúnak is volt repülője. Nem olyan nagy, mint a repülőtérnek, de neki legalább volt.  A katasztrófát nem tudtam hogy mit jelent. Talán olyan valaki akinek repülője van. Akkor a szomszéd kisfiú is repülőkatasztrófa? Meg kell majd kérdeznem a papát. Ő mindent tud. De előbb meg kell etetni Mamót, aztán bújócskázni a kutyákkal.

Aztán este behívtak a nappaliba. A két kutyánk ott játszott a kanapé mellett, és a néni és a bácsi is ott volt a mamáék mellett. A néni megint csúnyán nézett rám. Bemásztam papa ölébe.

„Küldjétek el innen ezt a gyereket! Rá sem bírok nézni!” Kiabált rám a néni, aztán sírni kezdett a bácsi vállán. A papa felemelt, és bevitt a szobámba. Letett az ágyra, és felkapcsolta a katicás kislámpát, hogy ne féljek a sötétben.

„Aludj jól Kicsi Yun! És kérlek ne gyere ki!” takargatott be, és mellém rakta Mamót. A két kutyát is beterelte a szobába.

„Miért nem mehetek ki?” ültem fel az ágyon.

„Majd holnap elmondom mi történt, ha már nem lesznek itt.” állt meg az ajtóban a papa.

„Megígéred?” nyújtottam a kisujjamat. A papa elmosolyodott, aztán megrázta a kisujjával az enyémet.

„Megígérem.” Becsukta az ajtót. Füleltem, amíg el nem ment, aztán az ajtóhoz osontam, és rátapasztottam a fülem.

„Elmegyünk Amerikába.” mondta a néni.

„És mi lesz a lányotokkal?” kérdezte a mama.

„Túlságosan hasonlít rá. Nem bírnám elviselni, ha velünk lakna.”

„De hát a lányotok!” kiáltott fel a papa.

„Szívem halkabban!” csitította a mama.

„Itt marad nálatok.” közölte a néni.

„Fiam, ti vagytok a szülei. Nektek kell gondoskodnotok róla.” szólalt meg a mama.

„A fiút visszük, a lány itt marad. Vita lezárva. Majd küldjük a pénzt.”

Fogalmam sem volt mi történt. A papa halk szavait hallottam, aztán azt ahogy a mama sír. Ki akartam menni, de a kisujjesküt nem szeghetem meg. Visszabújtam a takaró alá, és Mamót ölelgetve elaludtam.

Másnap reggel pizsamában kiszaladtam a nappaliba. És felültem a papa mellé a kanapéra.

„Mi történt?” kérdeztem, és kényelmesen elhelyezkedtem, ha mesélni kezdene.

„Lezuhant egy repülőgép.”

„És azért sírt a mama?” húztam össze a szemem.

„Azért sírt, mert volt rajta valaki, akit szeretett.”

„Papa, mi az a repülőkatasztrófa?”

„Amikor lezuhan egy repülőgép. És mindenki elmegy.”

„Hová mennek, ha lezuhantak?”

„Máshová.”

„De hová?”

„Egy szebb világba. Ahol boldogok lesznek.”

„És akkor miért sírt a mama?” kérdeztem értetlenül.

„Mert nekünk rossz, mert mi itt maradunk.”

„És soha nem megyünk oda a szebb világba?”

„De, megyünk. Én előbb, te később.”

„Akkor nekem is repülőkatasztrófának kell lennem?”

„Nem Kicsi Yun. Neked színésznőnek kell lenned. A másik világ még ráér.” simogatta meg a hátam.

„Menj, játssz a kutyákkal egy kicsit! Már nagyon unatkoznak.” Megpuszilta a homlokom, én pedig beszaladtam a szobába, és felöltöztem, aztán megkerestem a kedvenc labdámat, és kimentem az udvarra. A két fehér kutyus odaszaladt hozzám, és eldobtam nekik a labdát…

„Yun! Ébredj!” kiabált valaki, aztán megrázott.

Hirtelen kinyitottam a szemem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, mert nem láttam semmit. Tök sötét volt. Oldalra fordítottam a fejem.

-Bocs, nem akartam hapcizni. Felébredt a kis csipkerózsika? – Nevetett fel valaki, aztán lehúzta a fejemről a kapucnit. Hirtelen világos lett, és egy csomót kellett pislognom, hogy hozzászokjak a fényhez.

-Mi történt? – Nézett a szemembe aggódóan BamBam.

-Elaludtam? – Kérdeztem vissza kissé kábán.

-Azt tudom. De jól vagy?

-Persze. – Bólintottam. Mintha megszédültem volna, de biztos csak azért, mert most ébresztettek fel.

-Nem tudom mit álmodtál, de nem nagyon lehetett boldog. – Törölt le valamit a szemem sarkából, aztán elmosolyodott. – De nagyon cuki voltál.

-A többiek merre vannak?

-Már hazamentek. Majdnem éjfél van.

-És te? – Kérdeztem értetlenül.

-A vállamon aludtál. Nem akartalak felkelteni, de most már nagyon fáj. – Masszírozta az említett testrészét.

-Bocsánat, de kényelmes vagy. – Erre elmosolyodott. – Gyere ide, megmasszírozom a vállad! – Intettem magam elé. Leült nekem háttal, én pedig ujjaimmal gyurmázni kezdtem a vállát. Úgy fél óra múlva az ujjaim már fájni kezdtek az izmaitól (nem olyan puha mint mondjuk Bamy válla), úgyhogy abbahagytam.

-Köszönöm. Így sokkal jobb. – Fordult meg. A kanapé ülőrészére hajtottam a fejem, és úgy pislogtam nagyokat. – Talán menj haza, és az ágyikódban nem fog megfájdulni a hátad. Ott biztosan kényelmesebb. – Mosolygott rajtam. Megdörzsöltem a szemem. BamBam feltápászkodott, aztán nyújtotta a tenyerét, hogy felhúzzon. Nagy nehezen én is felálltam, aztán az erkélyajtó felé vettük az irányt.

-A főbejáratot bezártátok?

-YuGyeomot kértem meg. Hallottam kulcszörgést, úgyhogy biztosan bezárta.

Felhúztuk a cipőinket, aztán kimentünk az erkélyre. Megcsapott a hideg, és Brrr… Nagyon, nagyon hideg volt. Sietősen, pocsolyákat kerülgetve mentünk végig az erkélyen, hogy eljussunk a saját ajtónkig.

-Köszi, hogy vigyáztál rám. – Nyitottam ki az üveges ajtót.

-Köszi a masszázst. – Mosolygott rám. – És hogy elmehettem veled és Heivel reggel.

-Köszi, hogy segítettél elmosogatni. – Elgondolkodva nézett rám, aztán lassan közelebb lépett, és óvatosan megölelt. Kis fáziskéséssel (amíg felfogtam, hogy pontosan mi is történik) én is visszaöleltem. Aztán ellépett tőlem.

-Aludj jól Yun-ah! – Integetett. Visszaintettem, de még mindig kábán. Mire fel az ölelgetés?

Mire feleszméltem már eltűnt az ajtajukban.

Lassan bementem a szobámba, és eldőltem az ágyamon. Hei mellém feküdt. Átöleltem a kutyát, és simogatni kezdtem a puha szőrét.

Lassan újra elaludtam.