Chapter 28.

GOT7 Fanfic

Chapter 28.

Yun

Vasárnap megtanultam a szöveget, és pihentettem meg kenegettem a gyógy krémmel a lábam. Bamy is át tudott ugrani hozzám, és mindent megbeszéltünk, ami csak az eszünkbe jutott. Jó volt vele is tölteni egy kis időt. Kijelentette, hogy tökéletes párt alkotunk BamBammel, és hogy ne merjünk szakítani meg veszekedni, mert egymáshoz láncol minket, és bezár egy fehér szobába, és addig nem enged ki, amíg ki nem békülünk. Miközben ThreeSről, vagyis a most már Sinno-nak átnevezett fiújáról áradozott újra kezelésbe vette a körmeimet. Tényleg irigy vagyok rá, hogy ennyire jól meg tudja csinálni. Mikor hangot adtam ennek kinevetett, és közölte, hogy neki is jól jönne pár lakás. Amúgy Shinnoval nagyon szép párt alkotnak, és mivel most együtt fognak szerepelni egy filmben még több időt tölthetnek együtt. Örülök neki, hogy ilyen boldog ThreeS és a barátnőm is.

Mama Bamy tiszteletére megint jót főzött (mint mindig), csak túl sokat, azt hittem két hétig fogjuk enni. Barátnőm meg is jegyezte, hogy meg kellene hívni ebédelni valamelyik fiúcsapatot, és talán még akkor sem fogyna el az a sok étel.

A GOT7 egész vasárnap a kiadójuknál volt, és próbáltak, meg mit tudom én mit csináltak, amit kell még egy Idolcsapatnak. BamBam egyszer, amikor szünetük volt felhívott, de a többiek (főleg Jackson) beleökörködtek, úgyhogy nem tudtunk sokat beszélni. Vagyis mi ketten nem, de az összes többi taggal elég sokat. YuGyeom még mindig nem állt le az esküvős témáról, de most már annyira nem zavar. Talán egyszer tényleg kelleni fog. Lehet, hogy YoungJae és Angelina egyszer majd összeházasodnak (a GOT7 legnagyobb ellenkezésének ellenére), és akkor majd jól jön.

Hétfő reggel BamBam nyakába ugrottam, ő meg magához szorított. Sokan jártak arra, lehet hogy rajongók is voltak ott, és hideg is volt, de nem érdekelt minket. Amúgy én is csak akkor vettem észre a hideget, amikor beértünk az épületbe. A többire meg magasról tettem. Úgy is rajta leszünk a plakátokon, szóval mindegy.

-Addig nyúztam a managgert, amíg meg nem engedte, hogy elgyere velünk a turnéra. - Jelentette ki az előtérben vigyorogva.

-Köszönöm. - Mosolyogtam fel rá.

-Még a turné előtt be szeretném jelenteni, hogy van barátnőm. - Mondta tovább. - Bár a főnök még ellenzi, de nem tehet rosszat a hírnevünknek, meg szerinte is összeillünk, szóval bele fog menni. Bár féltelek téged is, mert ki tudja mire képesek a rajongók, de majd csak névtelenül lesz bejelentve. Neked így megfelelne? - Nézett le rám.

-Legyen úgy, ahogy jónak ítéled, vagy ahogy a főnököd jónak tartja. Én nem értek az ilyen dolgokhoz. - Vontam vállat. - De lehet azt is, hogy nem verjük nagy dobra.

-Még kitalálom. - Bólintott komolyan.

-Majd tájékoztass róla kérlek! - Indultam el a lépcsők felé.

-Te leszel az első. - Kulcsolta össze a kezünket. - Mindig te leszel az.

Jessica megint a portán várt minket, és megint azzal a "de édes a fiatalkori szerelem" nézéssel bámult minket. Egyenesen egy nagy terembe vitt minket, ahol már nagyon sokan ültek egy asztal körül. A fő hely a rendezőé Park Myung Hee-é volt, Jessica pedig mellé ült le. Mi az asztal közepénél kaptunk helyet, szerencsémre BamBam egyik oldalán. Örültem neki, hogy ott van a közelemben.

-Szóval köszöntök mindenkit ezen a szép napon! - Kezdte a rendező Shi. - De inkább hagyjuk a formaságokat. Szeretnék nektek bemutatni két nagyon tehetséges újoncot, Yun és BamBam egy jó ideig velünk fognak dolgozni. - Mutatott ránk. Intett, hogy ne csináljunk semmit, és gyorsan folytatta is a mondókáját. - Itt megbeszéljük ki milyen lesz, és délben, miután lement a mai gyermek műsor, a nagyszínpadon elkezdünk próbálni.

-A díszlet és a jelmezek már alakulnak, még egy két technika van, amit be kell szerelni, és készen lesz. - Tette fel a kezét az egyik idősebb nő. - Holnapra valószínűleg készen leszünk a díszlettel. A jelmezeket még próbálni kell.

-Köszönöm. - Bólintott a rendező. - Akkor csapjunk is a lovak közé. - Csapta össze a tenyereit. Aztán minden szereplőnek, egyesével, elkezdte elmondani mi lesz a feladata.

Mindenkinek elmondta, hogy mit vár tőle, és hogy hogyan képzeli el az előadást.

Dióhéjban összefoglalva a történet:

Egy messzi-messzi szigeten van két királyság a Nyugati és a Keleti, akik már évszázadok óta hadban állnak egymással, hogy egymás területeit megszerezzék. Ami persze senkinek sem jó, de hát az apáik háborúját vívják. A Keleti királynak van egy lánya, a másiknak egy fia (ezeket játsszuk mi BamBammel). A nyugati herceg vezeti ez egyik felderítő csapatot, akik eljutnak az ellentétes király egyik palotájához, ahol a fiú felfedezi a (nem akarom magam fényezni, tényleg ez van a forgatókönyvben) világszép keleti hercegkisasszonyt. A nyugati király csapatai megostromolják a kastélyt, és elfogják a hercegnőt. A herceg kikönyörgi magának az apjánál, hogy hadd legyen a lány az ő felügyelete alatt. A két fiatal összeismerkedik, és egymásba szeretnek. Aztán eldöntik, hogy megdöntik a szüleik hagyományát, és ők márpedig egyesíteni fogják a két országot, és megszűntetik a háborút. A két király egy mindent elsöprő összecsapásra készül, kivonulnak csapataikkal a közös határhoz. A fiatalok próbálják lebeszélni a szüleiket a háborúról, de persze miért hallgatnának az idősek a fiatalabbra? Egyik éjszaka a herceg és a hercegnő álruhában átlopóznak az ellentétes táborba, hogy megtalálják egymást, de elfogják mindkettőjüket, így a keleti hercegnő a nyugati király kezébe kerül, a herceg meg a keleti királyhoz. Próbálják egymást zsarolni a fiatalokkal, végül kivonulnak a csatatérre. Fogolycserét ajánlanak egymásnak, de az egyik katona (a hercegnőbe szerelmes hős) hevességében meglövi a hercegnőt, mire az apja megöli a herceget. Végül mindkét fiatal meghal, és a két király megrémül, hogy saját gyermekükkel képesek voltak ezt tenni, végül békét kötnek, és mindenki boldog lesz.

Kicsit hasonlít a Rómeó és Júliára, de nekem tetszik. Néha tényleg csak akkor ismerik fel az emberek a hibájukat, ha valami hatalmas veszteség éri őket, és amikor már túl késő.

A megbeszélés után elhúztak BamBam mellől a jelmezesek, és elvittek oda, ahol pénteken a hajammal babráltak. Leültettek egy kényelmetlen székbe egy nagy tükörrel szemben. A fiatalabb férfi, meg a két nő körülöttem sürgölődött. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy had piszkálják a hajam. BamBam hangját is hallottam, de nem mertem kinyitni a szemem.

A fiatal férfi valamit magyarázott a jelmezekről a másik kettőnek miközben festették a hajam. Magamban felmondtam a szövegemet, és csak arra figyeltem fel, hogy valaki mondja a nevem.

-Igen? - Kérdeztem csukott szemmel.

-Persze most figyelsz. - Nevetett fel az egyik nő. - Csak azt kérdeztem, hogy mióta vagytok együtt a fiúddal.

-Nem olyan régóta. - Válaszoltam.

-Olyan unalmas volt nélkületek. Most mindenki rólatok beszél. Végre van valami kis új pletyka a rendezőúr magánélete helyett. - Szólalt meg a másik nő. - Tényleg nagyon helyesek vagytok együtt. - Erre nem tudtam mit válaszolni, inkább csak gondolkoztam a rendező szavain, amiket nekem mondott. Nem tudom mióta ülhettem ott, de már fájt a fenekem. Nem volt túl kényelmes a szék.

Hajszárító hangját hallottam, aztán megéreztem a nyakamon a melegét. Jó ideig szárították, aztán éreztem, hogy kifésülik.

-Most már kinyithatod a szemed. - Szólalt meg a férfi. - Még valószínűleg párszor rá kell festeni, hogy olyan legyen, mint amilyet elképzeltünk, de jól néz ki.

-Biztos? - Kérdeztem vissza, mire felnevetett.

-Szerintem jól áll. - Lassan kinyitottam a szemem, és azonnal a tükörképemmel találtam szemben magam. Olyan furcsa volt. Mintha nem is én lettem volna. De a szín tetszett. Meg úgy jól nézett ki. Hasonlított Bamy hajszínére.

-Nos? - Kérdezte vigyorogva a férfi. - Hogy tetszik?

-Nem én vagyok. - Jelentettem ki azonnal. Aztán amikor elröhögte magát hozzátettem. - De majd megszokom. Vagyis remélem. És azt is hogy nem dobnak ki otthonról.

-Hali srácok! - Nyitott be Jessica egy mappával a kezében. - Hú de jó a hajad! - Jegyezte meg azonnal rám nézve. - Két perc múlva a nagyszínpadon kezdünk.

Még páran rajtam kívül felálltak a székekből, ahol éppen parókákat próbáltak, és kifelé indultunk. A színészekhez csapódva mentem, ugyanis Jessica eltűnt.

Ahogy a színpadra felmentünk BamBam azonnal észrevett, és szinte odafutott hozzám kiválva egy társaságból, ahol éppen valamiről nagyban tárgyaltak.

-Csodálatosan nézel ki. - Ölelt át. - Nagyon jól áll. És most már van bennünk láthatólagosan is valami közös. - Mutatott a saját fejére. Ahogy odahajolt hozzám pont felértem a fejéig. Összeborzoltam a haját, mire elnevette magát.

-Kérek mindenkit a helyére! - Szólt a rendező valahonnan a nézőtérről. BamBam még egyszer megölelt, aztán átszaladt a színpadon.

Estig begyakoroltuk az előadás első fél óráját.

Nehezebben ment, mint hittem. Mármint az, hogy ki hol legyen, mikor jöjjön be, és a zene is jól menjen a háttérben, és mivel még a díszlet sem volt meg rendesen nehezemre esett odaképzelni a hiányzó részeket. Persze mindenki segített, amiben tudott, de legalább a szöveget tudtuk, amiért külön dicséretet kaptunk BamBammel a rendezőtől. Volt egy fotós is, aki a színpadon mászkált, és a próbáról készített felvételeket. Nem idegesített a jelenléte, csak az, hogy mindenhol ott volt. És az, hogy főleg minket kettőnket fotózott.

Úgy fél kilenc körül hagytuk abba a próbát.

-Köszönöm a mai munkátokat, holnap ugyan akkor találkozunk itt, mit ma. - Tapsolt a rendező.

Miután hajlongva mindenkitől elköszöntünk kifelé indultunk BamBammel.

-Nagyon fáradt vagy, és hazamennél, vagy... - Kezdte rám nézve, de nem fejezte be.

-Vagy mi? - Kérdeztem vissza, mikor kiértünk az épület elé.

-Vagy sétáljunk egyet a városban? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel. Amíg gondolkodtam, hogy akkor most hányra is érnék haza megkordult a gyomra.

-Oké, menjünk sétálni. - Nevettem el magam. - És beülünk egy kajáldába. Mielőtt éhen halsz itt nekem.

-Egész nap nem ettünk semmit, csodálkozol? - Tapogatta meg a hasát. - Érzékeny az ilyen dolgokra.

-Jó, akkor keressünk egy utcai árust, vagy étterembe menjünk? - Indultam el, ő pedig követett.

-Nekem mindegy, csak kaja legyen. - Motyogta, miközben a kezemért nyúlt. Összefonta az ujjainkat, és szorosan egymás mellett haladva sétáltunk az utcán.

Igazából... Szöul utcáin nagyon sok helyen vannak ételárusok. Így hamar találtunk egy nekünk tetszőt. BamBam hirtelen nem tudta mit mondjon, amikor az árus angolul kezdett dumálni egy légynek, aki egyik tálról a másikra szállt.

-Szerintem keressünk egy másikat. - Húztam el onnan a fiút. Kettő árussal arrébb egy kedves ahjumma mosolygott ránk.

-Ez tökéletes. - Cövekeltem le a bódé előtt. Vettünk kaját, aztán tovább sétálva, menet közben ettük meg. Amit én nem bírtam megenni BamBam eltüntette. A szemetet kidobtuk, aztán újra egymás kezét fogva sétáltunk.

-Visszatalálunk? - Kérdeztem a fiút, mire elgondolkodott.

-Talán. Akarom mondani remélem. Attól félek kikötünk Incheonban. - Állt meg egy kirakat előtt.

-Akkor inkább induljunk visszafelé. - Fordultam hátra, hogy megnézzem merről jöttünk. Aztán megláttam egy mellékutcát, és azonnal beugrott hol vagyunk.

-Yun, mi van? - Sétált mellém a fiú.

-Haza akarsz menni? - Néztem fel rá, miközben összehúztam magamon a pulcsimat. Annyira nem volt hideg, csak a vállam fázott.

-Nem. - Vágta rá azonnal. - Miért?

-Itt van a közelben a lakás. Kulcs is van nálam, szóval aludhatunk ott. Ilyen későn már nem akarok autókázni. - Intettem a kisebb utca felé.

-Nekem jó. - Vigyorodott el. - Írok JBnek, hogy ne várjanak. Már ha nem részegek megint. - Vette elő a telefonját.

-Jó a soju, de ennyire azért... - Ráztam a fejem. BamBam csak vállat vont, és miután elküldte az üzenetet az emberek között elevickéltünk egy zebráig, aztán az utcán keresztül eljutottunk abba az utcába ami nekünk kellett. Fellifteztünk a lakáshoz, aztán beengedtem magunkat.

BamBam megcélozta a kanapét, és ki is dőlt rajta.

-És még lett volna kedved hazasétálni. - Ingattam a fejem.

-Nem, csak akkor ha muszáj. - Motyogta, és a homlokára fektette a karját.

Otthagytam, és elmentem zuhanyozni. Miután megtörölköztem, fogat mostam és felöltöztem kifésültem a világos hajam, és visszamentem a nappaliba.

Megbökdöstem az alvó BamBam arcát, de nem reagált. Elhúztam egy kicsit a karját a homlokáról, és egy puszit nyomtam rá, aztán ráterítettem egy takarót.

Bebújtam az ágyamba, és próbáltam elaludni. De csak forgolódtam, nem volt kényelmes sehogy sem. Felültem, és a hátamat a falnak döntöttem, és bámultam a sötétséget.

Aztán valahogy elálmosodtam, és már félálomban voltam, amikor hallottam, ahogy nyílik az ajtó. BamBam halkan jött be. Megérintette a vállam, mire kinyitottam a szemem.

-Minden oké? - Kérdezte suttogva.

-Aham. - Hunytam le újra a szemem.

-Hol találok törölközőt? - Simított végig a vállamon.

-A felső szekrényben vannak. - Motyogtam újra felnyitva a szemem.

-Köszönöm. - Suttogta, aztán kiment.

A szemben lévő sötét falat néztem, aztán oldalra döntöttem a fejem, és próbáltam elaludni.

Félálomban voltam, amikor hallottam az ajtó nyitódását. Besüppedt mellettem az ágy, aztán BamBam felemelt, és vízszintes helyzetbe tett. Csak nyöszörögni tudtam, de hallottam, ahogy kuncog egyet rajtam.

Aztán megéreztem erős karjait a derekamon, és a fejem alatt. Odafészkeltem magam mellé, és elaludtam.

Chapter 27.

GOT7 Fanfic

Chapter 27.

BamBam

Úgy meg fogom verni az összeset... Olyan kegyetlen dolgokat fogok nekik kitalálni...

-Remélem legalább a fejük fog fájni. - Morogtam, mikor beszálltunk a liftbe.

-Jackson beverte a vállát is az egyik asztalba. - Nyomogatta a gombokat JB. - Tényleg sajnálom, de te is tudod, hogy ilyenkor nem lehet velük bírni.

-Csak rájuk vagyok dühös. - Rúgtam bele a falba, mikor leértünk a parkolóba. Hyung kinyitotta a kocsit. Felnyaláboltuk először Markot, aztán YoungJaet, és a liftbe cipeltük őket.

A lakásba is először csak az egyiket, aztán a másikat bírtuk felvinni. YoungJae mintha ébren lett volna, de marhaságokat magyarázott az Angelinájáról, Mark meg horkolt.

-Szép kis társaság vagyunk. - Morogta JB, mikor felértünk Markkal is a lakásba. Leraktuk a nappaliba (ahol amúgy csak a négy fal, meg a parketta volt), aztán szinte futottam a szobába Yunhoz.

-BamBam, kapd el! - Kiáltott nekem, majd dobta is. Mikor fel bírtam fogni, hogy hol vagyok a kezemben YuGyeom telefonja landolt. A képernyőn meg volt nyitva az egyik közösségi oldal, és a mobil épp egy képet töltött be amin... Jó, ez nagyon nem publikus.

-Töröld ki gyorsan! - Kérte Yun, mikor a maknae ingadozva megindult felém.

Kitöröltem azt az undorító képet, ami akár azt is jelenthette volna, hogy a csapatunkat holnapra feloszlatják.

YuGyeom félúton elesett a földön síró Jacksonban, és szerintem azonnal be is aludt. Junior a fal mellett ült, és a hasát simogatta, közben valami dalt dúdolt.

Átléptem őket, és a lányhoz mentem, aki az erkélyajtónak nyomta a homlokát.

-Minden oké? - Érintettem meg a vállát.

-Soha többet ne menj el, ha ezek részegek. - Suttogta, majd hozzám bújt. - Nem akartam ezt látni.

-Sajnálom. - Simítottam meg a hátát. Én sem akartam látni... - Úgy meg fogom verni, hogy az már nekem fáj. - Morogtam.

-Jackson is alszik. - Sóhajtott JB. - Már csak Junior van fent. - Átlépte a földön fetrengőket, és odajött hozzánk.

-JB... - Kezdte Yun.

-Nyugodtan menjetek. Ez a ti napotok. Sajnálom, hogy elrontottuk. - Érintette meg a vállunkat.

-Csak azt akartam mondani, hogy ha éhesek vagytok mama főzött. És át tudtok jönni hozzánk aludni. Yongi szobája üres.

-Menjetek csak, én vigyázok rájuk. - Ajánlotta fel mosolyogva JB.

-Köszi Hyung. - Néztem rá hálásan.

-Biztos nem kérsz enni? - Kérdezte még egyszer Yun. - Már Junior is bealudt.

-Na jó... - Mosolyodott el Hyung.

Átmentünk a szomszédba, ahol Hei fogadott minket. Yun rám támaszkodott, hogy ne fájjon neki a lába, és legszívesebben az ölemben vittem volna, de nem engedte.

-Mama! - Léptünk be a konyhába. - Hahó!

-Itt vagyok csillagom! - Lépett be a raktárhelyiségből.  - Nem megmondtam neked, hogy nem mozdulhatsz ki addig amíg...

-Tudom, tudom, de fontos volt. - Mosolyodott el a lány. - És vendégeket hoztam.

-Jó napot! - Hajoltunk meg JBvel egyszerre.

-Üljetek csak le! Nem vagytok éhesek? Yun csillagom, te még nem is ettél ma semmit. Azonnal hozom az ebédet. Bár inkább vacsora lesz. - Nézett az órára, miközben a hűtőhöz csoszogott.

Segítettem Yunnak leülni, majd lehuppantam mellé, JB pedig a másik oldalamon foglalt helyet, az asztalfőn. Yun nagymamája sürgött-forgott, és pár perc múlva már előttünk gőzölgött az étel.

-Köszönjük. - Hálálkodott JB. - Nagyon finom.

-Egyetek csak! - Ült le a lány mellé mosolyogva. - Jobb már a lábad csillagom?

-Egy kicsit. Használ a kenőcs, csak még kell egy kis idő neki. - Vette fel a pálcikáival Yun az egyik húsdarabot. - Holnap még lábadozok, és hétfőn már jól leszek.

-És hogy álltok a színdarabbal? - Nézett rám.

-Hát... Eddig csak a szöveget kaptuk meg. - Néztem fel a tányéromból. Amúgy az étel tényleg nagyon finom volt. Egy kicsit anya főztjére emlékeztetett, ami már nagyon hiányzott. Régen láttam őket. De majd a turné alatt...

-El sem hiszem, hogy az én kis csillagom szerepelni fog egy olyan nagy színpadon. - Nézett az unokájára elgondolkodva. - Papa nagyon büszke lenne rád. - Váltott szomorú mosolyra. Majd suttogva még hozzátette, hogy "a szüleid is azok lehetnének rád".

-Yongi Hyung mikor jön haza? - Próbálta terelni a témát JB.

-Yun? - Nézett az unokájára az ahjumma.

-Nem tudok róla semmit. - Rázta a lány a fejét. - Rángatják ide-oda, de nem ad hírt magáról. - Tette le a pálcikáit. - Köszönöm mama, nagyon finom volt.

-Szívesen csillagom. - Vette el Yun elől a tányért, majd ránk nézett. - Esetleg kértek még? - Kérdezte kedvesen.

-Hát... Én még tudnék enni. - Szólalt meg egy kis idő után JB.

-Van elég. Most hogy nincs itthon a fiam... - Fordult Hyung tányérjával a tűzhely felé.

-Mama, ugye a gyógyszereidet bevetted? - Nézett az órára Yun.

-Igen, igen. Jó étvágyat! - Tette le Hyung elé a tányért.

-Köszönöm. - Látott hozzá a második adagjához. Éhenkórász, mindig is az volt. Talán a tizedik tányér után leáll.

-Te nem kérsz még? - Nézett rám. - Van elég, és csak örülök ha elfogy.

-Hát, ha sok felesleg van, akkor még kérek. - Erre Yun nevetve megrázta a fejét.

-Ugyan Yongi elment, de még mindig ugyan annyit főz. És minden nap szeret főzni, úgyhogy nyugodtan egyetek. - Legyintett.

-Bármikor hazajöhet. - Tette elém a tányért. Megköszöntem, és hozzáláttam. - Bármikor hazaküldheti az a hárpia, és reménykedek benne, hogy hazajön. Danbi is már kereste. Olyan aranyos az a lány. És okos. Kár lenne érte. - Nézett Yunra, aki csak maga elé bámult.

-Reméljük egyben hazaér. - Állt fel a lány. - Köszönöm az ételt, a szobámban leszek. - Nézett ránk.

-Heit már megetettem. - Szólt utána a mamája, ahogy kibicegett a konyhából.

-Köszönöm! - Hallottuk messzebbről, majd pár pillanat múlva a kutya jelent meg.

-És veletek mi történt mostanában? - Fordult felénk az ahjumma, miután Hei is elment. - A többiekkel mi van?

-Hát... - Néztem Hyungra, aki meg rám bámult. - Egy kissé... - Kezdtem.

-Mondhatni kiütötték magukat. - Fejezte be JB a száját rágva. Gondolom ő sem akarta a részeg bagázst csúnyán kifejezni.

-Mi történt? - Csillant meg a szemében az aggódás.

-Csak Jacksonnal szakított a barátnője, és eléggé össze van törve. A többiek meg osztoztak a szenvedésében. - Szépített Hyung.

-Szegénykém. - Gondolkodott el. - Pedig jóravaló fiúk vagytok. És milyen sok rajongótok van. Neked van barátnőd? - Nézett JBre. Hyungon láttam, hogy nem kissé lepődött meg a kérdésen. Az még oké, hogy a managger, vagy egy műsorvezető erről szeretne beszélgetni, de hogy a barátnőm nagymamája... Fura.

-Nem... Jelenleg nincs. - Préselte ki magából Hyung.

-Téged meg sem kérdezlek. - Legyintett rám nézve. - Látom, hogy mindig a lányom körül sündörögsz.

-Tisztességesek a szándékaim. - Nyögtem ki azonnal.

-Látom. - Mosolyodott el. - Illetek egymáshoz. Yun többet mosolyog amióta megismert téged.

-Tényleg? - Néztem nagyot, mire Hyung elvigyorodott.

-Amikor kilencedikes lett papa azon a tavaszon halt meg. - Kezdte az ahjumma maga elé nézve. - Addig sokat nevetett, és mondhatni hiperaktív volt. Utána sokat sírt, amit megértek, hiszen mi neveltük fel a férjemmel. Teljesen megváltozott. Olyan volt, mintha egy maszkot húzott volna magára, kívülállóknak boldog tizenévesnek tűnt, de belül egy összetört szépen fogalmazva.... senkinek érezte magát. Kipróbáltam mindenféle módszert, hogy felvidítsam a kis csillagomat, és hogy az önbizalma visszatérjen. Aztán összebarátkozott Bamyval, meg az osztálytársaival, de amikor ti összekerültetek... - Nézett rám. - Akkor láttam először boldognak ennyi év után.

-Tyűha. - Füttyentett JB. - Ha elhagyod én verlek meg. - Tolta el maga elől az üres tányérját, miközben rám nézett.

-Nem terveztem ilyeneket. - Ráztam a fejem. Ezek után meg főleg nem...

-Nagyon szépen köszönjük az ételt. Nagyon finom volt. Talán még az anyukám főztje sem ér fel ehhez. - Állt fel, és hajolt meg Hyung.

-Igen, nagyon finom volt. Köszönjük. - Álltam fel én is, miután lenyeltem az utolsó falatot.

-Nagyon aranyosak vagytok. - Mosolyodott el. - Remélem még sokszor főzhetek nektek.

-Nagyon szépen köszönjük. Mi nem igazán tudunk főzni, de általában finom ételeket eszünk. De az ön főztje a legfinomabb, amit mostanában ettem. - Hálálkodott JB. - Viszont most vissza kell mennünk... - Intett a szomszéd lakás felé.

-Remélem még találkozunk. - Mosolygott Dae néni. Majd rám nézett. - Veled meg főleg.

-Igyekszünk majd. - Hajolt meg Hyung, én pedig követtem a példáját.

-Viszlát! - Indultunk az erkélyajtó felé.

Mikor Dae nénitől hallótávon kívülre értünk JB meglökte a vállam.

-Ha akarsz maradhatsz még. - Intett a fejével Yun szobája felé.

-Biztos nem kellek? - Néztem rá.

-Idáig elcibáltam őket egyedül, meg már alszanak, szóval megleszek velük. Ha valami gáz lenne, majd felhívlak. Vigyázz rá. - Veregette meg a vállam, majd kiment az erkélyre, és azon keresztül a régi lakásunkba.

-Köszi Hyung! - Szóltam utána, majd a lány szobája felé vettem az irányt.

Halkan kopogtam az ajtón, aztán lassan kinyitottam.

A lány az ágyán feküdt, és a telefonját nyomkodta. Hei ott feküdt mellette, és ő szórakozottan simogatta a fejét.

Meg akartam lepni, hogy odamegyek hozzá, de felkapta a fejét.

-Ó, szia! - Mosolyodott el.

-Nem zavarok? - Léptem beljebb óvatosan.

-Te sose. Gyere csak! - Veregette meg maga mellett az ágyat.

Behajtottam az ajtót, majd odaültem mellé, mert közben ő is ülő helyzetbe tornázta magát.

-Próbálom elérni Yongit, de nem reagál. - Nézett a telefonja képernyőjére.

Megsimítottam a vállát, mert láttam rajta, hogy nagyon rosszul érinti a dolog.

-Válaszolni fog. - Próbáltam megnyugtatni, közben a vállát cirógattam.

-Félek, hogy nem lesz igazad. - Suttogta, miközben frissítgette a készülékét.

-Nekem mindig igazam van. - Vágtam rá, ami mosolyt csalt az arcára.

Közelebb csúsztam hozzá, és átkaroltam. a vállamnak döntötte a fejét, bár a telefonról még mindig nem vette el a kezét.

-Minden rendben van vele. - Súgtam a fülébe, és egy puszit nyomtam a nyakára. Először összerázkódott, aztán felkuncogott.

-Ott csiklandós vagyok. - Motyogta, mire újabb puszikat nyomtam oda.

Kiengedte a telefont a kezéből, és nevetve próbálta eltolni onnan a fejem.

Persze nem hagytam neki, sőt, még az oldalát is piszkálni kezdtem, ami bevált, mert még jobban nevetett.

Hei egy pillanat múlva fellelkesülve ránk mászott, és a lány arcát kezdte nyalogatni.

-Hei... - Próbálta kinyögni Yun, de nem jött össze neki. A kutya az orrával bökdöste az arcunkat, meg boldogan vakkantgatott.

Végül hátraestünk, és nevetve terültünk szét az ágyon. Kivéve persze a kutyát, aki a hasamra mászott, és az ingemet szagolgatta.

Majd mikor nem reagáltam semmit rá átment a lányhoz, aki megdögönyözte egy kicsit.

-El kellene vinni sétálni. - Tolta félre a kutya fejét, aki a nyakának nyomkodta az orrát. - Vagy csak le az udvarra. De ha itthon van MinSung, akkor ő is biztos szívesen játszik majd vele.

-Tőled függ. - Csúsztam hozzá közelebb.

-Az udvarra biztosan le tudok menni. - Lökte le magáról a kutyát, és felült. Hei izgatottan kirohant a szobából, mi pedig lassan utánamentünk az előszobába. A lány derekát fogva segítettem neki lépni, hogy rám támaszkodhasson.

Felhúztuk a cipőnket, aztán lementünk a belső udvarra.

Hei össze-vissza rohangált, majd észrevett egy kisfiút, akit majdnem feldöntött olyan hevesen üdvözölte. A kisgyerek nevetve ölelte át a kutya nyakát.

-Szia Hei! - Dörgölte neki a fejét a kutya vastag fehér bundájának. - Szia Yun Noona! - Vigyorgott ránk. - Játszhatok vele?

-Csak nyugodtan. - Intett neki mosolyogva. - Kimehettek hátra is.

-Hurrá! Szólok anyának, meg MinJungnak. Mindjárt jövök! - Szaladt be az egyik lakásba.

-Ő MinSung. - Nézett rám Yun.

-Aranyos kissrác. - Mosolyodtam el. - Én is ilyen kicsi voltam egyszer.

-Nem hiszek neked. - Suttogta.

-Pedig hihetnél. - Motyogtam a szemébe nézve.

-Gyere Hei! - Szaladt ki a lakásból a kissrác, még az ajtót is elfelejtette becsukni. Kiszaladt hátra, a kutya pedig utána rohant.

-Menjünk mi is arra? - Néztem utánuk, mire Yun bólintott. - Bírod még?

-Nem tört el, csak kibicsaklott, nyugi! - Sóhajtott.

-De nem szeretném, ha fájna bármi is neked. - Néztem rá. Fintorgott, aztán elindultunk ki a hátsó udvarra.

-Az a pad jó lesz. Onnan látni lehet őket. - Indult el az egyik irányba.

Lehuppantunk a padra, és onnan lestük, ahogy a kisfiú és Hei kergetőznek.

-Amikor kicsi voltam a szomszédunkban is volt egy ilyen nagy kutya. Ő is fehér volt. Bár a kislány jobban érdekelt... De a kutyára is emlékszek. - Kezdtem. - Mindig hárman együtt játszottunk. Azon a kutyán még lovagolni is lehetett, akkora volt. Bár csak pár hétig laktak a szomszédban minden nap jót játszottunk. Az a kislány az, akit meg szeretnék találni. - Karoltam át a vállát.

-Yona? - Nézett rám.

-Azt hiszem. - Bólintottam. - De még mindig nem derült ki. Bár az utóbbi időben nem nagyon beszéltem vele. Azt írta, hogy amnéziás, mert volt egy balesete, és megkérdezi a szüleit, de nem sokat tud még így sem a kiskoráról.

-Szegény. - Sóhajtott a lány. - Nagyon rossz lehet.

-Azt ígértem neki, hogy feleségül veszem. - Gondolkodtam el.

-MI? - Kapta felém a fejét a lány. - Yonának? - A reakciójától elöntött egy jó érzés. Nem akarom, hogy féltékenykedjen, és nem is akarok okot adni neki rá, de ez valahogy jól esett.

-Ha ő a kiskori barátném, akkor igen, neki. De a kicsinek ígértem, és akkor még nem ismertelek téged. De az ígéretek... azért vannak, mint a szabályok: meg kell őket szegni, nem kell őket betartani. - Próbáltam kibeszélni magam, és elrejteni a vigyoromat. Sajnos egyik sem sikerült elég jól.

-De a szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket. - Morogta, és összefonta a karjait.

-Akkor máshogy mondom: én ezt az ígéretemet nem fogom betartani. Amúgy is kicsi voltam, tehát nem számít. Meg amúgy is olyan lányt akarok majd feleségül venni, akit szeretek. - Döntöttem a fejem a lány fejének. Lassan megkerestem az ujjait, és összefűztem a kezünket.

Éreztem, hogy ellazul a tartása, amit jó jelnek vettem.

Hei és MinSung abbahagyták a kergetőzést, és a kisfiú botot kezdett dobálni a kutyának. Hei meg mutatványokat csinált, meg röptében elkapta a botokat. Nagyon jól idomított állat. Meg kinézetre is szép. Látszik, hogy Yun kutyusa.

-Szerinted furán fog állni, ha befestik a hajam? - Kérdezte meg a lány suttogva, egy kis idő után. - Neked milyen, amikor átfestik a hajad?

-Először furcsa, aztán pár nap múlva megszokom. Utána már tök normális dolognak veszem, hogy milyen színű. - Gondolkodtam el. - De neked minden jól áll, szóval nekem tuti tetszeni fog. - Simítottam meg a haját, mire felkuncogott.

-Édes vagy. - Motyogta. - Bár kicsit félek tőle. Még soha nem festettem be. És még mama sem tudja, hogy mire készülök.

-Gyönyörű vagy, és nem tudnak elrontani. - Mormogtam neki. - Dae néni meg ha kitesz otthonról jöhetsz hozzánk. Majd YuGyeom alszik a kanapén. Vagy a földön, amelyik jobban tetszik neki.

-Mama nem olyan, hogy kitenne otthonról. - Piszkálta a gyűrűmet a nyakláncán.

-Hát... Én örülnék neki. - Húzódtam el, hogy a szemébe tudjak nézni. - Lakhatnál akkor nálunk.

-Látom, nagyon szeretnéd. - Mosolyodott el. - De van két saját lakásom. - Húzta fel a szemöldökét.

-Ch, akinek jól megy. - Morogtam.

-Nem szeretnék egy pici lakásban hét férfivel lakni.

-Az összeset leütöm, ha hozzád érnek. - Ajánlottam fel.

-Aranyos vagy, de nem lesz rá szükség. - Rázta meg a fejét mosolyogva.

-Pedig hősködni akartam. - Görbítettem le a szám.

-Majd hétfőn hősködhetsz. - Döntötte a vállamnak a fejét.

-Megbeszéltük. - Öleltem át.

Chapter 26.

GOT7 Fanfic

Chapter 26.

Yun

Lassan nyitottam ki a szemem. A szobában félhomály uralkodott. Nem emlékeztem rá, hogy lehúztam volna a redőnyt este, de az nem engedte betódulni a fényt. Az óra elég későt mutatott ahhoz képest, amikor máskor kelni szoktam. Meg is lepődtem magamon, hogy eddig aludtam. Nyilván a hajnalig tartó szövegtanulás az oka.

Felültem az ágyban, és Heire néztem, aki a szőnyegéről a csillogó fekete szemeivel bámult rám vissza.

-Mizu kislány? - Kérdeztem tőle, mire felállt, felugrott az ágyamra, és megnyalta az arcom. - Neked is jó reggelt, nem kell megenni! - Toltam el a pofáját az arcomtól, de nem hagyta, és újra, és újra megnyalta az arcom, míg szinte a párnába nem préselődtem.

-Én is örülök neked Hei, de nyugi! - Szóltam rá, mire leült a lábamra, és úgy bámult rám.

Kimásztam a paplan alól, és kipróbáltam a bokám, hogy rá tudok-e állni. Mikor rátámaszkodtam belehasított a fájdalom. Felszisszentem, aztán összeszorítottam a fogam, utána az ajkamba haraptam.

A kutya odament az ágyról lelógó lábamhoz, és megszaglászta a bekötött bokámat.

-Sajnálom, de ma nem nagyon mehetünk sehová. - Simogattam meg a buksiját. Megnyalta a tenyerem, aztán a fájós lábamhoz dörgölte a fejét, mintha átérezné a fájdalmam.

A telefonom az éjjeliszekrényemen búgni kezdett.

A kijelzőn BamBam képe villogott.

-Szia! - Vettem fel.

-Jó reggelt! Ugye nem keltettelek fel? - Kérdezte a fiú. BamBam hangjára Hei figyelni kezdett, és feltámaszkodott mellém az ágyra.

-Nem, már fent vagyok egy ideje.  - Vakartam meg szórakozottan a kutya fejét.

-Hogy van a lábad? - Váltott témát. A háttérből mondatfoszlányokat hallottam, meg mintha az utcán lett volna, vagy valami forgalmas helyen.

-Valamivel jobban. De mama azt mondta tegnap, hogy nem enged sehová, amíg jobb nem lesz. Sajnálom.

-Végül is... - Gondolkodott el. - Jó lesz ez így is. Minden helyzetből a legjobbat kell kihozni, nem? Úgy két órán belül ott leszek nálad. Még van egy kis dolgom, de utána azonnal indulok.

-Rendben. Akkor várlak. - Mosolyogtam magam elé.

A fiú bontotta a vonalat, én pedig elővettem azt a kenőcsöt, amit mama adott. Letekertem a fáslit a lábamról, és belemasszíroztam a bőrömbe a kenőcsöt. Állítólag attól gyorsabban gyógyul.

Mikor végeztem újra befásliztam, majd hátradőltem a párnáimra. Hei felmászott mellém, amit amúgy nem szokott, de nem volt olyan hangulatom, hogy lekergessem. A fejét a vállamra tette, én meg a puha szőrét simogattam.

Valahogy bealudtam.

Arra ébredtem fel, hogy az arcomat simogatja. Lassan elmosolyodtam, majd kinyitottam a szemem. BamBam a könyökére támaszkodva, az oldalán feküdt mellettem, és az arcomat fürkészte.

-Jó reggelt kishercegnő. - Suttogta mosolyogva.

-BamBam... - Motyogtam.

-Igen? - Kérdezett vissza egy fél mosollyal.

-Sajnálom, hogy nem mehetünk sehová. - Suttogtam. - Jobban kellett volna figyelnem tegnap.

-Te is tudod, hogy balesetek bármikor előfordulhatnak. Nem te tehetsz róla. - Simított végig a mutatóujjával a nyakamon.

-De akkor is sajnálom. Elrontottam. - Hunytam le a szemem.

-Nem rontottál el semmit. - Simította meg az arcom. - Jó, le kellett mondanom a foglalást egy étteremben, de nem számít. A lényeg mindig az lesz, hogy itt vagy nekem. - Mosolyodott el megint.

-És, akkor mit szeretnél csinálni? - Ültem fel.

-Az hogy én mit szeretnék csinálni az más dolog. - Nyelt egy nagyot. - De gondoltam átmehetnénk a szomszédba.

-A filmlakásba? Felőlem oké. - Vontam vállat. - Felöltözök rendesen és mehetünk. - Bújtam ki a takaró alól.

-Nekem tökéletes vagy így is. - Szólt utánam a fiú, mikor már majdnem kiléptem a szobából.

-Tudom, hogy jól áll Yongi pólója. - Néztem rá vissza.

-Csini vagy. Stopperollak, szóval siess!

Megpördültem a sarkamon, mire felnevetett, majd a fürdőbe mentem. A bokám eléggé fájt, bár valamennyit javított rajta mama kenőcse, valami nagyon keveset.

A rekordsebességemet meghaladva készültem el, és pár perc múlva már a szobaajtóban álltam.

-Na? - Kérdeztem a hajamat fésülve.

-Két perc harmincnégy másodperc. - Nézte meg a telefonja óráját. - Egész gyors voltál. - Mászott le az ágyról, majd odalépett hozzám.

-Mehetünk. - Tettem le a fésűt az asztalra.

-Azért ezt vedd fel! - Húzta le BamBam a szék támlájáról a fehér kötött pulcsimat, és a vállamra terítette. Nem tudtam nem észrevenni a gyengéd érintését, ahogy végighúzta a karomon a tenyerét. - Hűvös van odakint.

-De nem kint leszünk, ugye? Mert akkor hozok télikabátot, meg Heit. - Néztem rá fel a vállam mögött.

-Bent leszünk, nyugi. De menjünk, mert a végén még baja lesz annak, amit készítettem.

Kimentünk az erkélyre, aztán nagy meglepetésemre a saját volt lakásuk felé vette az irányt.

-Van kulcsod hozzá? - Kérdeztem, mikor már az üveges ajtónál álltunk.

-Csak JB meg a managger tudja. - Illesztette a zárba a kulcsot. - De JBnek is van, ő vissza is szokott ide járni ha magányra vágyik. - Nyitotta ki az ajtót. Miután beléptünk belülről visszazárta. Gondolom elővigyázatosságból.

-Gyere! - Fogta meg a csuklóm, majd maga után húzott. Pár lépés erejéig bírtam a tempót, de aztán nagy fájdalom hasított a bokámba, mire felszisszentem. Összeszorítottam a fogam, mert nem akartam elrontani a pillanatot, de addigra már észrevette.

-Jól vagy? - Fordult meg. Gyorsan felemeltem a lábam egy picit, hogy ne fájjon annyira, és bólogattam.

Erre csak sóhajtott, majd az ölébe kapott.

A meglepetéstől levegőt is elfelejtettem venni. Olyan gyors volt ez nekem...

BamBam persze felnevetett, amikor meglátta a meglepett arcom.

-Nyugi, nem rabollak el. - Mondta miközben berúgta az ajtót az egyik szobába.

-Csak meglepődtem. - Motyogtam az állát nézve, aztán oldalra fordítottam a fejem, mert megéreztem a finom süti illatot.

Nos, azt hiszem akkor még jobban meglepődtem. A szoba közepén egy kockás takarón kis mécsesek égtek, és bár nem volt túl sötét így is látszottak a fényeik. Mellettük kis tálcán a sütik, meg valami innivaló. És egy vastag könyv, a tetején pedig egy szál rózsa.

-Na, mit szólsz hozzá? - Nézett le rám a fiú.

-Elképesztő... - Suttogtam. - És ezt mind...

-Az első igazi randinkra. - Mosolyodott el BamBam. Odalépkedett velem a takaróhoz, aztán leült. Én pedig az ölébe kerültem.

-Nem vagyok nehéz? - Suttogtam.

-Kicsit sem. - Nyúlt el a rózsáért, aztán a kezembe adta. - Tudom, hogy elmaradt a szülinapod megünneplése, és hogy kicsit elkéstem vele, de szeretnék ezzel boldog tizennyolcadik születésnapot kívánni.

-Köszönöm. - Motyogtam bele a virágba. - Rendes tőled, hogy ennyit törődsz velem.

-Hát tudod... - Nyúlt a tarkójához. - Ilyen az, ha valaki tetszik nekem.

Annyira aranyos volt ahogy zavarában lesütötte a szemét. A szám szélét rágcsálva tanulmányoztam a vonásait. Végül nem bírtam tovább a csendet.

-Köszönöm. - Érintettem meg a kézfejét. Rám kapta a tekintetét, majd a kezünket fixírozta. Mosolyogva végigsimítottam az ujjain, mire lassan összekulcsolta a kezeinket. Aztán félve rám nézett. A mosolyomtól újra lesütötte a szemeit.

-Yun... - Kezdte. - Lehetnénk mi egy pár? - Suttogta.

Ilyen kérdésekre már sokszor mondtam nemet, de BamBam más, mint a többiek. Mosolyogva vártam, hogy az arcomra nézzen, ami úgy fél perc múlva bekövetkezett.

A szemében remény csillant, amikor meglátta a mosolyom.

Megszorítottam az összekulcsolt kezeinket, azután pedig bólintottam.

BamBam szemei egy pillanatra kikerekedtek, aztán magához szorított. A vállába fúrtam a fejem, és beszívtam az illatát. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam.

Aztán mintha papa nevetését hallottam volna. Mint amikor boldogan nevettünk együtt. „Yun, édesem, odafentről vigyázok rátok” . Szinte belém hasítottak papa utolsó szavai.

Az emlék könnyeket csalt a szemembe. Éreztem, hogy ennek így kellett lennie. A föntiek rendelték úgy, hogy mi együtt legyünk. És papa is ott van valahol.

Megszorítottam BamBam ingét a hátán, és még jobban hozzá bújtam.

Megérezte hogy mi a baj, és szavak nélkül is értette mit szeretnék.

A vállamat, a hajamat, és a hátamat kezdte simogatni, én pedig megsirattam papa emlékét a mellkasához bújva.

-Most jobb? - Kérdezte, mikor elhúzódtunk egymástól, és letörölte a könnyeimet.

-Igen, köszönöm. - Néztem a szemébe. Elmosolyodott, és egy csókot nyomott a homlokomra.

-Neked bármit. - Suttogta végigsimítva az arcomon. A tenyerébe hajtottam a fejem, és lassan elmosolyodtam.

-Elolvastad már a forgatókönyvet? - Kérdeztem, mire elvigyorodott és bólintott.

-Nem gondoltam volna, hogy olyan rész is lesz benne. - Vigyorgott. - Reménykedtem, de nem mertem volna bízni benne. - Nézett le a kezére, amin az egyik gyűrűjét piszkáltam.

-A jelmeztervező ahjumma szerint kár hogy a végén feláldozzuk magunkat a két ország közti békéért. - Néztem a szemébe. Kihúzta a tenyerem alól a kezét, majd lehúzta az egyik gyűrűjét.

-Szabad? - Kérdezte és a nyakam felé nyúlt. Aprót bólintottam, mire feltérdelt, és kikapcsolta a láncot. Felfűzte a Yongitól kapott kutyusos medálom, és a papa által készített fadoboz mini kulcsa mellé a gyűrűjét.

-Tényleg nekem adod? - Néztem rá nagy szemekkel, mikor visszatette a nyakamba a láncot, és megérintettem rajta a gyűrűt.

-Majd ha véletlenül szakítunk visszakérem. De addig a tiéd. - Vigyorgott, majd a fülembe súgta. - Remélem örökké nálad marad.

A vállára hajtottam a fejem, ő pedig átölelt.

-Köszönöm. - Suttogtam.

-Nem vagy éhes? - Kérdezte BamBam.

-Nem reggeliztem. - Fordultam a sütik felé.

-Tortát szerettem volna hozni neked, de nem találtam olyan cukrászdát, akik lisztmentesre csinálják. Úgyhogy maradt ez a süti. - Nyúlt el a tálcáért, és közelebb húzta hozzánk. Felemelt egyet, és a szám elé tartotta.

Lassan kinyitottam a szám, mire belenyomta a sütit. Leharaptam belőle egy darabot, a másik részét meg meg akartam fogni, de addigra már BamBam szájában volt.

Vigyorogva nyammogott rajta.

-Finom. - Nyeltem le.

-Nem rossz. - Nyomott a kezembe egy következőt. - Bár van egy kis fura utóíze.

-Sose ettem másmilyent, szóval nem tudom. - Vontam vállat, és a számba nyomtam a sütit.

-Születésed óta lisztérzékeny vagy? - Kerekedtek ki a szemei.

-Aha. - Bólintottam. - Amióta az eszemet tudom. Bár állítólag az anyai nagymamám is érzékeny volt.

-Ő már nem él? - Kérdezte BamBam, miközben öntött mindkettőnknek innivalót.

-Nem. - Vontam vállat, és a következő sütit vettem a számba. - De nem is találkoztam vele, hogy megkérdezzem milyen érzés.

-Rossz érzés lehet. - Nézett rám.

-Ha nem ismered nem hiányzik. Amiről nem tudsz nem fáj. Ennyi. - Kortyoltam bele a pohárba.

-De akkor is. - Tette le a poharát. - Kicsit sem furcsa érzés?

-Apámat és anyámat sem ismertem úgy öt éves koromig, sőt Yongit is csak párszor láttam. A nagyszüleim neveltek. Csak fotókon láttam az igazi családom tagjait. Azt hittem, hogy kedvesek, meg minden. Akkor még nem tudtam, és nem fájt. - Magyaráztam neki. - De most már tudom, hogy nem egy álomszülők, és fáj. - Lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a sajnálkozó arcát néznem. - Főleg anyát képzeltem el máshogy. De ezt kell elfogadnom. - Sóhajtottam.

-Az én szüleim rendesek. Apa IGOT7. Anya tuti befogad a családba ha találkoztok. Már áradoztam rólad, és az alapján nagyon rendesnek tart téged. - Karolta át a vállam.

-Aranyos vagy. - Húztam el a fejem tőle. Éreztem, hogy kissé kipirulok. Az anyukájának mesél rólam... Nagyon cuki tőle.

-Naa... Anya tök rendes. És biztos vagyok benne, hogy jól ki fogtok jönni egymással. - Simította meg a hátam.

-Bízok benne. - Mosolyodtam el.

-Ha minden igaz, akkor egy hónap múlva turnézunk a srácokkal, és megyünk Thaiföldre. Még nyaggatom a manegger-sshit, de ha megengedné eljönnél velünk?

-Még sose jártam külföldön, de ha a színházból elengednek, és ha a maneggered megengedi, akkor szívesen mennék. - Néztem fel rá, mire rám kacsintott.

-Addig fogom nyaggatni, amíg igent nem mond. - A kezembe tette az utolsó sütit, ő pedig a tálcáról szedte össze a morzsákat. - Tényleg nem jártál még külföldön?

-Nem emlékszek rá. - Suttogtam. - Bár a reptérről vannak emlékeim, de ott a mama is sírt, szóval szerintem nem mentünk sehová. Utána jelentek meg először apáék nálunk. Nem hiszem, hogy elmentünk volna bárhová is.

-Hány éves voltál? - Billentette oldalra a fejét.

-Hat körül. - Gondolkodtam el. - Anya már akkor is szemétkedett velem.

-Én hat éves koromból egy kislányra emlékszek, egy fekete hajú, nagyon aranyos kislányra, akinek volt egy nagy fehér kutyája. Sokat játszottunk együtt. Azt mondta, hogy van egy öccse vagy bátyja. Tök jóban voltunk. Aztán elutaztak. Soha többé nem láttam.

-Ő Yona? - Ráncoltam össze a szemöldököm. - A gyerekkori barátod igaz, akit keresel? - Néztem rá.

-Ömm... Még mindig nem tudom, hogy ő-e az. Anya próbál segíteni megtalálni, de olyan régen volt, hogy azóta bárhol lehet. És biztos teljesen megváltozott. Tuti nem ismerném fel ha találkoznánk. - Rázta meg a fejét. - Igazából csak azért akarom megtalálni, mert megígértem neki, hogy feleségül veszem. Csak kíváncsiságból... tudni szeretném, hogy mi lett belőle.

-És feleségül akarod venni? - Kérdeztem, mire elnevette magát.

-Ha kényszerítenének sem. Nekem te kellesz. - Karolta át a vállam.

-De ha szebb lány, mint én? - Böktem meg az oldalát. - És ha jobb mint én?

-Ne mondj butaságokat! Amit állítasz, olyan nincs. - Lökte meg a kezem.

-Megnyugodtam. - Motyogtam.

-"Ha a két ország nem békül ki nem lehetünk egymáséi. Inkább meghalnék, minthogy mást kelljen elvennem. Örökre fájna a szívem utánad, és senkivel sem tudnék boldog lenni." - Motyogta a fülembe. - "El kell tűnnünk innen, és ki kell találnunk, hogy hogyan békítsük meg őket. Egy lehetetlen dolog.

-"De nem akkora lehetetlen, mint hogy én boldog legyek nélküled." - Folytattam a forgatókönyv szerint. - "Apám megölné a te apádat, és a te apád az enyémet. A szüleink ezredéves háborút vívnak, aminek már az okát sem tudják. Valahogy ki lehet őket kibékíteni. Csak meneküljünk, mert az apám nemsokára ideér."

-"Vedd fel a csuklyát, mert felismernek, és visszarángatnak a palotába. Ha két országnyi távolság választ el minket egymástól nem tudok rád vigyázni." - Nézett rám BamBam. - 'Ha pedig történne veled valami sohasem bocsátanám meg magamnak."

-Csak nem megtanultad? - Böktem meg az állát. Elkapta a kezem, és egy csókot nyomott rá.

-"Vigyázni akarok rád, és boldognak akarlak látni. Ha elveszel veled veszek el én is. Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi bolondságot!" - Folytatta.

-Megígérem. - Suttogtam.

-Nem is így van a szöveged. - Nézett le rám kiskutyaszemekkel, hogy folytassam a színészkedést.

-Akkor... "Ígérem, hogy örökké veled leszek... És..." Nem jut eszembe... - Néztem fel rá.

-Nekem sem. - Ejtette le a homlokát a vállamra. - Pedig olyan jól ment.

-Nem baj, majd hétfőre megtanulod. - Veregettem meg a vállát.

-Megbeszéltük. - Karolta át a derekam. - Ha van kedved gyakorolhatunk. - Súgta a fülembe.

-Milyen kis buzgó lettél. - Kuncogtam.

-Tetszik ez a darab. - Nyomta az orrát a nyakamhoz.

-Megjöttünk! - Hallottuk valakiknek a hangját a bejárati ajtó felől.

-Mi a... - Húzódott el tőlem BamBam, majd feltornázta magát ülő helyzetbe.

-Jaj, tubicáim! Hát itt vagytok! - Lépett be a szobába Jackson. - Annyira cukik vagytok! - Vigyorgott.

-Hyung, te ittál? - Kerekedtek ki BamBam szemei. - Mit kerestek itt? - Nézett az éppen belépő Juniorra.

-Nyugi, nem taj részegek. - Jött be YuGyeom, és leült mellém a földre. Átdobta a vállamon a karját és úgy kezdte el nyomkodni a telefonját. Leütöttem magamról a kezét, és odébb húzódtam.

-JB Hyung mi ez az egész? - Állt fel BamBam, és az éppen belépőhöz ment.

-Addig nyavajogtak amíg Markot rá nem vették, hogy vigye el őket inni. Jackson szakított a nőjével, Junior meg csak szimplán jó bulinak tartotta. Ők még mondhatni keveset ittak. A többiek meg lent alszanak a kocsiban. - Intett a kulcsával a kijárat felé. - Nem én akartam idehozni őket, de a managger tuti kiakadna, a szomszédok sem viselnék el szívesen, szóval ez az utolsó esély. Itt talán nem tudnak tönkre tenni semmit. Sajnálom. - Nézett le rám JB.

YuGyeom megint a vállamra tette a kezét. Kibújtam a karja alól, és a nem iszákosokhoz mentem igaz fájt a lábam, de mikor melléjük értem a másikra támaszkodtam, így annyira nem éreztem. BamBam átkarolta a derekam, és magához húzott.

Jackson éppen a gyertyákat fújkálta, Junior bealudt a földön (még jó hogy parketta van), YuGyeom meg selfiezett a telefonjával.

-Lehet, hogy fel kellene hoznotok Markot és YoungJaet. - Néztem fel BamBamre. - Ma itt alszanak, és holnapra kitisztul a fejük.

-Őket amúgy sem lehetne innen elráncigálni. - Nézte JB Jacksont, aki az egyik gyertyát a kezében tartotta, és valami katicás dalt énekelt. - A szekrényekben valahol még vannak pokrócok. - Lépett oda Jacksonhoz. Elvette tőle a gyertyákat, és elfújta őket, majd szépen odaadta BamBamnak, aki elvitte őket valahová.

Én összeszedtem a tálcára a poharakat, meg úgy mindent, ami törékeny, és kivittem a konyhába.

-Sajnálom, hogy tönkretették. - Hallottam, amikor már majdnem visszaértem a szobába. - Ígérem az összeset elverem, de most nem tudunk mit csinálni.

-Majd megbosszulom valahogy. - Morogta BamBam.

-Yun, itt tudsz maradni velük, hogy addig ne csináljanak semmi őrültséget? - Kérdezte JB.

-Persze. - Bólintottam.

A leader kiment, BamBam meg gyorsan megölelt, majd a Hyungja után futott.