Chapter 27.

GOT7 Fanfic

Chapter 27.

BamBam

Úgy meg fogom verni az összeset... Olyan kegyetlen dolgokat fogok nekik kitalálni...

-Remélem legalább a fejük fog fájni. - Morogtam, mikor beszálltunk a liftbe.

-Jackson beverte a vállát is az egyik asztalba. - Nyomogatta a gombokat JB. - Tényleg sajnálom, de te is tudod, hogy ilyenkor nem lehet velük bírni.

-Csak rájuk vagyok dühös. - Rúgtam bele a falba, mikor leértünk a parkolóba. Hyung kinyitotta a kocsit. Felnyaláboltuk először Markot, aztán YoungJaet, és a liftbe cipeltük őket.

A lakásba is először csak az egyiket, aztán a másikat bírtuk felvinni. YoungJae mintha ébren lett volna, de marhaságokat magyarázott az Angelinájáról, Mark meg horkolt.

-Szép kis társaság vagyunk. - Morogta JB, mikor felértünk Markkal is a lakásba. Leraktuk a nappaliba (ahol amúgy csak a négy fal, meg a parketta volt), aztán szinte futottam a szobába Yunhoz.

-BamBam, kapd el! - Kiáltott nekem, majd dobta is. Mikor fel bírtam fogni, hogy hol vagyok a kezemben YuGyeom telefonja landolt. A képernyőn meg volt nyitva az egyik közösségi oldal, és a mobil épp egy képet töltött be amin... Jó, ez nagyon nem publikus.

-Töröld ki gyorsan! - Kérte Yun, mikor a maknae ingadozva megindult felém.

Kitöröltem azt az undorító képet, ami akár azt is jelenthette volna, hogy a csapatunkat holnapra feloszlatják.

YuGyeom félúton elesett a földön síró Jacksonban, és szerintem azonnal be is aludt. Junior a fal mellett ült, és a hasát simogatta, közben valami dalt dúdolt.

Átléptem őket, és a lányhoz mentem, aki az erkélyajtónak nyomta a homlokát.

-Minden oké? - Érintettem meg a vállát.

-Soha többet ne menj el, ha ezek részegek. - Suttogta, majd hozzám bújt. - Nem akartam ezt látni.

-Sajnálom. - Simítottam meg a hátát. Én sem akartam látni... - Úgy meg fogom verni, hogy az már nekem fáj. - Morogtam.

-Jackson is alszik. - Sóhajtott JB. - Már csak Junior van fent. - Átlépte a földön fetrengőket, és odajött hozzánk.

-JB... - Kezdte Yun.

-Nyugodtan menjetek. Ez a ti napotok. Sajnálom, hogy elrontottuk. - Érintette meg a vállunkat.

-Csak azt akartam mondani, hogy ha éhesek vagytok mama főzött. És át tudtok jönni hozzánk aludni. Yongi szobája üres.

-Menjetek csak, én vigyázok rájuk. - Ajánlotta fel mosolyogva JB.

-Köszi Hyung. - Néztem rá hálásan.

-Biztos nem kérsz enni? - Kérdezte még egyszer Yun. - Már Junior is bealudt.

-Na jó... - Mosolyodott el Hyung.

Átmentünk a szomszédba, ahol Hei fogadott minket. Yun rám támaszkodott, hogy ne fájjon neki a lába, és legszívesebben az ölemben vittem volna, de nem engedte.

-Mama! - Léptünk be a konyhába. - Hahó!

-Itt vagyok csillagom! - Lépett be a raktárhelyiségből.  - Nem megmondtam neked, hogy nem mozdulhatsz ki addig amíg...

-Tudom, tudom, de fontos volt. - Mosolyodott el a lány. - És vendégeket hoztam.

-Jó napot! - Hajoltunk meg JBvel egyszerre.

-Üljetek csak le! Nem vagytok éhesek? Yun csillagom, te még nem is ettél ma semmit. Azonnal hozom az ebédet. Bár inkább vacsora lesz. - Nézett az órára, miközben a hűtőhöz csoszogott.

Segítettem Yunnak leülni, majd lehuppantam mellé, JB pedig a másik oldalamon foglalt helyet, az asztalfőn. Yun nagymamája sürgött-forgott, és pár perc múlva már előttünk gőzölgött az étel.

-Köszönjük. - Hálálkodott JB. - Nagyon finom.

-Egyetek csak! - Ült le a lány mellé mosolyogva. - Jobb már a lábad csillagom?

-Egy kicsit. Használ a kenőcs, csak még kell egy kis idő neki. - Vette fel a pálcikáival Yun az egyik húsdarabot. - Holnap még lábadozok, és hétfőn már jól leszek.

-És hogy álltok a színdarabbal? - Nézett rám.

-Hát... Eddig csak a szöveget kaptuk meg. - Néztem fel a tányéromból. Amúgy az étel tényleg nagyon finom volt. Egy kicsit anya főztjére emlékeztetett, ami már nagyon hiányzott. Régen láttam őket. De majd a turné alatt...

-El sem hiszem, hogy az én kis csillagom szerepelni fog egy olyan nagy színpadon. - Nézett az unokájára elgondolkodva. - Papa nagyon büszke lenne rád. - Váltott szomorú mosolyra. Majd suttogva még hozzátette, hogy "a szüleid is azok lehetnének rád".

-Yongi Hyung mikor jön haza? - Próbálta terelni a témát JB.

-Yun? - Nézett az unokájára az ahjumma.

-Nem tudok róla semmit. - Rázta a lány a fejét. - Rángatják ide-oda, de nem ad hírt magáról. - Tette le a pálcikáit. - Köszönöm mama, nagyon finom volt.

-Szívesen csillagom. - Vette el Yun elől a tányért, majd ránk nézett. - Esetleg kértek még? - Kérdezte kedvesen.

-Hát... Én még tudnék enni. - Szólalt meg egy kis idő után JB.

-Van elég. Most hogy nincs itthon a fiam... - Fordult Hyung tányérjával a tűzhely felé.

-Mama, ugye a gyógyszereidet bevetted? - Nézett az órára Yun.

-Igen, igen. Jó étvágyat! - Tette le Hyung elé a tányért.

-Köszönöm. - Látott hozzá a második adagjához. Éhenkórász, mindig is az volt. Talán a tizedik tányér után leáll.

-Te nem kérsz még? - Nézett rám. - Van elég, és csak örülök ha elfogy.

-Hát, ha sok felesleg van, akkor még kérek. - Erre Yun nevetve megrázta a fejét.

-Ugyan Yongi elment, de még mindig ugyan annyit főz. És minden nap szeret főzni, úgyhogy nyugodtan egyetek. - Legyintett.

-Bármikor hazajöhet. - Tette elém a tányért. Megköszöntem, és hozzáláttam. - Bármikor hazaküldheti az a hárpia, és reménykedek benne, hogy hazajön. Danbi is már kereste. Olyan aranyos az a lány. És okos. Kár lenne érte. - Nézett Yunra, aki csak maga elé bámult.

-Reméljük egyben hazaér. - Állt fel a lány. - Köszönöm az ételt, a szobámban leszek. - Nézett ránk.

-Heit már megetettem. - Szólt utána a mamája, ahogy kibicegett a konyhából.

-Köszönöm! - Hallottuk messzebbről, majd pár pillanat múlva a kutya jelent meg.

-És veletek mi történt mostanában? - Fordult felénk az ahjumma, miután Hei is elment. - A többiekkel mi van?

-Hát... - Néztem Hyungra, aki meg rám bámult. - Egy kissé... - Kezdtem.

-Mondhatni kiütötték magukat. - Fejezte be JB a száját rágva. Gondolom ő sem akarta a részeg bagázst csúnyán kifejezni.

-Mi történt? - Csillant meg a szemében az aggódás.

-Csak Jacksonnal szakított a barátnője, és eléggé össze van törve. A többiek meg osztoztak a szenvedésében. - Szépített Hyung.

-Szegénykém. - Gondolkodott el. - Pedig jóravaló fiúk vagytok. És milyen sok rajongótok van. Neked van barátnőd? - Nézett JBre. Hyungon láttam, hogy nem kissé lepődött meg a kérdésen. Az még oké, hogy a managger, vagy egy műsorvezető erről szeretne beszélgetni, de hogy a barátnőm nagymamája... Fura.

-Nem... Jelenleg nincs. - Préselte ki magából Hyung.

-Téged meg sem kérdezlek. - Legyintett rám nézve. - Látom, hogy mindig a lányom körül sündörögsz.

-Tisztességesek a szándékaim. - Nyögtem ki azonnal.

-Látom. - Mosolyodott el. - Illetek egymáshoz. Yun többet mosolyog amióta megismert téged.

-Tényleg? - Néztem nagyot, mire Hyung elvigyorodott.

-Amikor kilencedikes lett papa azon a tavaszon halt meg. - Kezdte az ahjumma maga elé nézve. - Addig sokat nevetett, és mondhatni hiperaktív volt. Utána sokat sírt, amit megértek, hiszen mi neveltük fel a férjemmel. Teljesen megváltozott. Olyan volt, mintha egy maszkot húzott volna magára, kívülállóknak boldog tizenévesnek tűnt, de belül egy összetört szépen fogalmazva.... senkinek érezte magát. Kipróbáltam mindenféle módszert, hogy felvidítsam a kis csillagomat, és hogy az önbizalma visszatérjen. Aztán összebarátkozott Bamyval, meg az osztálytársaival, de amikor ti összekerültetek... - Nézett rám. - Akkor láttam először boldognak ennyi év után.

-Tyűha. - Füttyentett JB. - Ha elhagyod én verlek meg. - Tolta el maga elől az üres tányérját, miközben rám nézett.

-Nem terveztem ilyeneket. - Ráztam a fejem. Ezek után meg főleg nem...

-Nagyon szépen köszönjük az ételt. Nagyon finom volt. Talán még az anyukám főztje sem ér fel ehhez. - Állt fel, és hajolt meg Hyung.

-Igen, nagyon finom volt. Köszönjük. - Álltam fel én is, miután lenyeltem az utolsó falatot.

-Nagyon aranyosak vagytok. - Mosolyodott el. - Remélem még sokszor főzhetek nektek.

-Nagyon szépen köszönjük. Mi nem igazán tudunk főzni, de általában finom ételeket eszünk. De az ön főztje a legfinomabb, amit mostanában ettem. - Hálálkodott JB. - Viszont most vissza kell mennünk... - Intett a szomszéd lakás felé.

-Remélem még találkozunk. - Mosolygott Dae néni. Majd rám nézett. - Veled meg főleg.

-Igyekszünk majd. - Hajolt meg Hyung, én pedig követtem a példáját.

-Viszlát! - Indultunk az erkélyajtó felé.

Mikor Dae nénitől hallótávon kívülre értünk JB meglökte a vállam.

-Ha akarsz maradhatsz még. - Intett a fejével Yun szobája felé.

-Biztos nem kellek? - Néztem rá.

-Idáig elcibáltam őket egyedül, meg már alszanak, szóval megleszek velük. Ha valami gáz lenne, majd felhívlak. Vigyázz rá. - Veregette meg a vállam, majd kiment az erkélyre, és azon keresztül a régi lakásunkba.

-Köszi Hyung! - Szóltam utána, majd a lány szobája felé vettem az irányt.

Halkan kopogtam az ajtón, aztán lassan kinyitottam.

A lány az ágyán feküdt, és a telefonját nyomkodta. Hei ott feküdt mellette, és ő szórakozottan simogatta a fejét.

Meg akartam lepni, hogy odamegyek hozzá, de felkapta a fejét.

-Ó, szia! - Mosolyodott el.

-Nem zavarok? - Léptem beljebb óvatosan.

-Te sose. Gyere csak! - Veregette meg maga mellett az ágyat.

Behajtottam az ajtót, majd odaültem mellé, mert közben ő is ülő helyzetbe tornázta magát.

-Próbálom elérni Yongit, de nem reagál. - Nézett a telefonja képernyőjére.

Megsimítottam a vállát, mert láttam rajta, hogy nagyon rosszul érinti a dolog.

-Válaszolni fog. - Próbáltam megnyugtatni, közben a vállát cirógattam.

-Félek, hogy nem lesz igazad. - Suttogta, miközben frissítgette a készülékét.

-Nekem mindig igazam van. - Vágtam rá, ami mosolyt csalt az arcára.

Közelebb csúsztam hozzá, és átkaroltam. a vállamnak döntötte a fejét, bár a telefonról még mindig nem vette el a kezét.

-Minden rendben van vele. - Súgtam a fülébe, és egy puszit nyomtam a nyakára. Először összerázkódott, aztán felkuncogott.

-Ott csiklandós vagyok. - Motyogta, mire újabb puszikat nyomtam oda.

Kiengedte a telefont a kezéből, és nevetve próbálta eltolni onnan a fejem.

Persze nem hagytam neki, sőt, még az oldalát is piszkálni kezdtem, ami bevált, mert még jobban nevetett.

Hei egy pillanat múlva fellelkesülve ránk mászott, és a lány arcát kezdte nyalogatni.

-Hei... - Próbálta kinyögni Yun, de nem jött össze neki. A kutya az orrával bökdöste az arcunkat, meg boldogan vakkantgatott.

Végül hátraestünk, és nevetve terültünk szét az ágyon. Kivéve persze a kutyát, aki a hasamra mászott, és az ingemet szagolgatta.

Majd mikor nem reagáltam semmit rá átment a lányhoz, aki megdögönyözte egy kicsit.

-El kellene vinni sétálni. - Tolta félre a kutya fejét, aki a nyakának nyomkodta az orrát. - Vagy csak le az udvarra. De ha itthon van MinSung, akkor ő is biztos szívesen játszik majd vele.

-Tőled függ. - Csúsztam hozzá közelebb.

-Az udvarra biztosan le tudok menni. - Lökte le magáról a kutyát, és felült. Hei izgatottan kirohant a szobából, mi pedig lassan utánamentünk az előszobába. A lány derekát fogva segítettem neki lépni, hogy rám támaszkodhasson.

Felhúztuk a cipőnket, aztán lementünk a belső udvarra.

Hei össze-vissza rohangált, majd észrevett egy kisfiút, akit majdnem feldöntött olyan hevesen üdvözölte. A kisgyerek nevetve ölelte át a kutya nyakát.

-Szia Hei! - Dörgölte neki a fejét a kutya vastag fehér bundájának. - Szia Yun Noona! - Vigyorgott ránk. - Játszhatok vele?

-Csak nyugodtan. - Intett neki mosolyogva. - Kimehettek hátra is.

-Hurrá! Szólok anyának, meg MinJungnak. Mindjárt jövök! - Szaladt be az egyik lakásba.

-Ő MinSung. - Nézett rám Yun.

-Aranyos kissrác. - Mosolyodtam el. - Én is ilyen kicsi voltam egyszer.

-Nem hiszek neked. - Suttogta.

-Pedig hihetnél. - Motyogtam a szemébe nézve.

-Gyere Hei! - Szaladt ki a lakásból a kissrác, még az ajtót is elfelejtette becsukni. Kiszaladt hátra, a kutya pedig utána rohant.

-Menjünk mi is arra? - Néztem utánuk, mire Yun bólintott. - Bírod még?

-Nem tört el, csak kibicsaklott, nyugi! - Sóhajtott.

-De nem szeretném, ha fájna bármi is neked. - Néztem rá. Fintorgott, aztán elindultunk ki a hátsó udvarra.

-Az a pad jó lesz. Onnan látni lehet őket. - Indult el az egyik irányba.

Lehuppantunk a padra, és onnan lestük, ahogy a kisfiú és Hei kergetőznek.

-Amikor kicsi voltam a szomszédunkban is volt egy ilyen nagy kutya. Ő is fehér volt. Bár a kislány jobban érdekelt... De a kutyára is emlékszek. - Kezdtem. - Mindig hárman együtt játszottunk. Azon a kutyán még lovagolni is lehetett, akkora volt. Bár csak pár hétig laktak a szomszédban minden nap jót játszottunk. Az a kislány az, akit meg szeretnék találni. - Karoltam át a vállát.

-Yona? - Nézett rám.

-Azt hiszem. - Bólintottam. - De még mindig nem derült ki. Bár az utóbbi időben nem nagyon beszéltem vele. Azt írta, hogy amnéziás, mert volt egy balesete, és megkérdezi a szüleit, de nem sokat tud még így sem a kiskoráról.

-Szegény. - Sóhajtott a lány. - Nagyon rossz lehet.

-Azt ígértem neki, hogy feleségül veszem. - Gondolkodtam el.

-MI? - Kapta felém a fejét a lány. - Yonának? - A reakciójától elöntött egy jó érzés. Nem akarom, hogy féltékenykedjen, és nem is akarok okot adni neki rá, de ez valahogy jól esett.

-Ha ő a kiskori barátném, akkor igen, neki. De a kicsinek ígértem, és akkor még nem ismertelek téged. De az ígéretek... azért vannak, mint a szabályok: meg kell őket szegni, nem kell őket betartani. - Próbáltam kibeszélni magam, és elrejteni a vigyoromat. Sajnos egyik sem sikerült elég jól.

-De a szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket. - Morogta, és összefonta a karjait.

-Akkor máshogy mondom: én ezt az ígéretemet nem fogom betartani. Amúgy is kicsi voltam, tehát nem számít. Meg amúgy is olyan lányt akarok majd feleségül venni, akit szeretek. - Döntöttem a fejem a lány fejének. Lassan megkerestem az ujjait, és összefűztem a kezünket.

Éreztem, hogy ellazul a tartása, amit jó jelnek vettem.

Hei és MinSung abbahagyták a kergetőzést, és a kisfiú botot kezdett dobálni a kutyának. Hei meg mutatványokat csinált, meg röptében elkapta a botokat. Nagyon jól idomított állat. Meg kinézetre is szép. Látszik, hogy Yun kutyusa.

-Szerinted furán fog állni, ha befestik a hajam? - Kérdezte meg a lány suttogva, egy kis idő után. - Neked milyen, amikor átfestik a hajad?

-Először furcsa, aztán pár nap múlva megszokom. Utána már tök normális dolognak veszem, hogy milyen színű. - Gondolkodtam el. - De neked minden jól áll, szóval nekem tuti tetszeni fog. - Simítottam meg a haját, mire felkuncogott.

-Édes vagy. - Motyogta. - Bár kicsit félek tőle. Még soha nem festettem be. És még mama sem tudja, hogy mire készülök.

-Gyönyörű vagy, és nem tudnak elrontani. - Mormogtam neki. - Dae néni meg ha kitesz otthonról jöhetsz hozzánk. Majd YuGyeom alszik a kanapén. Vagy a földön, amelyik jobban tetszik neki.

-Mama nem olyan, hogy kitenne otthonról. - Piszkálta a gyűrűmet a nyakláncán.

-Hát... Én örülnék neki. - Húzódtam el, hogy a szemébe tudjak nézni. - Lakhatnál akkor nálunk.

-Látom, nagyon szeretnéd. - Mosolyodott el. - De van két saját lakásom. - Húzta fel a szemöldökét.

-Ch, akinek jól megy. - Morogtam.

-Nem szeretnék egy pici lakásban hét férfivel lakni.

-Az összeset leütöm, ha hozzád érnek. - Ajánlottam fel.

-Aranyos vagy, de nem lesz rá szükség. - Rázta meg a fejét mosolyogva.

-Pedig hősködni akartam. - Görbítettem le a szám.

-Majd hétfőn hősködhetsz. - Döntötte a vállamnak a fejét.

-Megbeszéltük. - Öleltem át.