Chapter 35.

GOT7 Fanfic

Chapter 35.

BamBam

A telefonom csörgésére keltem. Ásítás közben kinyomtam az ébresztőt, miután kitapogattam a sötétben a telefonom. Felültem, majd felkapcsoltam az éjjeli lámpát. A békésen szuszogó Yunra néztem. A szívem szakad bele, hogy fel kellett keltenem, annyira édesen aludt. Elég későn aludtunk el, bár talán majd a repülőn tudunk aludni.

Kisöpörtem az arcából a tincseit, aztán egy puszit nyomtam a homlokára, és szólongatni kezdtem.

Lassan nyitotta ki a szemeit, mire a vállánál fogva ülő helyzetbe húztam, és magamhoz öleltem. Egy kis idő múlva ő is a hátamra simította a tenyereit.

-A repülőn majd alszunk. - Simogattam a haját, ami puhán hullott a vállára és a hátára.

-Mennyi időnk van még? - Motyogta, aztán megköszörülte a torkát, hogy rendesen tudjon beszélni.

-Egy óra indulásig. De lehet, hogy előbb kell indulnunk a forgalom miatt. A managger Hyung szólni fog, ha indulnunk kell.

-Neked kell sok idő, hogy elkészülj. - Motyogta, és lecsúsztatta a hátamról a tenyerét.

-Hé! - Toltam el magamtól, és az álmos szemeibe néztem.

-Én csak az igazságot mondtam. - Vont vállat.

-Tudom. - Mosolyodtam el, és egy puszit nyomtam a homlokára. - De ma kivételesen igyekezni fogok.

Fél órán belül elkészültem. Ez tényleg rekordnak számít. De csak azért sikerült, mert előre kiválasztottam, hogy a reptérre milyen ruhát veszek fel. Yun miután felöltözött, és megcsinálta a reggeli dolgait, segített összepakolni nekem azokat a cuccokat amiket a rajongóktól kaptam. Úgy éreztem kellett volna hozni még egy bőröndöt, hogy abba pakolhassak. Rengeteg cuccom volt.

Aztán megérkezett a managger Hyung, és indulnunk kellett.

Levittük a bőröndöket a kocsikhoz, majd miután bepakoltunk, beültünk hátra, a helyünkre. Az óra nagyon korai időpontot mutatott, ami látszott a Hyungok arcán és le-le csukódó szemeiken.

YoungJaera várnunk kellett egy kicsit, de végül ő is megérkezett. Addigra Mark, YuGyeom és Junior már visszaaludt.

Az autóban aludtunk a reptérig. Yun a vállamnak döntötte a fejét, én meg az ő fejére a sajátomat.

A reptéren várnunk kellett egy kicsit, a hajnali időpont ellenére is, addig ettünk, majd miután átestünk az ellenőrzéseken mehettünk a gépre. A felszállásig eltereltem a lány figyelmét arról, hogy repülőn vagyunk. Az első utamon nekem is az segített, hogy nem figyeltem a repülőre. Elkezdtünk egy a reptéren vett magazinban kitölteni egy rejtvényt. Bevallom, nem volt könnyű, de valahogy összehoztuk a megfejtést a Hyungok is segítettek, már amikor nem aludtak el.

Mikor megkezdtük a felszállást Yun egyre idegesebb lett. Átöleltem, szorongattam a kezét, és próbáltam megnyugtatni. Folyamatosan beszéltem hozzá, mindenféléről, ami eszembe jutott. Jackson kiröhögött az összehordott hülyeségeim miatt, mire thaiul folytattam a magyarázást a lánynak.

Igazából csak akkor nyugodott meg valamennyire mikor egyenesbe került a gép. De nem csodálkozok, tudom hogy milyen szörnyű, és milyen gondolatok járhatnak a fejében.

 Bármennyire is fáradt voltam, és csak aludni akartam, megvártam, amíg a vállamra hajtott fejjel elaludt (ami a nyugalom egyik jele), utána tudtam nyugodtan aludni én is.

Mielőtt megkezdtük volna a leszállást felébredtem. A lány még mindig a vállamra hajtott fejjel aludt. Nem akartam felébreszteni, így olyan óvatosan nyújtóztattam ki az elgémberedett tagjaimat, ahogy csak bírtam az ülések közötti helyen.

A lány annyira mélyen aludt, hogy egyeltalán nem ébredt fel, míg leszálltunk. Mikor a pilóta letette a földre a gépet, és egy elég nagyot zökkentünk csak akkor ébredt fel.

Felkapta a fejét, és ijedten nézett körbe.

-Már a földön vagyunk. - Szorítottam meg a kezét. - Nemsokára mehetünk is innen. - Megkönnyebbülten sóhajtott, aztán a nyakát kezdte masszírozni.

A terminálban rajongók kezdtek sikítozni, ahogy beléptünk. Mindegyikünkön maszk és sapka is volt, JB Mark és Junior még napszemüveget is felvett. Yun fejére húzta a kabátja kapucniját, majd a majdnem a sor végén sétáló munkatársakhoz maradt le. Többször is hátra akartam fordulni, és megnézni, hogy jól van-e, mikor a rajongók között, a managger által tört úton, libasorban haladtunk. A mögöttem sétáló YoungJae finoman meglökte a karom, hogy ez most nem a legjobb alaklom, így inkább előrenézve  követtem az előttem sétáló JBt, akit néha a rajongók kamerái és telefonjai között szem elől tévesztettem.

A reptér parkolójában már várt minket a két fekete kisbusz.

Megkönnyebbülten vettem le a fejéről a kapucnit, amikor beült mellém a lány. Kifésültem a szeméből a haját amíg ő lehúzta a maszkját.

-Majdnem ellöktek. - Fintorgott. - Hogy lehetnek a rajongók ennyire erőszakosak?

-Túléltél két repülőutat. - Mosolyogtam rá, mire felnevetett.

-Nagyon kényelmes a  vállad. - Nevetett. Megpusziltam a tenyerét, mire JB torok köszörülve fordult hátra.

-Hagyd már őket! - Intette le Junior.

-Te sem voltál jobb, amikor volt barátnőd. - Szólalt meg Mark.

-Ó, tényleg. Még gyakornok korunkban. - Lelkesült be Jackson. - JB Hyung annyira szerelemes volt, hogy azt elmondani nem lehet.

-Most boldogok vagytok, hogy kibeszélitek a szerelmi életem? - Morogta JB bosszúsan.

-Igen. - Hangzott az egyöntetű válasz a többiektől.

-Mi van azzal a csajjal? Hogy is hívták...? - Folytatta Jackson.

-Yim HeaJung. - Morogta a leader.

-Ó tényleg! És mi van vele? - Piszkálta tovább Jack, miközben a sapkájával játszott.

-Ez el fog tartani egy darabig. - Súgtam Yun fülébe, mire felkuncogott. Amíg Jackson JBt faggatta mi az ablakon keresztül csodáltuk a tájat a lánnyal.

Igazából... Peking olyan, mint az összes többi nagyváros: hatalmas házak, felhőkarcolók, zsúfolt utcák, sok kereszteződés, óriásplakátok... Csak ott minden kínaiul van feliratozva. Ennyiben különbözik Szöultól. Meg persze a nevezetességek, de azok azért nevezetességek, hogy ne legyen belőlük mindenhol ugyan olyan.

A szállodában volt egy csomó időnk pihenni, és bármennyire is szerettem volna elmenni körbenézni a városban a managger nem engedte. A szoba hasonlított a bangkoki szállásunkra, bár valamivel fényűzőbb volt például a fürdő, és a világítás is jobb volt. Mivel nem mehettünk sehová, még egy közeli kisboltba sem, bent feküdtem az ágyon, míg Yun a telefonját mellettem.

-Mit csinálsz? - Döntöttem a hátamat a falnak, és a lány mellé bújtam.

-Yongival írogattam eddig, de most mennie kell dogozni. - Lépett ki a bátyjával való beszélgetésből. - Bamy is sok kérdést tett fel.

Néztem, ahogy megnyitja a barátnőjével való beszélgetéseiket.

bam@yongchoi: Szia!!!!! milyen látni a világot? élsz még? mizu veled?

yun@baeyoungnam: jelenleg Pekingben vagyunk.

bam@yongchoi: úúgy tudtam, hogy most fent leszel! mesélj, mi van VELETEK?

yun@baeyoungnam: mi lenne? én nyaralok, a fiúk meg dolgoznak.

bam@yongchoi: ... én RÁTOK vagyok kíváncsi. szóval mi van VELETEK?

Yun a szemét forgatta, mire felnevettem. Kivettem a kezéből a telefont, és én írtam vissza a barátnőjének.

yun@baeyoungnam: nagyon szerelmesek vagyunk.

bam@yongchoi: úgy tudtam! én megmondtam! OMO annyira cukik vagytok együtt!

yun@baeyoungnam: ugye? én is tudom.

-Hé! - Szólt rám a mellettem ülő. - Most azt hiszi, hogy én vagyok.

-Miért? Nem ezt gondolod? - Vigyorogtam rá.

-De. - Sóhajtott. - Viszont ha emiatt fog piszkálni hozzád vágok valamit. - Fenyegetőzött. Egy puszit nyomtam a szájára, aztán újra a képernyőn felvillanó sorokat kezdtem nézni.

bam@yongchoi: mi történt veled? soha az életben nem vallanál be nekem ilyen dolgokat. ez azt jelenti, hogy lehetek koszorúslány? annyira várom már! : )

yun@baeyoungnam: Yongi majd elveszi Danbit.

bam@yongchoi: mesélj Kínáról! milyen a szállásotok? merre jártatok? milyen volt Thaiföld?

-Gyorsan témát váltott. - Biccentettem elismerően. - Ez is olyan dolga, mint a sminkcuccok a zsebében?

-Szokd meg. - Vont vállat a lány. - Kíváncsi vagyok mikor esik le neki, hogy nem velem beszél.

yun@baeyoungnam: itt ülünk a szállodában, mert a managger nem enged el sehová. a szállás oké, kényelmes, jobb mint az előző szállásunk, bár arra sem lehetett panaszkodni...

bam@yongchoi: ugye egy szobában alszotok? ugye ölelgetitek egymást alvás közben?

-BamBam! - Szólt rám, mikor írni kezdtem. - Ne merészeld! - Mielőtt kikaphatta volna a kezemből a telefonját gyorsan elküldtem.

yun@baeyoungnam: igen.

Vigyorogva tűrtem, hogy a párnát a fejemhez vágja.

-Most meg mi bajod van? - Kérdeztem tettetett felháborodással, mire összefonta a karjait, és elfordult.

Letettem a telefont, és átkaroltam a hátát.

-Hagyjál, most mérges vagyok rád. - Durcizott.

-Yun-ah... - Suttogtam a fülébe, miközben kibogoztam a karjait, és összekulcsoltam az ujjainkat. - Ne legyél rám mérges...

-El kell mennem venni bébiételt. - Motyogta. - De a managgered nem enged el sehová.

-Dehogy kell. - Fordítottam magam felé, és egy puszit nyomtam a homlokára. - Kérlek ne legyél rám mérges! Ne durcizz! - Simogattam meg az arcát. - Ilyenkor is gyönyörű vagy, de sokkal jobban szeretem ha mosolyogsz. - Érintettem össze az orrunkat.

-Bamy rám fog szállni. - Motyogta.

-Senki nem bánthat téged. - Mosolyodtam el.

A telefon csipogása jelezte, hogy a barátnője válaszolt. A falnak döntöttem a hátam, odahúztam magamhoz a lányt, és úgy néztük együtt a képernyőt.

bam@yongchoi: OMO, OMO, OMO, OMO!!!! te most tényleg... bevallottál nekem valamit, amit ezelőtt soha nem tettél volna meg? BamBam nagyon jó hatással van rád. Tiszta csodagyerek, ha meg tud változtatni. Én előre mondtam, hogy nagyon összeilletek, és hogy ennek a végén esküvő lesz. ezt most mondom előre.

yun@baeyoungnam: ha esküvőt emleget bárki, képes lenne kinyírni azt az embert. szóval inkább hagyjuk.

bam@yongchoi: mi van veled Yun? tudom, hogy így  gondolod, de.... várjunk csak!

yun@baeyoungnam: itt várok

bam@yongchoi: te nem is a barátnőm vagy, igaz?

yun@baeyoungnam: bingó! végre leesett neked

bam@yongchoi: akkor... amiket az előbb írtál az nem igaz?

yun@baeyoungnam: de. tökéletesen minden így történt. de az esküvőt ne emlegesd.

bam@yongchoi: BamBam... Yun ott van veled?

-Írd neki azt, hogy nem vagyok itt. - Kérte a lány. - Kíváncsi vagyok mi lesz.

-Oké. - Pötyögtem vigyorogva.

yun@baeyoungnam: nemrég ment el fürdeni. miért?

bam@yongchoi: akkor jól figyelj! töröld majd ki ezt a beszélgetést, oké? ígérd meg!

-Árulónak fog tartani. - Néztem le Yunra.

-Majd megszokod. - Vont vállat. - Az ő haragja nem olyan mint az enyém. Könnyen megbocsát.

-Miért, a te haragod milyen? Nekem könnyen megbocsátasz. - Simogattam a vállát.

-Te más vagy. - Zárta le a témát.

-Köszönöm. - Nyomtam egy puszit a hajába.

-Írj neki vissza, kíváncsi vagyok. - Kérte a lány. Sóhajtva elvettem a tenyerem a válláról, és visszaírtam a barátnőjének.

yun@baeyoungnam: miért, mit akarsz?

bam@yongchoi: mindegy. összevesztünk ThreeSsel.

yun@baeyoungnam:  mi történt?

bam@yongchoi: Koda eljött hozzám full részegen, és Yunt kereste. Anyámék aznap reggel mentek el, és estére volt megbeszélve találka Shinnoval. Úgy volt, hogy elmegyek elé a buszhoz. De betoppant Koda ugyebár. Felhívtam hogy nem tudok kimenni elé, mert ez van. Nem hagyhatom ott Kodát egyedül, még akkor sem ha bealudt a kanapémon, mert ha részeg, akkor mindenre képes és szétszedi a lakást. Erre ThreeS bepöccent, és kijelentette, hogy nem is jön. Fogalmam sincs mi baja lehetett, amikor ő is lemondott jó sok  találkánkat az unokatestvérei miatt. segíts mit csináljak!?

-Tyűha. - Motyogta Yun. - Hamar felkapta a vizet.

yun@baeyoungnam: miért kereste nálad Yunt?

bam@yongchoi: látom leszűrted a lényeget. amúgy én sem tudom. csak egyszerűen betoppant, és annyira részeg volt, hogy majdnem leszédült a lépcsőn.

yun@baeyoungnam: megkérdezhetem Yunt...

bam@yongchoi: NE! ne mondd el neki kérlek! had legyen boldog, ne az én problémáimmal foglakozzon.

yun@baeyoungnam: szerintem próbáljátok meg megbeszélni. ha igazán szeretitek egymást akkor meg tudjátok beszélni, és nem lesz semmi baj.

bam@yongchoi: és mi van ha nem?

-Mit írjak neki? - Néztem tanácstalanul a lányra. Kivette a kezemből a telefont, és bepötyögte az üzenetet, aztán visszaadta nekem.

yun@baeyoungnam: lehet hogy csak otthon valami nem jött neki össze, és Koda volt az utolsó csepp a pohárban.

bam@yongchoi: gondolod?

yun@baeyoungnam: mindenkinek vannak problémái

bam@yongchoi: megpróbálok vele beszélni.

yun@baeyoungnam: innen szurkolunk

bam@yongchoi: ne mondd el Yunnak! ha komoly lesz majd elmondom én. érezzétek jól magatokat Kínában, és vigyázz a barátnőmre, különben kitekerem a nyakad. és ne legyen rossz napod, hogy felkapod a vizet!

yun@baeyoungnam: szerintem lennének páran, akik kinyírnának ha megbántanám.

bam@yongchoi: futok beszélni Shinnoval. szia!

A program kiírta, hogy Bamy kijelentkezett.

-És most? - Kérdeztem a lányra nézve.

-Ki fognak békülni. - Tette a telefonját az éjjeliszekrényre. - Már jó ideje együtt vannak. Biztos voltak már nézetletéréseik, amiket meg tudtak beszélni. Ez sem lesz rosszabb egy összezörrenésüknél.

-Ha te így gondolod akkor biztos így lesz. - Pusziltam meg a tenyerét.

Az éjjeliszekrényre tett telefon csörögni kezdett.

Yun sóhajtva emelte a füléhez. Nem írt ki nevet, csak egy számot.

-Bae Young Nam. - Szólt bele. Olyan közel voltam hozzá, hogy minden egyes szót hallottam.

-Szia, Jessica Kim vagyok. - Hallottuk a nő ideges hangját. - Tudom, hogy szabadságon vagy, vagyis kikértek az iskolából, de nagyon fontos lenne.

-Üdv. Mi történt? - Ült fel Yun rendesen.

-A szerep, amit te is játszottál ugyebár hármas szereposztásban van, ezért is tudtunk elengedni téged. Tegnap volt egy baleset, ahol az egyik színésznő megsérült, és most kórházban van. A harmadik, aki el tudja játszani a szerepet jövő héttől szabadságot kért a nővére esküvője miatt. - Mondta el elég gyorsan, bár fel tudtuk fogni mindketten a lényeget: nincs senki aki eljátssza azt a szerepet, amit Yun játszott.

-Haza tudok utazni. - Kezdte bizonytalanul Yun rám nézve.

-Tudom, hogy még három hétig nem kellene bejönnöd, de nagyon fontos lenne. - Sóhajtotta Jessica.

-Megértem. Hétfőn... - Nézett rám a lány.

-Hétfőn tízkor kezdődik a próba. Nagyon számítunk rád, és sajnáljuk, hogy ez elrontotta a nyaralásod. - Mondta Jessica.

-Ott leszek hétfőn. - Bólintott Yun eltökélten.

-Igazán köszönjük. A rendezőúr nagyon hálás lesz.

Miután bontották a vonalat Yun az ajkát harapdálva rám nézett.

-Sajnálom. - Suttogta. Magamhoz öleltem, és a hátát simogattam.

-Meg kell mentened a színházat. Meg amúgy is még van két napunk körbejárni Kínát. - Nyugtattam meg. - De én inkább amiatt aggódok, hogy hogyan fogom nélküled kibírni még három hétig.

-El kellene intézni a repülőt haza... - Kezdte. - Te jó ég! Nem fogom túlélni a repülőt... Mégis hogy gondoltam ezt? - Fogta a fejét.

-A managger Hyung majd mindent elintéz. - Öleltem át. - De van még két napunk.

-Szóval mit fogunk csinálni? - Fogta meg a tenyerem.

-Úgy hallottam, hogy itt nagyon jó kaják vannak. - Kacsintottam rá, mire felnevetett. - Szólunk Hyungnak a haza utad miatt, és a segítségével kikönyörgünk egy esti sétát, és teszteljük, hogy van-e olyan jó a kínai konyha, mint ahogy arról Jackson szokott áradozni. - Ismertettem vele a haditervet.

Chapter 34.

GOT7 Fanfic

Chapter 34.

Yun

Az autó végül egy mélygarázsban állt meg. Jó sok autó állt bent, alig találtunk szabad helyet. Mindenki visszavette a maszkját, meg akinek volt az a sapkáját is, majd kiszálltunk.

Tipikus filmbéli mélygarázs volt: szürke beton oszlopok gyéren megvilágítva, sárga festékkel felfestett jelzések a földön... Némelyik autó még csillogott egy kicsit a lámpafényben, bár nem tűntek nagyon drága, puccos autóknak. Nekem mindenesetre tetszett a látvány.

BamBam megindult az egyik irányba, kis csapatunk pedig követte. A managger és a sofőr a kocsiban maradt, és meghagyták nekünk, hogy majd hívjuk őket, ha végeztünk, és értünk jönnek. Valamit el kellett még intézniük, bár én arra is gondoltam hogy csak nem akarnak jelen lenni egy családi találkozónál.

Kényelmesen befértünk a hatalmas liftbe, ahol Jackson kiharcolta magának, hogy ő nyomhassa meg a gombot. A lift tükrös falának támaszkodva néztem a csukott ajtó felett lévő számláló kijelzőt. A mínusz-másodikról indultunk felfelé. Furcsa volt nekem, hogy egy lift lehet akkora is, és nem csak páremberes, mint otthon a fémdobozok általában. Biztos hatalmas a ház, ahol BamBam családja lakik.

A földszinten beszállt még pár ember a liftbe, főleg öltönyös és kosztümös férfiak és nők, így csendben haladtunk felfelé. Biztos voltam abban, hogy ha nincs más rajtunk kívül a fiúk elkezdtek volna hülyéskedni. De így csak csendben ácsorogtunk, és vártunk. BamBam odadőlt mellém, és szinte láthatatlanul belecsúsztatta a kezét a kabátzsebembe, ahol az én kezem is pihent. Mikor felnéztem rá a szemén láttam, hogy mosolyog.

A maszk alatt én is mosolyra húztam a számat, és a vállának döntöttem a fejem.

A liftajtó kinyílt, és még több ember szállt be. A lift falának nyomódtunk, mivel mi voltunk legbelül. Mark mellettünk állt, JB előttem, BamBam előtt pedig YuGyeom ácsorgott.

Valahogy fölfelé mindig egyre többen lettünk a liftben. Már attól féltem, hogy kinyomják belőlem a levegőt. Sehol nem láttam szellőzőt a falakon, így kezdtem aggódni. Nagyon az sem nyugtatott meg, hogy BamBam a kezemet fogta, és hogy olyan szorosan álltunk egymás mellett, mint a konzervben a halak.

Lehunytam a szemem, és mélyeket lélegeztem.

BamBam megszorította a kezem, mintha megérezte volna, hogy a rosszullét kerülget. Szeretem a tagokat, és értékelem, hogy nem akarnak büdösek lenni, ahogy a többi ember sem, de elég rossz volt, hogy nagyjából én voltam a legalacsonyabb, és az összes parfüm és dezodor azon a szinten keveredett össze, ahol én voltam.

-Nemsokára kiszállunk. - Suttogta BamBam. A kézfejemet kezdte simogatni, mire egy kissé csillapodott az idegességem, és bár alig bírtam megállni a köhögést, csendben szenvedtem, és vártam, hogy végre felérjünk arra az emeletre. Még a számlálós kijelzőt sem láttam az előttem ácsorgó góliátoktól, és így az idő, és az emeletek múlását nem tudtam nyomon követni.

Annyira sokan voltak, hogy alig bírtuk magunkat kiverekedni, mikor ki kellett szállnunk a liftből. JB törte az utat, és azt az egy szót legalább rendesen megtanulta thaiul, hogy "bocsánat".

-Na, jobban vagy? - Érdeklődött a mellettem sétáló fiú, mikor becsukódott mögöttünk a liftajtó, és a tágas folyosón mentünk, ahol érezhetően jobb volt a levegő.

-Mindig ennyi ember van itt? - Néztem fel rá. A maszk miatt nem igazán láttam az arcát, és sapka is volt rajta, de a szemén láttam hogy aggódik miattam. - Igen, jól vagyok. - Válaszoltam a kérdésére, amivel láthatóan kicsit megnyugtattam.

-Remek. - Vette le a sapkáját. - Mert elég magasan vagyunk, szóval lefelé is lifttel megyünk majd. Kínszenvedés itt lépcsőzni. - Igazgatta a haját. Junior szólt, hogy igyekezzünk már, mire BamBam visszatette a fejére a sapkáját.

Végigmentünk a hosszú és széles folyosón, aminek mindkét végén ablak volt és néhány szobanövény, aztán BamBam előrement, és bekopogott az egyik ajtón.

Kulcszörgést hallottunk, és egy kedves arcú, fekete hajú, csinos nő jelent meg.

Azonnal BamBam nyakába ugrott. Nagyjából egy magas lehetett velem a nő, és csak a fiú nyakáig ért. Szeretetteljesen ölelgették egymást, mintha évek óta nem látták volna egymást. Bár lehet, hogy így is volt. Ennek ellenére aranyosak voltak, és képesek voltak elszakadni egymástól (ami persze csak elég sok idő múlva történt meg).

Miután BamBamet elengedte köszönt a többi tagnak is, őket is megölelgette, és arcon puszilta. Mindegyik fiúnak le kellett hajolnia a nőhöz, még Jacksonnak is.

BamBam hátrajött hozzám, mert egyedül ácsorogtam a sor végén, és átkarolta a vállam. Lehúzta az arcomat takaró maszkot, aztán a sajátját is, és a kabátom zsebébe süllyesztette őket.

Végül rám került a sor az üdvözlésben. A nő mosolya hatalmas volt, mikor közelebb lépett hozzám. A szemei csak úgy csillogtak a már nem fiatal arcán, de elbűvölő volt.

-Anya, ő Yun. - Mondta thaiul a mellettem álló, aztán koreaira váltott. - Yun, ő az édesanyám, Jum-Kotchakorn Sermsuksakulchai. - Mutatott be minket egymásnak a fiú. A nő nem tétovázott sokat, hanem magához szorított.

Amin nem kissé lepődtem meg. Arra számítottam, hogy meghajolunk, aztán betessékel minket. De ölelésre nem. Még puszit is nyomott az arcom egy-egy oldalára, aztán a vállamnál fogva tolt el magától.

-Hívj csak Mama Jum-nak. - Mosolygott. - Nagyon sokat hallottam rólad. - Simította meg a vállam. - Örülök, hogy itt vagy. - BamBam kinyitotta a száját, hogy lefordítsa nekem, de beléfojtottam a szavait, ugyanis összeszedve minden tudásomat üdvözöltem Mama Jumot.

-Én is örülök, hogy itt lehetek. - Néztem az anyukája arcára. A szemei teljesen olyanok, mint BamBamnek, és az állandó mosolyukban is hasonlítanak, jobban megnézve a nőt azonnal le is eshetett volna, hogy az anyukája...

-Nem is mondtad, hogy tud thaiul. - Nevetett fel a nő, aztán megcsípte a döbbent fia arcát. - Milyen okos és szép lányt szereztél... Büszkék vagyunk rád. - Aztán a még mindig a folyosón ácsorgó srácokhoz fordult, és betessékelte őket a lakásba.

Én is mentem volna utánuk, de BamBam vállamnál fogva visszahúzott.

-Mióta tudsz te thaiul? - Fordított magvával szembe, és mélyen a szemembe nézett.

-Jó régóta. - Mosolyodtam el, mire ráncba szaladt a homloka.

-De miért nem mondtad? - Tette fel az evidens kérdést.

-Nem kérdezted. - Vontam vállat, mire felnevetett.

-Mennyi meglepetést tartogatsz még nekem Yun-ah?! - Puszilta meg az orrom, aztán összekulcsolta az ujjainkat, és maga után húzott a lakásba.

Miután lerúgtuk a cipőinket, és beljebbtessékelt a lakásba, egy lány ugrott BamBam nyakába.

-Annyira jó, hogy itt vagytok! - Ölelgette a fiút.

-Én is örülök, hogy itt vagy Baby. - Nevetett fel BamBam.

Mikor visszaengedte a földre, a még nálam is alacsonyabb lány felém fordult.

-Biztos te vagy Yun. - Nyújtotta a kezét. - BamBam húga vagyok. Az egyik becenevem Lucy, de a bátyám csak Baby-nek hív. - Mondta koreaiul. Kicsit furcsán ejtette a szavakat, de értettem, amit jeleztem is neki a mosolyommal, mire az ő mosolya is szélesebb lett.

-Én csak Yun vagyok. - Ráztam meg a kezét. Nem kicsit lepődött meg amikor thaiul válaszoltam. Mosolyogva intett, mikor az anyukájuk kiabált neki, hogy segítsen teríteni.

-A kiejtéseden még egy kicsit csiszolnunk kell, de ügyes vagy. - Ölelt meg BamBam.

-Na nézd csak, a galambocskák! - Jött be az előszobaszerűségbe egy fiú. BamBammel kezet rázott, aztán megölelték egymást. - Jó látni téged itthon. - Vigyorgott. - És ki ez a szépség? A koreai lányok ennyire szépek? Lehet nekem is ki kellene költöznöm hozzád, hogy egy jó csajt fogjak magamnak? - Nézett rám, miután elengedte BamBamet. Kicsit hasonlított Yongira és a lányokról alkotott véleményére. Bár a bátyámnak már ott van Danbi, de régebben ő is így gondolkodott: "menjünk külföldre csajozni". Az egyik haverja élt Los Angelesben.

-Ő Yun. - Karola át a vállam a barátom. - Yun, ő a fiatalabb bátyám...

-Szia! - Vágott közbe az idősebb. - Alexander vagyok. - Vigyorgott. BamBam csúnyán nézett rá, mire elröhögte magát. - Hívhatsz csak Alex-nek, megengedem.

-Tényleg nagyon vicces vagy. - Morgott BamBam.

-De én szeretném, mert az Alex az menő név. - Húzta ki magát a bátyja. - Pont olyan menő, mint amilyen én vagyok. Ha már nem lehetek koreai sztár, úgy mint az öcsém, akkor legalább had hívjon a barátnőd úgy, ahogy én szeretném.

-Megbeszéltük. - Nevettem el magam a barátom arckifejezésén. - Akkor ezentúl te vagy Alex.

-Várj... Úgy volt, hogy nem tud thaiul. - Fordult BamBamhez zavarodottan.

-Előlem is titkolta. - Vigyorodott el a mellettem álló.

-Hát jó... - Vakarta meg a tarkóját a bátyja. - Akkor elnézést kérek mindenért, amit eddig mondtam. - Nézett rám.

-Meg van bocsátva, Alex. - A kitalált neve hallatán elvigyorodott, amit BamBam csak egy fintorral helytelenített.

-Mindenki itthon van? - Piszkálta a ruhám ujját BamBam.

-Te is tudod, hogy Michael nincs. Busanban vannak. - Rázta meg a fejét a bátyja.

-Michael az idősebb bátyám. - Mondta nekem koreaiul BamBam. - Ő az aki az édességgyártó cégnél dolgozik.

-Ne ácsorogjatok idekint! Gyertek beljebb! - Került elő valahonnan Mama Jum, és beljebb tessékelt minket a nappaliba. A nappaliba, ami tele volt BamBam bekeretezett koncertes fotóival, és különböző sokszereplős családi, és baráti társaságokkal készült képekkel.

Előkerült valahonnan BamBam apukája is, és ő is bemutatkozott nekem a kimondhatatlanul hosszú nevén. Kezdtem úgy érezni, hogy képtelen leszek megtanulni a nevüket, bár BamBam megsúgta az összes családtagja nevét, még a bátyja igazi nevét is, de nem tudtam volna visszamondani. Valahogy a koreai nevek egyszerűbbek, és nem olyan hosszúak mint a thai nevek. Úgy éreztem sokat kell tanulnom, hogy rendesen tudjam a neveiket. De legalább a beceneveiket meg tudtam jegyezni, ami miatt alapból boldog voltam.

Egyébként az apukája egy kissé őszes hajú, kedves férfi, aki rajong a fiáért. Ő is olyan ölelgetős volt, és hatalmas vigyorral jelezte, hogy meg van velem elégedve.

A sok bemutatkozás után leültünk a párnákkal körülvett asztalhoz, és evés közben hallgattuk, ahogy BamBam mesél a szüleinek és a testvéreinek.

BamBam az anyukája mellé ült le, a másik oldalára engem húzott le, mellém pedig a húga ült.

Mama Jum nagyon finomat főzött nekem külön, amiért nagyon hálás voltam. Jó fűszeres volt, de nagyon ízletes. Azt mondta, hogy egy csomó üzletet végigjárt, mire be tudta szerezni hozzá a hozzávalókat. Annyira kedves volt tőle... Nagyon kételkedek benne, hogy az én anyám valaha is megtenné ezt értem. Szóval teljesen le voltam nyűgözve a család kedvességétől.

Miközben a barátom a szüleinek mesélt, Lucy megcsillogtatta a koreai tudását, és egész jót beszélgettünk egymás között a thai és koreai nyelv keverésével.

Miután befejeztük az evést Lucy maga után húzott be a szobájába. Ahhoz képest, hogy a sokadik emeleten voltunk egész nagy helyiségek voltak a lakásban, amin nagyon csodálkoztam ugyanis Koreában ekkora házak csak talán vidéken vannak, vagy a hegyekben a villák ekkorák.

A lány szobája tele volt GOT7 poszterekkel, és mindenhonnan JB nézett vissza rám.

-Tyűha... - Motyogtam. - Te aztán fangirl vagy.

-Ne mondd el neki! - Nézett rám kérlelő szemekkel, mire csak bólintottam. Becsukta mögöttem az ajtót, és az ágyához húzott, majd elterült rajta, és felnézett rám.

-Amikor anya mondta, hogy BamBamnak barátnője van nem gondoltam volna, hogy ilyen szép vagy. - Kezdte, mire nem tudtam mit mondani. - A te szobád is így néz ki, csak a bátyámmal van tele, ugye? - Mutatott körbe vigyorogva a birodalmában.

-Nem, egyeltalán nem. - Ráztam meg a fejem.

-Nem vagy rajongó? - Nézett rám furcsán. - Akkor... Hogy találkoztatok?

-Igazából.... - Huppantam le az ágyára, és a pólóm szegélyével babráltam. - A szomszédunkban laktak egy időre, és mivel a nagymamámmal és a bátyámmal élek, néha elkélt a segítségük, vagy mi segítettünk nekik. És egy osztályba járunk BamBammel és YuGyeommal.

-Juuuj. - Suttogta aranyosan. - És nem is hallgattál előtte k-pop-ot?

-A legjobb barátnőm nagy kpopper, és a nagymamám is szokott hallgatni hazai zenéket, és néha meghallgattam amit megmutattak, de nem igazán hallgattam. - Vallottam be. - De mostanában felhoztam a lemaradásomat, vagyis azt hiszem. Még mindig nem tudok kiigazodni néha, de már hallgatok olyan zenéket.

-BamBam miatt? - Ült fel, és az egyik JBs párnáját kezdte ölelgetni.

-Talán. Meg a barátnőm miatt is. - Mosolyodtam el. - Idegesített, hogy nem tudtam miről beszél, amikor felsorolt egymillió nevet, meg albumokról próbált velem beszélni. De a bátyád miatt is.

-Tudtam! - Kiáltott fel győzedelmesen. Aztán eldőlt az ágyán, majd kuncogva a hátára fordult. - Annyira aranyosak vagytok együtt. Én is ilyen lennék JB Oppával? Jó, nem. Tudom, hogy nem. Anya mondta, hogy van egy kutyusod. - Váltott témát gyorsan. - Meg tudod mutatni?

Előszedtem a telefonom a pulcsim zsebéből, és kikerestem Heiről pár képet.

-Én is nagyon szeretnék egy kutyát, csak anya nem engedi. Azt mondta, hogy ha majd külön lakásom lesz ott tarthatok állatot, de itt nem. - Nézte meg a képet a kijelzőn. - De ő nagyon szép kutya. Én is kinéztem már magamnak egy hasonló kutyát, de nem lehet.

-Heinek is rengeteg mozgástér kell. És mivel még fiatal ezért rengeteg energiája van, amit nem egyszerű levezettetni vele. Itt, bármekkora is ez a lakás nem hiszem, hogy megfelelő lenne tartani egy ilyen kutyát. - Tettem el a telefonom. - Talán egy kicsi táskakutya elférne itt, bár akkor féltened kéne itt mindent, amit elér.

-Akkor majd egyszer meglátogatom... Heinek hívják, ugye? - Mikor bólintottam elmosolyodott. - Majd ha lesz az esküvőtök akkor elmegyünk hozzátok, és akkor majd vigyázok rá.

Hirtelen még az "esküvő" téma miatt sem tudtam rá haragudni. Annyira csillogott a szeme Hei láttán, és annyira lelkes volt...

Valaki kopogott az ajtón, mire Lucy felpattant, majd résre nyitott ajtónál megnézte, hogy ki akar bejönni.

-Yun itt van? - Hallottam BamBam hangját.

Felálltam az ágyról, miközben Lucy kinyitotta rendesen az ajtót, hogy a bátyja be tudjon jönni.

-Meg sem lepődök. - Jelentette ki, mikor körbenézett. - Hyung biztos értékelni fogja. - Vigyorodott el, miközben odajött hozzám.

-Hé! Megígérted, hogy nem mondod el neki. - Fonta össze a zárt ajtó előtt a karjait Lucy.

-Nem baj ha elrablom tőled Baby? - Fordult a húga felé, közben összekulcsolta az ujjainkat.

-Nem mondod el JB Oppának? - Fogta a kilincset a lány.

-Megígértem. - Mosolyodott el BamBam, mire Lucy is elmosolyodott, majd kinyitotta nekünk az ajtót.

-Szeretnék neked mutatni valamit. - Húzott maga után a fiú azon a folyosón, amiről a húga szobájának az ajtaja is nyílt.

Megtorpant egy világosbarna ajtó előtt. Elengedte a kezem, és maga elé tolt. Értetlenül néztem fel rá, mire szégyenlősen elmosolyodott.

-Én már jártam nálad, de te még nem láttad az én igazi szobámat. Ne mondj semmit, csak nyiss be. - Intett az ajtó felé.

A barna ajtó felé fordultam, aztán lassan lenyomtam a kilincset, és belöktem az ajtót.

Világoskék szoba tárult fel előttem, egy fekete ágykeret fehér takaróval, hatalmas sötét szekrények amik ajtaján tükör terpeszkedett, fehér függönyök, a polcokon különböző számítógépes játékok dobozai, egy kicsi íróasztal ami alatt kartondobozok, és az ágy felett bekeretezett fotók lógtak.

BamBam óvatosan beljebblökdösött, majd becsukta az ajtót.

-Szóval ez az én birodalmam. - Szólalt meg, miközben átkarolta hátulról a derekam, és magához húzott. A fejem tetejére támasztotta az állát. - Csak azért olyan rendezett, mert anya szokott itt pakolászni.

-Nekem tetszik. - Mosolyodtam el. - Látszik, hogy nem igazán használod, de el tudom képzelni, hogy itt kezdtél el táncolni, meg hogy itt nőttél fel.

-Nagyjából nyolc lehettem, amikor ideköltöztünk, és tizenhárom voltam, amikor Koreába mentem. De vehetjük úgy, hogy itt nőttem fel.

Kibontakoztam a karjai közül, és az ágyához mentem. A falon lógó képeket kezdtem tanulmányozni.

Ott volt a testvéreivel, egy idős nővel, a családjával, hatalmas bőröndök között, egy színpadon, a csapattal, koncerten... És egy kép, ami nemrég készülhetett.

-Hé! - Fordultam felé, mire egy hatalmas vigyorral a képén jött oda hozzám. - Ez hogy kerül ide?

-Megkértem anyát, hogy rakja ki ezt is. - Bökött a kép felé, majd közelebbről is megnézte. - Szerintem gyönyörű vagy. Nagyon jó lett ez a kép.

-De, de... - Kezdtem, mire egy puszit nyomott az arcomra.

-Semmi de Yun-ah. - Simította meg a vállam. - A dormban is ki fogom rakni az ágyamhoz. Nagyon tetszel ezen a képen. - Ölelt át. - Bár élőben vagy a legszebb, de ez a kép is egész jól hasonlít.

-BamBam.... - Motyogtam.

-Há! Tudtam, hogy itt vagytok! - Rontott be a bátyja az ajtón, ami nem kicsit ijesztett meg. - Na tubicáim! - Állt meg a szoba közepén. - Közös fotózás van. Gyerünk a nappaliba. Két percetek van kiérni! - Nézett ránk szigorúan, aztán el is ment.

Miután elkészült a több száz kép a nappaliban, BamBam anyukája hívott félre minket az ő szobájukba. Ami a fiatalok szobáihoz képest nagyon is kicsinek számított. Egy franciaágy, éjjeliszekrények, és egy nagy ruhásszekrény fért csak el benne.

-Nem fogom megmutatni neki az összes kiskori képed. - Csukta be az ajtót, ami a nappaliba nyílt. Leültetett minket az ágyra, és ő is leült velünk szemben. BamBam átkarolta az egyik kezével a vállam, aztán lecsúsztatta a tenyerét a könyökömhöz.

-Én nagyon örülök nektek. - Kezdte őszinte mosollyal a mondandóját Mama Jum. - Büszke vagyok rád fiam, és reménykedek benne, hogy téged is jobban megismerhetlek majd Yun. Michael is szeretett volna találkozni veled, de majd talán elmentek hozzájuk Busanba, vagy majd következő alkalommal. - Nézett BamBamre, majd újra rám szegezte a tekintetét. - Annyira ismerős voltál már első ránézésre is, amikor megláttam azt a fényképet, amit BamBam küldött rólad, valakire nagyon hasonlítasz.

-Az anyám modellkedett. - Kezdtem lassan, és figyeltem a hangsúlyra, hogy ne hangozzon úgy, ahogy igazából az anyámról vélekedek. - Elég híres volt Koreában.

-Nem, mintha sok évvel ezelőtt ugyanez a szempár nézett volna rám. - Rázta meg a fejét. - Sokat gondolkodtam ezen... Mintha itt lenne a nyelvem hegyén, de nem tudom kimondani.... -Elgondolkodva nézett rám, aztán hirtelen felcsillant a szeme.

Felpattant az ágyról, és a ruhás szekrényhez ment. Kihúzott egy fiókot, aztán kis kotorászás után kivett belőle egy papírt.

-Igen! Ez az! - Hozta oda hozzánk a papírt. Először BamBamnek adta, aki csak nagyokat pislogott.

-Anya, miből gondolod, hogy ő...? - Nézett tétován az édesanyjára a fiú.

-Nézd meg a szemét. Teljesen ugyan az. - Bökött a papírra Mama Jum. BamBam hol a képre, hol rám nézett. Aztán az édesanyjára, majd újra a lapra, és rám.

-Lehet, hogy hasonlít, de nem lehet ő. - Rázta meg egy kis idő után a fejét.

-Yun, te tudod ki ő? - Kapta ki a fia kezéből a képet, majd elém tartotta.

Egy domboldalon készülhetett. Két feketehajú kisgyerek volt rajta, ahogy buborékot fújnak.

-Ő te vagy? - Kérdeztem a mellettem ülőtől, és a kisfiúra böktem a képen.

-Igen. - Nézte a fiú a vállam fölül a képet a kezemben.

-És ő? - Mutattam a kislányra, aki nevetve nézte a szálló szappanbuborékokat.

-Ő a gyerekkori barátom. Akiről már meséltem. - Motyogta. - Ez a kép az egyetlen, ami maradt róla nekem. Ez még akkor készült, amikor nem itt laktunk.

-Szerintem nagyon hasonlítasz rá. - Jelentette ki Mama Jum rám nézve.

-Biztos, hogy nem én vagyok a képen. - Ráztam meg a fejem, és tovább néztem a képet.

-De mi van ha mégis? - Kérdezte csillogó szemekkel a nő. - Ha mégis te vagy az? Annyira hasonlítasz rá...

-Elismerem... - Motyogtam a képet bámulva. - Hogy egészen hasonlítok rá, vagy ő hasonlít rám. De nem lehetek én.

-Miért? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel Mama Jum.

-Sajnálom, de ez az első külföldi utam. Ezelőtt soha nem jártam még külföldön. - Ráztam a fejem. - És pici koromban mama mindig összefonta a hosszú hajam. Soha nem volt ilyen rövid. - Néztem a képen a kislányt. - És a ruháimat is a nagymamám varrta. Mindig sötét színeket hordtam. És mindig a nagypapámmal játszottam vagy a kutyáinkkal.

-Neki is volt egy kutyája. - Szólt közbe BamBam. - Olyan mint Hei, csak sokkal nagyobb.

-Lehetséges, hogy vannak a világon Heihez hasonló kutyák. - Húztam el a szám. - De én Szöul egyik külkerületében nőttem fel, egyszer jártam kicsiként reptéren, de akkor is csak a terminálig jutottunk, és még vidékre sem mentem el, csak egyszer osztálykiránduláson. Lehetetlen, hogy valaha is találkoztam volna veled kiskoromban. - Néztem a mellettem ülő fiúra. - Ilyen kicsi koromban biztosan nem. Ha tizenhárom voltál, amikor Koreába jöttél.... Nem, lehetetlen ez az egész. Nem én vagyok.

-Pedig annyira hasonlítotok. - Sóhajtott elszontyolodva Mama Jum a képet nézve. - Talán majd egyszer kiderül, hogy ki is ő. Vicces lenne, ha megtalálnánk. - Nevetett fel erőltetetten.

-Anya nem tudod hol vannak... - Nyitott be Lucy, majd ránk nézve elmosolyodott. - Titeket keresnek! Indulnotok kell!

Mindenki fájó szívvel búcsúzott el a családtól. BamBam rokonai engem is szorosan megölelgettek, még a bátyja is, akitől igazán nem vártam. Az anyukája és Lucy lekísértek minket a parkolóba, és ott köszöntek el tőlünk.

A szállásunkhoz vezető út csendben telt. BamBam a telefonját nyomkodta, a többiek elöl zenét hallgattak, Mark meg elaludt. Én azon agyaltam, hogy vajon ha én bemutatnám apámnak és anyámnak a barátomat ők vajon hogy fogadnának minket. Főleg engem. Vajon az anyám képes lenne főzni valamit, vagy csak inkább rendelne valamit? Talán már az is haladás lenne, ha beengedne minket a lakásba. És apám el tudna szakadni a munkájától, hogy egy kis időt a családdal töltsön? Mama vajon sírna, mint mindig, amikor a szüleim meglátogatnak minket? És én képes lennék elviselni az anyám lekezelő szavait és a modorát?

Észre sem vettem, hogy megérkeztünk a szálláshoz.

A szobában zuhanyzás után kikészítettem a ruhát, amit majd a hajnali indulásunkkor terveztem felvenni, és összepakoltam a cuccaimat. Közben még mindig BamBam családján agyaltam.

A barátom átölelt, és odahúzott magához.

-Miért vagy ennyire csendben? - Simította ki a homlokomból a tincseim.

-Nem tudom. - Motyogtam. - Azon gondolkodtam, hogy vajon milyen katasztrófába torkollana ha bemutatnálak én is a szüleimnek. - Erre felnevetett, mire én is elmosolyodtam. Aztán eszembe jutott az a gondolat, ami többször is járt már a fejemben. - Úgy érzem megbántottam az anyukádat. - Suttogtam a szám szélét harapdálva.

-Már miért bántottad volna meg? És mivel? - Nevetett fel.

-Annyira reménykedett abban, hogy én vagyok azon a képen...

-Kénytelen lesz elfogadni, hogy nem te vagy rajta. Nem hiszem, hogy megbántottad. Anya kedvel téged. Egy idő után biztosan elfogadja. - Simogatta a karom. - De aludjunk, mert korán kell majd kelnünk.

Hagytam, hogy maga után húzzon, és bedöntsön a párnák közé.

-Anya soha nem fog haragudni rád. - Suttogta BamBam miközben átölelt a takaró alatt.

-Akkor is nyomaszt ez a dolog. - Sóhajtottam. - Meg az én családom.

-Gondolj másra. - Puszilta meg az ajkaimat újra és újra, aztán elmélyítette a csókunkat.

Chapter 33.

GOT7 Fanfic

Chapter 33.

BamBam

Yun remegése lassan megszűnt, ahogy elaludt az ölemben. Óvatosan lefektettem a párnákra, és betakartam. Megkerestem annak a gyógyszernek a dobozát, amiből bevett. Egy nagyon erős fájdalomcsillapító. Talán a legerősebb, amit Koreában kapni lehet. Az alvó lányra néztem, majd visszatettem a bőröndbe a dobozkát. Szólnom kellett volna előbb a managgernek, hogy Yun lisztérzékeny. Akkor ez nem fordul elő. Már két napja itt vagyunk, de ez nem jutott eszembe.

Gyorsan lezuhanyoztam, mert nem akartam a lányt egyedül hagyni, nehogy baja essen. Lekapcsoltam a villanyokat, és bebújtam mellé. Írtam anyának egy üzenetet, bár már mindent lebeszéltem vele, de még egyszer felhívtam a figyelmét arra, hogy Yun lisztérzékeny. Nem akartam, hogy még egyszer ilyen történjen.

Óvatosan átöleltem, és a hajába fúrtam az arcom. Halkan lélegzett, és nyugodtnak tűnt. Valószínűleg kiütötte az erős gyógyszer.

Vigyázni akartam rá, erre ez történt. Pedig Koreában megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom, hogy baja essen.

Valahogy nagyon nyűglődve aludtam el, pedig a koncert eléggé lefárasztott. Féltem, hogy amíg alszok Yun még rosszabbul lesz. Sokszor felébredtem, és ellenőriztem, hogy jól van-e, bár meg sem moccant, nem forgolódott úgy, ahogy szokott. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja, mégis féltettem. Hátha a gyógyszertől még rosszabbul lesz, vagy csak egyeltalán rosszul lesz....

Valamikor hajlani négy körül aludtam be, valamivel hosszabb időre, mint előtte.

Hirtelen riadtam fel.

A szoba csendes volt, Yun még mindig ugyan úgy feküdt ahogy egész éjjel, így nem értettem mi keltett fel. Megérintettem a lány arcát, ellenőriztem, hogy nincs-e láza, és hogy minden rendben van-e, aztán egy puszit nyomtam a homlokára, majd odabújtam a feje mellé. Hallgattam, a halk lélegzését és az apró anyajegyeit tanulmányoztam a nyakán. Egy kicsit felcsúszott a pólója, így amikor átöleltem a derekát, a bőrét érinthettem.

Visszagondoltam azokra a napokra, hónapokra, amikor csak álmodoztam arról, hogy egyszer majd mellette lehetek, megérinthetem, hogy ő is szeretni fog engem. Annyira jó, hogy teljesült az álmom. De jobban kell rá vigyáznom.

Óvatosan a füle mellé simítottam egy tincsét, ami kilógott a kontyából. Elképzelni sem bírtam, hogy képes összekötött hajjal aludni. Nekem már az is kínszenvedés volt, amikor egyszer otthon Junior viccből összekötötte a hajam este, amikor már aludtam, és csak reggel vettem észre. Azt hittem kihullik az összes hajam, mire ki tudtam szedni belőle a hajgumit.

A nyaklánca, amire a gyűrűmet tette a nyakában lógott, bár a medálok a nyaka mellett a párnán voltak.

Az ujjaim közé vettem a pici kulcsot, ami a láncon függött. Kis mestermű. Biztos valami számára nagyon fontosnak a kulcsa. A másik, ami még a láncon függött egy kis fehér kutyamedál. Hasonlított Heire, és az számomra nem is volt annyira érdekes, mint a kis kulcs. Újra azt fogtam az ujjaim közé, és még jobban szemügyre vettem. Nagyon szép íves minták futottak a tetején, és valami régi kulcs lehetett. Törékenynek tűnt, de éreztem a súlyán, hogy fémből van. Egyszer majd talán rájövök, hogy mire való.

Engedtem kicsúszni az ujjaim közül, és kis csengéssel pottyant vissza a gyűrűmre, majd onnan a párnára.

Yun derekán pihentettem az egyik karom, a másikat meg a fejem alá tettem.

Kis idő után elbóbiskoltam.

Arra ébredtem, hogy Yun mocorog. A szeme még csukva volt, mikor ránéztem, de lassan ő is felnyitotta a pilláit. Álomittasan pislogott párat, majd körbenézett. Végül rám nézett.

-Jó reggelt Yun-ah. - Suttogtam, és megsimítottam az arcát. Álmosan elmosolyodott, és visszazárta a szemeit. Felém fordult, és odabújt a fejével a mellkasomhoz. Átfúrta az egyik kezét a matrac és az oldalam között, a másikat a karom alatt, és átölelte a hátam.

Én is átöleltem, és a szívverését és a lélegzését hallgattam. Azt hittem, hogy visszaaludt, de pár perc múlva megszólalt.

-Majd szólj rám, hogy kaját és gyógyszert vigyek magammal. - Suttogta. Még ezt a kicsit rekedt, álmos hangját is jó volt hallanom.

-Jobban vagy? - Kérdeztem, és a hátát kezdtem simogatni.

-Már nem fáj, de ezek után jobban oda fogok figyelni. - Sóhajtotta.

-Szóltam anyának, hogy neked külön főzzön valamit.

-Még van valamennyi kaja, amit otthonról hoztam, meg majd eszek gyümölcsöket, zöldségeket.

-Meleg ételt is kell enned. Nem élhetsz ennyi ideig zöldségeken. - Szidtam le. - Már szóltam a managgernek, hogy Kínában majd intézzen neked olyat.

-Nagyon nem fog szeretni. - Motyogta.

-Azt mondta, hogy kedvel, és szerinte aranyos lány vagy. Téged csak szeretni lehet. - Simogattam a hátát.

-Jó lenne, ha ez a gondolat anyámhoz is eljutna. - Suttogta, miközben óvatosan felült. Gyorsan kibontotta a kontyát, a hajgumikat az éjjeliszekrényre dobta, kicsit összeborzolta a haját, majd visszadőlt mellém. A feje alá gyömöszölt egy párnát, és az előrelógó tincseit kezdte piszkálni

-Amúgy miért utál ennyire? - Tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat a szüleivel kapcsolatban.

-Ezt még nekem sem igazán sikerült összeraknom. - Fintorgott. - Mama azt mondta, hogy volt egy nővérem, aki egy balesetben meghalt öt vagy hat éves korában. Az anyám állítólag őt imádta, engem meg mindig is tehernek tartott. Papa azt mondta, hogy én nem találkoztam a nővéremmel, meg hogy a szüleim, a bátyám meg a nővérem akkor külön laktak. Aztán amikor volt az a baleset valamiért visszaköltöztek hozzánk. Papa szerint az anyám akkor utált meg nagyon, mert annyira hasonlítottam a nővéremre. Anya ki akart rakni a házból, mert annyira nem szeretett. Sokat veszekedtek miattam mamával. Aztán fogta Yongit és kiköltöztek az államokba.

-Huh. - Próbáltam megemészteni amiket mondott. - Hogy lehet valaki ilyen a gyerekével?

-Anya, mikor megszülettem le akart passzolni az árvaházba, de apának lelkiismeret furdalása volt, ezért valahogy rábeszélte, hogy majd a mamáék felnevelnek.

-És ezeket hogy tudtad meg? - Fogtam meg a kezét, amivel a haját piszkálta. Nem akartam, hogy ezt a nagy terhet egyedül cipelje, és próbáltam belé erőt önteni.

-Mama minden este olvasott fel nekem, vagy mesélt a régi időkről. - Piszkálta az ujjaimat.

-Esti mesének mondták ezeket a szörnyűségeket neked? - Hökkentem meg.

-Igazából ötéves koromig azt hittem, hogy csak azért nem látom őket, mert sokat dolgoznak. - Kezdte. - Aztán napokon keresztül titokban fent maradtam. Hátha csak azért nem találkoztam velük eddig, mert sokáig dolgoztak. - Elengedte a kezem, és a nyakláncát kezdte piszkálni. - Kilopakodtam a nappaliba amikor már mamáék elmentek aludni, és ott ücsörögtem a kanapén az óra kattogását hallgatva. De persze senki nem jött, csak a kutyák bújtak oda mellém. Aztán egyik este megkértem mamát, hogy meséljen az anyukámról. Ő meg nem volt hajlandó. Másnap papát kértem meg, de ő sem mesélt nekem semmit. Akkor pár napig azt hittem, hogy nincsenek is szüleim. Sokat sírtam. Volt egy néni, aki többször is eljött hozzánk egy bácsival, és mindig kiabált a mamával, de engem akkor mindig bezártak a szobámba. Aztán hat voltam, amikor történt a tragédia, és eljött hozzánk megint a néni meg a bácsi. Papa megígértette velem, hogy nem megyek ki a szobámból, de hallgatóztam. Csak sokkal később, amikor lenyúltam mama szobájából a fényképalbumot jöttem rá, hogy a kiabálós néni, és a bácsi, aki miatt mama sokat sírt, a szüleim. Utána kezdtem el faggatni őket, és nagyvonalakban elmondtak mindent, hogy mi miért történhetett, amikor este a könyvből kellett volna mamának felolvasni, vagy amikor papával lent voltunk a műhelyben. - Egy nagyot sóhajtott, aztán befejezte. - Így ha úgy veszzük esti meseként tudtam meg, hogy az anyám miért utál.

-Ez annyira... - Kezdtem, de nem találtam erre szavakat. - Ha nekem lenne két gyerekem tuti nem utálnám csak azért a másodikat, mert hasonlít az elsőre. - Böktem ki végül.

-Soha nem értettem anyám logikáját. - Sóhajtotta. - Amikor ezen agyalok mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak két gyereket akart. - Suttogta. Majd kis idő múlva újra megszólalt. - Egy ideig jópofizott velem, nagy ritkán beszéltem vele. Amikor erre gondoltam mindig apa jutott eszembe, hogy biztos ő vette rá valahogy. Aztán előző években amikor hazautaztak mindig vettek Yonginak és nekem is valami "nagy" dolgot. Gondolom azért, hogy megmutassák, milyen példaszülők, mennyit áldoznak a gyerekeikre, meg ilyesmi. Így kaptam a kocsimat is.

A vállát és a karját simogattam, és próbáltam felfogni, hogy mit mond. Egy nagyot sóhajtott, aztán mosolyt erőltetett az arcára.

-De mama ugyan úgy szerette mindhármunkat. Vagyis én így tudom. Sokat sírt a nővérem miatt is. - Nyelt egy nagyot, mint aki a sírást próbálja visszafojtani. - Annyira szeret minket... Ilyen lehet egy igazi szerető anya. - Az utolsó mondatát olyan halkan mondta, hogy nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam mindent.

Vártam, hátha hozzátesz még valamit, de csendben maradt. Azon gondolkodtam, hogy hogyan törhetném meg ezt a "fájdalmas az igazság" hangulatot, és hogyan vidíthatnám fel a lányt.

-Ha szeretnéd... - Szólaltam meg egy hirtelen jött ötlet után, majd rámosolyogtam a szomorú arcára. - Megosztozhatunk az én anyukámon.

Lassan elmosolyodott, de láttam rajta, hogy még mindig küzd valamivel.

-Apából is odaadom a felét, ha szeretnéd. - Ajánlottam fel egy mosollyal az arcomon. - De szigorúan csak a felét, mert önző vagyok, és a másik fele az enyém. Meg amúgy is osztozok már rajta a tesóimmal. - Erre felnevetett, aztán ülő helyzetbe tornázta magát.

-De ha nem kell megtartom őket magamnak. - Néztem fel rá a könyökömre támasztott fejemmel.

-Így is sokan osztoztok rajtuk. - Mosolygott. - Mit fognak szólni a testvéreid, ha nekem adod a fél apukád?

-Jó, akkor osztozunk az én részemen. - Jelentettem ki, miközben felültem, és átöleltem. A kulcscsontjához fúrtam a fejem. A haja csiklandozta a nyakam, aztán éreztem, ahogy a fejét az én felemnek dönti.

-Te vagy az első, akinek így el tudtam mondani ezt. - Suttogta egy kis csend után. Alig jutott el hozzám a hangja, pedig nagyon közel voltunk egymáshoz. De jól esett. Nagyon jól.

Elhúzódtam tőle, és egy vigyorral az arcomon néztem rá.

-Mit találtál ki már megint? - Kérdezte és félrebiccentette a fejét. - A testvéreidet ne ajánld fel, nekem Yongi bőven elég. - Hárított azonnal.

-Nem arra gondoltam. - Ráztam meg a fejem egy kicsit, majd a hátára döntöttem, és fölé másztam egy vigyorral az arcomon.

-Honnan lett ennyi energiád? - Húzta fel a szemöldökét.

-Nem tudom. Csak fel akarlak vidítani. - Vontam vállat. Lehajoltam hozzá, és összeérintettem az ajkainkat. Lassan csókoltuk egymást, bár vele minden remek volt.

Az ajtó nyikorgott, mire egy halk cuppanással elváltunk egymástól.

-Nem akarom tudni mit csináltok. - Tette fel a kezét JB azonnal. - De készülődjetek, mert fél óra múlva indulunk.

A lányra néztem, aztán JB hűlt helyére.

-Gyorsan elment. - Nevetett fel Yun.

-Nem olyan, hogy itt maradjon mozizni. - Vontam vállat, és egy puszit nyomtam Yun szájára. Leültem az ágyra mellé, majd őt is felhúztam.

-Akkor lefoglalom a fürdőt. - Jelentette ki a lány. Néztem, ahogy összeszedi a ruháit, aztán eltűnt a fürdőszobában.

"Te vagy az első, akinek így el tudtam mondani ezt." Csak vigyorogni tudtam. Lehet YuGyeomnak szólni kéne? Áh, Yun tuti kinyírna.

A ruháimhoz léptem, és kiválasztottam jó sok agyalás után, hogy mit vegyek fel.

Valahogy gyorsabb voltam, mint Yun. Jó, ahogy hallottam hajat is szárított, de akkor is gyorsabb voltam nála, pedig eddig mindig leelőzött. Mire a lány végzett már az ágy közepén ültem törökülésben, felöltözve (bár mezítláb), és a telefonomat nyomkodtam. JB elküldte azokat a fotókat, amiket az itteni koncertek alkalmával csináltak, így azokat néztem végig.

-Mi jót csinálsz? - Bújt oda hozzám a lány. Olyan jó illata volt...

-Hyung elküldte a képeket. - A vállamra támasztotta az állát, és onnan nézte velem a képeket.

-Erre emlékszek. - Szólalt meg egy kis idő után. Visszamentem arra a képre, mert közben továbblapoztam, és felnagyítottam.

-Jól nézek ki. - Jelentettem ki, mire felnevetett.

-Mindig jól nézel ki. - Suttogta, aztán elment mellőlem. Utánanéztem, ahogy a bőröndjéhez megy, és a hátizsákjába pakol. Ma valamiért újra visszatért a szokásos kontyához, bár pár tincs már akkor kicsúszott belőle.

-Gyógyszert és kaját is pakolj! - Jutott eszembe, mire hálásan rám mosolygott.

-Köszi. - Fordult vissza a bőröndjéhez. Nézetem egy darabig ahogy pakolászik, aztán a kezemben rezegni kezdett a mobil.

-Mizu Hyung? - Emeltem a fülemhez.

-Tíz perc múlva lent a buszoknál. Nagyjából kilencre érünk oda. - Szólt bele JB.

-Köszi Hyung. Igyekszünk.

-Oké. - És le is tette.

-Yun! - Szóltam a lánynak, mire egy kekszszerűséggel a szájában guggolásban felém fordult. - Öt perc múlva el kell indulnunk le.

Bólogatott, aztán kivette a szájából ami benne volt, majd rágni kezdett, közben visszafordult a táskájához.

Lemásztam az ágyról, és bedobáltam minden cuccom, amit úgy gondoltam, hogy kelleni fog, az egyik táskámba. Megcsináltam a fürdőben a reggeli rutint, aztán mire kerestem magamnak egy cipőt Yun már az ágy szélén ült, és a kekszet rágcsálta indulásra várva.

Bedobtam még a telefonom és a töltőm a táskámba, aztán a fél vállamra kaptam.

-Mehetünk. - Jelentettem ki diadalmasan, mire a lány a szájába vette a kekszét, és a vállára vette a kabátját. A táskáját lenyúltam előle, így a kabátomat vette a kezébe, amit az ágy szélére dobtam, de elfelejtettem felvenni.

Miután bezárta a szobát a lift felé indultunk. Kiszámoltam a maradék időnket, és meglepődtem, mert időben elindultunk fentről.

-Kiveszed a maszkokat? - Kérdeztem a még mindig teli szájú lánytól. Amíg turkált a táskájában a kezemben tartottam, és miután megtalálta őket és visszazárta a táskát letettem a földre. Megint előrehúzta a fülét a maszk, így elrendeztem neki a haját, hogy ne nézzen ki úgy mint egy manó. Bár inkább tündékére hasonlított, és nagyon aranyos volt.

-Így hogy eszem meg? - Mutatta fel a félig rágott kekszet.

-Majd a kocsiban lesz időd. Szerintem mi is ott fogunk enni. - Vettem a vállamra a táskám, és felemeltem az övét is. - Mi van ebben? Nem cipelheted. - Húztam ki a cipzárt. Kivettem belőle a kétliteres ízesített vizet, és átpakoltam a saját táskámba.

-Csak tizenöt lépés. - Motyogta, mikor odanyújtottam neki a táskáját.

-De akkor sem cipelheted. - Jelentettem ki. Mikor a lift már nagyon közeledett a földszinthez felvettem a maszkot én is, és még egy sapkát is húztam a fejemre, bár úgy éreztem meg fogom bánni, mert szétszedi a hajam...

Yun közben egy zsepibe csomagolta a kekszet, és a zsebébe tette.

A lift csengetett, hogy leértünk, majd kinyíltak az ajtók.

Meglepődtem mennyi ember volt a hallban. Pedig korán volt, és mégis. Yun ijedten nézett rám, de intettem neki, hogy menjen előre. Láttam rajta, hogy ideges, de normál tempóban elindult az üveges ajtók felé. Megálltam és felhívtam JBt, aki általában utolsóként jön, hogy figyeljen, sok az ember. Mire végeztem a hívással láttam, hogy a lány elérte az ajtót. Mellettem kinyílt a lift, és Mark lépett ki belőle YuGyeommal. Teljes maszk felszerelésben, Markon még napszemüveg is volt.

-Jó reggelt! - Köszönt Hyung, amikor meglátott.

-Nektek is! - Tettem el a telefonom. Együtt elindultunk a már az utcán lévő Yun után.

-Yunt hol hagytad? - Jött mellém YuGyeom.

-Már kint van a kocsinál. - Észrevettem egy feketehajú lányt fényképezőgéppel, aki pont felénk tartott. - Ugye milyen szép időnk van? - Váltottam témát.

-Kész csoda, hogy nem esik az eső. - Hallottam YuGyeom hangján, hogy a maszk alatt ő is vigyorog.

A lány megállt előttünk, és gyorsan lefotózott. A vaku a szemembe villant, és egy nagy kék foltot láttam a látóterem közepén. Mark okos volt a napszemüvegével.

Szerencsénkre nem állított meg minket, így nyugton kijutottunk a buszhoz. Már csak JBre és Juniorra kellett várnunk, de két perc után ők is befutottak.

Mikor elindultunk mindannyian levettük a maszkot.

-Itt a reggelitek. - Nyújtott hátra a managger egy nagy dobozt. Junior kipakolta a mellette ülők ölébe a tartalmát. Yun közben elkezdte kicsomagolni a kis kekszet, amit a liftben nem tudott megenni. Már éppen beleharapott volna, amikor JB hátrafordult.

-Ez valószínűleg a tied. - Nyújtott hátra a lánynak egy kis dobozt.

-Ó, köszönöm. - Vette el a lány a salátát. Megfordította a dobozt, és a címkét kezdte el rajta bogarászni. Közben én is megkaptam a kajám, majd Mark szétosztotta a pálcikákat, és a vizeket.

-Segítsek? - Kérdeztem a lánytól, miközben kihúztam a pálcikákat a kis papírtokból.

-Rajta van thaiul, angolul, és japánul is. - Nézett rám. - Nem ír benne semmit. De nézd meg te is. - Adta át nekem. Átolvastam, de nem írt lisztet.

-Tényleg nem ír semmit. Szerintem nem lesz tőle bajod. Csak zöldségek. - Rázogattam a dobozt, hogy jobban lássam a tartalmát. Nem voltak benne kenyérkockák, úgyhogy visszaadtam a lánynak egy pár pálcika társaságában.

Kinyitottam a kaját, majd enni kezdtem. Láttam, ahogy Yun is nekiáll a keksz elropogtatása után a salátának. Valami löttyöt, meg egy fura cuccot még elővett a táskájából. A lét ráöntötte a salátára, a nagy kekszbe meg beleharapott, és úgy ette a salátához, ahogy a kenyeret esszük. Biztos valami speckó neki való kenyér.

Mire én végeztem az evéssel Yun már a fél salátáját megette. Azt a kis kenyérféleségét már megette, és nem vett elő másikat, bár a hangjából ítélve, ahogy beleharapott, valami száraz és ízetlen lehetett.

Mire felértünk a központi városrészbe megette az egész salátát.

-Csodálom, hogy beléd fért. - Vettem el tőle az üres dobozt, meg a pálcikákat, és előreadtam JBnek, aki a dobozban gyűjtötte a szemetet.

-Most miért vagy ilyen? Csak nem tudok sokat enni. - Morogta, miközben ivott a vízből, amit  a reggelihez kaptunk.

-Remélem mire hazaérünk éhes leszel. - Kulcsoltam össze az ujjainkat mosolyogva. - Biztos rengeteget főzött.

-Ha nem saláta van, akkor talán tudok belőle sokat enni. - Motyogta, és a vállamnak döntötte a fejét.

-Remélem anya Som-tum-pu-pla-ra-t készít. Abból szerintem te is ehetsz. A papayába, a rákba, meg a halba nem szoktak tenni lisztet. - Döntöttem a fejének a sajátomat. - Bár az is egy salátafajta.

Kissé felnevetett, aztán elővette a telefonját. Rendesen visszaült a helyére, és úgy kezdett valamit írni rajta. A vállára döntöttem a fejem, és néztem, ahogy a bátyjának válaszol az üzenetre.

young@baehyun: szia dongsaeng! remélem élvezed a kiruccanást. mama lenyomozta a thai időszámítást, és nagyon várja hogy megírd neki, vagy nekem, hogy mi van veled. küldhetsz képeket is.

yun@baeyoungnam: szia! jelenleg BamBam szüleihez tartunk. tegnap meg tegnap előtt a fiúk dolgoztak, de ma szabadnaposak. ott voltam két nagyon jó koncerten ^^

eddig nagyon jó volt minden, és úgy érzem ezután is az lesz. és holnap utazunk Kínába.

Miután elküldte az üzenetet megkereste a kamerát a telefonján. A következő pillanatban megláttam magunkat a telefonja kijelzőjén.

-A sapka szétszedte a hajam. - Motyogtam, mikor észrevettem. A telefonját tükörnek használva igazgattam a séróm, bár sehogy sem akart jobb lenni.

-Hé! Csak a bátyámnak kell, nem az újságcímlapra. - Nevetett ki.

JB hátrafordult hozzánk, hogy megnézze mi történik, aztán a fejét csóválva fordult vissza előre. Jackson is meglesett minket.

-Mi jót csináltok? - Fordult hátra.

-Épp képet küldenék Yonginak, ha visszaadná a telefonom. - Nézett rám Yun megjátszott haraggal.

-Már kész is vagyok. - Húztam magamhoz közelebb a lányt. Magunk elé tartottam a telefonját, aztán jó pár képet készítettem.

Miután elkészültek elkezdtem átnézni, hogy melyik lett a legjobb. A lány meg kinevetett, és elszedte az én telefonomat az ölemből.

-Ó, én is akarok képet! - Vigyorgott Jackson. Nem figyeltem, hogy kinek a telefonjával selcaznak. Leragadtam egy képnél: Yun lefotózott miközben aludtam. Valószínűleg még amikor Szöulban voltunk, a lakásában.

-Yun-ah... - Néztem fel a telefonjából, mire a szemem elé került egy felfújt arcú Yun, és egy grimaszoló Jackson. Az én telefonommal fotózták magukat.

-Yun! - Szóltam neki megint, mert nem reagált.

-Igen? - Engedte le a telefonomat, majd visszaült rendesen a helyére, és a vállamnak dőlt.

-Ez mi? - Tartottam felé a képet.

-Olyan kis aranyosan aludtál. - Nézett fel rám. A nagy szemei láttán elnevettem magam. - Miért, nem tetszik?

-Nincs rajtam smink, és össze-vissza áll a hajam. - Nagyítottam rá a képre.

-Micsoda problémák. - Grimaszolt a lány nevetve. - Ennél nagyobb bajod sose legyen. - Ölelte át a karom.

Felvillant a képernyő sarkán egy ikon, ami jelezte, hogy a bátyja válaszolt.

young@baehyun: mama azt kérdezi, hogy van-e elég kajád, meg hogy nem mérgezted-e meg magad. és eszel-e rendesen.

A lány visszavette a telefonját, és válaszolt Yonginak.

yun@baeyoungnam: nem. hagynak meghalni.

mondd meg a mamának, hogy nincs miért aggódnia, jól vagyok. eszek rendesen, van még a bőröndömben kaja, és még élek.

young@baehyun: majd valamit hozhatsz nekünk. nekem valami ehetőt, mamának meg magadat, egyben.

yun@baeyoungnam: persze :) nem fogom elfelejteni. Danbinak is vigyek valamit?

young@baehyun: ha gondolod... amúgy merre jártatok eddig? vannak képeid? mama itt ül mellettem, és várja, hogy valamit ő is lásson.

yun@baeyoungnam: persze fotóztam. ha a cenzúra engedi elküldöm őket...

Itt rám nézett, mire kérdőn pillantottam vissza rá.

-Te vagy a cenzúra. Melyikeket küldhetem el neki? - Lépett be a galériába. Egy darabig elszórakoztunk azzal, hogy a képek között keresgéltünk, aztán egy nagy halom képet elküldött a bátyjának.

-Lassan odaérünk. - Néztem ki az ablakon. Bámultam az ismerős házakat, utcákat. Sokat változott azóta, amióta utoljára itt jártam, megnőttek a fák, és több házat felújítottak.

-Itt nőttél fel? - Kukucskált ki mellettem az ablakon a lány. A fejünk egymás mellett volt, ahogy lestünk az elsuhanó dolgokat.

-Bizony. - Nyomtam egy puszit az arcára.