Chapter 34.

GOT7 Fanfic

Chapter 34.

Yun

Az autó végül egy mélygarázsban állt meg. Jó sok autó állt bent, alig találtunk szabad helyet. Mindenki visszavette a maszkját, meg akinek volt az a sapkáját is, majd kiszálltunk.

Tipikus filmbéli mélygarázs volt: szürke beton oszlopok gyéren megvilágítva, sárga festékkel felfestett jelzések a földön... Némelyik autó még csillogott egy kicsit a lámpafényben, bár nem tűntek nagyon drága, puccos autóknak. Nekem mindenesetre tetszett a látvány.

BamBam megindult az egyik irányba, kis csapatunk pedig követte. A managger és a sofőr a kocsiban maradt, és meghagyták nekünk, hogy majd hívjuk őket, ha végeztünk, és értünk jönnek. Valamit el kellett még intézniük, bár én arra is gondoltam hogy csak nem akarnak jelen lenni egy családi találkozónál.

Kényelmesen befértünk a hatalmas liftbe, ahol Jackson kiharcolta magának, hogy ő nyomhassa meg a gombot. A lift tükrös falának támaszkodva néztem a csukott ajtó felett lévő számláló kijelzőt. A mínusz-másodikról indultunk felfelé. Furcsa volt nekem, hogy egy lift lehet akkora is, és nem csak páremberes, mint otthon a fémdobozok általában. Biztos hatalmas a ház, ahol BamBam családja lakik.

A földszinten beszállt még pár ember a liftbe, főleg öltönyös és kosztümös férfiak és nők, így csendben haladtunk felfelé. Biztos voltam abban, hogy ha nincs más rajtunk kívül a fiúk elkezdtek volna hülyéskedni. De így csak csendben ácsorogtunk, és vártunk. BamBam odadőlt mellém, és szinte láthatatlanul belecsúsztatta a kezét a kabátzsebembe, ahol az én kezem is pihent. Mikor felnéztem rá a szemén láttam, hogy mosolyog.

A maszk alatt én is mosolyra húztam a számat, és a vállának döntöttem a fejem.

A liftajtó kinyílt, és még több ember szállt be. A lift falának nyomódtunk, mivel mi voltunk legbelül. Mark mellettünk állt, JB előttem, BamBam előtt pedig YuGyeom ácsorgott.

Valahogy fölfelé mindig egyre többen lettünk a liftben. Már attól féltem, hogy kinyomják belőlem a levegőt. Sehol nem láttam szellőzőt a falakon, így kezdtem aggódni. Nagyon az sem nyugtatott meg, hogy BamBam a kezemet fogta, és hogy olyan szorosan álltunk egymás mellett, mint a konzervben a halak.

Lehunytam a szemem, és mélyeket lélegeztem.

BamBam megszorította a kezem, mintha megérezte volna, hogy a rosszullét kerülget. Szeretem a tagokat, és értékelem, hogy nem akarnak büdösek lenni, ahogy a többi ember sem, de elég rossz volt, hogy nagyjából én voltam a legalacsonyabb, és az összes parfüm és dezodor azon a szinten keveredett össze, ahol én voltam.

-Nemsokára kiszállunk. - Suttogta BamBam. A kézfejemet kezdte simogatni, mire egy kissé csillapodott az idegességem, és bár alig bírtam megállni a köhögést, csendben szenvedtem, és vártam, hogy végre felérjünk arra az emeletre. Még a számlálós kijelzőt sem láttam az előttem ácsorgó góliátoktól, és így az idő, és az emeletek múlását nem tudtam nyomon követni.

Annyira sokan voltak, hogy alig bírtuk magunkat kiverekedni, mikor ki kellett szállnunk a liftből. JB törte az utat, és azt az egy szót legalább rendesen megtanulta thaiul, hogy "bocsánat".

-Na, jobban vagy? - Érdeklődött a mellettem sétáló fiú, mikor becsukódott mögöttünk a liftajtó, és a tágas folyosón mentünk, ahol érezhetően jobb volt a levegő.

-Mindig ennyi ember van itt? - Néztem fel rá. A maszk miatt nem igazán láttam az arcát, és sapka is volt rajta, de a szemén láttam hogy aggódik miattam. - Igen, jól vagyok. - Válaszoltam a kérdésére, amivel láthatóan kicsit megnyugtattam.

-Remek. - Vette le a sapkáját. - Mert elég magasan vagyunk, szóval lefelé is lifttel megyünk majd. Kínszenvedés itt lépcsőzni. - Igazgatta a haját. Junior szólt, hogy igyekezzünk már, mire BamBam visszatette a fejére a sapkáját.

Végigmentünk a hosszú és széles folyosón, aminek mindkét végén ablak volt és néhány szobanövény, aztán BamBam előrement, és bekopogott az egyik ajtón.

Kulcszörgést hallottunk, és egy kedves arcú, fekete hajú, csinos nő jelent meg.

Azonnal BamBam nyakába ugrott. Nagyjából egy magas lehetett velem a nő, és csak a fiú nyakáig ért. Szeretetteljesen ölelgették egymást, mintha évek óta nem látták volna egymást. Bár lehet, hogy így is volt. Ennek ellenére aranyosak voltak, és képesek voltak elszakadni egymástól (ami persze csak elég sok idő múlva történt meg).

Miután BamBamet elengedte köszönt a többi tagnak is, őket is megölelgette, és arcon puszilta. Mindegyik fiúnak le kellett hajolnia a nőhöz, még Jacksonnak is.

BamBam hátrajött hozzám, mert egyedül ácsorogtam a sor végén, és átkarolta a vállam. Lehúzta az arcomat takaró maszkot, aztán a sajátját is, és a kabátom zsebébe süllyesztette őket.

Végül rám került a sor az üdvözlésben. A nő mosolya hatalmas volt, mikor közelebb lépett hozzám. A szemei csak úgy csillogtak a már nem fiatal arcán, de elbűvölő volt.

-Anya, ő Yun. - Mondta thaiul a mellettem álló, aztán koreaira váltott. - Yun, ő az édesanyám, Jum-Kotchakorn Sermsuksakulchai. - Mutatott be minket egymásnak a fiú. A nő nem tétovázott sokat, hanem magához szorított.

Amin nem kissé lepődtem meg. Arra számítottam, hogy meghajolunk, aztán betessékel minket. De ölelésre nem. Még puszit is nyomott az arcom egy-egy oldalára, aztán a vállamnál fogva tolt el magától.

-Hívj csak Mama Jum-nak. - Mosolygott. - Nagyon sokat hallottam rólad. - Simította meg a vállam. - Örülök, hogy itt vagy. - BamBam kinyitotta a száját, hogy lefordítsa nekem, de beléfojtottam a szavait, ugyanis összeszedve minden tudásomat üdvözöltem Mama Jumot.

-Én is örülök, hogy itt lehetek. - Néztem az anyukája arcára. A szemei teljesen olyanok, mint BamBamnek, és az állandó mosolyukban is hasonlítanak, jobban megnézve a nőt azonnal le is eshetett volna, hogy az anyukája...

-Nem is mondtad, hogy tud thaiul. - Nevetett fel a nő, aztán megcsípte a döbbent fia arcát. - Milyen okos és szép lányt szereztél... Büszkék vagyunk rád. - Aztán a még mindig a folyosón ácsorgó srácokhoz fordult, és betessékelte őket a lakásba.

Én is mentem volna utánuk, de BamBam vállamnál fogva visszahúzott.

-Mióta tudsz te thaiul? - Fordított magvával szembe, és mélyen a szemembe nézett.

-Jó régóta. - Mosolyodtam el, mire ráncba szaladt a homloka.

-De miért nem mondtad? - Tette fel az evidens kérdést.

-Nem kérdezted. - Vontam vállat, mire felnevetett.

-Mennyi meglepetést tartogatsz még nekem Yun-ah?! - Puszilta meg az orrom, aztán összekulcsolta az ujjainkat, és maga után húzott a lakásba.

Miután lerúgtuk a cipőinket, és beljebbtessékelt a lakásba, egy lány ugrott BamBam nyakába.

-Annyira jó, hogy itt vagytok! - Ölelgette a fiút.

-Én is örülök, hogy itt vagy Baby. - Nevetett fel BamBam.

Mikor visszaengedte a földre, a még nálam is alacsonyabb lány felém fordult.

-Biztos te vagy Yun. - Nyújtotta a kezét. - BamBam húga vagyok. Az egyik becenevem Lucy, de a bátyám csak Baby-nek hív. - Mondta koreaiul. Kicsit furcsán ejtette a szavakat, de értettem, amit jeleztem is neki a mosolyommal, mire az ő mosolya is szélesebb lett.

-Én csak Yun vagyok. - Ráztam meg a kezét. Nem kicsit lepődött meg amikor thaiul válaszoltam. Mosolyogva intett, mikor az anyukájuk kiabált neki, hogy segítsen teríteni.

-A kiejtéseden még egy kicsit csiszolnunk kell, de ügyes vagy. - Ölelt meg BamBam.

-Na nézd csak, a galambocskák! - Jött be az előszobaszerűségbe egy fiú. BamBammel kezet rázott, aztán megölelték egymást. - Jó látni téged itthon. - Vigyorgott. - És ki ez a szépség? A koreai lányok ennyire szépek? Lehet nekem is ki kellene költöznöm hozzád, hogy egy jó csajt fogjak magamnak? - Nézett rám, miután elengedte BamBamet. Kicsit hasonlított Yongira és a lányokról alkotott véleményére. Bár a bátyámnak már ott van Danbi, de régebben ő is így gondolkodott: "menjünk külföldre csajozni". Az egyik haverja élt Los Angelesben.

-Ő Yun. - Karola át a vállam a barátom. - Yun, ő a fiatalabb bátyám...

-Szia! - Vágott közbe az idősebb. - Alexander vagyok. - Vigyorgott. BamBam csúnyán nézett rá, mire elröhögte magát. - Hívhatsz csak Alex-nek, megengedem.

-Tényleg nagyon vicces vagy. - Morgott BamBam.

-De én szeretném, mert az Alex az menő név. - Húzta ki magát a bátyja. - Pont olyan menő, mint amilyen én vagyok. Ha már nem lehetek koreai sztár, úgy mint az öcsém, akkor legalább had hívjon a barátnőd úgy, ahogy én szeretném.

-Megbeszéltük. - Nevettem el magam a barátom arckifejezésén. - Akkor ezentúl te vagy Alex.

-Várj... Úgy volt, hogy nem tud thaiul. - Fordult BamBamhez zavarodottan.

-Előlem is titkolta. - Vigyorodott el a mellettem álló.

-Hát jó... - Vakarta meg a tarkóját a bátyja. - Akkor elnézést kérek mindenért, amit eddig mondtam. - Nézett rám.

-Meg van bocsátva, Alex. - A kitalált neve hallatán elvigyorodott, amit BamBam csak egy fintorral helytelenített.

-Mindenki itthon van? - Piszkálta a ruhám ujját BamBam.

-Te is tudod, hogy Michael nincs. Busanban vannak. - Rázta meg a fejét a bátyja.

-Michael az idősebb bátyám. - Mondta nekem koreaiul BamBam. - Ő az aki az édességgyártó cégnél dolgozik.

-Ne ácsorogjatok idekint! Gyertek beljebb! - Került elő valahonnan Mama Jum, és beljebb tessékelt minket a nappaliba. A nappaliba, ami tele volt BamBam bekeretezett koncertes fotóival, és különböző sokszereplős családi, és baráti társaságokkal készült képekkel.

Előkerült valahonnan BamBam apukája is, és ő is bemutatkozott nekem a kimondhatatlanul hosszú nevén. Kezdtem úgy érezni, hogy képtelen leszek megtanulni a nevüket, bár BamBam megsúgta az összes családtagja nevét, még a bátyja igazi nevét is, de nem tudtam volna visszamondani. Valahogy a koreai nevek egyszerűbbek, és nem olyan hosszúak mint a thai nevek. Úgy éreztem sokat kell tanulnom, hogy rendesen tudjam a neveiket. De legalább a beceneveiket meg tudtam jegyezni, ami miatt alapból boldog voltam.

Egyébként az apukája egy kissé őszes hajú, kedves férfi, aki rajong a fiáért. Ő is olyan ölelgetős volt, és hatalmas vigyorral jelezte, hogy meg van velem elégedve.

A sok bemutatkozás után leültünk a párnákkal körülvett asztalhoz, és evés közben hallgattuk, ahogy BamBam mesél a szüleinek és a testvéreinek.

BamBam az anyukája mellé ült le, a másik oldalára engem húzott le, mellém pedig a húga ült.

Mama Jum nagyon finomat főzött nekem külön, amiért nagyon hálás voltam. Jó fűszeres volt, de nagyon ízletes. Azt mondta, hogy egy csomó üzletet végigjárt, mire be tudta szerezni hozzá a hozzávalókat. Annyira kedves volt tőle... Nagyon kételkedek benne, hogy az én anyám valaha is megtenné ezt értem. Szóval teljesen le voltam nyűgözve a család kedvességétől.

Miközben a barátom a szüleinek mesélt, Lucy megcsillogtatta a koreai tudását, és egész jót beszélgettünk egymás között a thai és koreai nyelv keverésével.

Miután befejeztük az evést Lucy maga után húzott be a szobájába. Ahhoz képest, hogy a sokadik emeleten voltunk egész nagy helyiségek voltak a lakásban, amin nagyon csodálkoztam ugyanis Koreában ekkora házak csak talán vidéken vannak, vagy a hegyekben a villák ekkorák.

A lány szobája tele volt GOT7 poszterekkel, és mindenhonnan JB nézett vissza rám.

-Tyűha... - Motyogtam. - Te aztán fangirl vagy.

-Ne mondd el neki! - Nézett rám kérlelő szemekkel, mire csak bólintottam. Becsukta mögöttem az ajtót, és az ágyához húzott, majd elterült rajta, és felnézett rám.

-Amikor anya mondta, hogy BamBamnak barátnője van nem gondoltam volna, hogy ilyen szép vagy. - Kezdte, mire nem tudtam mit mondani. - A te szobád is így néz ki, csak a bátyámmal van tele, ugye? - Mutatott körbe vigyorogva a birodalmában.

-Nem, egyeltalán nem. - Ráztam meg a fejem.

-Nem vagy rajongó? - Nézett rám furcsán. - Akkor... Hogy találkoztatok?

-Igazából.... - Huppantam le az ágyára, és a pólóm szegélyével babráltam. - A szomszédunkban laktak egy időre, és mivel a nagymamámmal és a bátyámmal élek, néha elkélt a segítségük, vagy mi segítettünk nekik. És egy osztályba járunk BamBammel és YuGyeommal.

-Juuuj. - Suttogta aranyosan. - És nem is hallgattál előtte k-pop-ot?

-A legjobb barátnőm nagy kpopper, és a nagymamám is szokott hallgatni hazai zenéket, és néha meghallgattam amit megmutattak, de nem igazán hallgattam. - Vallottam be. - De mostanában felhoztam a lemaradásomat, vagyis azt hiszem. Még mindig nem tudok kiigazodni néha, de már hallgatok olyan zenéket.

-BamBam miatt? - Ült fel, és az egyik JBs párnáját kezdte ölelgetni.

-Talán. Meg a barátnőm miatt is. - Mosolyodtam el. - Idegesített, hogy nem tudtam miről beszél, amikor felsorolt egymillió nevet, meg albumokról próbált velem beszélni. De a bátyád miatt is.

-Tudtam! - Kiáltott fel győzedelmesen. Aztán eldőlt az ágyán, majd kuncogva a hátára fordult. - Annyira aranyosak vagytok együtt. Én is ilyen lennék JB Oppával? Jó, nem. Tudom, hogy nem. Anya mondta, hogy van egy kutyusod. - Váltott témát gyorsan. - Meg tudod mutatni?

Előszedtem a telefonom a pulcsim zsebéből, és kikerestem Heiről pár képet.

-Én is nagyon szeretnék egy kutyát, csak anya nem engedi. Azt mondta, hogy ha majd külön lakásom lesz ott tarthatok állatot, de itt nem. - Nézte meg a képet a kijelzőn. - De ő nagyon szép kutya. Én is kinéztem már magamnak egy hasonló kutyát, de nem lehet.

-Heinek is rengeteg mozgástér kell. És mivel még fiatal ezért rengeteg energiája van, amit nem egyszerű levezettetni vele. Itt, bármekkora is ez a lakás nem hiszem, hogy megfelelő lenne tartani egy ilyen kutyát. - Tettem el a telefonom. - Talán egy kicsi táskakutya elférne itt, bár akkor féltened kéne itt mindent, amit elér.

-Akkor majd egyszer meglátogatom... Heinek hívják, ugye? - Mikor bólintottam elmosolyodott. - Majd ha lesz az esküvőtök akkor elmegyünk hozzátok, és akkor majd vigyázok rá.

Hirtelen még az "esküvő" téma miatt sem tudtam rá haragudni. Annyira csillogott a szeme Hei láttán, és annyira lelkes volt...

Valaki kopogott az ajtón, mire Lucy felpattant, majd résre nyitott ajtónál megnézte, hogy ki akar bejönni.

-Yun itt van? - Hallottam BamBam hangját.

Felálltam az ágyról, miközben Lucy kinyitotta rendesen az ajtót, hogy a bátyja be tudjon jönni.

-Meg sem lepődök. - Jelentette ki, mikor körbenézett. - Hyung biztos értékelni fogja. - Vigyorodott el, miközben odajött hozzám.

-Hé! Megígérted, hogy nem mondod el neki. - Fonta össze a zárt ajtó előtt a karjait Lucy.

-Nem baj ha elrablom tőled Baby? - Fordult a húga felé, közben összekulcsolta az ujjainkat.

-Nem mondod el JB Oppának? - Fogta a kilincset a lány.

-Megígértem. - Mosolyodott el BamBam, mire Lucy is elmosolyodott, majd kinyitotta nekünk az ajtót.

-Szeretnék neked mutatni valamit. - Húzott maga után a fiú azon a folyosón, amiről a húga szobájának az ajtaja is nyílt.

Megtorpant egy világosbarna ajtó előtt. Elengedte a kezem, és maga elé tolt. Értetlenül néztem fel rá, mire szégyenlősen elmosolyodott.

-Én már jártam nálad, de te még nem láttad az én igazi szobámat. Ne mondj semmit, csak nyiss be. - Intett az ajtó felé.

A barna ajtó felé fordultam, aztán lassan lenyomtam a kilincset, és belöktem az ajtót.

Világoskék szoba tárult fel előttem, egy fekete ágykeret fehér takaróval, hatalmas sötét szekrények amik ajtaján tükör terpeszkedett, fehér függönyök, a polcokon különböző számítógépes játékok dobozai, egy kicsi íróasztal ami alatt kartondobozok, és az ágy felett bekeretezett fotók lógtak.

BamBam óvatosan beljebblökdösött, majd becsukta az ajtót.

-Szóval ez az én birodalmam. - Szólalt meg, miközben átkarolta hátulról a derekam, és magához húzott. A fejem tetejére támasztotta az állát. - Csak azért olyan rendezett, mert anya szokott itt pakolászni.

-Nekem tetszik. - Mosolyodtam el. - Látszik, hogy nem igazán használod, de el tudom képzelni, hogy itt kezdtél el táncolni, meg hogy itt nőttél fel.

-Nagyjából nyolc lehettem, amikor ideköltöztünk, és tizenhárom voltam, amikor Koreába mentem. De vehetjük úgy, hogy itt nőttem fel.

Kibontakoztam a karjai közül, és az ágyához mentem. A falon lógó képeket kezdtem tanulmányozni.

Ott volt a testvéreivel, egy idős nővel, a családjával, hatalmas bőröndök között, egy színpadon, a csapattal, koncerten... És egy kép, ami nemrég készülhetett.

-Hé! - Fordultam felé, mire egy hatalmas vigyorral a képén jött oda hozzám. - Ez hogy kerül ide?

-Megkértem anyát, hogy rakja ki ezt is. - Bökött a kép felé, majd közelebbről is megnézte. - Szerintem gyönyörű vagy. Nagyon jó lett ez a kép.

-De, de... - Kezdtem, mire egy puszit nyomott az arcomra.

-Semmi de Yun-ah. - Simította meg a vállam. - A dormban is ki fogom rakni az ágyamhoz. Nagyon tetszel ezen a képen. - Ölelt át. - Bár élőben vagy a legszebb, de ez a kép is egész jól hasonlít.

-BamBam.... - Motyogtam.

-Há! Tudtam, hogy itt vagytok! - Rontott be a bátyja az ajtón, ami nem kicsit ijesztett meg. - Na tubicáim! - Állt meg a szoba közepén. - Közös fotózás van. Gyerünk a nappaliba. Két percetek van kiérni! - Nézett ránk szigorúan, aztán el is ment.

Miután elkészült a több száz kép a nappaliban, BamBam anyukája hívott félre minket az ő szobájukba. Ami a fiatalok szobáihoz képest nagyon is kicsinek számított. Egy franciaágy, éjjeliszekrények, és egy nagy ruhásszekrény fért csak el benne.

-Nem fogom megmutatni neki az összes kiskori képed. - Csukta be az ajtót, ami a nappaliba nyílt. Leültetett minket az ágyra, és ő is leült velünk szemben. BamBam átkarolta az egyik kezével a vállam, aztán lecsúsztatta a tenyerét a könyökömhöz.

-Én nagyon örülök nektek. - Kezdte őszinte mosollyal a mondandóját Mama Jum. - Büszke vagyok rád fiam, és reménykedek benne, hogy téged is jobban megismerhetlek majd Yun. Michael is szeretett volna találkozni veled, de majd talán elmentek hozzájuk Busanba, vagy majd következő alkalommal. - Nézett BamBamre, majd újra rám szegezte a tekintetét. - Annyira ismerős voltál már első ránézésre is, amikor megláttam azt a fényképet, amit BamBam küldött rólad, valakire nagyon hasonlítasz.

-Az anyám modellkedett. - Kezdtem lassan, és figyeltem a hangsúlyra, hogy ne hangozzon úgy, ahogy igazából az anyámról vélekedek. - Elég híres volt Koreában.

-Nem, mintha sok évvel ezelőtt ugyanez a szempár nézett volna rám. - Rázta meg a fejét. - Sokat gondolkodtam ezen... Mintha itt lenne a nyelvem hegyén, de nem tudom kimondani.... -Elgondolkodva nézett rám, aztán hirtelen felcsillant a szeme.

Felpattant az ágyról, és a ruhás szekrényhez ment. Kihúzott egy fiókot, aztán kis kotorászás után kivett belőle egy papírt.

-Igen! Ez az! - Hozta oda hozzánk a papírt. Először BamBamnek adta, aki csak nagyokat pislogott.

-Anya, miből gondolod, hogy ő...? - Nézett tétován az édesanyjára a fiú.

-Nézd meg a szemét. Teljesen ugyan az. - Bökött a papírra Mama Jum. BamBam hol a képre, hol rám nézett. Aztán az édesanyjára, majd újra a lapra, és rám.

-Lehet, hogy hasonlít, de nem lehet ő. - Rázta meg egy kis idő után a fejét.

-Yun, te tudod ki ő? - Kapta ki a fia kezéből a képet, majd elém tartotta.

Egy domboldalon készülhetett. Két feketehajú kisgyerek volt rajta, ahogy buborékot fújnak.

-Ő te vagy? - Kérdeztem a mellettem ülőtől, és a kisfiúra böktem a képen.

-Igen. - Nézte a fiú a vállam fölül a képet a kezemben.

-És ő? - Mutattam a kislányra, aki nevetve nézte a szálló szappanbuborékokat.

-Ő a gyerekkori barátom. Akiről már meséltem. - Motyogta. - Ez a kép az egyetlen, ami maradt róla nekem. Ez még akkor készült, amikor nem itt laktunk.

-Szerintem nagyon hasonlítasz rá. - Jelentette ki Mama Jum rám nézve.

-Biztos, hogy nem én vagyok a képen. - Ráztam meg a fejem, és tovább néztem a képet.

-De mi van ha mégis? - Kérdezte csillogó szemekkel a nő. - Ha mégis te vagy az? Annyira hasonlítasz rá...

-Elismerem... - Motyogtam a képet bámulva. - Hogy egészen hasonlítok rá, vagy ő hasonlít rám. De nem lehetek én.

-Miért? - Kérdezte felhúzott szemöldökkel Mama Jum.

-Sajnálom, de ez az első külföldi utam. Ezelőtt soha nem jártam még külföldön. - Ráztam a fejem. - És pici koromban mama mindig összefonta a hosszú hajam. Soha nem volt ilyen rövid. - Néztem a képen a kislányt. - És a ruháimat is a nagymamám varrta. Mindig sötét színeket hordtam. És mindig a nagypapámmal játszottam vagy a kutyáinkkal.

-Neki is volt egy kutyája. - Szólt közbe BamBam. - Olyan mint Hei, csak sokkal nagyobb.

-Lehetséges, hogy vannak a világon Heihez hasonló kutyák. - Húztam el a szám. - De én Szöul egyik külkerületében nőttem fel, egyszer jártam kicsiként reptéren, de akkor is csak a terminálig jutottunk, és még vidékre sem mentem el, csak egyszer osztálykiránduláson. Lehetetlen, hogy valaha is találkoztam volna veled kiskoromban. - Néztem a mellettem ülő fiúra. - Ilyen kicsi koromban biztosan nem. Ha tizenhárom voltál, amikor Koreába jöttél.... Nem, lehetetlen ez az egész. Nem én vagyok.

-Pedig annyira hasonlítotok. - Sóhajtott elszontyolodva Mama Jum a képet nézve. - Talán majd egyszer kiderül, hogy ki is ő. Vicces lenne, ha megtalálnánk. - Nevetett fel erőltetetten.

-Anya nem tudod hol vannak... - Nyitott be Lucy, majd ránk nézve elmosolyodott. - Titeket keresnek! Indulnotok kell!

Mindenki fájó szívvel búcsúzott el a családtól. BamBam rokonai engem is szorosan megölelgettek, még a bátyja is, akitől igazán nem vártam. Az anyukája és Lucy lekísértek minket a parkolóba, és ott köszöntek el tőlünk.

A szállásunkhoz vezető út csendben telt. BamBam a telefonját nyomkodta, a többiek elöl zenét hallgattak, Mark meg elaludt. Én azon agyaltam, hogy vajon ha én bemutatnám apámnak és anyámnak a barátomat ők vajon hogy fogadnának minket. Főleg engem. Vajon az anyám képes lenne főzni valamit, vagy csak inkább rendelne valamit? Talán már az is haladás lenne, ha beengedne minket a lakásba. És apám el tudna szakadni a munkájától, hogy egy kis időt a családdal töltsön? Mama vajon sírna, mint mindig, amikor a szüleim meglátogatnak minket? És én képes lennék elviselni az anyám lekezelő szavait és a modorát?

Észre sem vettem, hogy megérkeztünk a szálláshoz.

A szobában zuhanyzás után kikészítettem a ruhát, amit majd a hajnali indulásunkkor terveztem felvenni, és összepakoltam a cuccaimat. Közben még mindig BamBam családján agyaltam.

A barátom átölelt, és odahúzott magához.

-Miért vagy ennyire csendben? - Simította ki a homlokomból a tincseim.

-Nem tudom. - Motyogtam. - Azon gondolkodtam, hogy vajon milyen katasztrófába torkollana ha bemutatnálak én is a szüleimnek. - Erre felnevetett, mire én is elmosolyodtam. Aztán eszembe jutott az a gondolat, ami többször is járt már a fejemben. - Úgy érzem megbántottam az anyukádat. - Suttogtam a szám szélét harapdálva.

-Már miért bántottad volna meg? És mivel? - Nevetett fel.

-Annyira reménykedett abban, hogy én vagyok azon a képen...

-Kénytelen lesz elfogadni, hogy nem te vagy rajta. Nem hiszem, hogy megbántottad. Anya kedvel téged. Egy idő után biztosan elfogadja. - Simogatta a karom. - De aludjunk, mert korán kell majd kelnünk.

Hagytam, hogy maga után húzzon, és bedöntsön a párnák közé.

-Anya soha nem fog haragudni rád. - Suttogta BamBam miközben átölelt a takaró alatt.

-Akkor is nyomaszt ez a dolog. - Sóhajtottam. - Meg az én családom.

-Gondolj másra. - Puszilta meg az ajkaimat újra és újra, aztán elmélyítette a csókunkat.