Chapter 33.

GOT7 Fanfic

Chapter 33.

BamBam

Yun remegése lassan megszűnt, ahogy elaludt az ölemben. Óvatosan lefektettem a párnákra, és betakartam. Megkerestem annak a gyógyszernek a dobozát, amiből bevett. Egy nagyon erős fájdalomcsillapító. Talán a legerősebb, amit Koreában kapni lehet. Az alvó lányra néztem, majd visszatettem a bőröndbe a dobozkát. Szólnom kellett volna előbb a managgernek, hogy Yun lisztérzékeny. Akkor ez nem fordul elő. Már két napja itt vagyunk, de ez nem jutott eszembe.

Gyorsan lezuhanyoztam, mert nem akartam a lányt egyedül hagyni, nehogy baja essen. Lekapcsoltam a villanyokat, és bebújtam mellé. Írtam anyának egy üzenetet, bár már mindent lebeszéltem vele, de még egyszer felhívtam a figyelmét arra, hogy Yun lisztérzékeny. Nem akartam, hogy még egyszer ilyen történjen.

Óvatosan átöleltem, és a hajába fúrtam az arcom. Halkan lélegzett, és nyugodtnak tűnt. Valószínűleg kiütötte az erős gyógyszer.

Vigyázni akartam rá, erre ez történt. Pedig Koreában megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom, hogy baja essen.

Valahogy nagyon nyűglődve aludtam el, pedig a koncert eléggé lefárasztott. Féltem, hogy amíg alszok Yun még rosszabbul lesz. Sokszor felébredtem, és ellenőriztem, hogy jól van-e, bár meg sem moccant, nem forgolódott úgy, ahogy szokott. Tudtam, hogy nem lehet semmi baja, mégis féltettem. Hátha a gyógyszertől még rosszabbul lesz, vagy csak egyeltalán rosszul lesz....

Valamikor hajlani négy körül aludtam be, valamivel hosszabb időre, mint előtte.

Hirtelen riadtam fel.

A szoba csendes volt, Yun még mindig ugyan úgy feküdt ahogy egész éjjel, így nem értettem mi keltett fel. Megérintettem a lány arcát, ellenőriztem, hogy nincs-e láza, és hogy minden rendben van-e, aztán egy puszit nyomtam a homlokára, majd odabújtam a feje mellé. Hallgattam, a halk lélegzését és az apró anyajegyeit tanulmányoztam a nyakán. Egy kicsit felcsúszott a pólója, így amikor átöleltem a derekát, a bőrét érinthettem.

Visszagondoltam azokra a napokra, hónapokra, amikor csak álmodoztam arról, hogy egyszer majd mellette lehetek, megérinthetem, hogy ő is szeretni fog engem. Annyira jó, hogy teljesült az álmom. De jobban kell rá vigyáznom.

Óvatosan a füle mellé simítottam egy tincsét, ami kilógott a kontyából. Elképzelni sem bírtam, hogy képes összekötött hajjal aludni. Nekem már az is kínszenvedés volt, amikor egyszer otthon Junior viccből összekötötte a hajam este, amikor már aludtam, és csak reggel vettem észre. Azt hittem kihullik az összes hajam, mire ki tudtam szedni belőle a hajgumit.

A nyaklánca, amire a gyűrűmet tette a nyakában lógott, bár a medálok a nyaka mellett a párnán voltak.

Az ujjaim közé vettem a pici kulcsot, ami a láncon függött. Kis mestermű. Biztos valami számára nagyon fontosnak a kulcsa. A másik, ami még a láncon függött egy kis fehér kutyamedál. Hasonlított Heire, és az számomra nem is volt annyira érdekes, mint a kis kulcs. Újra azt fogtam az ujjaim közé, és még jobban szemügyre vettem. Nagyon szép íves minták futottak a tetején, és valami régi kulcs lehetett. Törékenynek tűnt, de éreztem a súlyán, hogy fémből van. Egyszer majd talán rájövök, hogy mire való.

Engedtem kicsúszni az ujjaim közül, és kis csengéssel pottyant vissza a gyűrűmre, majd onnan a párnára.

Yun derekán pihentettem az egyik karom, a másikat meg a fejem alá tettem.

Kis idő után elbóbiskoltam.

Arra ébredtem, hogy Yun mocorog. A szeme még csukva volt, mikor ránéztem, de lassan ő is felnyitotta a pilláit. Álomittasan pislogott párat, majd körbenézett. Végül rám nézett.

-Jó reggelt Yun-ah. - Suttogtam, és megsimítottam az arcát. Álmosan elmosolyodott, és visszazárta a szemeit. Felém fordult, és odabújt a fejével a mellkasomhoz. Átfúrta az egyik kezét a matrac és az oldalam között, a másikat a karom alatt, és átölelte a hátam.

Én is átöleltem, és a szívverését és a lélegzését hallgattam. Azt hittem, hogy visszaaludt, de pár perc múlva megszólalt.

-Majd szólj rám, hogy kaját és gyógyszert vigyek magammal. - Suttogta. Még ezt a kicsit rekedt, álmos hangját is jó volt hallanom.

-Jobban vagy? - Kérdeztem, és a hátát kezdtem simogatni.

-Már nem fáj, de ezek után jobban oda fogok figyelni. - Sóhajtotta.

-Szóltam anyának, hogy neked külön főzzön valamit.

-Még van valamennyi kaja, amit otthonról hoztam, meg majd eszek gyümölcsöket, zöldségeket.

-Meleg ételt is kell enned. Nem élhetsz ennyi ideig zöldségeken. - Szidtam le. - Már szóltam a managgernek, hogy Kínában majd intézzen neked olyat.

-Nagyon nem fog szeretni. - Motyogta.

-Azt mondta, hogy kedvel, és szerinte aranyos lány vagy. Téged csak szeretni lehet. - Simogattam a hátát.

-Jó lenne, ha ez a gondolat anyámhoz is eljutna. - Suttogta, miközben óvatosan felült. Gyorsan kibontotta a kontyát, a hajgumikat az éjjeliszekrényre dobta, kicsit összeborzolta a haját, majd visszadőlt mellém. A feje alá gyömöszölt egy párnát, és az előrelógó tincseit kezdte piszkálni

-Amúgy miért utál ennyire? - Tettem fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat a szüleivel kapcsolatban.

-Ezt még nekem sem igazán sikerült összeraknom. - Fintorgott. - Mama azt mondta, hogy volt egy nővérem, aki egy balesetben meghalt öt vagy hat éves korában. Az anyám állítólag őt imádta, engem meg mindig is tehernek tartott. Papa azt mondta, hogy én nem találkoztam a nővéremmel, meg hogy a szüleim, a bátyám meg a nővérem akkor külön laktak. Aztán amikor volt az a baleset valamiért visszaköltöztek hozzánk. Papa szerint az anyám akkor utált meg nagyon, mert annyira hasonlítottam a nővéremre. Anya ki akart rakni a házból, mert annyira nem szeretett. Sokat veszekedtek miattam mamával. Aztán fogta Yongit és kiköltöztek az államokba.

-Huh. - Próbáltam megemészteni amiket mondott. - Hogy lehet valaki ilyen a gyerekével?

-Anya, mikor megszülettem le akart passzolni az árvaházba, de apának lelkiismeret furdalása volt, ezért valahogy rábeszélte, hogy majd a mamáék felnevelnek.

-És ezeket hogy tudtad meg? - Fogtam meg a kezét, amivel a haját piszkálta. Nem akartam, hogy ezt a nagy terhet egyedül cipelje, és próbáltam belé erőt önteni.

-Mama minden este olvasott fel nekem, vagy mesélt a régi időkről. - Piszkálta az ujjaimat.

-Esti mesének mondták ezeket a szörnyűségeket neked? - Hökkentem meg.

-Igazából ötéves koromig azt hittem, hogy csak azért nem látom őket, mert sokat dolgoznak. - Kezdte. - Aztán napokon keresztül titokban fent maradtam. Hátha csak azért nem találkoztam velük eddig, mert sokáig dolgoztak. - Elengedte a kezem, és a nyakláncát kezdte piszkálni. - Kilopakodtam a nappaliba amikor már mamáék elmentek aludni, és ott ücsörögtem a kanapén az óra kattogását hallgatva. De persze senki nem jött, csak a kutyák bújtak oda mellém. Aztán egyik este megkértem mamát, hogy meséljen az anyukámról. Ő meg nem volt hajlandó. Másnap papát kértem meg, de ő sem mesélt nekem semmit. Akkor pár napig azt hittem, hogy nincsenek is szüleim. Sokat sírtam. Volt egy néni, aki többször is eljött hozzánk egy bácsival, és mindig kiabált a mamával, de engem akkor mindig bezártak a szobámba. Aztán hat voltam, amikor történt a tragédia, és eljött hozzánk megint a néni meg a bácsi. Papa megígértette velem, hogy nem megyek ki a szobámból, de hallgatóztam. Csak sokkal később, amikor lenyúltam mama szobájából a fényképalbumot jöttem rá, hogy a kiabálós néni, és a bácsi, aki miatt mama sokat sírt, a szüleim. Utána kezdtem el faggatni őket, és nagyvonalakban elmondtak mindent, hogy mi miért történhetett, amikor este a könyvből kellett volna mamának felolvasni, vagy amikor papával lent voltunk a műhelyben. - Egy nagyot sóhajtott, aztán befejezte. - Így ha úgy veszzük esti meseként tudtam meg, hogy az anyám miért utál.

-Ez annyira... - Kezdtem, de nem találtam erre szavakat. - Ha nekem lenne két gyerekem tuti nem utálnám csak azért a másodikat, mert hasonlít az elsőre. - Böktem ki végül.

-Soha nem értettem anyám logikáját. - Sóhajtotta. - Amikor ezen agyalok mindig arra jutok, hogy valószínűleg csak két gyereket akart. - Suttogta. Majd kis idő múlva újra megszólalt. - Egy ideig jópofizott velem, nagy ritkán beszéltem vele. Amikor erre gondoltam mindig apa jutott eszembe, hogy biztos ő vette rá valahogy. Aztán előző években amikor hazautaztak mindig vettek Yonginak és nekem is valami "nagy" dolgot. Gondolom azért, hogy megmutassák, milyen példaszülők, mennyit áldoznak a gyerekeikre, meg ilyesmi. Így kaptam a kocsimat is.

A vállát és a karját simogattam, és próbáltam felfogni, hogy mit mond. Egy nagyot sóhajtott, aztán mosolyt erőltetett az arcára.

-De mama ugyan úgy szerette mindhármunkat. Vagyis én így tudom. Sokat sírt a nővérem miatt is. - Nyelt egy nagyot, mint aki a sírást próbálja visszafojtani. - Annyira szeret minket... Ilyen lehet egy igazi szerető anya. - Az utolsó mondatát olyan halkan mondta, hogy nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam mindent.

Vártam, hátha hozzátesz még valamit, de csendben maradt. Azon gondolkodtam, hogy hogyan törhetném meg ezt a "fájdalmas az igazság" hangulatot, és hogyan vidíthatnám fel a lányt.

-Ha szeretnéd... - Szólaltam meg egy hirtelen jött ötlet után, majd rámosolyogtam a szomorú arcára. - Megosztozhatunk az én anyukámon.

Lassan elmosolyodott, de láttam rajta, hogy még mindig küzd valamivel.

-Apából is odaadom a felét, ha szeretnéd. - Ajánlottam fel egy mosollyal az arcomon. - De szigorúan csak a felét, mert önző vagyok, és a másik fele az enyém. Meg amúgy is osztozok már rajta a tesóimmal. - Erre felnevetett, aztán ülő helyzetbe tornázta magát.

-De ha nem kell megtartom őket magamnak. - Néztem fel rá a könyökömre támasztott fejemmel.

-Így is sokan osztoztok rajtuk. - Mosolygott. - Mit fognak szólni a testvéreid, ha nekem adod a fél apukád?

-Jó, akkor osztozunk az én részemen. - Jelentettem ki, miközben felültem, és átöleltem. A kulcscsontjához fúrtam a fejem. A haja csiklandozta a nyakam, aztán éreztem, ahogy a fejét az én felemnek dönti.

-Te vagy az első, akinek így el tudtam mondani ezt. - Suttogta egy kis csend után. Alig jutott el hozzám a hangja, pedig nagyon közel voltunk egymáshoz. De jól esett. Nagyon jól.

Elhúzódtam tőle, és egy vigyorral az arcomon néztem rá.

-Mit találtál ki már megint? - Kérdezte és félrebiccentette a fejét. - A testvéreidet ne ajánld fel, nekem Yongi bőven elég. - Hárított azonnal.

-Nem arra gondoltam. - Ráztam meg a fejem egy kicsit, majd a hátára döntöttem, és fölé másztam egy vigyorral az arcomon.

-Honnan lett ennyi energiád? - Húzta fel a szemöldökét.

-Nem tudom. Csak fel akarlak vidítani. - Vontam vállat. Lehajoltam hozzá, és összeérintettem az ajkainkat. Lassan csókoltuk egymást, bár vele minden remek volt.

Az ajtó nyikorgott, mire egy halk cuppanással elváltunk egymástól.

-Nem akarom tudni mit csináltok. - Tette fel a kezét JB azonnal. - De készülődjetek, mert fél óra múlva indulunk.

A lányra néztem, aztán JB hűlt helyére.

-Gyorsan elment. - Nevetett fel Yun.

-Nem olyan, hogy itt maradjon mozizni. - Vontam vállat, és egy puszit nyomtam Yun szájára. Leültem az ágyra mellé, majd őt is felhúztam.

-Akkor lefoglalom a fürdőt. - Jelentette ki a lány. Néztem, ahogy összeszedi a ruháit, aztán eltűnt a fürdőszobában.

"Te vagy az első, akinek így el tudtam mondani ezt." Csak vigyorogni tudtam. Lehet YuGyeomnak szólni kéne? Áh, Yun tuti kinyírna.

A ruháimhoz léptem, és kiválasztottam jó sok agyalás után, hogy mit vegyek fel.

Valahogy gyorsabb voltam, mint Yun. Jó, ahogy hallottam hajat is szárított, de akkor is gyorsabb voltam nála, pedig eddig mindig leelőzött. Mire a lány végzett már az ágy közepén ültem törökülésben, felöltözve (bár mezítláb), és a telefonomat nyomkodtam. JB elküldte azokat a fotókat, amiket az itteni koncertek alkalmával csináltak, így azokat néztem végig.

-Mi jót csinálsz? - Bújt oda hozzám a lány. Olyan jó illata volt...

-Hyung elküldte a képeket. - A vállamra támasztotta az állát, és onnan nézte velem a képeket.

-Erre emlékszek. - Szólalt meg egy kis idő után. Visszamentem arra a képre, mert közben továbblapoztam, és felnagyítottam.

-Jól nézek ki. - Jelentettem ki, mire felnevetett.

-Mindig jól nézel ki. - Suttogta, aztán elment mellőlem. Utánanéztem, ahogy a bőröndjéhez megy, és a hátizsákjába pakol. Ma valamiért újra visszatért a szokásos kontyához, bár pár tincs már akkor kicsúszott belőle.

-Gyógyszert és kaját is pakolj! - Jutott eszembe, mire hálásan rám mosolygott.

-Köszi. - Fordult vissza a bőröndjéhez. Nézetem egy darabig ahogy pakolászik, aztán a kezemben rezegni kezdett a mobil.

-Mizu Hyung? - Emeltem a fülemhez.

-Tíz perc múlva lent a buszoknál. Nagyjából kilencre érünk oda. - Szólt bele JB.

-Köszi Hyung. Igyekszünk.

-Oké. - És le is tette.

-Yun! - Szóltam a lánynak, mire egy kekszszerűséggel a szájában guggolásban felém fordult. - Öt perc múlva el kell indulnunk le.

Bólogatott, aztán kivette a szájából ami benne volt, majd rágni kezdett, közben visszafordult a táskájához.

Lemásztam az ágyról, és bedobáltam minden cuccom, amit úgy gondoltam, hogy kelleni fog, az egyik táskámba. Megcsináltam a fürdőben a reggeli rutint, aztán mire kerestem magamnak egy cipőt Yun már az ágy szélén ült, és a kekszet rágcsálta indulásra várva.

Bedobtam még a telefonom és a töltőm a táskámba, aztán a fél vállamra kaptam.

-Mehetünk. - Jelentettem ki diadalmasan, mire a lány a szájába vette a kekszét, és a vállára vette a kabátját. A táskáját lenyúltam előle, így a kabátomat vette a kezébe, amit az ágy szélére dobtam, de elfelejtettem felvenni.

Miután bezárta a szobát a lift felé indultunk. Kiszámoltam a maradék időnket, és meglepődtem, mert időben elindultunk fentről.

-Kiveszed a maszkokat? - Kérdeztem a még mindig teli szájú lánytól. Amíg turkált a táskájában a kezemben tartottam, és miután megtalálta őket és visszazárta a táskát letettem a földre. Megint előrehúzta a fülét a maszk, így elrendeztem neki a haját, hogy ne nézzen ki úgy mint egy manó. Bár inkább tündékére hasonlított, és nagyon aranyos volt.

-Így hogy eszem meg? - Mutatta fel a félig rágott kekszet.

-Majd a kocsiban lesz időd. Szerintem mi is ott fogunk enni. - Vettem a vállamra a táskám, és felemeltem az övét is. - Mi van ebben? Nem cipelheted. - Húztam ki a cipzárt. Kivettem belőle a kétliteres ízesített vizet, és átpakoltam a saját táskámba.

-Csak tizenöt lépés. - Motyogta, mikor odanyújtottam neki a táskáját.

-De akkor sem cipelheted. - Jelentettem ki. Mikor a lift már nagyon közeledett a földszinthez felvettem a maszkot én is, és még egy sapkát is húztam a fejemre, bár úgy éreztem meg fogom bánni, mert szétszedi a hajam...

Yun közben egy zsepibe csomagolta a kekszet, és a zsebébe tette.

A lift csengetett, hogy leértünk, majd kinyíltak az ajtók.

Meglepődtem mennyi ember volt a hallban. Pedig korán volt, és mégis. Yun ijedten nézett rám, de intettem neki, hogy menjen előre. Láttam rajta, hogy ideges, de normál tempóban elindult az üveges ajtók felé. Megálltam és felhívtam JBt, aki általában utolsóként jön, hogy figyeljen, sok az ember. Mire végeztem a hívással láttam, hogy a lány elérte az ajtót. Mellettem kinyílt a lift, és Mark lépett ki belőle YuGyeommal. Teljes maszk felszerelésben, Markon még napszemüveg is volt.

-Jó reggelt! - Köszönt Hyung, amikor meglátott.

-Nektek is! - Tettem el a telefonom. Együtt elindultunk a már az utcán lévő Yun után.

-Yunt hol hagytad? - Jött mellém YuGyeom.

-Már kint van a kocsinál. - Észrevettem egy feketehajú lányt fényképezőgéppel, aki pont felénk tartott. - Ugye milyen szép időnk van? - Váltottam témát.

-Kész csoda, hogy nem esik az eső. - Hallottam YuGyeom hangján, hogy a maszk alatt ő is vigyorog.

A lány megállt előttünk, és gyorsan lefotózott. A vaku a szemembe villant, és egy nagy kék foltot láttam a látóterem közepén. Mark okos volt a napszemüvegével.

Szerencsénkre nem állított meg minket, így nyugton kijutottunk a buszhoz. Már csak JBre és Juniorra kellett várnunk, de két perc után ők is befutottak.

Mikor elindultunk mindannyian levettük a maszkot.

-Itt a reggelitek. - Nyújtott hátra a managger egy nagy dobozt. Junior kipakolta a mellette ülők ölébe a tartalmát. Yun közben elkezdte kicsomagolni a kis kekszet, amit a liftben nem tudott megenni. Már éppen beleharapott volna, amikor JB hátrafordult.

-Ez valószínűleg a tied. - Nyújtott hátra a lánynak egy kis dobozt.

-Ó, köszönöm. - Vette el a lány a salátát. Megfordította a dobozt, és a címkét kezdte el rajta bogarászni. Közben én is megkaptam a kajám, majd Mark szétosztotta a pálcikákat, és a vizeket.

-Segítsek? - Kérdeztem a lánytól, miközben kihúztam a pálcikákat a kis papírtokból.

-Rajta van thaiul, angolul, és japánul is. - Nézett rám. - Nem ír benne semmit. De nézd meg te is. - Adta át nekem. Átolvastam, de nem írt lisztet.

-Tényleg nem ír semmit. Szerintem nem lesz tőle bajod. Csak zöldségek. - Rázogattam a dobozt, hogy jobban lássam a tartalmát. Nem voltak benne kenyérkockák, úgyhogy visszaadtam a lánynak egy pár pálcika társaságában.

Kinyitottam a kaját, majd enni kezdtem. Láttam, ahogy Yun is nekiáll a keksz elropogtatása után a salátának. Valami löttyöt, meg egy fura cuccot még elővett a táskájából. A lét ráöntötte a salátára, a nagy kekszbe meg beleharapott, és úgy ette a salátához, ahogy a kenyeret esszük. Biztos valami speckó neki való kenyér.

Mire én végeztem az evéssel Yun már a fél salátáját megette. Azt a kis kenyérféleségét már megette, és nem vett elő másikat, bár a hangjából ítélve, ahogy beleharapott, valami száraz és ízetlen lehetett.

Mire felértünk a központi városrészbe megette az egész salátát.

-Csodálom, hogy beléd fért. - Vettem el tőle az üres dobozt, meg a pálcikákat, és előreadtam JBnek, aki a dobozban gyűjtötte a szemetet.

-Most miért vagy ilyen? Csak nem tudok sokat enni. - Morogta, miközben ivott a vízből, amit  a reggelihez kaptunk.

-Remélem mire hazaérünk éhes leszel. - Kulcsoltam össze az ujjainkat mosolyogva. - Biztos rengeteget főzött.

-Ha nem saláta van, akkor talán tudok belőle sokat enni. - Motyogta, és a vállamnak döntötte a fejét.

-Remélem anya Som-tum-pu-pla-ra-t készít. Abból szerintem te is ehetsz. A papayába, a rákba, meg a halba nem szoktak tenni lisztet. - Döntöttem a fejének a sajátomat. - Bár az is egy salátafajta.

Kissé felnevetett, aztán elővette a telefonját. Rendesen visszaült a helyére, és úgy kezdett valamit írni rajta. A vállára döntöttem a fejem, és néztem, ahogy a bátyjának válaszol az üzenetre.

young@baehyun: szia dongsaeng! remélem élvezed a kiruccanást. mama lenyomozta a thai időszámítást, és nagyon várja hogy megírd neki, vagy nekem, hogy mi van veled. küldhetsz képeket is.

yun@baeyoungnam: szia! jelenleg BamBam szüleihez tartunk. tegnap meg tegnap előtt a fiúk dolgoztak, de ma szabadnaposak. ott voltam két nagyon jó koncerten ^^

eddig nagyon jó volt minden, és úgy érzem ezután is az lesz. és holnap utazunk Kínába.

Miután elküldte az üzenetet megkereste a kamerát a telefonján. A következő pillanatban megláttam magunkat a telefonja kijelzőjén.

-A sapka szétszedte a hajam. - Motyogtam, mikor észrevettem. A telefonját tükörnek használva igazgattam a séróm, bár sehogy sem akart jobb lenni.

-Hé! Csak a bátyámnak kell, nem az újságcímlapra. - Nevetett ki.

JB hátrafordult hozzánk, hogy megnézze mi történik, aztán a fejét csóválva fordult vissza előre. Jackson is meglesett minket.

-Mi jót csináltok? - Fordult hátra.

-Épp képet küldenék Yonginak, ha visszaadná a telefonom. - Nézett rám Yun megjátszott haraggal.

-Már kész is vagyok. - Húztam magamhoz közelebb a lányt. Magunk elé tartottam a telefonját, aztán jó pár képet készítettem.

Miután elkészültek elkezdtem átnézni, hogy melyik lett a legjobb. A lány meg kinevetett, és elszedte az én telefonomat az ölemből.

-Ó, én is akarok képet! - Vigyorgott Jackson. Nem figyeltem, hogy kinek a telefonjával selcaznak. Leragadtam egy képnél: Yun lefotózott miközben aludtam. Valószínűleg még amikor Szöulban voltunk, a lakásában.

-Yun-ah... - Néztem fel a telefonjából, mire a szemem elé került egy felfújt arcú Yun, és egy grimaszoló Jackson. Az én telefonommal fotózták magukat.

-Yun! - Szóltam neki megint, mert nem reagált.

-Igen? - Engedte le a telefonomat, majd visszaült rendesen a helyére, és a vállamnak dőlt.

-Ez mi? - Tartottam felé a képet.

-Olyan kis aranyosan aludtál. - Nézett fel rám. A nagy szemei láttán elnevettem magam. - Miért, nem tetszik?

-Nincs rajtam smink, és össze-vissza áll a hajam. - Nagyítottam rá a képre.

-Micsoda problémák. - Grimaszolt a lány nevetve. - Ennél nagyobb bajod sose legyen. - Ölelte át a karom.

Felvillant a képernyő sarkán egy ikon, ami jelezte, hogy a bátyja válaszolt.

young@baehyun: mama azt kérdezi, hogy van-e elég kajád, meg hogy nem mérgezted-e meg magad. és eszel-e rendesen.

A lány visszavette a telefonját, és válaszolt Yonginak.

yun@baeyoungnam: nem. hagynak meghalni.

mondd meg a mamának, hogy nincs miért aggódnia, jól vagyok. eszek rendesen, van még a bőröndömben kaja, és még élek.

young@baehyun: majd valamit hozhatsz nekünk. nekem valami ehetőt, mamának meg magadat, egyben.

yun@baeyoungnam: persze :) nem fogom elfelejteni. Danbinak is vigyek valamit?

young@baehyun: ha gondolod... amúgy merre jártatok eddig? vannak képeid? mama itt ül mellettem, és várja, hogy valamit ő is lásson.

yun@baeyoungnam: persze fotóztam. ha a cenzúra engedi elküldöm őket...

Itt rám nézett, mire kérdőn pillantottam vissza rá.

-Te vagy a cenzúra. Melyikeket küldhetem el neki? - Lépett be a galériába. Egy darabig elszórakoztunk azzal, hogy a képek között keresgéltünk, aztán egy nagy halom képet elküldött a bátyjának.

-Lassan odaérünk. - Néztem ki az ablakon. Bámultam az ismerős házakat, utcákat. Sokat változott azóta, amióta utoljára itt jártam, megnőttek a fák, és több házat felújítottak.

-Itt nőttél fel? - Kukucskált ki mellettem az ablakon a lány. A fejünk egymás mellett volt, ahogy lestünk az elsuhanó dolgokat.

-Bizony. - Nyomtam egy puszit az arcára.