Chapter 39.

GOT7 Fanfic

Chapter 39.

BamBam

Az utolsó kínai koncerten végeztünk Pekingben úgy hajnali négy körül, és mehettünk is a reptérre, hogy utazzunk tovább Japánba. Alig vártuk, hogy a hotelben lehessünk a puha párnák között... Ez volt a turné egyik legnagyobb koncertje, majdnem három órás volt, és rengeteg IGOT7 jött el. Nagyon jó érzés volt látni őket, és erőt meríteni a lelkesedésükből, de azért nekünk is vannak korlátaink... Elfáradtunk. Nem is kicsit.

Alig bírtam kikászálódni a kocsiból, annyira tompa voltam.

Zuhogó esőben, esernyők alatt mentünk be a még ilyen későn is népes épületbe, ahol az ellenőrzések után le tudtunk ülni a nem túl kényelmes műanyagszékekre.

 Még volt két óránk amit a terminálban kellett töltenünk. A Hyungjaim közül többen aludtak, a munkatársaink vagy halkan beszélgettek egymással, vagy ők is aludtak.

Én is szunyókáltam, de valahogy nem sikerült mély álomba merülnöm. Aztán műár majdnem elértem a békés, fekete mélységet, mikor a hangosbemondóban egy női hang bemondta, hogy a Japánba tartó járat később indul két órával egy nagy vihar miatt. Minimum négy nyelven bemondták, én meg csak egy nagyot sóhajtottam, és néztem a többiekre, hogy akkor most mi lesz.

A managgerünk idegesen dörzsölte meg a homlokát, majd elment telefonálni. JB kicsit szitkozódott, aztán elfeküdt a székeken, Mark és Jackson, akik egymásra dőlve aludtak, fel sem ébredtek, YoungJae fejhallgatóval a fején aludt az egyik széken ülve, YuGyeom meg Junior vállának dőlve aludt azóta, amióta leültünk.

Zenét kezdtem hallgatni fél fülhallgatóval, miközben írtam Yunnak, hogy mi volt ma, mit csináltunk, és hogy szörnyen hiányzik. Nem reméltem, hogy válaszol, így felraktam a lábam az előttem lévő székre, és próbáltam magam kényelembe helyezni, miközben a másik fülhallgatómat is a fülembe raktam. Pár perc múlva azonban rezegni kezdett a mobil, ami nagyon meglepett. Az orrom elé tartottam a telefont, és úgy olvastam el Yun üzenetét.

yun@baeyoungnam: próbálj meg pihenni, és figyelj oda magadra!

bam@bamgot7: azt hittem már alszol... ugye nem keltettelek fel?

yun@baeyoungnam: nem tudok aludni.

bam@bamgot7: mi volt ma veled?

yun@baeyoungnam: a délelőtti előadás elmaradt a díszlet javítása miatt, így Bamyval eljöttünk a belvárosi lakásba. nagyon magam alatt voltam, de ő egy kicsit fel tudott vidítani. kitalálta, hogy dolgozni akar, így benéztünk a szépségszalonba, ahol a nyáron is dolgozott.

bam@bamgot7: és szépen ki lettetek festve, manikűr, meg minden?

yun@baeyoungnam: nem. a tulajjal beszélgettünk a cigi szünetében. de nem fog ott dolgozni, amíg a bai parkos srác ott dolgozik addig biztosan nem.

A homlokomat ráncolva olvastam el a sorokat, aztán pötyögtem be a mondandómat.

bam@bamgot7: az a bai parkos kasszás gyerek? aki nyomult rád? és aki a forgatáson a "segítségedre sietett"?

yun@baeyoungnam: igen. ott dolgozik a szépségszalonban.

bam@bamgot7: biztosan csajozni akar. az áruházban nem jött neki össze, de ott megpróbálja.

yun@baeyoungnam: akik abba a szépségszalonba járnak, azok  negyven feletti nők. vagyis a nagy többség.

bam@bamgot7: akkor mindegy.

yun@baeyoungnam: de már legalább nem kell vásárláskor figyelnem arra, hogy melyik kasszához menjek.

bam@bamgot7:  akkor végül nem fog dolgozni?

yun@baeyoungnam: abba a kávézóba fog menni, ahol én voltam a nyáron.

bam@bamgot7: akkor majd betérünk oda reggelente?

yun@baeyoungnam: elég nagy kitérő lenne, bárhonnan megyünk is. de majd meglátjuk.

bam@bamgot7: én szeretem a kis kávézók hangulatát.

yun@baeyoungnam: azt a kávézót én is szeretem, mert rendesek akik ott dolgoznak.

bam@bamgot7: az igazgató felvett már új színészt?

yun@baeyoungnam: nem. még nem. pedig már nagyon szükségem lenne egy normális partnerre.

bam@bamgot7: ezek szerint... mi történt az esti előadáson?

yun@baeyoungnam: laposabb lett a lábam, és gazdagodtam néhány kék folttal.

A kezem ökölbe szorult, és sok ezredszerre is elmondtam azt az átkot, amit annak a Joo Baek Woo gyereknek szántam.

bam@bamgot7: legszívesebben laposra verném.

yun@baeyoungnam: rajta még az sem segítene. most már az igazgatónak is visszabeszél, mert tudja, hogy nem tehetik ki még egy ideig.

bam@bamgot7: remélem hamar lejár az a kis idő, és eltűnik a közeledből. különben nagyon megbánja...

yun@baeyoungnam: hol fogtok megszállni Japánban?

bam@bamgot7: csak abban reménykedek, hogy kényelmes lesz az ágyunk, és amint odaérünk aludhatunk. a többit nem tudom.

yun@baeyoungnam: aludj egy kicsit, mielőtt felszálltok a repülőre.

bam@bamgot7: meg akarlak ölelni.

yun@baeyoungnam: nemsokára találkozunk. de aludj ha fáradt vagy, és ne nekem írogass!

bam@bamgot7: te is pihenj. Aludj jól Yun-ah!

yun@baeyoungnam: legyen szép napod, és pihenj, Oppa! álmodj szépet!

Mosolyogva olvastam el az utolsó sorait, aztán hátradöntöttem a fejem a szék műanyag támlájának, és elaludtam.

~pár óra múlva~

JB keltett fel, hogy mehetünk a gépre. Még egy óra volt indulásig, de legalább már valamivel kényelmesebb helyünk volt a repülőn, mint a terminálban. YuGyeom és Junior közé ültem le. A maknae a gép falának döntötte a fejét, és úgy aludt tovább, Hyung meg a vállamnak dőlt.

Jobban szerettem volna, ha mondjuk Yun teszi ugyan ezt, de nem volt ott velem.

A közös fotóinkat nézegettem, miközben a fülesemben mentek a különféle zenék. Legjobban az a kép tetszett, amikor sutyiban lefotóztam miközben aludt.

Junior meglökte a vállam, mire kihúztam az egyik fülhallgatómat.

-Aranyos. - Nézett álmosan a képre, ami a telefonom kijelzőjén világított.

-Tudom. - Mosolyodtam el.

-Pihenj inkább. Nem sok időnk lesz a késés miatt ha odaértünk. - Megpaskolta a térdem, majd hátradőlt a székében, és lehunyta a szemeit.

Visszatettem a fülhallgatót, aztán miután kiléptem a képekből, én is hátradőltem, és lehunytam a szemeim.

Yunval sétáltattuk a tengerparton Heit. A kutya össze-vissza rohangált körülöttünk, mi meg a víz szélén mentünk a fövenyen. A part egyik sziklás részére értünk, ahol nagy kövek álltak ki a fövenyből.

Yunnak az egyik koncertünkről magyaráztam, de láttam rajta, hogy nem rám figyel. Hirtelen megdermedt, mire arra néztem, amerre ő bámult. Az egyik  szikla mögül egy őszes hajú, mosolygós bácsika lépett elő, és egyenesen felénk tartott. 

Csak álltunk és néztük, ahogy egyre közelebb jön. Yun egy pillanat múlva már az öregúr nyakában csimpaszkodott. Az alak átölelte, majd a válla felett rám nézett egy pillanatra, aztán újra a lányra.

-Jöttelek meglátogatni téged Yun. - Simította meg az arcát. - És megismerni a barátodat. - Nézett felém. Intett, hogy menjek közelebb hozzájuk. Ahogy odaértem mintha a szemein keresztül üzent volna nekem. Az agyamban egy hintázó kislány képe jelent meg, aki kiabálva kérte, hogy lökje még magasabbra. Aztán egy félhomályos műhelyet láttam, ahol a kicsi Yun egy padon ül, és egy fehér kutyát simogat. A következő kép a könnyeivel küszködő lányt mutatta, akit Dae néni védelmezően átölel. Vigyázz rá! - Hallottam a szavakat az elmémben. Nagyokat pislogva néztem az öregúrra, aki kedvesen elmosolyodott, mire bennem is jó érzés támadt.

Átöleltem a mellettem álló lány derekát, mire ő rám nézett. Egy puszit nyomtam a homlokára, majd a fülébe súgtam azt, ami ki akart törni belőlem:

-A nagyapád rám bízott.

Az álomkép lassan eltűnt, szétfoszlottak a darabkák, és a fekete mélység befogadott.

Mikor leszálltunk Japánban nagyot döccent a gép. Nem volt túl kellemes élmény erre felriadni. Főleg egy ilyen álomból.

Lekászálódtunk a repülőről, aztán a nekünk odarendelt kisbuszokba ültünk, és mentünk a hotelbe. Az álmon gondolkodtam, de valahogy nem jutottam el sehová. Találkoztam a nagyapjával, aki rám bízta Yunt. Ez lehetetlen igaz? Biztosan csak túl sokat voltam ébren, és elment az eszem.

Mint előre felkészültünk rá nagyjából két órát tölthettünk a puha párnák között, aztán indulnunk kellett a koncert helyszínére. A kínai arénáknál is nagyobb színpaddal rendelkező helyen egész délelőtt próbáltuk a kétórás koncertet, amiről TVs felvétel is készül, aztán pihenhettünk egy keveset.

Írtam Yunnak még azelőtt, mielőtt felmentünk volna a színpadra, de a válaszát már nem tudtam megvárni.

A koncert fergetegesen sikerült, nagyon jól éreztük magunkat, és a rajongók együtt énekelték velünk a szöveget, amitől csak még több energiánk lett.

A hotelben aludtunk pár órát, aztán be a buszokba, és indultunk a következő helyszínre. Az út nagy részét átaludtuk, mint az általában szokott lenni.

Úgy félúton kelhettem fel, amikor egy benzinkútnál megálltunk.

Kiszálltam kinyújtóztatni a tagjaimat, átmászva az alvó YuGyeomon, miközben majdnem ráestem a hortyogó maknaera. De hát őt híresen nehéz felkelteni, így nem féltem, hogy meg leszek verve.

A benzinszag kissé fejbecsapott, így nem sokáig ácsorogtam a kocsi mellett. Gyorsan visszaültem, YuGyeomon újfent átmászva, és a telefonomat kezdtem nyomkodni.

Yun még mindig nem válaszolt az üzenetemre, sőt semmit nem írt. Amikor Kínában voltunk, akkor írt utoljára. Ami furcsa volt tőle. Még csak meg sem nézte, amiket írtam neki. A Me2day azt írta ki, hogy 26 órája volt utoljára aktív, amikor beszélgettünk.

Reméltem, hogy semmi baja nincs, csak elfelejtette megnézni az üzeneteit, vagy csak otthon hagyta a telefonját. Próbáltam nem összeesküvős elméleteket gyártani, vagy arra gondolni, hogy valami nagy baj történt vele.

Míg a következő koncertcsarnokhoz nem értünk Yunon kattogtam. Szörnyen féltem, hogy valami baja esett. A végén már szinte láttam magam előtt a vérben fekvő testét, így inkább minden létező közösségi oldalon írtam neki, hogy mi van vele, és miért nem válaszol.

Idegesen mentem fel a színpadra az első próba alkalmával.

-Engedd el magad, ne legyél ideges. - Ment el mellettem JB. - Ez csak egy színpad.

-Tudom Hyung... - Sóhajtottam, bár nem a színpadra lépés miatt voltam ideges.

A próbán minden erőmmel azon voltam, hogy ne rontsak el semmit. Erre majdnem leestem a színpadról, és minden lehetséges helyen elrontottam a lépéseket.

A többiek nem szóltak semmit, csak csinálták a dolgukat tovább. Én meg átkozódtam magamban, hogy miért nem tudtam rendesen koncentrálni.

Végül lehet, a rendezőnek elege lett belőlem, és leküldött minket a színpadról.

Az öltözőben a telefonom képernyőjét bűvöltem, amely szerint már 4 óra eltelt azóta, hogy írtam Yunnak, de ő még mindig nem nézte meg. Megpróbáltam felhívni, nem érdekelt mennyibe fáj majd. A hangját akartam hallani, hogy elmondja, hogy jól van, és nem kell aggódnom miatta.

Ki sem csengett. Semmi.

-Az adott szám nem kapcsolható. Kérjük próbálja meg később. - Mondta be egy női hang, aztán még elkezdte magyarázni ugyan ezt a mondatot Japánul is.

Már remegett a kezem az idegességtől. Újra, és újra próbáltam hívni, de semmi.

Végül, végső elkeseredésemben ráírtam Bamyra.

bam@bamgot7: szia! nem tudod mi van Yunnal?

bam@yongchoi: nem, nem tudom.

bam@bamgot7: sehogy nem érem el, és már nagyon aggódok miatta. több mint egy napja nem jelentkezett.

bam@yongchoi: szerintem a színházban próbálnak.

bam@bamgot7: nem tudsz róla semmit? Nem hagyta el a telefonját, vagy ilyesmi?

bam@yongchoi: soha nem hagyja el a cuccait. vagyis tudtommal. felhívom Dae nénit, hátha ő tud valamit.

bam@bamgot7: köszi. itt várlak.

Idegesen doboltam a térdemen, miközben pörögtek a percek. Semmi hír.

Junior guggolt le mellém, és a kezemben tartott telefon képernyőjére nézett.

-Rossz hír? - Érdeklődött.

-Még nem tudom. Csak reménykedek, hogy nem. - Ingattam lassan a fejem. A vállamra tette a kezét, nyugtatásképp, de most nem sikerült neki.

-Emiatt voltál olyan béna a próbán is? - Kérdezősködött tovább Junior, miközben leült mellém a földre. A többiekre nézett egy pillanatra, akik valami kaján veszekedtek, majd újra rám.

Csak bólintottam, mire sóhajtott egyet.

-Minden rendben van vele. De a koncertet nem fújhatjuk le, úgyhogy erre is gondolnod kell.

-Tudom. Majd... - Néztem a telefonomra, aminek a sötét képernyőjéről a saját képmásom nézett rám vissza. - Majd igyekszem.

Junior megpaskolta a vállam, aztán feltápászkodott mellőlem, és a többiekhez ment.

Tovább bűvöltem a képernyőt, de még mindig semmi.

Sírhatnékom támadt, hogy nem tudok semmit csinálni, és hogy nem lehetek Yun mellett, amikor nagyon nagy szüksége van rám.

A managger bejött, hogy hamarosan kezdünk, és küldött minket készülődni.

A telefonom szorongattam, miközben elkészítették a sminkem.

A színpadra lépés előtt a managger ki akarta venni a kezemből a telefont a "miért nem hagytad az öltözőben?" címszóval, mikor felvillant a kijelzőn Bamy profilképe.

bam@yongchoi: Yun jól van.

Egy hatalmas kő esett le a szívemről, teljesen megkönnyebbültem. Ezt a pillanatot kihasználva a  managger kikapta a kezemből a mobilt, és JB maga után húzott a színpadra.

Nem is kellett koncentrálnom a lépésekre, annyira maguktól jöttek. Semmit nem rontottam el, és nagyon felszabadult voltam. Együtt énekeltünk a japán IGOT7-kkel, és tomboltunk.

JB meg is veregette a vállam az egyik szünet alatt, hogy jól csinálom. Ami nála hatalmas dicséretnek számított.

A kétórás koncert után mosolyogva, és vidáman írtuk alá az egybegyűltek közül a szerencséseknek kisorsolt posztereket, aztán mehettünk enni.

Nagyon ízlett az étel, és a hosszú koncert ellenére is fel voltam pörögve, ami rám egyeltalán nem volt jellemző. Még Jackson is csak ült egy helyben, és nézett maga elé, míg én rohangáltam ide-oda a fáradt Hyungjaim között.

A hotel felé menet adta vissza a telefonom a managger Hyung, de inkább a mellettem alvó YuGyeom arcára firkáltam az egyik sminkesünktől szerzett szemceruzával.

A késő este ellenére még mindig felpörögve mentem el zuhanyozni, majd szinte ráugrottam az ágyra. A szobatársamnak kijelölt YoungJae csak egy párnát vágott hozzám, és közölte, hogy ne próbáljam meg úgy összefirkálni, mint YuGyeomot, míg alszik.

Biztosítottam róla, hogy ez eszem ágában sem volt, de a hiperaktivitásom csak nem akart alábbhagyni.

Végül Hyung egy párnát vágott hozzám, és közölte, hogy meg fog verni, ha nem takarodok azonnal a takaróm alá.

A paplan alatt pihenve a sötét plafont bámultam. Mikor meghallottam YoungJae egyenletes szuszogását eszembe jutott a telefonom.

Boldogan néztem rá a háttérképemre, mely az alvó Yunról sutyiban készített, legkedvesebb képem volt. Beléptem a közösségi oldalakra, de el kellett szomorodnom, mert a barátnőm nem írt semmit.

Végigpörgettem a neveket, mígnem a legtetején megláttam Bamy nevét, és mellette az ikont, hogy olvasatlan üzenet.

Rányomtam a nevére, mire az akadozó WiFi lassan kezdte betölteni a beszélgetést.

Ahogy olvastam az üzenet szavait hatalmas fájdalom keletkezett bennem. Újra, és újra elolvastam azt a kilenc szót, míg nem a telefonom kijelzője feketére váltott. Ám azután is a szemem előtt láttam azt az egy mondatot, amit a koncert után nem tudtam elolvasni.

bam@yongchoi: Yun jól van.

Az állapota stabil, Yongi és Danbi ott van vele.