Chapter 51.

GOT7 Fanfic

Chapter 51.

BamBam

Mark dobott meg egy párnával, vagyis keltett fel, hogy már két perce csörög az ébresztőm, és azonnal kapcsoljam ki, vagy alaposan el leszek verve. Persze egyikük sem kelt volna ki az ágyából... a világért se.

Nekik pihenőnapjuk volt, így néhány repülő párnát kikerülve kezdtem el készülődni, hiszen nem állt szándékomban nagy zajt csapni, főleg nem belerúgni YoungJae karjába.

A pozitívum az volt az egész dologban, hogy nem kellett várnom a fürdőre, és senki nem ette el előlem a reggelimet, úgyhogy egész jól indult a nap. Elkocsikáztam a kiadóig, ahová megbeszéltük Yunnal a találkozót, aztán az előtérben, és vártam, hogy megérkezzen.

Úgy negyed óra múlva, a nagy ablakokon keresztül láttam, ahogy a fekete Opel befordul az utcába, így kisiettem az épületből.

Mikor a lány leállt az út szélén már be is ültem a jó klímás autóba.

-Jó reggelt! - Üdvözöltem vidáman, hiszen nagyon jó kedvem lett, már attól, hogy megpillantottam. Nyomta valami a hátsóm, így felemelkedtem, és kihúztam a telefonját a fenekem alól. Hogy hogyan került oda... vagy hogy miért nem vettem észre, amikor leültem... - Újabban kissé rendetlen vagy. - Csóváltam meg a fejem, hiszen nem szokta ledobni mindenfelé a cuccait. Újabban... két hónap alatt mennyit lehet változni?

-Tudod milyen jó érzés, hogy végre vezethetek, futhatok Heivel, és oda teszem a cuccaimat, ahová akarom? - Pillantott rám mosolyogva, mikor leállt az egyik piros lámpánál. - Milyen volt otthon, a turné? - Érdeklődött mosolyogva.

Igen, egy hónapig turnéztunk, és haza is tudtam menni, mikor Thaiföldön voltunk, így azonnal elkezdtem a beszámolót. Telefonon már beszéltünk, vagyis írogattunk, de az nem ugyan az.

-Anya kijelentette, hogy el fognak jönni hozzánk látogatóba, mert nagyon meg akarja ismerni a családodat. Valószínűleg tavasszal, ha jönnek, de elhatározta magát. - Nevettem fel, visszagondolva anya arcára, amikor ezeket kijelentette. - A turné fárasztó volt, mint mindig, de legalább lehettem egy kicsit otthon. De nagyon hiányoztál. - Simítottam meg a combját, majd óvatosan hozzátettem. - Következőnek viszlek magammal.

-Abban nem lehet olyan biztos, Mr. Kunpimook! Én aztán nem ülök repülőre. - Ingatta meg a fejét komolyan. Sóhajtva vettem elő a legaranyosabb arckifejezésemet.

-És ha én ott vagyok, akkor sem? - Pislogtam nagyokat, és próbáltam neki cukiskodni.

-A múltkor is így volt. - Morogta, mire gondterhelten sóhajtottam egyet. Majd eszembe jutott az, amiben elég jó voltam.

-Meg tudlak győzni. - Néztem rá féloldalas mosollyal.

Csak elhúzta a száját, és inkább rám sem figyelt.

-Amúgy most már Mr. Jae vagyok, a LOTTE  fejének ifjú titkára. - Törtem meg a csendet, hiszen éppen akkor egy dorama előkészületeinek helyszíne felé tartottunk.

-Akkor ezek után, mint főnökömmel kell beszélnem önnel, kedves Jae? - Érdeklődött felém fordulva, egy újabb piros lámpánál.

-Nem szükséges a forgatókönyvből idéznie, Ms. Choi. - Nevettem fel. Yun, aki Ms Choi lesz... nem úgy hívják a YG egyik igazgatóját is? YG, akik megkörnyékezték Yunt, hogy menjen oda hozzájuk modellkedni. Akkor, amikor elmondta, hogy kapott egy ilyen ajánlatot kissé megijedtem, de megnyugtatott, hogy nem akar oda menni. Viszont a legjobb barátnőjének továbbadta. - Végül mi lett a YG K+-al? Felvették Bamyt? - Pillantottam a lányra. Kissé meglepődött a témaváltáson, de hamar válaszolt.

-Tegnap beszéltünk, és még nem tudott semmit. Bár fogalmam sincs mennyire lesz neki való, mert állítólag olyanok is vannak ott, akik már YG gyakornokok. - Dobolt a kormányon, kissé zaklatottan. - De még mindig zaklatnak, hiába küldtem már nekik vissza, hogy nem akarok oda menni.

-Bamy simán lehet modell. - Legyintettem, és próbáltam meggyőzni az aggódó lányt. - Még élvezni is fogja.

-Nem amiatt aggódok. Benyomják egy csomó ismeretlen ember közé, és oké, hogy Hana is ott van valahol, de nem vagyok benne biztos, hogy a YG olyan nagyon jó lenne.

-Majd meglátjuk. Okos lány, nem kell félteni. - Próbáltam megnyugtatni, mire egy nagyot sóhajtott.

-Igaz, ki fog lépni, ha nem tetszik neki valami. - Győzködte saját magát.

Leparkoltunk a mélygarázsban, aztán sóhajtva kikötötte magát.

-Na, de most ne emiatt aggódj! - Böktem meg a vállát, és próbáltam elterelni a figyelmét. - Itt vagyunk az első igazi dorama forgatásunk elő zenéjén. - Tártam szét a karjaimat, miközben kiszálltunk az autóból.

-Irány a megbeszélés! - Zárta le a kocsit, aztán gyors léptekkel elindult a lifthez.

A liftkabinban magamhoz húztam a lányt, már olyan rég találkoztunk, szerettem volna babusgatni. Persze nem volt rá lehetőségem, így csak, a lift kamerájának hátat fordítva nyomtam egy gyors csókot a szájára. Gyorsan szétrebbentünk, mikor a lift megállt egy emeleten, és rengeteg ember szállt be. Szerettem volna ölelgetni, és belélegezni az illatát Yunnak, de a kabin falához passzíroztak az emberek.

A huszadik emeleten szálltunk ki. A folyosón már sok színész (akik majd szerepelnek a készülő sorozatban) ácsorgott. Mire mindenkinek köszöntünk már nyílt az ajtó, és be kellett mennünk a nagy terembe, ahol mindent megbeszéltünk.

A rendező elmagyarázta kinek milyen karaktert képzelt el, mikor és hol fogunk forgatni, majd megkaptuk a forgatókönyveket, és a jelmezterveket - amik igazából öltözködési stílusok voltak, hiszen ez egy XXI. században játszódó történet lesz.

Kaptunk ebédet, ami nagyon finom volt (rendes kaja a sok turnés gyors-evés után, egyszerűen fantasztikus!), aztán újra visszamentünk a terembe, és tovább folytatódott a magyarázás.

Mikor (végre) vége lett kiözönlöttünk a folyosóra, és a sunbaekkel elegyedtünk szóba.

Yun elment telefonálni, miközben az egyik thai származású kolegával beszélgettünk a régi szép időkről.

A lány visszaérve elhúzott a rajtunk mosolygó sunbae mellől.

-Mi az Yun? Máris indulni kell? - Billentettem oldalra a fejem, és halkra vettem a hangom, hogy a mellettünk állók ne nagyon hallják.

-Danbival van találkozóm. Úgy érzem valami nagy bejelentés lesz, szóval mennem kellene. - Nézett fel rám kérlelő szemekkel.

-Egy pillanat, és elbúcsúzok, aztán mehetünk. - Bólogattam, majd visszafordultam a már vigyorgó subaehoz, miközben Yun a többiekhez sietett.

-Szép kis pár lennétek. - Vigyorgott. Megköszörültem a torkom, mire felemelte a kezét. - Nem adom tovább a sajtónak! - Védekezett.

-Köszönöm. - Sóhajtottam megkönnyebbülten. - Akkor a következő alkalommal találkozunk! - Néztem a még mindig vigyorgó férfire.

Yunnal gyorsan elköszöntünk a többiektől is, majd eléggé sietősen lifteztünk le a lány kocsijához.

-Nem tudod mit akarhat? - Érdeklődtem, miközben a lány telefonján néztem a hívás és üzenetlistát. Danbi és a bátyja is hívta, a nap folyamán többször is.

-Van egy olyan érzésem, hogy valami kettőjük ügye, de fogalmam sincs. Lehet mamának akarnak valamit a szülinapjára. - Vont vállat, miközben a forgalmat és az utat figyelte. Amióta meggyógyult a lába egyszerűen nem engedte hogy én vezessek, annyira hiányzott neki a gyógyulása alatt. Nagyon rosszul viselte, hogy mindig Bamy vagy én fuvaroztam őt.

-Akkor elkísérhetlek titeket? Nincs kedvem hazamenni. - Pörgette az ujjaim között a telefonját. Tényleg nem volt kedvem hazamenni a többiekhez, és kikapni a reggeli affér miatt.

-Ha családi ügy, akkor jöhetsz. - Vont újra vállat.

-Ha lányos ügy ígérem lelépek. - Vigyorogtam azon agyalva vajon mihez kell ennyire a lány segítsége Danbinak. - Vagy választok neked ruhát, ha szeretnéd. - Pillantottam a lányra, és végigmértem vékony alakját.

-Danbinak kell valami ruha. - Nézett rám vissza, kissé fintorogva, majd újra az útra fordította a figyelmét.

-Attól még vehetsz magadnak valamit. - Doboltam az ujjaimmal a telefonján, azon agyalva vajon hogyan állna rajta az új fürdőruha kollekció, amit a napokban mutattak be Párizsban.

-Majd meglátjuk. - Üzente a hangjával, hogy ne folytassam a témát.

Attól, hogy nem beszéltem róla, a fantáziám még nem állt le, és számomra jobbnál-jobb ruhákban képzeltem el a lányt.

A pláza mélygarázsában leállva felhívta Danbit, és megbeszélték, hogy a kajás résznél találkozunk.

A liftben felvettem a mindig nálam lévő maszkok egyikét, és a fejembe csaptam a sapkámat. Bár újabban nem lógtam ki annyira a fekete hajammal a normál koreai társadalomból, de felvettem még egy ablaküveg-lencsés szemüveget, hátha megúszom ezt az utat futás nélkül.

Yun jól kinevetett a liftben, hogy simán kirabolhatnék egy üzletet, majd ő is felhúzott egy maszkot, hogy összeilljünk valamiben.

-Nem öltöztem betörőnek. - Motyogtam a fekete maszk alatt.

-Persze. belőlük még ennyit sem lehet látni. - Húzta le a maszkot az orromról, és egy puszit nyomott az arcomra.

Mire visszaigazítottam a helyére már fel is értünk a hatalmas bevásárlóközpont első emeletére.

Sok üzlet mellett elhaladva, néha lemaradva a lánytól a tömegben, mentünk fel a második emeletre az éttermekhez.

Kis keresgélés után Yun kiszúrta a testvérét az egyik asztalnál.

-Na, nekem is lesz társaságom! - Ugrott fel Yongi a helyéről, majd odalépve hozzám jól meglapogatta a hátam. - Gyere, úgy is be akartam ülni egy filmre. - Húzott el Yun mellől, és már el is kezdett magyarázni egy filmről, miközben a mozi felé mentünk.

-Ez gyors volt. - Hallottam még Danbi hangját. - Innentől számolva két óránk van ruhát nézni. - Ahogy hátrapillantottam láttam, hogy elindultak a másik irányba.

Yongi beállt a kasszákhoz a sorba, én meg a kajáspultnál kanyargó hosszú sorban ácsorogtam, minimum 10 percet.

-És mit is nézünk? - Érdeklődtem, mikor már leültünk a kényelmes székbe, kezünkben a hatalmas popkornnal és kólával. Mintha Amerikában lennénk.

-Majd meglátod. - Vigyorgott rám a sötétben, majd a szájába tömött egy nagy marék kukoricát.

Nemsokára elkezdődött a film... És rohadt jó volt!

Már láttam róla előzeteseket, és igaz, hogy angolul volt, de így is tudtuk követni mi történik. Azt hittem meg kell várnom, míg fent lesz valahol az Interneten és az egyik hosszú szünetünkben kell megnéznem, ha meg akarom nézni. És íme: nem kellett kivárnom azt az egy hónapot.

A film közepéig tartott a kukorica, utána már csak csendben bambultunk a szemben lévő nagy vászonra.

-Hát ez eszméletlen volt! - Bólogattam kifelé menet a moziból.

-Nem megmondtam? - Vigyorgott, miután kidobta az üres zacskókat a szemetesbe. - Ilyenre lányokkal nem lehet jönni. Amúgy is ezt terveztem megnézni, míg a hölgyek vásárolgatnak. - Sétált mellettem zsebre vágott kézzel.

-Az a fegyveres jelenet volt a legjobb. - Gondoltam vissza a filmre. - Azt leforgatni sem lehetett semmi, plusz amit még dolgoztak rajta a vágással... eszméletlen.

-Nekem csak annyi jött le, hogy ilyen jó filmet még nem láttam. - Röhögött rajtam, miközben leültünk annak az asztalnak a közelébe, ahol a film előtt elváltunk a lányoktól.

-Ilyen díszletekkel és vágásokkal Hollywood legmenőbbjei dolgoznak. De ezek az animációk benne... tényleg elhiszem hogy ott van az a ronda sárkány!

-Na, hogy ment? - Nézett el Yongi mögém.

-Csak egy kicsit vagyok kiakadva. - Hallottam Yun ideges hangját, majd lehuppant mellém, és úgy nézett a testvérére, mint egy óvodás, aki megsértődött.

-Ha te ennyire kiborultál mama mennyire lesz ki? - Sóhajtott gondterhelten Yongi, majd átkarolta a mellé álló barátnőjét.

-Időben szóljatok neki. - Nézett fel az idősebbekre Yun. - Ma nem alszok otthon, szóval tiétek a pálya. - Pattant fel, majd megragadta a csukómat, és "finoman" jelezte, hogy fel van dúlva, és minél előbb el akar onnan tűnni.

Mikor a mozgólépcsőhöz értünk elengedett. Nem mondom azt, hogy kapkodnom kellett magam, nehogy lemaradjak tőle, de elég gyorsan ment.

-Úgy érzem lemaradtam valamiről. - Húztam le a maszkot az államra, mikor a lift már majdnem leért a mélygarázshoz.

-Csak annyiról, hogy sógornő és nagynéni leszek. - Sietett az autóig, mikor kiszálltunk a felvonóból.

Nagy szemekkel bámultam utána, majd észbe kapta, és utána futottam. Gyorsan beültem mellé, és még mindig értetlenül bámultam rá. Sógornő és nagynéni? Tehát akkor... Yongiék egybekelni készülnek? És gyereket is terveznek? De miért akadt ennyire ki?

-Én is ennyire ideges leszek, amikor valamelyik bátyám bejelenti, hogy házasodni készül? - Néztem mosolyogva a lányra, mikor már messze jártunk a plázától.

-Nem vagyok ideges. - Morogta, de úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjpercei.

Magamban mosolyogtam rajta. Nem kellene ennyire kiborulnia. Hiszen ez az élet rendje, nem? Az ember felnő, házasodik, aztán bővül a családja néhány gyerekkel.

Csendben voltam, bámultam az egyre ismerősebb utcákat, míg el nem értünk a lány lakásáig. Igaz, odáig még lifteznünk kellett, így inkább csak a ház elé.

Yun még mindig feldúltan nyomkodta a lift gombjait, hogy minél előbb felérjünk a lakáshoz. Az ajtót is szinte becsapta, majd elment inni egy kis vizet.

Utána bementünk a szobába.

Ledőltem az ágyára, ő pedig a fejem mellé ült. Egy idő múlva felkeltem, és odaültem a lány mellé.

-Nem rossz dolog ez. - Suttogtam a hajába, miközben a hátát cirógattam.

-Soha nem mondtam ilyet. - Sóhajtott, majd keserű hangon folytatta. - Csak... fogalmam sincs mi van velem. Összeházasodnak, és jövőre, tavasz végén már gyerekük is lesz. - Kicsit elakadt a lélegzetem a "nyáron már gyerekük is lesz" résznél. Tehát a nagynéniség nincs is már olyan messze! Várjunk... akkor már van baba?

-Biztosan csak azért érzed így, mert hirtelen jött ez az egész. - Simogattam meg a vállát, hogy megnyugtassam.. Magamban viszont mosolyognom kellett. Kiderült, hogy gyerekük lesz, így még előtte össze akarnak házasodni. - Van ez így. Nekem is hasonlóan ellentmondásos érzés volt, amikor Michael bejelentette, hogy Busanba költözik, aztán bemutatta a jegyesét nekünk. De szerintem nagyon jó mindkettőjüknek, hogy már ilyen fiatalon tudják mit akarnak. - Mosolyodtam el. Yongi és Danbi. Szép pár, jól megvannak együtt. Összeillenek, még a személyiségük is egymáshoz való.

-Legalább felelősséget vállalnak a tetteikért. - Motyogta, és a pólóm szegélyét piszkálta.

-Figyelj, még a baba előtt össze akarnak házasodni, az azt jelenti, hogy mindketten komolyan gondolják. Jó szülők lesznek. - Mosolyogtam, és a kontyából kiszabadult tincseit piszkáltam.

-Remélem sikerül beszélniük mamával. - Suttogta gondterhelten.

-Dae néni szereti őket, biztos nem fogja ellenezni a dolgot. Felnőttek már. - Ellenkeztem, és a füle mögé simítottam azt a tincset, amivel addig játszottam.

-Mi is felnőttek vagyunk. - Motyogta.

-Hát... gondoltam egy-két dologra. - Súgtam a fülébe felbátorodva, és egy csókot nyomtam a nyakára.

Yun felnevetett, mire tovább csókolgattam, és puszilgattam a nyakát is, és egyre feljebb haladva a fülét is. A legcsiklandósabb helyét megtalálva már annyira nevetett, hogy a könnyei is folyni kezdtek. Lehúztam az ágyra, és fölé kerülve csikiztem tovább, de ahogy rám nézett én is elnevettem magam. Egyszerűen elfogott a röhögőgörcs, és félig-meddig a lány mellé dőlve, nevetve kapkodtam a levegőt.

-Ha már esküvőnél tartunk szólhatnánk YuGyeomnak. - Jutott eszembe a nagy esküvő szervező, de még mindig nevetnem kellett.

-Gondolom már elkezdtek valamit szervezni, ha Danbi ruhát néz magának. - Yun kihúzta a lábát a hasam alól, majd kényelmesen elhelyezkedett, és a fejét a mellkasomra döntötte.

Kihúztam a hajgumit, kiszedegettem a csatokat a frizurájából, és fésülgetni kezdtem a tincseit az ujjaimmal. Olyan puha, ahogy átfolyik az ujjaim között...

-Remélem jobb szülők lesznek, mit apáék. - Suttogta kis idő múlva Yun.

-Hagyd már a negatív gondolatokat! - Ütöttem meg gyengéden a vállát. Nem akartam neki fájdalmat okozni, csak a buta gondolatokat kiverni a fejéből. - A kis porontynak lesz a legjobb nagynénije, aki lehet a világon! - Simítottam végig a karján.

-Szóval nagynéni leszek, és sógornő, és nemsokára megyünk esküvőre... - Sorolta.

-Remek munkahelyed van, anyáék tavasszal jönnek egy látogatásra... Egy menyasszony vizitre. - Egészítettem ki. az utolsó mondatot óvatosabban, halkabban mondtam ki, de még így is felpattant.

-Hé! - Ütötte meg a mellkasom. - Még lehet jön valaki, aki jobb nálam. - Nézett rám durcásan összeszorított ajkakkal, miközben felültem.

-Olyan nincs. - Mormogtam a fülébe, és magamhoz öleltem. - Nem érdekel, hogy ki mit gondol, de én úgy érzem te vagy az első igazi szerelmem.

-És Yonga...? - Kérdezte óvatosan.

-Lehet, hogy ő volt az első, de úgy érzem te vagy az igazi. - Suttogtam mosolyogva, lehunyt szemmel a hajába. Soha nem engedlek el!

____________________________________________________________

GOT7 Fanfic

Chapter 51.

Yun

-Csillagom, igyekezned kellene! - Ült le mellém mama a konyhában, és nézte, ahogy lenyelem a kenyeremből maradt utolsó falatot.

-Tudom, sietek! - Ittam meg a maradék teám. - Én sem akarok elkésni. - Mosolyogtam rá a nagymamámra, aztán felpattantam az asztaltól, és siettem ki a lakásból. Hei persze, mint amióta a lábam meggyógyult mindig, velem akart jönni, de kénytelen voltam visszaparancsolni a lakásba.

-Majd ha hazaértem futunk egyet! - Paskoltam meg a fejét, aztán szaladtam is le a parkolóba.

Mikor kikanyarodtam a főútra megszólalt a telefonom.

-Vezetek, kérlek gyorsan mondd! - Emeltem a fülemhez.

-Yun-ah, ugye tudod milyen nap van ma? - Érdeklődött Yongi a vonal másik végén.

-Szeptember harmadika, hétfő. Miért? - Kérdeztem vissza. Nem mondta mire akar kilyukadni. Már a megszólításból éreztem, hogy vagy valami bensőséges dolog, vagy valami hülye poénja megint.

-El kellene menned Danbival ruhát nézni. - Közölte nyugodtan.

-Nem egyszerű fél kézzel vezetni. - Válaszoltam neki, mire kinevetett. - De legalább már tudok.

-Szóval csörgesd meg ha végeztél. - Köszönt el, majd letette.

Az anyósülésre dobtam a mobilt, majd fejcsóválva kerülgettem a forgalmat, hogy minél előbb odajussak a JYP épületéhez.

Mikor leálltam az út szélén nyílt az anyósülés ajtaja, és az újabban fekete hajú fiú szállt be.

-Jó reggelt! - Üdvözölt vidáman, miközben kihúzta a telefonom a feneke alól. - Újabban kissé rendetlen vagy. - Csóválta meg a fejét.

-Tudod milyen jó érzés, hogy végre vezethetek, futhatok Heivel, és oda teszem a cuccaimat, ahová akarom? - Pillantottam rá mosolyogva az egyik piros lámpánál. - Milyen volt otthon, a turné? - Tereltem a témát, hiszen tényleg érdekelt mit csinált, és hol volt egy hónapig, a többiekkel. A történet nagy részét már tudtam, hiszen beszéltünk közben, de szerettem hallani, ahogy lelkesen mesél.

-Anya kijelentette, hogy el fognak jönni hozzánk látogatóba, mert nagyon meg akarja ismerni a családodat. Valószínűleg tavasszal, ha jönnek, de elhatározta magát. - Nevetett fel. - A turné fárasztó volt, mint mindig, de legalább lehettem egy kicsit otthon. De nagyon hiányoztál. - Simította meg a combom. - Következőnek viszlek magammal.

-Abban nem lehet olyan biztos, Mr. Kunpimook! Én aztán nem ülök repülőre. - Ingattam a fejem megjátszva a komoly, eltökélt embert.

-És ha én ott vagyok, akkor sem? - Pislogott nagyokat, és próbált aranyosan nézni.

-A múltkor is így volt. - Morogtam, mire felsóhajtott.

-Meg tudlak győzni. - Nézett rám féloldalas mosollyal.

Csak elhúztam a számat, mert tudtam, hogy igaza van, és az útra koncentráltam.

-Amúgy most már Mr. Jae vagyok, a LOTTE  fejének ifjú titkára. - Szólalt meg kis idő után.

-Akkor ezek után, mint főnökömmel kell beszélnem önnel, kedves Jae? - Érdeklődtem, egy újabb piros lámpánál.

-Nem szükséges a forgatókönyvből idéznie, Ms. Choi. - Nevetett fel. Néhány perc gondolkodás után megkérdezte. - Végül mi lett a YG K+-al? Felvették Bamyt?

-Tegnap beszéltünk, és még nem tudott semmit. Bár fogalmam sincs mennyire lesz neki való, mert állítólag olyanok is vannak ott, akik már YG gyakornokok. - Doboltam a kormányon. - De még mindig zaklatnak, hiába küldtem már nekik vissza, hogy nem akarok oda menni.

-Bamy simán lehet modell. - Legyintett BamBam. - Még élvezni is fogja.

-Nem amiatt aggódok. Benyomják egy csomó ismeretlen ember közé, és oké, hogy Hana is ott van valahol, de nem vagyok benne biztos, hogy a YG olyan nagyon jó lenne.

-Majd meglátjuk. Okos lány, nem kell félteni. - Próbált megnyugtatni.

-Igaz, ki fog lépni, ha nem tetszik neki valami. - Győzködtem magam, hogy jót tettem azzal, hogy továbbítottam neki a YG K+ Models studio levelét.

Bekanyarodtam a GPS által megadott utcába, majd leparkoltam a hatalmas mélygarázsban.

-Na, de most ne emiatt aggódj! - Bökte meg a vállam játékosan a fiú. - Itt vagyunk az első igazi dorama forgatásunk elő zenéjén. - Tárta szét a karjait, miközben kikászálódott az autóból.

-Irány a megbeszélés! - Zártam be a kocsit, majd a lifthez siettünk.

BamBam a lift kabinban magához húzott, aztán egy gyors csókot nyomott a számra. Mire kinyílt a liftajtó, és rengeteg ember érkezett már úgy álltunk, mintha mi sem történt volna.

A kiadó, annak ellenére, hogy engem is leszerződtetett még nem találta alkalmasnak reklámozni a kapcsolatunkat (pedig már a főnök is tud róla), így még titokban kell maradnunk.

A huszadik emeleten szálltunk ki, és rengeteg sunabe színész kíséretében vonulhattunk be a megbeszélős terembe, ahol már persze vártak minket.

A rendező elmagyarázta mit hogyan szeretne, kinek milyen karaktert képzelt el, aztán megkaptuk a teljes forgatókönyvet, és a jelmezterveket. Kaptunk ebédet, amit közösen fogyasztottunk el (mázlim, hogy volt lisztmentes kaja is, csak nekem), aztán utána folytatódott a ki-mit és hogy fog csinálni tárgyalás.

Mivel elég jelentős mellék-szerepet kaptunk sokáig maradtunk, és a megbeszélések után még beszélgettünk  egy kicsit a leendő színésztársainkkal.

Már este hét körül járt az idő, amikor Danbi hívott.

-Szia! - Emeltem a fülemhez a mobilom, kicsit félrehúzódva a nevetgélő színészektől.

-Mikor végzel? Már elindultam otthonról.

-Öhm... fogalmam sincs. Eléggé messze vagyunk egymástól. - Néztem ki a hatalmas ablakon, amin át rengeteg toronyház képét láttam.

-De mindenképp segítened kell. - Kérlelt. - Nélküled nem akarok ruhát választani.

-Igyekszek, amennyire tudok. - Sóhajtottam.

-Nehogy balesetet okozz! - Ijedt meg. - Inkább ne siess annyira, csak ne legyen bajod, oké? Yongi, BamBam és Dae néni is ki fog nyírni, a barátaidról nem is beszélve, ha miattam lesz megint csonttörésed.

-Amint tudok indulok. - Nevettem fel az elképzelésein.

-Köszönöm. - Tette le.

BamBam találkozott egy régi ismerősével, és vele beszélgetett már jó ideje, így rossz érzés volt elhúzni onnan a fiút.

-Mi az Yun? Máris indulni kell? - Billentette oldalra a fejét a barátom.

-Danbival van találkozóm. Úgy érzem valami nagy bejelentés lesz, szóval mennem kellene. - Néztem fel rá.

-Egy pillanat, és elbúcsúzok, aztán mehetünk. - Bólogatott.

Gyorsan elköszöntünk mindenkitől, aztán siettünk le a kocsihoz.

-Nem tudod mit akarhat? - Érdeklődött a fiú, miközben a telefonomat nyomkodta.

-Van egy olyan érzésem, hogy valami kettőjük ügye, de fogalmam sincs. Lehet mamának akarnak valamit a szülinapjára. - Vontam meg a vállam.

-Akkor elkísérhetlek titeket? Nincs kedvem hazamenni. - Pörgette az ujjai között a fehér telefonomat.

-Ha családi ügy, akkor jöhetsz. - Vonogattam a vállam.

-Ha lányos ügy ígérem lelépek. - Vigyorgott. - Vagy választok neked ruhát, ha szeretnéd. - Pillantott felém, kissé perverzen.

-Danbinak kell valami ruha. - Néztem rá vissza, majd újra az utat figyeltem.

-Attól még vehetsz magadnak valamit. - Dobolt a telefonomon.

-Majd meglátjuk. - Zártam le a témát.

Ahogy az arcán láttam megindult a fantáziája, de nem akartam tudni miről álmodozik.

A pláza mélygarázsában leparkolva megcsörgettem Danbit, hogy merre van, majd az általa elmagyarázott hely felé vettük az irányt. BamBam újfent betörőnek öltözött, és én is felvettem egy maszkot, csak hogy ne nézzen ki olyan hülyén mellettem a fiú.

A második emeleti kajáldáknál meg is találtuk Danbit és a bátyámat.

-Na, nekem is lesz társaságom! - Ugrott fel Yongi, majd jól meglapogatta BamBam hátát. - Gyere, úgy is be akartam ülni egy filmre. - Húzta el tőlünk, és már indultak is a mozi felé.

-Ez gyors volt. - Nézett utánuk Danbi. - Innentől számolva két óránk van ruhát nézni. - Állt fel a székből, majd a másik irányba kezdett húzni.

-Amúgy mi folyik itt? - Érdeklődtem, mikor elhaladtunk néhány ruhabolt mellett, már a harmadik emeleten.

-Azt szerettük volna, ha te tudnád meg elsőként, a családból. - Kezdte Danbi. - Két hete a bátyád... Huh... - Torpant meg egy esküvői ruhaüzlet előtt. - Ide jöttünk. - Közölte, majd belépett az üzletbe.

Tágra nyílt szemekkel követtem.

-E-e-ez most mégis mi? - Kérdeztem néhány fokkal magasabb hangon a ruhák között nézelődő idősebb lányra nézve.

-Tudom, hogy sokkoló lesz. - Nézett rám mosolyogva Danbi. - Szóval Yongi két hete megkérte a kezem...

-És igent mondtál? - Kérdeztem hirtelen, a saját magamtól vártnál sokkal lelkesebben.

Danbi aprót bólintott, mosolyogva, mire odaszaladtam hozzá, és átöleltem.

-Lesz egy sógornőm! - Ujjongtam, kissé visszafojtva magam, hogy ne zavarjam a többi vásárlót.

-De ez még nem minden. - Tolt el magától Danbi, majd komolyabbra fordította a szót. - Azóta történt egy-két dolog... - Sóhajtott.

-És nemet akarsz neki mondani? - Kerekedtek ki újra a szemeim.

-Dehogy! - Rázta a fejét a lány. - Arra a dologra gondolok. - Célozgatott.

-Igen, és? - Húztam fel a szemöldököm. Nem igazán voltam kíváncsi arra, hogy hogyan hemperegnek és mikor.

-És pozitív lett a teszt. - Mosolyodott el megint.

Kellett néhány másodperc, hogy leessen mit is mondott. Akkora szemekkel nézhettem rá, hogy már én féltem, hogy kiesik a szemem. Az állam valahol a padlót súrolhatta.

-Tehát... - Szedtem össze magam. - Lesz egy sógornőm... és nagynéni leszek? - Pislogtam nagyokat, majd a lány hasára vezettem a tekintetem. Persze, ugyan olyan volt, mint mindig, hiszen még az elején lehettek, de akkor is.

-És egy hónap múlva szeretnénk megtartani az esküvőt. - Bólogatott mosolyogva.

-Na de várjál! - Vettem el tőle azt a ruhát, amit felém nyújtott. - Akkor most mindent meg kell csinálnom, amire azt mondtam, hogy majd akkor, amikor Yongi házasodik?

Danbi erre felnevetett, majd egy újabb ruhát adott a kezembe.

-A nekünk tett ígéreteket hanyagolhatod. - Mosolygott.

Néhány ruhát felpróbált, de egyik sem igazán tetszett neki, így átmentünk még három másik üzletbe. Amíg Danbi válogatott a szebbnél-szebb ruhák között, addig én emésztettem a történteket. Nagynéni és sógor leszek nemsokára.

Visszaérve a találkozási ponthoz BamBam és Yongi már ott vártak minket, valószínűleg nagyban a filmről tárgyalva.

-Na, hogy ment? - Érdeklődött a bátyám, mikor odaértünk hozzájuk.

-Csak egy kicsit vagyok kiakadva. - Közöltem vele, majd levágtam magam BamBam mellé, mint egy durcás kisgyerek.

-Ha te ennyire kiborultál mama mennyire lesz ki? - Sóhajtott gondterhelten Yongi.

-Időben szóljatok neki. - Néztem fel a jegyes párra. - Ma nem alszok otthon, szóval tiétek a pálya. - Állta fel, majd magam után húztam a barátomat.

-Úgy érzem lemaradtam valamiről. - Motyogta BamBam a liftben.

-Csak annyiról, hogy sógornő és nagynéni leszek. - Trappoltam az autóig, mikor kiszálltunk a felvonóból.

A fiú kikerekedett szemekkel nézett rám, majd, mikor beindítottam a motort, sóhajtott egyet.

-Én is ennyire ideges leszek, amikor valamelyik bátyám bejelenti, hogy házasodni készül?

-Nem vagyok ideges. - Morogtam, bár magamnak mondtam ellent.

Csendben voltunk, és hallgattuk az esti forgalom zaját, míg el nem értünk a belvárosi lakásomhoz.

BamBam ledőlt az ágyra, én pedig a feje mellé ültem. Kis idő múlva feltápászkodott, és odaült mellém, miközben átkarolt.

-Nem rossz dolog ez. - Motyogta a hajamba, miközben ujjaival a hátamat simogatta.

-Soha nem mondtam ilyet. - Sóhajtottam. - Csak... fogalmam sincs mi van velem. Összeházasodnak, és jövőre, tavasz végén már gyerekük is lesz.

-Biztosan csak azért érzed így, mert hirtelen jött ez az egész. - Simogatta a vállam. - Van ez így. Nekem is hasonlóan ellentmondásos érzés volt, amikor Michael bejelentette, hogy Busanba költözik, aztán bemutatta a jegyesét nekünk. De szerintem nagyon jó mindkettőjüknek, hogy már ilyen fiatalon tudják mit akarnak.

-Legalább felelősséget vállalnak a tetteikért. - Motyogtam.

-Figyelj, még a baba előtt össze akarnak házasodni, az azt jelenti, hogy mindketten komolyan gondolják. Jó szülők lesznek. - Mosolygott, miközben a hajammal játszott.

-Remélem sikerül beszélniük mamával. - Suttogtam.

-Dae néni szereti őket, biztos nem fogja ellenezni a dolgot. Felnőttek már.

-Mi is felnőttek vagyunk. - Közöltem vele. Ettől még nem lesz más az ő dolguk.

-Hát... gondoltam egy-két dologra. - Súgta a fülembe, majd egy csókot nyomott a nyakamra.

A csiklandós érzés miatt felnevettem, mire tovább folytatta a "kínzásomat". Egyre több puszit nyomott a nyakamra, majd a fülem mögé, amitől még inkább nevethetnékem támadt.

Annyira nevettem, hogy a könnyem is kicsordult. A végére a fiú letepert az ágyra, és egymás mellett nevettünk.

-Ha már esküvőnél tartunk szólhatnánk YuGyeomnak. - Nevetett még mindig a fiú.

-Gondolom már elkezdtek valamit szervezni, ha Danbi ruhát néz magának. - dőltem a mellkasára.

A hajamat kezdte fésülgetni az ujjaival.

-Remélem jobb szülők lesznek, mit apáék. - Suttogtam.

-Hagyd már a negatív gondolatokat! - Ütötte meg gyengéden a vállam. - A kis porontynak lesz a legjobb nagynénije, aki lehet a világon!

-Szóval nagynéni leszek, és sógornő, és nemsokára megyünk esküvőre...

-Remek munkahelyed van, anyáék tavasszal jönnek egy látogatásra... Egy menyasszony vizitre.

-Hé! - Ütöttem meg a mellkasát. - Még lehet jön valaki, aki jobb nálam.

-Olyan nincs. - Mormogta a fülembe, majd átkarolta a hátam.- Nem érdekel, hogy ki mit gondol, de én úgy érzem te vagy az első igazi szerelmem.

-És Yonga...? - Kérdeztem halkan, hiszen azt állította egészen eddig, hogy a nővérem volt az első szerelme.

-Lehet, hogy ő volt az első, de úgy érzem te vagy az igazi. - Suttogta, mire nagyot dobbant a szívem.

Jobban hozzábújtam, és beszívtam az illatát, ami a mindent jelentette számomra.

Úgy éreztem, az életemben Ő a legjobb dolog, amit kaptam.

~VÉGE~

Végszó

Hát, elérkeztünk ennek a történetnek a végére...

Köszönöm, hogy követtétek, és olvastátok!

Remélem sok szép pillanatot képzeltetek el a szereplőinknek, hogy bele tudtátok magatokat élni a történetbe! Nagyon igyekeztem, és úgy érzem ez egy egészen jó (és egészen befejezett) fanfiction lett. :)

Köszönöm a kommenteket, hálás vagyok értük! Komolyan, hatalmas erőt adtatok folyamatosan a következő rész írásához! Nagyon köszönöm!!! Szörnyen hálás vagyok nektek! És őszintén boldog, hogy ennyire tetszett nektek ez az irományom, amire úgy érzem tényleg azt mondhatom, hogy eddigi életem legjobb folytatásos története lett.

Hogy mi történt velük ezután?

Ezt már a TI fantáziátokra bízom, hiszen eredetileg is nagyjából eddig terveztem a történetet (majdnem bele is fért az elképzelt 50 részbe). Nem tervezek most sem folytatást, mert nem akarom a végtelenségig húzni, és unalmas dolgokról írni, esetleg (később) félbehagyni meg főleg nem. Sajnálom, de nekem is nehéz elengednem őket :(

Szeressétek továbbra is a GOT7-t, legyetek IGOT7-ök!

 

Vajon megtalálja e azt a lányt, akibe kiskorában szerelmes volt? Aki ellopta az első szerelem címét másoktól? Akinek 6 éves korában azt ígérte, hogy feleségül veszi? És akivel azóta nem találkozott, hogy a kislány elment a szüleihez?

Nos, TI hogy gondoljátok? Megtalálta?

Egyéb történeteimet a byulwoofanfiction.blogspot.hu -n találjátok, illetve tervezek egy következő történetet is, a Bangtan Boyssal, arról pedig majd mindent idejében...

Köszönöm, hogy olvastatok! (és hogy ezt a végszót is elolvastátok)

~Annyeong

Lee Byul Woo :)

Chapter 50.

GOT7 Fanfic

Chapter 50.

Yun

Mikor kinyitottam a szemem BamBam mosolygós arcával találtam szemben magam.

Ujjaival végigsimított a hajamon, majd egy puszit nyomott a pofimra.

-Jó reggelt! - Suttogtam, amit, kissé reszelős, mély, reggeli hangján ő is elmormogott.

Egy jó darabig egymás szemében elveszve tűnődtünk az élet nagy kérdésein, végül kénytelen voltam kikelni mellőle, és elszaladni a fürdőbe (amennyire tudtam szaladni).

Mikor dolgom végeztével visszaértem a szobába, a fiú már az ágy tetején, törökülésben ülve nyomkodta a telefonját. Odaültem mögé, és a vállára támasztottam az állam, közben karjaimmal átöleltem a hasát.

-Yun-ah. - Engedte le a telefonját, mikor megírta az utolsó üzenetét is JBnek, hogy aznap nem tudja hogy mikor ér haza.

-Igen? - Döntöttem a fejem a nyakának.

-Emlékszel arra, amiről tegnap beszéltünk? - Éreztem meg a tenyereit a kezemen.

-Este? - Kérdeztem vissza kis gondolkodás után. - A nővérem...

-Nem, nem arra. - Vágott gyorsan közbe. - Nem akarom, hogy megint sírj, úgyhogy ne emészd magad emiatt. - Fejtette le a karjaimat magáról, majd szembe fordult velem.

Apró bólintással jeleztem, hogy megértettem, és bár szorítást és ürességet éreztem a mellkasomban próbáltam leküzdeni őket, ahogy egészen eddigi életem alatt is tettem (és bár nem tudtam ennyire részletesen, mégis emésztett), és a velem szemben ülő fiúra koncentrálni.

-Szóval... - Sóhajtott egy nagyot, és belevágott. - Két napja, amikor el kellett rohannom tőletek, a kép miatt lettem behívatva a főnökhöz. - Kezdte, miközben az ujjaimat piszkálta. - Megkérdezte, hogy ki van a képen velem. Aztán rájött, hogy látott már téged a színházban is. - Érdeklődve néztem rá, még a fejemet is oldalra billentettem kissé. - Aztán kijelentette, most nagyon figyelj, idézek: "Nagyon tetszett a színészi játéka. Tehetséges. Le kéne szerződtetni.". - Komolyan beszélt, de még úgy sem akartam hinni a fülemnek, így inkább nem szóltam közbe, hagytam, had folytassa. - Aztán a managger visszaterelte a témát a látogatás eredeti okára. - A magyarázása mosolyt csalt az arcomra, még úgy is, hogy teljesen komolyan beszélt. - A PD-nim kijelentette, hogy megtörtént véletlen, és blablabla... aztán rám nézett, és közölte, hogy szeretne találkozni veled, ha lehet. - Nos ennél a mondatnál, azt hiszem csak meredten bámultam magam elé. Mert az még lehet a képzelete szüleménye, hogy "tehetséges" meg ilyenek, de ez... Nem mintha nem bíznék meg benne, csak sokszor ferdít egy kicsit (tényleg csak egy nagyon picit) a valóságon csak azért, hogy jobban érezzem magam.

-Park Jin Young, aki nem a kis JinYoung, találkozni akar velem. - Motyogtam magam elé, még mindig hitetlenül, kissé sokkos állapotban.

-Igen, a PD-nim találkozni szeretne veled. Arra gondoltam hogy ma vagy holnap... meg kell kérdezni a titkárnőjét mikor mehetünk be hozzá. - Bólogatott, megbeszélve magával a dolgokat, majd az éjjeli szekrényen lévő telefonjáért nyúlt.

Nem hangosította ki, de elég csend volt a lakásban ahhoz, hogy tisztán halljam, ahogy a titkárnő felveszi a telefont. BamBam miután bemutatkozott elmondta, hogy milyen céllal keresné a PD-nimjét, és másnap délelőttre kaptunk is a kedves kis titkárnőtől időpontot.

BamBam mosolyogva nézett rám, mikor leengedte a telefonját.

-Ha bejelentenek téged, mint a cég szerződtetett színészét, lehet, hogy a vezetőség megengedné, hogy nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunkat. - Kezdett magyarázni. - Nem kellene többet rejtőzködnünk és bujkálnunk, és igaz, hogy minden média rólunk szólna egy darabig... de az is reklám lehetne akár a GOT7nek is. Túl lehet élni valahogy, sokaknak sikerült már. Szóval miután lement a nagy hajcihő békésen éldegélhetünk, egy csomó sorozatban meg filmben szerepelhetnénk... Akár a színházban is.

-Nem akarom elrontani a kedved... - Motyogtam. Tényleg nem akartam lerombolni a fantasztikus álmait, de ezek csak szürreális álomnak tűntek. - Anno, amikor erről volt szó úgy döntöttünk, hogy a rajongók miatt nem hozzuk nyilvánosságra. Rengeteg IGOT7 tűnne el a fandomból, ha napvilágra kerülne, mellesleg a sasaengeket is említetted.

-Hű... - Ámult el egy pillanatra. - Honnan ismersz ilyen szavakat?

-Elég sok doramat megnéztem, amíg otthon voltam... És Bamytól is kaptam egy kis oktatást, ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. - Erre csak vigyorgott, majd szomorúnak tettetve magát megsimogatta a rossz lábam, de a vigyor (a büszkeség vigyora) nem tűnt el az arcáról. Nagyon aranyosan festett a mosolyával, a kócos világosbarna hajával, a kissé gyűrött iskolai egyenruhájában... Vagyis szörnyen jóképű volt. Ebben a korban már nem lehet "aranyos kisfiúnak" nevezni... Pedig az.

Egy puszit nyomtam az orra hegyére, ám amikor el akartam húzódni tőle, ő nem engedett, és apró csókokat váltottunk.

Az egymásba merülésünket a telefonom csörgése szakította meg. BamBam morgott valamit, amit nem értettem, de valószínűleg a nemtetszését fejezte ki valamilyen furcsa állathangon.

A kijelzőn Yongi neve villogott, így kénytelenek voltunk elszakadni egymástól (legalábbis arra az időre, amíg elnyúltam az éjjeliszekrényig).

-Halló? - Vettem fel.

-Szia hugi! - Szólt bele a bátyám vidám hangon. - Most, hogy már kikerültetek az iskolából, és teljes jogú felnőttek vagytok, és nem láttalak kerek egy napja, vagy kettő... mindegy, szóval elmehetnénk végre közösen valahová.

BamBam az ölembe döntötte a fejét, és érdeklődve hallgatott.

-Hová szeretnél elmenni? - Kérdeztem vissza. Hiszen még nem épültem fel teljesen, tehát nem sok mindent lehet velem kezdeni.

-Felsprintelhetnénk a Seoul Tower-re. - Vágta rá, szinte túl gyorsan.- Amúgy nem, csak vicceltem. - Váltott komolyra. - Elmehetnénk moziba, vagy le a tengerpartra. Danbi nagyon akarja már látni a partot.

-Amúgy tegnap voltunk ott Heivel. - Hallottuk a lány hangját a telefonból. - Ne hazudj neki! - Yongi felszisszent, és láttam magam előtt, ahogy a barátnője a vállába boxolt.

-A mozi nem hangzik rosszul. - Pillantottam le BamBamre, aki csak vállat vont. - Milyen filmeket adnak?

-Van valami horror... - Kezdte Yongi, de Danbi megint közbe szólt.

-Adnak egy romantikus vígjátékot, arra elmehetnénk. Amúgy is meg akartam nézni.

-Ne már! - Nyögött fel a két fiú egyszerre.

-Nincs más, amit meg akarok nézni. - Közölte Danbi. - Akkor a mozi ejtve.

-Valami ötlet? - Érdeklődött a bátyám.

-És ha megnéznénk otthon egy filmet? - Vetettem fel.

-Akkor gyertek haza. Mama úgy is már nekiállt ebédet főzni.

-Délután négykor vacsorát, de ne zavarjon. - Hallottuk távolabbról Danbi hangját.

-Akkor már a vacsorát főzi. - Morogta Yongi. - Várunk titeket haza! Aztán nehogy valami rosszaságot csináljatok kicsi Yun! - Figyelmeztetett, eléggé perverz hangon. Majd letette a telefont.

-Ch, le kellene tagadnom. - Engedtem le a készüléket.

-Fel kellene innen kelni? - Hunyta le a szemét BamBam, majd kényelmesen elfészkelte magát. Látszott rajta, hogy eszében sincs a feltett kérdésére igennel válaszolni, és meg is tenni azt.

Egy darabig még hagytam hogy pihenjen, de amikor megkordult a hasa közöltem vele, hogy indulunk. Átöltözés után (persze nem lehettünk a kissé gyűrött iskolai egyenruhánkban tovább, hiszen már tegnap elvégeztük az iskolát) lementünk az autóhoz.

Éppen hogy csak sikerült elkerülnünk egy csapat K-POP, GOT7, és egyéb együtteses feliratú pólós lányt, aztán a sötétített ablakú autó biztonságában indultunk haza.

Mire hazaértünk már az egész házat átlengte a vacsora illata.

Hei szokás szerint elsőként üdvözölt minket. BamBamre felugrott, úgy élvezve a füle vakargatását, elém pedig leült, és úgy várta, hogy levegyem a cipőm, és megsimogassam a kis buksiját.

Mama nagyon kitett magáért, soha nem ettem még olyan finomat. Persze nem tudtuk mire vélni a sok finomságot, de mama annyit mondott, hogy "mindenki kijárta az iskolát" ünnep van, és azért főzött ennyit, és ilyet.

Kajálás után pedig letelepedtünk a kanapéra (BamBam ült az egyik szélén, Yongival ültünk középen, Danbi pedig a bátyám mellett foglalt helyet), kis sütivel, valami akció-vígjátékot nézni, amit Danbi és Yongi választott. Nekünk beleszólásunk sem volt.

Elég furcsa film volt, de jókat nevettünk rajta. Nagyon sok szerencsétlen és lehetetlen véletlen volt benne, ami mindent tönkre tett, de a főszereplő (mint mindig mindent) megoldotta a zűröket, és happy end forever - vagy amíg el nem jön a következő gonosz.

Yongival fogadtunk az elején (egy mosogatásban) hogy melyik poszteren lévő nő lesz a főhős csaja a történet végén... És nekem lett igazam.

Így Yongi, sok-sok idő után először kénytelen volt elmosogatni.

Mi pedig BamBammel bevonultunk a szobámba, Hei kíséretében.

Miután kitárgyaltuk a filmet, azon belül főként a színészek alakításait BamBam elaludt.

Én még elmentem letusolni, és hajat mosni, aztán megnéztem, hogy Yongi rendesen elmosogatott-e, elköszöntem mamától, bezártam az erkélyajtót, és megvakargattam Hei fülét, mikor elfoglalta a saját kis ágyát.

Egy pléddel betakartam a szuszogó fiút, majd bemásztam a saját takaróm alá.

A telefonom pittyegett egyet, így a kezembe vettem.

Feladó: YG K+ Models studio

Címzett: Bae Young Nam

Szemöldököm ráncolva néztem a telefonom kijelzőjét, végül rányomtam az üzenetre.

Tisztelt Bae Young Nam!

Az Ön képe elbűvölte vezetőségünk tagjait, így szeretnénk, ha csatlakozna hozzánk!

Legyen tagja ön is a YG K+ Models-nek!

Cégünk tárt karokkal várja jelentkezését telefonon, vagy személyesen. Az alábbi címeken:

...

Tovább>>

-Milyen kép? - Motyogtam magam elé, és tovább pörgettem az üzenetet, de csak nevek, telefonszámok, és címek voltak megadva.

Addig bámultam a kijelzőre elgondolkodva, míg az el nem sötétült.

-Még valami szakad a nyakamba? - Tette vissza a telefonom a helyére, miután Bamynak írtam egy üzenetet, hogy nem-e ő küldött be valami céghez, aztán bedőltem BamBam mellé.

Néztem egy darabig a sötét plafont, miközben hallgattam az édesen alvó fiú szuszogását, aztán én is álomba merültem.

~másnap reggel~

BamBam keltett fel, hogy készülődjek, mert nemsokára indulunk.

Mama készített nekünk reggelit, amit, bármennyire is igyekezni akartunk, kénytelenek voltunk megenni.

BamBam előre sietett, hogy beindítsa a kocsit, míg én elköszöntem Heitől, aki mindenképp velünk akart jönni, így szenvedtem még vele egy ideig, míg vissza tudtam parancsolni a lakásba.

Csendben ültünk az autóban, gondolatainkba merülve.

Nem tudom mi járhatott BamBam fejében, de folyamatosan mosolygott. Még akkor is, amikor néhány gyerek majdnem előttünk rohant át az úton. Valahogy aznap reggel semmi nem tudta felbosszantani, pedig máskor, amikor ilyen helyzetbe kerül vezetés közben nem igazán fogja vissza magát, és thaiul káromkodik egy nagyot.

Mikor bekanyarodtunk, és a fiú leparkolt a JYP mélygarázsában, kezdett összeszorulni a gyomrom.

-Kicsit ideges vagyok. - Motyogtam, mikor beléptünk a megérkező felvonóba.

A fiú magához húzott, és átölelte a derekam, majd kisimogatta a szememből a hajszálaimat.

-Én is. - Vallotta be. - De minden rendben lesz. - Nézett a lift tükrös falán keresztül rám. Oldalra billentett fejjel felém fordult, majd kisimított egy ráncot a vállamnál a világoskék blézeremen. Átsétált a másik oldalamra, pedig szívesen összekulcsoltam volna az ujjainkat... Csak a mankó miatt nem lehetett.

BamBam lassan sétált mellettem, hogy követni tudjam, de az idegességem miatt úgy éreztem túl hamar értünk oda a "The Boss" aranyfeliratú fekete ajtóhoz.

BamBam az órájára pillantott, majd közölte, hogy éppen időben értünk ide.

-Most már nagyon félek. - Suttogtam neki. A fiú egy félénk mosolyt küldött felém, majd kopogtatott.

A nagy ajtó nemsokára kinyílt, és valószínűleg a titkárnő dugta ki a fejét rajta.

-Már várt titeket, gyertek be! - Tárta szélesre az ajtót. - Egy pillanat, és a főnök úr végezni is fog.

Megálltunk a telefonáló Park Jin Young asztala előtt, aztán meghajoltunk. Ő intett, hogy üljünk csak le, mire helyet foglaltunk, persze tisztes távolságra egymástól a bőrkanapén. Ha bármi kiderülne a kapcsolatunkból... biztos nem úsznánk meg a nyaklevest.

Park Jin Young befejezte a telefonálást, majd feltápászkodott a székéből, és a velünk szemben lévő kanapén foglalt helyet.

-Elnézést a késésért, sajnos fontos volt. - Köszörülte meg a torkát, utalva a telefonálására. -Szóval fiatalok! - Kezdte. - Üdvözöllek Bae Young Nam! - Biccentett, mire ültömben gyorsan meghajoltam. - Köszönöm BamBam, hogy ilyen hamar összeszervezted nekünk ezt a kis találkozót.

-Igazán semmiség. - Motyogta a fiú.

-Young Nam. - Fordult felém. - Tett már neked bárki szerződési ajánlatot, vagy szabadúszó színészként tevékenykedtél? - Érdeklődött a főnök úr. Itt hirtelen nem tudtam mit válaszoljak. Szerződési ajánlatnak minősül a YG K+ levele? Végül úgy gondoltam, csak a színészi pályafutásomat kell elmondanom. Hiszen színésznek készülök, nem?

-Idén végeztük el az iskolát, így eddig, mint diák tevékenykedtem különböző területeken. - Gondoltam át a dolgaimat. - De kisgyerekként is szerepeltem, akkor egy gyermekszínész-társaság keretein belül. - BamBam rám pillantott, majd elmosolyodott. - Nyári gyakorlatként pedig több filmforgatáson is részt vettünk, de ott nem színészként.

-Mit tervezel a jövőddel kapcsolatban? - Tette fel az újabb kérdését Jin Young.

-Szeretnék tovább tanulni a színészi szakma valamelyik területén, ebben a szakirányban elhelyezkedni, esetleg modellkedni... - Gondolkodtam el.

-Ó, ez mind-mind remek! - Bólogatott mosolyogva Park Jin Young. - Láttam a színészi munkádat  a Two Empire Battle-ben, és igaz, hogy tudsz még tovább fejlődni, de elsőre nagyon jól játszottál, fantasztikus premier volt. Az általatok forgatott filmre is kíváncsi voltam, így megszereztem az iskolátoktól. Nos, a My Best Friends-ben is nagyon tetszett az alakításod, és akkor így, mos elsőként szeretnék neked ajánlatot tenni. - Intett a titkárnőjének, aki azonnal hozott egy paksaméta papírt, és a főnökének adta.

-Ezeket olvasd át, hagyok időt neked gondolkodásra. - Lapozta gyorsan végig a nagy paksamétát, majd átnyújtotta nekem. - Ha nem tetszik valami a szerződésben még tárgyalhatunk, hiszen nagyon szeretném, ha nálunk dolgoznál, de nem akarlak kényszeríteni, úgyhogy tégy a legjobb belátásod szerint. - Abból az iskolából sok jó színész kerül ki, de te sokkal tehetségesebb vagy a legtöbbjüknél, így szeretném, ha minél előbb leszerződnél hozzánk. Terveink között van egy új sorozat forgatása, úgyhogy ha elég hamar tudunk megegyezni az első szerep hamar meg is lenne neked. - Csapta össze a kezét.

-Oh... - Motyogtam, majd magabiztosra váltva folytattam. - Mindenképpen át fogom gondolni az ajánlatát, de amíg a lábam meg nem gyógyul nem igazán tudok színészkedni...

-Akkor majd a következő forgatáson kezded el nálunk. - Vágta rá Park Jin Young.

-Köszönöm. - Hajoltam meg.

-BamBam! - Szólította meg a mellettem ülőt, aki felkapta a fejét.

-Igen?

-Holnap be kell jönnötök délután, a comeback részleteit megbeszélni. Írtam a managgereteknek, és JaeBumnak add át, hogy a dalai jók. Majd megbeszélünk mindent holnap. - Tapsolt. - Köszönöm, hogy eljöttetek, remélem meg tudunk egyezni Young Nam.

-Alaposan át fogom gondolni. - Mosolyodtam el, majd BamBamre pillantottam.

-Uram, három perc múlva megbeszélése lesz a földszinten. - Pillantott az órájára a titkárnő.

-Igen, igen, megyek már. - Intett neki a főnök, majd felpattant, mire mi is felálltunk. Egy meghajlás után Park Jin Youngnak rohannia kellett, minket pedig a titkárnő kikísért a szobából, majd sietett a főnöke után.

A mankóval szenvedve jutottam el a liftig.

BamBam hozta a papírokat, amiket a főnöke adott nekem, és belém karolt, hogy támogasson. Valahogy akkor még nehezebben sikerült tolerálnom azt, hogy nem mehetek olyan tempóban ahogy akarok, hogy alkalmazkodnom kell a fájós lábamhoz. Pedig szívesen rohantam volna el a liftig, hogy elbújva a kíváncsi szemek elől, hogy odabújjak BamBamhez, és elmondjam neki, hogy mennyire boldog és ideges vagyok egyszerre. De persze a rossz lábam miatt nem tehettem.

Leszenvedtük magunkat a kocsiig, ahol már úgy éreztem összeesek, annyira sok volt az az idegesség és talpon állás, mászkálás, amit aznap műveltünk.

BamBam magához ölelt a sötétített ablakú autójában, így senki nem láthatott minket.

A hajamat simogatva próbált megnyugtatni.

-Nemsokára meggyógyulsz. - Suttogta a hajamba, majd egy csókért hajolt ajkaimra.

Hazaérve ebéd alatt, majd a kanapén kidőlve számoltunk be mamának, és az időközben Heivel hazaérkező Yonginak és Danbinak.

-A kishúgom le fog szerződni egy csudibudi hatalmas céghez? - Tapsikolt Yongi, mint egy óvodás, a történet végét meghallgatva. A többiről lemaradt, mert fontos dolga volt a mosdóban, és még az időközben beszökő Heit is vissza kellett parancsolnia az erkélyre a lakásból.

-Ilyenkor a nővérednek érzem magam, Mr.Tökély. - Grimaszoltam rá, mire felnevetett. Danbi pedig, mint Mr.Tökély tökéletes barátnője jót nevetett a pasiján.

-A YJP nem olyan hatalmas cég. - Gondolkodott hangosan BamBam. - Bár benne van a top 10-ben.

-Nem mindegy? Leszerződtették, és kész. - Vonogatta a vállát a bátyám, miközben ledobta magát mellém, és átkarolta a vállam.

-Még nem írtam alá semmit. - Közöltem vele.

-Csillagom, még csak a papírokat kapta meg. - Bólogatott mama, aki ismerte az elejétől a történetet. Nem úgy, mint a mellettem ülő idősebb fiú.

-De ha ott fogsz dolgozni, akkor többrétű munkád lesz, nem? - Érdeklődött Danbi, lehuppanva Yongi ölébe, aki azonnal levette a vállamról a kezét, és a barátnőjét kezdte ölelgetni.

-Valószínűleg. De még nem olvastam el. - Intettem az asztalkán heverő paksaméta felé.

-Hát hajrá. - Bólogatott elismerően a bátyám. - Biztos izgalmas kisregény.

-Csillagom, ne viselkedj így! - Intette le mama, mire Yongi megemberelte magát, és nem óvodásként (próbált) viselkedni.

A beszélgetésünket kopogás szakította meg.

-A postás már volt itt. - Pillantott az ajtó felé mama, mikor Danbi kisietett az előszobába.

Nemsokára Danbi a kis MinSunggal jött vissza a nappaliba.

-Csókolom! Szia Noona, szisztok Hyungnimek! - Vigyorgott az újonnan érkezett.

-Szia MinSung-ah! - Vigyorgott Yongi.

-Játszhatok Heivel? - Tette fel azt a kérdést, amiért valószínűleg hozzánk érkezett.

-Persze csillagom! - Mosolygott mama. - Már volt sétálni, de még mindig túl sok energiája van.

BamBam felpattant, majd az erkélyajtót kinyitva beengedte a szélvész kutyámat.

A kisfiút körbeugrálta nagyokat vakkantva Hei, aztán ledöntötte a földre, amit a kiskölyök nevetve fogadott.

-Egyetek csillagom, aztán pihenjetek le. - Nézett aggódva Danbi és Yongi felé mama. Láttam az arcán, hogy magában még hozzáteszi: "olyan sovány vagy, te lány!"

-Oké. Mit eszünk? - Csillantak fel a bátyám szemei, aztán maga után húzva Danbit ment ki a konyhába.

-Yun Noona, kijössz velünk? - Kérdezte MinSung feltápászkodva a földről, megsimogatva a virgonc kutya fejét. - Olyan régen játszottunk együtt!

-Csak ha BamBam is jön. - Néztem a fiúra. Ő elmosolyodott, majd felhúzott a kanapéról.

-A szerződés még egy ideig ráér. - Puszilta meg a homlokom, aztán kifelé indultunk a nappaliból.

MinSung és Hei ugrándozva mentek le a lépcsőkön, mi pedig lassan követtük őket.

Kimentünk a ház mögötti füves rétre, aztán leültünk a nyári melegben az egyik fa árnyékába.

BamBam átölelte a hátam, és néztük, ahogy a fehér kutya és a kisfiú kergetőznek, vagy a piros labdát dobálják.

A kisfiú nagyokat kacagott, amikor Hei feldöntötte, és az arcát kezdte nyalogatni.

-El tudom képzelni, ahogy így játszottál te is kiskorodban a kutyáddal. - Mosolygott BamBam. MinSung és Hei éppen egy nagy bot két végét ráncigálták, olyan kötélhúzás féle dolog lehetett, csak ők egy bottal csinálták.

-Akkor Doddival játszottam főleg, később, a baleset után valamivel Heyda is hozzánk került. Doddi volt ilyen virgonc, mint Hei, Heyda inkább vigyázott ránk, és anyafarkasként őrzött minket. - Nevettem fel, visszagondolva Hei szüleire.

-Heyda... - Motyogta. - Ő ott volt Thaiföldön. És Doddi?

-Ő nagyon nagy kutya volt, hat évesen még simán lovagolni tudtam a hátán. De mindhárom kutyánk fajtiszta, úgyhogy nincs sok különbség köztük. Egyedül a személyiségük. - Néztem a hozzánk szaladó Heit, aki valahová eltüntette a botot, amiért egészen eddig harcolt, és csaholva letelepedett BamBam elé.

-Coco is fajtiszta. Vagyis azt hiszem. - Gondolkodott el a fiú, miközben Hei fülét vakargatta.

MinSung is megérkezett, és lerogyott mellénk a földre, és hátradőlt lihegve a fűben.

-No-ho-ona... - Nyöszörögte. - A-anya azt mo-mond-ta, ho-ogy hé-hét-hét-kor me-me-njek ha-ha-za.

-Még csak öt óra múlt pár perccel. - Néztem meg a telefonomon az időt.

-Elfáradtál? - Érdeklődött nevetve BamBam.

-Ne-eh-em, csak pi-he-he-nek. - Lihegett a kisfiú. A kutya odament hozzá, majd elkezdte az orrával bökdösni a karját.

-Hei! - Szóltam rá, amikor MinSung ruháját kezdte húzni. Kicsit odébb ment, majd megkereste a piros labdáját, és a szájába véve odahozta hozzánk.

-Hyung! - Ült fel hirtelen a kisfiú.

-Igen? - Nézett rá BamBam, miközben a hátamat simogatta.

-Te jól el tudnád dobni a labdát Heinek. - A kutya a neve hallatán felkapta a fejét, aztán lehuppanva a fenekére várta, hogy mi fog történni.

-Nem vagyok benne olyan biztos. - Ingatta a fejét a barátom.

-De én biztos vagyok benne. - Jelentette ki MinSung, aztán feltápászkodott.

-Gyere te is! - Kérlelte, mire BamBam rám pillantott. - Csak egy kicsit! Aztán visszaülhetsz Noona mellé, csak egy kicsit játssz velünk!

-Jaj, menj már! - Ütöttem meg mosolyogva a hátát, mire felpattant mellőlem, gyorsan egy puszit nyomott a számra, aztán ledobva mellém az ingét (amit az árnyékban lévő valamivel hűvösebb idő miatt vett fel a pólója fölé) futott MinSung után. Félúton kikapta a kisgyerek kezéből a labdát, majd megtorpant, ezzel magára vonva Hei figyelmét. Egy jó nagyot lendített a karján, aztán messzire eldobta a labdát. A kutya még meg sem várta a parancsot, hiszen tudta, hogy ha MinSung ott van vele, akkor játék idő van, hanem azonnal, mikor kirepült a fiú kezéből, rohant a is piros labda után.

-Még egyszer, még egyszer! - Tapsikolt a kisfiú, de Hei visszaérve nem volt hajlandó odaadni nekik a labdát. Odaügetett hozzám, és letette a lábam elé a nyállal és fognyomokkal díszített piros labdácskáját.

-Yun, passzold! - Kiabált BamBam, majd feltartotta a kezét.

A fa törzsének támaszkodva felálltam, majd kezembe véve a labdát jó nagyot lendítettem rajta. Hei azonnal el is rohant tőlem, de BamBam még előtte megszerezte a labdát.

Visszaülve néztem, ahogy MinSung és BamBam egymásnak dobálgatták a labdát, és Hei közöttük futkározott. Aztán egyszer csak a kutya felugrott, és elkapta a labdáját, majd jó messzire elszaladt vele.

A két fiú is felvette a nyúlcipőt, és egy darabig kergették a kutyát, majd megunták, mert Hei sokkal gyorsabb volt náluk, és visszakocogva hozzám ledőltek a fűbe.

Hei, mikor látta, hogy vége a játéknak visszajött hozzánk, majd letette a labdát elém, és szépen lefeküdt, de úgy, hogy a mancsai alatt tartotta a kis labdát.

-De kis szemét vagy. - Morogta BamBam Heinek, miközben izzadt tincseit kifésülte a szeméből. - Rég nem futottam ilyen sokat.

Pihegve várták, hogy a nyári nap felszárítsa az izzadtságukat, és hogy erőt gyűjtsenek egy újabb játékhoz.

A kutya végül odabújt hozzám, és a fülét vakargattam addig, míg a fiúk fel nem tápászkodtak egy új játékhoz.

Chapter 49.

GOT7 Fanfic

Chapter 49.

BamBam

-Yonga... Bae Yoong Nam... Az ikertestvérem volt. - Suttogta.

Azt hittem, hogy rosszul hallok. Csak pislogtam, és csak pislogtam...

Elhúztam a lány hátáról a kezem, és szembe fordítottam magammal vékony testét.

Az arca teljesen komoly volt, tincsei a homlokába lógtak, alattuk, a gyönyörű, fekete szemeiben könnyek csillogtak.

-Az ikertestvéred? - Kérdeztem vissza.

Lassan bólintott egyet, miközben a haja még inkább az arca elé hullott.

-Egypetéjű ikrek voltunk. - Nyelte le a könnyeit.

-Az ikertestvére. - Motyogtam magam elé, és úgy éreztem kiürül a fejem. Egy gondolat lebegett bennem: Yonga Yun ikertestvére.

-Azt hittem idősebb volt nálam, és nem csak néhány perccel. - Suttogta, majd kézfejével megtörölte a szemeit. - Én sem tudtam róla.

Bambán néztem az arcára, miközben visszaidéztem a kislányt, hat éves koromból.

Lejátszódtak előttem az emlékfoszlányaim Yongával kapcsolatban, majd az a kép jelent meg előttem, ami Yunt 7-8 évesen örökítette meg.

Yongitól kértem el nemrégiben egy fotót... Nagy volt a hasonlóság, de nem értettem...

Komolyan az ikertestvére miatt van ennyire rosszban az anyukájával?

Oké, tudom, hogy egy balesetben meghalt a nővére, aki a szeretett gyermek volt, és emiatt megutálta az anya a gyerekét. Akiről most már tudjuk, hogy majdnem százszázalékosan hasonlított külsőleg a nővérére, aki csak néhány perccel volt idősebb nála. Olyan, mintha a gonosz mostoha kitagadta volna a gyerekét. De ez nem mostoha, hanem a saját anyja.

Kész káosz! A gyerekeket nem szeretni kell? Hiszen azért szülő, a szülő, hogy szeresse a gyerekét! Vagy ez csak nálunk szokás? A Bae családban nem?

Ahogy érzékeltem Dae néni nagyon szereti (még mindezek ellenére is) a fiát, Yun apját. Lehet, csak az anya a kivétel a családban? Arra nem gondolnak ilyenkor, hogy milyen nehéz a gyereknek? Szembesülni azzal, hogy babakora óta hazudtak neki. Az "én sem tudtam róla" mondat márpedig arról tanúskodik, hogy az egész most lett rázúdítva.

-Biztos nehéz erről beszélned. - Szólaltam meg kis idő múlva, miután végigpörgettem az agyamban a "nem érdemled meg ezt a szörnyű anyát" dolgokat.

Kisimítottam a homlokából a puha tincseit, és óvatosan a füle mögé tűrtem őket. A kézfejét simogatva próbáltam erőt önteni belé, amit egy szomorú mosollyal fogadott, és némi szipogással.

Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy fájdalmat okozzak neki azzal, hogy el kelljen mondania amit megtudott, bár szerettem volna tudni én is... Hiszen ismertem Yongát (nem úgy mint ő), és része volt, igaz, csak pár napig, az életemnek. De nem mertem rákérdezni, nem akartam, hogy még jobban fájjon neki. Így is túl sok fájdalmat kapott, túl sok tüskét.

Óvatosan a homlokának döntöttem a sajátomat, és úgy simogattam tovább a kézfejét. Lassan a szemébe néztem, és azonnal elvesztem a fekete, szomorú mélységben.

-Muszáj valakinek elmondanom. - Csordult ki egy könnycsepp a szeme sarkából. - Különben felemészt belülről...

Még jobban magamhoz húztam, és átkaroltam a derekát. A hátát simogattam, próbáltam belé erőt önteni, és vártam, hogy összeszedje magát, és kimondja; vagy letegyen az ötletéről, és ne okozzon magának még több sebet.

Állítólag a lányoknak ki kell beszélniük magukat, és sokkal jobban lesznek. Yunnál ez eddig bevált. Reméltem, ha elmondja, ami a lelkét nyomja, együtt tudjuk cipelni tovább, de legfőképp azt szeretném, ha ő megkönnyebbülne.

-Azt már elmondtam neked, hogy az anyám miatta nem szeret. - Kezdte motyogva. Minden érzékszervemmel rá figyeltem, így az elhalóan halk hangját is hallottam. - De most már én sem tudom biztosan, mit higgyek. - Mondta a vállamba. A fejének döntöttem a sajátomat, és csak ölelgettem.

Vártam, hátha a fájdalma átvándorol belém. Hátha megnyugszik, és kijelenti, hogy csak egy rémálma volt az egész (bár erre volt a legkevesebb esély).

El akartam venni tőle a fájdalmat, hogy ne szenvedjen. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát. Szerettem volna én szenvedni, ha az az azt jelenti, hogy Yun boldog.

-Yonga anya nevét kapta, ezért hasonlít ennyire a nevünk. Vagyis gondolom, és mama így mondta. Meg azért, mert ikertestvérek voltunk... - Szólalt meg kis idő múlva, kissé tétovázva. - Rosszul érzem magam amiért nem emlékszek rá. A testvéremre kellene, nem? - Dorgálta meg magát. - Még akkor is, ha eleinte a létezéséről sem tudtam. Pedig hat évesek voltunk, amikor... - Halkult el a hangja.

A haját kezdtem simogatni, és éreztem, ahogy a könnyei áztatják az iskolai egyenruhám, és az ingem.

-Van boldog része is a történetnek? - Szólaltam meg, miután sokat gondolkodtam ezen a rövidke kérdésen. Komolyan, ennyit még azon sem agyaltam, hogy feladjam a gyerekkoromat az énekesi karrieremért, vagy hogy el merjem-e mondani neki, hogy mit érzek iránta.

Bíztam benne, hogy ha arra vissza tud emlékezni, akár egy apró, icike-picike boldog mozzanatra, akkor talán kevésbé lesz szörnyű a szemében ez az emlék. Vagy ez a tudat, amivel együtt kell élnie élete végéig.

-Nem igazán... - Nyelt egyet. Éreztem, hogy a sírást próbálja visszafogni. - Talán csak annyi, hogy Hei anyukája, Heyda megmenekült. - Szipogott egyet. - Ő volt az a nagy fehér kutya, akivel játszhattatok. Egy másik repülőn volt, az államok felé vitték anyámék, amikor történt a katasztrófa. A kutya és a szüleim megmenekültek. - Motyogta. - Bár nem tudom kell-e ennek örülnöm. Talán csak Hei miatt.

-Az a repülőkatasztrófa... - Suttogtam, leragadva annál az egy szónál. - Úgy tizennégy éve? - Gondolkodtam, mert beugrott, hogy rengeteget beszéltek valamikor régebben erről a hírekben. Amikor még kicsi voltam, és anya mindig elkapcsolta a híradót, hogy valami vicces rajzfilmet nézzek a gyilkosságok, a rendőrségi hírek, a 'kisállat született az állatkertben', a celeb és bulvárpletykák, és politikai húzások/kampányok helyett.

-Tizenhárom. - Motyogta a lány, helyesbítve a tippelésem.

-Itt, Jeonju mellett? - Emlékeztem vissza. Dél-Koreában, a tengerparthoz közel történt.

A lány szipogott, majd egy halk "igen"-t hallottam. - Thaiföldön is több hónapig benne volt a hírekben. Csak azért emlékszek rá. - Motyogtam, és átöleltem a lány vállát. - És azon a repülőn volt..... Yonga...? - Suttogtam. A kérdés egy darabig a levegőben függött, majd Yun, éreztem, ahogy minden erejét összegyűjtve, nagy levegőt vett, és beszélni kezdett.

-És a thai nagymamánk. - Tette hozzá elcsukló hangon a lány. - Mindketten életüket vesztették. - Nyelt újra, majd folytatta. - Emlékszek, hogy kimennünk a reptérre aznap, amikor oda kellett volna érniük, és hogy bemondtak valamit, és mama sírt, papa pedig átkarolt minket. Aznap este a szüleim eljöttek hozzánk, és kijelentették, hogy Yongival kiköltöznek Amerikába. Utána nap megkérdeztem papát, mi történt, de csak annyit tudtam belőle kihúzni, hogy volt valaki a repülőn, akit mama szeretett. - Szipogott. - Most már értem mi miért történt... - Suttogta. - Utána soha többet nem mertem előhozakodni a kérdéseimmel, mert mindig elzárkóztak előlem, és szomorúak lettek. - A hangja elhalt, éreztem, hogy sír.

Elhúzódtam tőle, és próbáltam letörölni a könnyeit az arcáról, de azok vékony ezüst csíkot húzva az arcán, az ingemre, és az ő blúzára potyogtak. Újra átöleltem a lányt, ő pedig a mellkasomba temette az arcát. Rázta a zokogás, én meg simogattam a hátát, kissé ringattam magunkat, és próbáltam megnyugtatni.

Sokáig sírt, majd elcsendesedett. A lélegzése egyenletessé vált, már nem szorította annyira a hátamon az ingemet kis kezeivel.

Óvatosan az ölembe vettem, majd átvittem a szobába, és letettem az ágyra. Sírástól vörös szemeit lehunyva aludt, de a szeme sarkából még mindig folytak a könnyek.

Egy zsebkendővel óvatosan felitattam a könnycseppjeit, majd betakargattam.

Mellé dőltem le, és átkarolva őt, a hátát simogattam.

A blúza alól kiesett a nyaklánca, amelyen függött a tőlem kapott gyűrűje, a kis kutyamedál, és a kis mestermű kulcsocska. Ujjaim között forgattam a kulcsot, majd a gyűrűt kezdtem piszkálni. Minden kis repedést, mintát ismertem rajta. Az volt az első gyűrű, amit Koreába jövetelem után vettem.

Szerettem volna annak adni, akit igazán szeretek, és akkor megígértem magamnak, hogy védelmezni fogom azt, akié majd lesz a gyűrű (amolyan hős lovag módra, bár a tizenhárom éves önnmagam elég furcsa volt, úgyhogy van még pár ilyen ígéretem saját magamnak).

Yunt meg akartam védeni az ilyen ronda, és kegyetlen dolgoktól, mint az éveken, sőt fél életen át tartó hazugságoktól, a családi problémáktól, a fájdalmaktól...

De az élet nem így rendezte azt a filmet, amit velünk forgat.

"Vedd fel a csuklyát, mert felismernek, és visszarángatnak a palotába. Ha két országnyi távolság választ el minket egymástól nem tudok rád vigyázni. Ha pedig történne veled valami sohasem bocsátanám meg magamnak. Vigyázni akarok rád, és boldognak akarlak látni. Ha elveszel veled veszek el én is. Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi bolondságot!" - Jutott eszembe a kedvenc részem a szövegkönyvből. A színdarab... ott minden olyan tökéletes.

Ha a tetteim alapján akarnának kitüntetni,  valahol a középkori Európában... Biztos nem kapnék semmilyen díjat. Elég szörnyű lovag lennék...

Kezembe vettem a telefonom, majd rákerestem a lány által említett adatokra.

Az első találat már érdekes, és egyben szörnyű dolgokról magyarázott:

2003. Október 9-én, a Bangkokból Incheonba tartó THIB9076 járat, 10 000 méter magasban hatalmas viharba keveredett, és negyed órára eltűnt az incheoni földi központ radarjairól.  Mire a légitársaság munkatársai fel tudták venni a kapcsolatot a repülőgéppel, a pilóták már elvesztették az irányítást a meghibásodott műszerek miatt a repülőgép felett.

A járat 14 óra 4 perckor zuhanni kezdett, majd 14 óra 6 perckor becsapódott a Kjag-öböl vizébe, Jeonju partjai mellett. A katasztrófában 1200 utas, valamit 6 személyzeti tag vesztette életét, túlélők nincsenek.

2003. Október 10-én kezdték meg a roncsok kiemelését, és az érintett partszakasz takarítását. A roncsok kiemelése, és átvizsgálása után kiderült, hogy a katasztrófa a vihar okozta külső felszíni sérülés, valamint egy előreláthatatlan rendszerhiba miatt következett be. A fekete dobozban lévő adatok szerint nem a pilóták hibájából adódott a katasztrófa. A bangkoki és incheoni légitársaság, valamint Thaiföld és Dél-Korea miniszterelnöke mély együttérzéséről biztosította az elhunytak hozzátartozóit. Továbbá új törvényt hoztak Thaiföldön, mely szerint a légitársaságoknak ezután még nagyobb odafigyeléssel kell átvizsgálni, és javítani a repülőgépeket, és az időjárás változásait is nagyobb figyelemmel kell kísérniük.

Minden hírlapkiadó fekete címlappal emlékezik meg az elhunytakról, valamint a közintézményekre fekete zászló kerül kitűzésre.

Leengedtem a telefonom, majd a mellettem szuszogó lányra néztem.

Tizenhárom évvel ezelőtti hatalmas baleset Jeonju mellett....

A lány nyugodt arcát, kissé kipirosodott, lehunyt szemeit bámultam, simogatva a hátát.

Közben azon gondolkodtam, amit mondott.

Yunnak valamivel hosszabb volt a haja kicsiként, és soha nem járt külföldön, de ez mellékes.

Még a becenevük is hasonlít: Yongi, Yonga, és Yun, a három testvér.

A szerelmem kissé kilóg a sorból, de ezek szerint a két "szeretett" gyermek hasonló becenévben részesült.

Yonga, a kis, fekete hajú lányka, fiús játékokkal, tökéletes thai nyelvtudással... Stimmel a szomszéd nagymama, az édesanya anyja. Így utólagosan, mintha egy kerítésen keresztüli anya-szomszéd néni beszélgetés alkalmával (amit persze a homokozóból hallottam, kiszűrve a számomra fontos információkat a "mit fogok főzni, hogy vannak a gyerekek, mi történt a piacon és a nyugdíjas klubban" elképesztően tág fogalmú témák közül) a nagymama mintha említette volna a modell lányát... Ezzel is minden rendben, hiszen Yun elmondása szerint az anyja modellkedett, nem mellesleg thai származású, a nagymamája meg Thaiföldön élt.

Következő tény: Yonga főként fiús játékokat szeretett. Ez talán Yongi miatt lehetett. Ha egy háztartásban éltek, márpedig a lány szerint a bátyja csak évekkel később költözött oda hozzájuk Amerikából visszatérve, akkor sokat játszhattak együtt.

Aztán, ott van még a nagy fehér kutya: Heyda. Hei felmenője, vagy ki, aki megmenekült, mert egy másik repülőn volt, amin a szülőkkel utazott Amerikába. Igen, lehetséges.

Kiköpött mása a két lány egymásnak, összehasonlítva a Yongitól kapott képpel, teljesen érthető, hogy anya miért hitte Yunra, hogy ő Yonga. Yonga az ikertestvére volt. Sőt, egypetéjűek voltak. Akkor még nagyobb lehetett a hasonlóság köztük. Igen, ez érthető.

-Milyen meglepetést tartogatsz még számomra? - Simítottam végig a mellettem fekvő lány arcán. Egy csókot nyomtam a homlokára, majd közelebb húzódva hozzá, egy részt lenyúlva a takarójából, átkarolva őt, hunytam le a szemem.

Mi lett volna, ha Yonga és a nagymama mégsem halt volna meg? A család akkor is külföldre költözött volna? Esetleg Yunnal is találkozhattam volna kiskoromban? Túl sok a volna....

Yun elmondta a problémáját, ami miatt nem tudott pihenni, és amin járt az agya.

Még azt az egy dolgot kellett megbeszélnünk, ami miatt egy szemhunyásnyit sem aludtam előző éjjel.

Chapter 48.

GOT7 Fanfic

Chapter 48.

Yun

Bámultam a sötét plafont, miközben Hei szuszogását hallgattam.

Egyszerűen képtelen voltam aludni, annyi gondolat zúgott az agyamban.

Miután BamBam elrohant mama könnyek között, elcsukló hangon mesélt el néhány dolgot a gyerekkoromról, amikről tizennyolc-kilenc éven át semmit nem tudtam. Kavarogtak a gondolataim, és bármikor lehunytam a szemem egy gyerekkori emlékkép ugrott be. Örültem, hogy a nagyszüleim megkíméltek a rideg valóságtól kiskoromban, másrészt viszont rosszul esett, hogy ilyenkor lettem tájékoztatva azokról a dolgokról, és hogy pici koromban annyi “védelmező” hazugságot hallottam... Rosszul esett, hogy nem mondták el. Tudom, a saját érdekemben volt, és mindenki tévedhet...

Nem mellesleg aggasztott BamBam hirtelen távozása is, még az után is, hogy felvette a telefont...

Sóhajtva ültem fel az ágyban, hogy megnézzem az időt. Hajnali hármat mutatott az óra.

Sóhajtva visszadőltem a párnáim közé, és folytattam a ‘továbbra is szenvedek, hogy el bírjak aludni’ elfoglaltságomat.

Végül olyan fél öt körül nyomott el az álom.

Reggel mama keltett, hogy a telefonom már négy perce csörög. A kijelzőre pillantva azonnal rájöttem, hogy késésben vagyok, így amennyire a rossz lábam engedte magamra kaptam a kikészített iskolai egyenruhámat, majd fél perces mosakodás, fésülködés és sminkelés után sietve kaptattam lefelé a lépcsőkön.

Bamy dudált egyet, amikor meglátott, majd mire odaértem már ki is nyitotta az anyósülés ajtaját. Gyorsan bepattantam, és már indultunk is.

-Meg vagyok lepve, hogy nem keltél fel időben. - Szorongatta a kormányt drága barátnőm.

-Rosszul aludtam. - Motyogtam, miközben összefogtam kontyba a hajam.

-Sinno is rosszul aludt... - Pillantott felém. - Lehet valami időjárás változás van, vagy volt.

-Az agyam nem akart leállni. - Néztem meg a tükörben az elkészült hajam. - Amiatt aludtam el későn.

-És szabad tudni min gondolkodott a kedves művésznő? - Fordult néhány pillanatra felém az egyik piros lámpánál.

-Mama tegnap este elmondott néhány dolgot. - Sóhajtottam. - És BamBamnek is el kellett rohannia a kiadóba.

-És minden rendben van? - Pillantott felém aggódva.

-Itt a “fogjuk rá” a legjobb válasz, vagyis úgy érzem. - Suttogtam magam elé. - Még nem dolgoztam fel teljesen az információkat. Még szükségem van egy kis időre.

-Oh, akkor majd szólj, ha szükséged van rám. - Paskolta meg a vállam.

Még épp csengetés előtt értünk fel a terembe, igaz, majd belehaltam a lábamba nyilalló fájdalomba. Szinte leestem a helyemre, BamBam, aki odajött üdvözölni, utánam kapott, és végül az ő segítségével sikerült leülnöm. Bamy helyét elfoglalva odaült mellém, és a kezemet szorongatva várta, amíg kipihenem magam.

-Nem kellett volna ennyire sietned. - Szidott le, és kihallottam a hangjából az aggódást.

-Nincs kifogásom. - Motyogtam, majd ledőltem az asztalra.

-Ha fáradt vagy az évzárón aludhatsz. - Simogatta meg a hátam kis idő múlva. - Nem lehet belőle semmi baj.

-Mi volt ami miatt tegnap rohannod kellett? - Motyogtam, miközben felnyitottam a szemem, és a mellettem ülő fiúra néztem.

-Tegnap készült egy kép. - Sóhajtott, majd grimaszba húzta egy pillanatra a száját. - És felkerült az Internetre. De reméljük nem lesz botrány... A főnök elég bizakodó volt, hogy nem lesz belőle semmi.

-Mi? - Tápászkodtam fel a padról, és a mellettem ülőre néztem. - Mikor, és hol?

BamBam előkotorta a telefonját, majd az üzenetek között kikeresett egyet, aztán felém mutatta.

Egy kép volt, a suli tornatermében készült, valószínűleg az évzáró próbáján, amin a fiú vállának dőltem. A képen éppen elbóbiskolhattam. Alatta egy elég egyértelmű “A KIADÓBA AZONNAL!” üzenet volt.

-És mit mondtak rá? - Adtam vissza a telefonját.

Összefonta az ujjainkat, aztán egy mély sóhaj után komolyan nézett a szemembe.

-Állítólag a rajongók lenyelik majd, mivel osztálytársak vagyunk. És a főnök nem tud rólunk. Azt mondta a magánéletben elmehetünk egy bizonyos szintig. A húgomra is féltékenyek az IGOT7-k, mert a húgom. Ez alapján aki ránk mer nézni már azt is börtönbe kell csukni. - Nevetett fel erőltetetten kissé. - De reméljük nem lesz belőle nagy baj. - Sóhajtott.

-Akkor még jobban kell figyelnünk? - Döntöttem a mellkasának a fejem. Hallottam az egyenletes szívverését, és a lélegzését.

-Annyira mint eddig is biztosan. - Dünnyögte. - Nem aludtál rendesen az éjjel? - Húzta ki a tenyeremből, majd megéreztem ujjait a hátamon.

-Túl sok minden kavargott a fejemben. - Motyogtam, mire simogatni kezdte a hátam.

-Tudom milyen érzés. - Mormogta. - Valahogy én is így éreztem magam.

-Mama elmesélt néhány dolgot. - Suttogtam. Azt hittem nem is hallotta a nagy zajban, amit a többiek csaptak. - Mesélt a kiskoromról. - Emeltem fel a fejem.

-Kedveseim! - Lépett be Lee Hwa Young tanárnő a terembe, mire mindenki a saját padja felé vette az irányt.

BamBam feltápászkodott mellőlem, és egy kis mosoly kíséretében átadta a helyét Bamynak.

-Majd szólok, ha valami fontos lesz. Addig aludj, jó? - Bökött oldalba aggódva a barátnőm.

Lehajtottam a fejem a padra, és szinte azonnal félálomba kerültem. A szervezetem nem szokott hozzá ilyen kevés alváshoz.

Végül Bamy rázott fel.

-Mennünk kell a tesi terembe. - Rángatta meg a vállam, mire felemeltem a fejem a padról. - Mindjárt kezdődik az évzáró.

-A többiek? - Néztem körbe kissé kótyagos fejjel, miközben kifelé indultunk a teremből.

-Már előre mentek. - Sétált mellettem lassan a világosbarna hajú lány.

-És BamBam nem várt meg? - Néztem rá értetlenül.

-Valaki felhívta, így az óra feléről ki kellett mennie. Azóta nem láttuk. - Vont vállat. Majd megnyugtatásképp hozzátette. - De YuGyeom azt mondta nem lehet semmi baj.

-Ajánlom is. - Motyogtam magam elé, majd a lépcsőhöz érve a korlátra támaszkodva indultam lefelé.

-Ami a tegnapot illeti... - Kezdte a mellettem sétáló elgondolkodva.

-Igen? - Fordultam felé menet közben.

-Láttam egy képet. - Folytatta bizonytalanul. - Tudod, hogy mindenki az ismerősöm, aki ide jár, így én is láttam. - Magyarázta. - Valamelyik alsós tette ki a falára. BamBammel vagytok rajta. - Nézett rám, miközben lassan szedte a fokokat, hogy ne maradjak le tőle.

-Ó, hogy az a kép. - Sóhajtottam. - Igen, tudok róla. Lehet azért keresték most is. - Bólintottam magamnak.

-Nem lesz belőle semmi probléma? - Pillantott rám aggódva. - Nem akarom, hogy a legjobb barátnőmet őrült GOT7 rajongók kergessék! - Lökte meg a vállam egy kicsit.

-Még nem tudom. De BamBam azt mondta nem lehet túl nagy dolog. - Sóhajtottam. - Elvégre is osztálytársak vagyunk.

-Igaz. Színházban is együtt szerepeltetek. Egy ideig. - Tette hozzá, mikor ránéztem. - Filmet is forgattunk...

-Ami nem került nyilvánosságra.

-Igen, de attól még láthattak minket bármikor. - Igazította meg a haját. - Most, hogy itt tartunk meg vagyok lepődve azon, hogy senki nem rohanta le őket az utcán, a tengerparton, itt a suliban... Vagy a szórakozóhelyen. És a pizzériában sem. - Gondolkodott el.

-Olyankor mindenki suliban volt, mikor forgattunk. A Kék-pubban meg annyira villogtak a fények, hogy képtelenség lett volna bárkit is felismerni. - Néztem Bamyra. - Még Eda fejét sem láttam, mikor a tömegbe ráncigáltak. Pedig tudod, hogy a magassága alapján mindenhol megtaláljuk.

-Meggyőztél. - Vont vállat, majd elindult a hátsó ajtó felé.

A telefonom csipogott a zsebemben, így a mankókat egyik kezembe tettem, a másikkal meg előkotortam a telefont.

BamBam: a tegnapi kép miatt nem ülhetek melléd. sajnálom. ThreeS foglalt nektek helyet a legszélére. BB

Bamy felé mutattam az üzenetet, mire a száját elhúzva sóhajtott egyet.

-Nem tudom mi baja van veletek a rajongóknak. Szerintem szép pár vagytok.

-Csak meg akarjuk előzni a bajt. - Tettem el a mobilt.

-Annyira rosszul hangzik. Tuti nem  bírnám ki, ha nem Sinno ülne mellettem. - Ingatta a fejét.

Kinyitotta a hátsó ajtaját a tornateremnek, és tartotta, míg beszenvedtem magam rajta a mankókkal. Kilencedik óta mindig ide ültettek bennünket az ünnepségek alkalmával, így olyan törzshelyük lett ez, mint a büfé melletti asztalunk.

Felmásztunk a lelátó legfelső sorába, majd leültünk a legszélére. Egyik oldalamon Bamy ült, a másikon már a korlát foglalt helyet. A barátnőm üdvözölte a mellette helyet foglaló ThreeSt, én pedig az alattunk ülő alsóbb éveseken futtattam végig a tekintetem.

Valamelyik ezek közül nagyon kiszúrt velünk. - Bámultam a színpadon elhelyezkedő diákokra.

A korlátra támaszkodva kicsit előrehajoltam, hogy láthassam hol ül BamBam. Az osztály túloldalán foglalt helyet, és valamiről éppen nagyon tárgyalt YuGyeommal. Sóhajtva visszahúzódtam a helyemre, és a korlátnak döntve a fejem bámultam a fekete színpadot.

"A nővéred a szüleiddel szemben mindig akaratos volt, de papával tudott nagyon kedves is lenni. Szerette a süteményeket, de ki nem állhatta a tejszínhabot. Sokszor én hoztam el őt az óvodából, amikor érted papa ment, mert édesapádék nem értek rá. Annyira hasonlítottatok. "

Két kép jelent meg előttem: az egyiken én voltam, a másikon a nővérem. Mama nem írta rá a hátuljára melyik melyikünk, de azonnal felismertem magam. Emlékeztem arra a kis kockás ruhácskámra, amit papától kaptam születésnapomra.

A telefonom, amit a  kezemben forgattam rezegni kezdett.

bam@bamgot7: min gondolkodsz ennyire?

Előrehajoltam, hogy lássam a fiút. Mikor összeakadt a tekintetünk elmosolyodott.

Az igazgató éppen ezt a pillanatot választotta, hogy felállítson minket, így kénytelenek voltunk abbahagyni egymás bámulását, és feltápászkodni a helyünkről.

Miután a diri elmondta a beszédét leülhettünk.

yun@baeyoungnam: csak az jár a fejemben amit mama tegnap mesélt.

Leengedtem a telefont, nem számítottam arra, hogy pár másodpercen belül érkezik a válasz.

bam@bamgot7: nagyon megrázott?

yun@baeyoungnam: nem tudom mit kellene erre reagálnom. az igen talán kevés ezt az érzést kifejezni

bam@bamgot7: akkor inkább megpróbállak felvidítani

Azt hiszem a szemeim kissé kikerekedhettek, miközben olvastam az üzenetét. Több dolog is átfutott az agyamon, de a legtöbben valami hangoskodó, kínos dolog szerepelt, így gyorsan választoltam neki.

yun@baeyoungnam: ha bármi hülyeséget mersz csinálni...

bam@bamgot7: Park Jin Young PD-nim találkozni akar veled.

Nos, ez volt az a pillanat, amikor még jobban kikerekedtek a szemeim. Előre hajoltam, hogy lássam a fiú arcát. Mikor megláttam azt a kis mosolyt az arcán én is elmosolyodtam.

yun@baeyoungnam: most csak viccelsz, ugye?

bam@bamgot7: nem komolyan. tegnap mondta. JB hyung is tudja bizonyítani.

yun@baeyoungnam: és mit akar tőlem a főnököd?

bam@bamgot7: látta a filmünket, és a színházban is az előadást. tehetségesnek tart, és szeretne találkozni veled.

yun@baeyoungnam: tényleg?

bam@bamgot7: ennyit mondott. azon agyaltam tegnap éjjel, hogy vajon fel akar-e venni téged is a kiadóhoz. sok színész tevékenykedik így. bár a szavai között volt "egy le kéne szerződtetni" kifejezés is.

yun@baeyoungnam: nem miattunk, vagy a fotó miatt?

bam@bamgot7: ő nem tud rólunk. azt hiszi hogy csak osztálytársak vagyunk.

yun@baeyoungnam: és a fotó?

bam@bamgot7: azt mondta megtörtént véletlen. de tényleg kimondta a "szerződés" szót. és kérte, hogy szervezzek össze egy találkozót.

yun@baeyoungnam: le akarna szerződtetni a JYP-hez? és mit kezdenének velem?

bam@bamgot7: sok sorozatban szerepelhetnénk együtt.

Mosolyogva néztem a képernyőre, mikor Bamy meglökte az oldalam.

-Úgy terveztük az évzáró után elmegyünk valahová. Van kedved jönni?

-Csak nem a Kék-pub a célpont? - Néztem rá.

-De, lehet, hogy az. - Húzta mosolyra a száját.

-Nem vagyok bulizós állapotban. - Mutattam a mankókra. - Te is tudod.

-De attól még eljöhetsz. - Mutatott kiskutyaszemeket.

-De csak ezért, mert ez a végzős évünk vége. - Mosolyodtam el.

-Tényleg. Annyira vártam ezt az év végét. Azt hittem valami különleges lesz. - Nézett a színpadon nyekergő alsósokra csalódottan. - De ugyan olyan ez, mint az összes többi év végi műsor.

-De soha többet nem kell végigülnöd ilyet. - Nyugtattam meg.

-Remélem is. Már fáj a fenekem. - Nyöszörgött. - Hogy lehet egy ilyen pad ennyire kényelmetlen?

-Már ezen ülünk öt éve. - Szólalt meg Bamy mellett ThreeS.

-Attól nem lesz kényelmesebb. - Morogta a barátnőm durcásan.

-A DaeHyunok hoztak párnát, meg takarót. Ők okosak voltak. - Előre hajoltam, hogy megleshessem a dinka párost. És tényleg, egymásnak dőlve aludtak, szépen betakarózva egy világoskék pléddel.

-Okosak? - Akadt fenn Bamy. - Az osztály legnagyobb idiótáiról beszélünk.

-Legalább ennyi eszük volt. - Vont vállat ThreeS.

Sóhajtva dőltem neki a korlátnak, és a tekintetem az előadásra szegeztem, ahol éppen valami kislány olvasott fel egy szöveget. De hallani nem lehetett semmit. Lehet, nem működtek a hangfalak, vagy elromlottak a műszerek, vagy csak oda fel hozzánk nem ért el a hangszóró kihangosított hangja.

Valahol a közepén elaludhattam, mert Bamy keltett fel megint.

Lekecmeregtünk a lelátó tetejéről, majd visszamentünk a tantermünkbe. Lee Hwa Young tanárnő magyarázott valamit, hogy milyen boldog, hogy ő lehetett az osztályfőnökünk ennyi éven át, megilletődöttségében még könnyeket is ejtett értünk. Kérte, hogy viselkedjünk rendesen, és hogy néha látogassuk majd meg. Azután átnyújtotta mindenkinek a papírját, és a bizonyítványát. Kodától elfogadott egy ölelést, és megígérte, hogy soha nem felejt el minket.

-Mi voltunk a kedvenc osztálya, igaz? - Vigyorgott ChulChul.

-Igen. - Hüppögött a tanárnő.

-Ne tessék sírni, ennyire nem voltunk rosszak! - Nevetett Chon.

-Nem voltatok rosszak. - Közölte könnyes szemmel, mosolyogva, elkenődött sminkkel Hwa Young.

-Még akkor sem, mikor a diri leszidott minket, mert kitörtük az ablakot? Vagy amikor az osztálykiránduláson Koda leitta magát, és mindent tönkre tett? - Elmélkedett Bamy.

-És amikor verseny volt, és annyit csaltunk, hogy kizártak minket? - Folytatta Hana. - Vagy amikor Koda és az a baromgyerek összeverekedtek Yunon?

-Volt ilyen? - Kaptam fel a fejem. BamBam hátrafordulva nézett rám, én meg a vörös hajú osztálytársnőmre bámultam.

-Még kilencedikben. Nem tudhattál róla. Órák után volt. - Legyintett Hana.

-Tényleg nem tudtad? - Nézett rám Chon, mire lassan megráztam a fejem. A szöszi lány nagy szemeket meresztett. - Ja... - Gondolt bele újra. - Akkor pont beteg voltál. Egy hétig pihentél.

-Pedig jól szétvertem azt az alakot. - Röhögött Koda. - Utána festettem be a fejem kékre.

-Aha... - Húzta a száját ChulChul. - Két napig nem jöttél iskolába.

-Badagadt a szemem. Nem tett volna jót a hírnevemnek ha úgy láttak volna az alsósok. - Háborodott fel a kékhajú. - Te bejönnél suliba, ha lila karika van a szemed alatt?

-Bamynak volt! - Mutatott Eda a mellettem ülőre, utalva az általa annyira szeretett európai-amerikai sminkeket. Egyszer, amikor elaludt az egyik órán elkenődött a lila szemfestéke. Csak egy fél szünetig volt úgy a sminkje, utána megigazította, de ezek szerint valakik még emlékeznek rá.

Bamy erre egy durcás arcot vágott Eda felé, majd kérlelőn Chonra nézett, aki vette az adást, és jó erősen hátba vágta a barátját.

A tanárnő még mindig könnyezve nézte a civakodásokat, és hallgatta az emlékeinket.

-Kár, hogy csak az idei évnek voltunk részesei. - Fordult hátra hozzánk BamBam.

-Jó sok hülyeségről maradtatok le. - Bólogatott a barátnőm, az időközben szintén felénk forduló YuGyeomra is nézve.

-El sem tudom képzelni. - Forgatta a szemét YuGyeom.

-Nos kedveseim... - Kezdte szipogva Lee Hwa Young. De ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

-Még látjuk egymást tanárnő! - Integetett Koda, majd megölelte a meglepett, szomorú, és egyben boldog nőt, aztán kiment. A többiek követték őt, mindenki külön elbúcsúzva a tanárnőtől.

Utolsóként köszöntünk el a tanárnőtől, egy maradék-osztály-fényképpel (mivel a többiek már mind kimentek), és egy kis édességgel, amit Bamy, ellenben velem, nem felejtett el.

Utána, megszabadulva az iskolától, lelkesen olvasgatva a bizonyítványt, a szakvéleményt, és az összes többi papírt, amit kaptunk, mentünk ki a parkolóba.

-Akkor irány a Kék-pub? - Érdeklődött Bamy boldogan.

-Miért nem megyünk már egy jó helyre? - Húzta a száját Koda. - Oda csak az a "megmentelek Yun" barom jár. - Utalt a filmforgatás alatt esett vicces történetre, amikor a Bai parkos pénztáros gyerek, valami Park YooCheol, vagy ki, meg akart menteni HyunAe és DakHo "karmai közül". - Nem mehetünk egy menő helyre?

-Neked úgy is mindegy. - Legyintett Chon. - Tíz perc után nem vagy magadnál.

-Én jól bírom a piát! - Közölte kihúzva magát a kékhajú, mire mindenki nevetni kezdett.

-Amíg a polcon van, elzárva tőled. - Bólogatott ChulChul. - Igen, tudjuk.

-Ha csak inni akartok semmi szükségetek rám. - Jelentettem ki. - Még vezetni sem tudok, hogy hazavigyelek titeket. - Böktem a mankókra, meg a nadrág alatt bekötött lábamra.

-Ne mondj ilyeneket. Csak ő akar inni! - Mutatott a mellette álló DaeHyunra Hana.

-Én is csak éhes vagyok. - Bólogatott Eda.

-Te is cserben hagysz?! - Nézett fel tettetett haraggal a magas haverjára.

-Egész nap itt fogunk állni? - Nyomkodta a telefonját YuGyeom. - Kezd kicsit meleg lenni.

-Mondhattátok volna, hogy ne igyekezzek ennyire. - Csóválta a fejét ThreeS. - Még megcsinálhattam volna  a hajam. - Túrt bele a frizurájába, mire mindenki értetlenül nézett rá.

-Ember, ez béna volt. - Ingatta a fejét Koda. - Na, menjünk, mert meggrilleződök itt. - Indult el Bamy kocsija felé.

-Írtam JBnek, hogy ne várjanak. - Szólt oda a mellettem álló BamBamnek YuGyeom.

- Ugye te is jössz? - Mosolygott rám a barátom. Egy bólintással jeleztem, hogy amúgy is elrángatnak, úgyhogy veszett ügy ellenkezni. - Akkor indulás! - Pörgette meg a kezében a kocsija kulcsát.

Végül (szerencsére) nem a Kék-pubba mentünk, hanem egy közeli étterembe. Senki nem akarta Kodát részegen hazacipelni, úgyhogy nem vállaltuk be a szórakozóhelyet.

Az étteremnek volt egy külön kis terme, azt foglaltuk el, így eléggé elkülönültünk ahhoz a többi embertől, hogy ne zavarjuk őket.

Kajarendelés után kihozták az italokat (szigorúan alkoholmenteseket, amelynek tényét Koda fintorogva fogadta), és el is kezdődött a véget nem érő sztorizgatás.

Felemelgettük a régi pillanatokat, jót nevettünk a balhékon, és újrakezdődött Hana és ChulChul cikizése.

-Én sem értem. Annyi ideig utálták egymást, idén meg teljesen olyanok, mint egy szerelmes pár. - Súgtam oda a mellettem ülő BamBamnek a nagy hangzavarban.

-Vagy csak jó színészek. - Vont vállat ő.

-Lehet. Lebuktak. - Mosolyodtam el.

BamBam átkarolta a derekam, mire a mosoly képtelen lett volna eltűnni az arcomról.

-Eddig nem voltam benne biztos... - Mutatott rám Chon. - De most már biztos vagyok benne, hogy ti egymásnak lettetek teremtve. - Csacsogta. - Mi is ilyenek vagyunk kívülről? - Dőlt neki a mellette ülő Edának. A magas srác átölelte a barátnőjét, és hülye fejeket vágott. Próbáltam komolyan bólogatni, de nem bírtam megállni a nevetést.

-Most mi ilyen vicces? - Csattant fel a rövid hajú lány, de addigra már mindenki nevetett. - Mit csináltál? - Támadt neki a szerényen pislogó barátjának.

-Semmit. - Rázta ő ártatlanul a fejét.

Végre megérkeztek az ételek, és nekiláttunk az evésnek. Csendes étkezésnek nem lehetett nevezni, amit mi műveltünk, ugyanis még félig teli szájjal is emlegették fel az elmúlt néhány év emlékezetes eseményeit. Kívülről nagyon furán festhettünk.

Kaja után rendeltünk még italokat (újra alkoholmenteseket, Koda hisztije ellenére is), és azok mellett beszélgettünk.

Valamikor négy-fél öt körül jöttünk ki az étteremből, majd hosszas búcsúzkodás után mindenki ment a dolgára. Furcsa volt így elválni egymástól, annyi hosszú év után.

BamBam kocsijával először hazavittük YuGyeomot, majd a belvárosi lakásom felé vettük az irányt. 

Még a kocsiút alatt felhívtam mamát, hogy ne várjanak minket vacsorára.

Miután fellifteztünk a 30. emeletre bezárkóztunk a kis lakásba.

Leültem a kanapéra, BamBam pedig mellém telepedett. Összekulcsolta a kezeinket, és ujjaival simogatta a kézfejem. Láthatta, az idegességet rajtam, és annak ellenére, hogy nem tudhatta mi miatt voltam feszült éreztem, hogy próbál megnyugtatni. A vállának döntöttem a fejem, majd egy nagy sóhajtás után megszólaltam.

-Anyukád nem tévedett sokat.

-Miben? - Simogatta meg a hátam.

-Hogy hasonlítok valakire, akit ismertetek. - Kezdtem, nagyot nyelve. - A gyerekkori barátodra. - Egészítettem ki, hogy értse miről szeretnék beszélni vele.

-Yongára? Igen, kifejezetten hasonlítasz rá. A bátyád küldött rólad egy kiskori képet nekem. - Magyarázta, mire nem tudom miért, de fusztráltan sóhajtottam. - Ne bántsd őt ezért. - Kért meg, de hallottam a hangján, hogy nem vesz komolyan. Nem is kellett.

Felkészültem arra, hogy mindent kibeszélek magamból, amit mama előző este elmondott, ami miatt nem tudtam rendesen aludni, ami megkeserítette az életem, már az elejétől kezdve...

-Yonga...