Chapter 45.

GOT7 Fanfic

Chapter 45.

BamBam

Csak bámultam a képre, és próbáltam felfogni, amit láttam.

Éreztem, hogy Yun megérinti a vállam, hogy ott van mellettem, de az agyam annyira kattogott, hogy nem értettem mit mond.

-Hogy került ez hozzád? - Nyögtem ki, majd felé mutattam a képet.

-Miért? - Vette el a képet, majd jól megnézte, aztán értetlenül rám nézett. - Miért olyan érdekes?

-Ő az a kislány. - Suttogtam magam elé, mire a barátnőm összeráncolt szemöldökkel, még mindig értetlenül bámult rám.

-Nem értem mire gondolsz. - Rázta a fejét.

-Ő Yonga. - Magyaráztam. - Ő az, aki után kutatok. - Mutattam a képen a két nagy bőrönd között álló fekete hajú kislányra.

-Honnan tudod? - Nézte meg újra a képet.

-Ebben a ruhában volt, amikor először találkoztunk. Emlékszek rá. Anyával mentünk a boltba, és ő akkor jöttek a nagymamájával. Ugyan ebben a ruhában volt. - Mutattam felé a képet.

-Tényleg? - Nézte meg a ruháját Yun. - De akkor hogy kerül ez mamához? - Ráncolta a szemöldökét. - Ő tudtommal nem járt Thaiföldön.

-De anyukád thai nem? - Néztem a lányra.

-Igen, de tudod, hogy nem vagyunk olyan nagy jóban. - Húzta el a száját.

-És ha anyukád valamelyik ismerőse? - Kérdezgettem tovább.

-Már miért lenne mama albumában egy kép egy aranyos kislányról, akit az anyám ismer? - Próbált logikát találni a dolgok között.

-És ha anyukád valakije volt Yonga?

-Anyámnak nincs és nem is volt testvére, a szülei meg már évekkel ezelőtt meghaltak.

-Pontosan mikor? - Érdeklődtem.

-Azt a papámat nem is ismertem, a mamám meg hat éves koromban. Vele sem találkoztam soha, csak Yongi mesélt egyszer róla. - Sóhajtott. - Ő volt náluk néhány napra még kiskorában, de nem sokat tudott mondani róluk. Bár annyiban biztos volt, hogy nem voltak olyan szemetek, mint az anyánk. - Átöleltem a vállát, majd a képet kezdtem forgatni a kezemben.

-Akkor csak véletlenül keveredhetett ide. - Simogattam meg Yun haját.

-Lehet mama tud valamit, de nem szeret ilyen dolgokról beszélni. Olyan mint papa. Neki is rengeteget kellett könyörögnöm, hogy meséljen valamit a régi időkről.

-Kopp-kopp! - Hallottuk Dae néni hangját az ajtó mögül, mire a lány megdermedt. - Készen van a vacsora, gyertek enni.

Láttam Yun arcán, hogy nagyon kattog valamin, mintha egy pillanat alatt ezernyi dolog pörögne le az agyában.

-Mama! - Szólalt meg néhány másodperc múlva, mire gyorsan lepisszegtem, és a félbehagyott albumra mutattam. Nem akartam, hogy összevesszenek. - Amúgy is lebuktam volna egyszer, úgyhogy mindegy. Biztosan rájött volna, ha megmutatjuk neki a képet. - Suttogta, majd a nyíló ajtó felé nézett. - Először is ne haragudj. - Kezdte a lány a belépő nagyijának a mondandóját.

-Mit csináltál? - Tette csípőre a kezét a mamája. - Idehívtad az összes barátodat? - Találgatott. - Van elég vacsora, úgyhogy azt nem bánom. - Mosolygott rám, majd megtörölte a kezét a kötényében.

-Nem. - Rázta meg a fejét a lány. - Csak...

-Csak? - Vágott közbe az ahjumma, és beljebb lépett.

-A múltkor fényképalbumokat kerestem, és megtaláltam ezt. - Mutatott a mögöttünk lévő fekete könyvre. - Nem akartam turkálni a cuccaid között, csak papa.... - Hajtotta le a fejét a lány, mire átöleltem a hátát.

-Yun. - Jött közelebb Dae néni. - Miért nem szóltál? Odaadtam volna.

-Azt hittem haragudni fogsz. - Nézett fel a lány.

-Nem haragszok érte, nem sajátíthatom ki a nagyapádat. - Ült le mellénk az ágyra. - Tudom, hogy neked is hiányzik.

-Aztán leesett, és majdnem az összes fotó kiesett belőle. - Tette hozzá Yun habozva.

-Visszarakjuk. - Vont vállat az idős nő. - Emiatt ne fájjon a fejed.

-És mama... - Vette ki a kezemből a képet, majd az ahjumma felé mutatta. - Ez ki?

Dae néninek egy pillanatra mintha elakadt volna a szava, majd a kezébe vette a képet. Csendben nézte pár percig, végül a mellettem ülő unokájára emelte szemüveges tekintetét.

-A nővéred. - Mondta, majd összeszedte a képeket, és az albumot. - De gyertek vacsorázni, mielőtt kihűl az étel. - Ment ki becsukva maga mögött az ajtót.

-Túl gyors volt. - Sóhajtott a lány, majd rám nézett. - Ez mindig is kínos téma volt. Talán ha puhítom, akkor egyszer, valamikor, csak elmond valamit.

-A nővéred Yonga? - Bámultam a csukott ajtóra, majd a lányra.

-Ezek szerint. - Húzta el a száját. - Bár nem tudom ezzel sokra mész-e.

-De hogy? - Értetlenkedtem. - Ez lehetséges egyeltalán?

-Mama mondta, neki elhiszem. - Vont vállat.

-Akkor anyának igaza volt, hogy hasonlítotok. - Néztem a lányra egy félmosollyal. - Bár szerintem te sokkal szebb vagy. - Nyomtam egy csókot a homlokára.

-Majd előkerítek egy kiskori fotót magamról, és megnézzük. - Nevetett fel.

A hasam jelzett, hogy ideje lenne enni, mire Yun jól kinevetett. Ölembe kaptam a nevető lányt, és kivittem a nappaliba, ahol leültünk a terített asztalhoz, ahol már az idős nő várt minket.

Nagyon finom volt minden, és nem győztem hangoztatni, hogy mennyire jó. Ám Dae néni nem úgy reagált, mint szokott, nevetve fogadva a bókokat. Miután megette a saját adagját, annyit mondott, hogy "majd mosogassatok el kérlek", és el is tűnt a szobájában.

-Nem kellett volna. - Suttogta Yun, majd sóhajtva letette a pálcikáit.

-Megjöttünk! - Hallottuk Yongi hangját egy ajtócsapódás után. Nem sokkal később Danbi jelent meg, majd Hyung, legvégül pedig egy fáradtnak tűnő Hei.

-Sziasztok! - Erőltetett mosolyt az arcára a mellettem ülő.

-Mama hol van? - Érdeklődött Yongi, miután mindenki köszönt mindenkinek.

-A szobájában. Már befejezte a vacsorát. - Adta a bátyja tudtára a lány.

-Máris? Valami meglepetést ígért. - Ült le velünk szemben Yongi csalódott arccal, mellé pedig Danbi telepedett le. Sokszor ettünk már így, és kellemes csalódásként ért, hogy Yongi divatdiktátor csaja (aki simán elmehetne Idolnak vagy modellnek a külseje alapján) milyen kedves, és aranyos.

-Azt hittem ő is velünk eszik majd. - Sóhajtott Danbi.

-Valami baj van? - Nyelte le az első falatot Hyung, majd a mellettem ülő húgára nézett. - Mi történt mamával?

-Csak a családról kérdeztem. Tudod milyen ilyenkor. - Motyogta Yun.

-Kitalálom, nem mondott semmit. - Fintorgott Yongi. - Amúgy mit találtál?

-Lenyúltam a fényképalbumát. - Vallotta be a lány. - És volt benne egy fotó a testvérünkről.

-Tudod, hogy ez nagyon kínos téma. - Intett helytelenítően a pálcikáival a bátyja. - Amúgy mit akartatok tudni? - Érdeklődött, és a szájba lapátolt a kajából.

-Csak hogy ki van a képen. - Válaszoltam én a mellettem ülő lány helyett.

-Pedig ennyitől tényleg nem kellene kiakadni. - Vont vállat Yongi. - Oké, lehet, neki rossz emlék, de jogunk van tudni a saját testvérünkről, nem? - Turkált az ételben a pálcikáival.

-Anyukám sem szívesen mesél a húgáról. - Szólalt meg Danbi. - Túl fájdalmas neki az emlék, és mindig elsírja magát, ha szóba kerül. Lehet, hogy itt is ez a helyzet. - Érintette meg a barátja vállát.

-Azért a családom tagjairól tudnom kéne, nem? - Érdeklődött fintorogva Yun. - Ha már az anyám annyira utál, hogy látni sem akar, apám rám sem bagózik, akkor legalább a nővéremről szeretnék valamit tudni.

-Arra emlékszek, hogy nagyon hisztis volt, amikor anya el akarta vinni valahová. - Nézett fel a tányérjából Hyung. - Nagyon szeretett fiús játékokkal játszani, és mindig lenyúlta a játékaimat. Ha vissza akartam szerezni hisztizett, a szüleink meg engem szidtak le. Egy ilyen esetre nagyon emlékszek. A lelkembe tiportak azzal, hogy anya megütött, majd még büntetést is kaptam. Akkor döntöttem el, hogy hazaköltözök. Majdnem Tizenegy éves voltam. - Bólogatott, majd a szájába tömött egy adag ételt. Aztán miután megrágta, és lenyelte, folytatta a mesélést. - Nagyjából egy évre rá halt meg. De arról már nem sokat tudok. Valami nagy baleset volt, asszem. - Vont vállat.

-Pedig biztos aranyos nővérem lett volna. - Motyogta Yun. - Aki segített volna a háziban, együtt díszítettük volna a karácsonyfákat, ugyan úgy dögönyözné Heit... - Simogatta meg a mellé telepedő kutya fejét. A kutyus az ölébe hajtotta a fejét, és lehunyta a szemeit.

-Nekem meg lett volna még egy húgom, akit szekírozhatok. - Motyogta Yongi. - De most erre az egyre kell minden figyelmemet irányítani. - Nevetett fel gonoszan.

-Azt hiszem, ha nem halt volna meg már régen, a hülyeségeidbe halt volna bele. - Fintorgott a bátyjára a fiatalabb.

-A testvéri szeretet... - Ingatta a fejét Danbi, mire belőlem is kitört a röhögés. Nekem is voltak hülye pillanataim a tesóimmal. A bátyáim engem piszkáltak, én meg a húgunkat.

-Nem lennék meglepődve, ha Yonga minden nap bezárkózna a szobájába. - Morogta Yun.

-Ha már itt tartunk nem tudjátok milyen meglepetést akart csinálni mama? - Kotorta ki a tányérját Hyung. - Valami édesség van a dologban? - Vett második adagot az ételből, majd enni kezdte.

-Nekünk is csak meglepetést emlegetett. - Vont vállat Yun mellettem, miközben egyik kezével az ölében alvó kutya fejét simogatta.

-És, néztétek már a kamrát, vagy a sütőt? - Érdeklődött Yongi.

-Igen, a törött lábammal végigmásztam az egész házat. - Vágott egy aranyos grimaszt. - Nem tudom mi a meglepetés.

-Nem az a lényege? - Húzta fel a szemöldökét Danbi, miközben letette a pálcikáit. - Oppa, ezt is megeheted. - Tolta Hyung elé a maradékát, aki rágás közben felnézett a barátnőjére, majd bólintott.

Egy darabig megfeneklett a beszélgetés, de nem volt kínos a csend, hanem olyan békés hangulat uralkodott, mintha egy család lennénk.

-Holnap munka után beülhetnénk egy filmre. - Szólalt meg végül Danbi. - Délben végzek. - Nézett a barátjára.

-Én kettőkor. - Nyelte le ő a falatot. Danbi bólintott, majd ránk nézett.

-Nekünk holnap suli, és nem tudjuk, mikor végzünk. - Válaszolt Yun a kutya fülével babrálva.

-Nincs még nyári szünet? - Lepődött meg Danbi. - Rengeteg gyerek mászkál az utcán iskolaidőben.

-Én is azt hittem már kezdődik a szünet. - Nézett fel a tányérjából Yongi.

-Még két nap van a szünetig. - Magyarázta nekik Yun.

-Akkor ezek szerint nem megyünk együtt filmet nézni? - Szontyolodott el az idősebb lány.

-Mi attól még mehetünk. - Vont vállat Hyung a barátnőjére nézve. - A kicsik meg had menjenek iskolába.

Yun erre csak morgott egyet, aztán valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy nem is kicsi.

Miután Yongi is befejezte az evést elpakoltuk a tányérokat, aztán Hyung nekiállt megkeresni a meglepetést.

Kis kutakodás után a sütőben lelt rá egy nagy adag édességre, amit kipakolt a konyhaasztalra, aztán a felét el is tüntettük. Yun csak megkóstolta, nem mert belőle sokat enni, mert nem tudta, hogy lisztmentes-e, és nem lesz-e tőle baja. Így inkább a nappaliban elterült Heivel foglalkozott.

A süti evés után otthagytuk az idősebbeket mosogatni, és visszamentünk a lány szobájába.

Eldőltünk az ágyán.

Odahúztam magamhoz, és az ujjaival játszottam.

-Soha nem ismertem Yongát, mert külön laktunk. Vagy ha ismertem is, az nagyon pici koromban lehetett, arra meg már nem emlékszek. - Suttogta a plafont bámulva. - Pedig szeretnék rá emlékezni.

Megsimogattam az arcát, aztán egy puszit nyomtam a pofijára, és közelebb bújtam hozzá. Átöleltem a vékony derekát, és lehunytam a szemem.

-Remélem Dae néni hamar megbékél. - Motyogtam a hajába.

-Majd meglátjuk. - Túrt bele a hajamba.

-Összekócolod. - Morogtam, bár nem igazán érdekelt.

-Bocsánat. - Suttogta, aztán vékonyka ujjaival elkezdte visszarendezni a tincseimet a helyükre. Csendben élveztem, ahogy a hajamat piszkálta, és ahogy ölelgettem őt eluralkodott rajtam az álmosság.

Félálomban lehettem, mikor újra megszólalt.

-Azon agyaltam, vajon holnap lesz-e időm elmenni fodrászhoz, visszafestetni a hajam.

Elvettem a kezem a derekáról, majd résre nyitva a szemem, hogy lássak valamit belőle a félhomályos szobában, az arcára simítottam a tenyerem, majd onnan a hosszú hajára.

-Ha nem vágatsz belőle, akkor biztosan. - Mormogtam, és visszacsuktam a szemem.

-Nem akarom, hogy rövidebb legyen, csak a lenövés zavar. - Érintette meg a kézfejem.

-Suli után elmehetünk. Nem hiszem, hogy más programunk lenne. - Fűztem össze az ujjainkat.

A kézfejemet simogatta, amitől megint nagyon álmos lettem.

-Ezek szerint itt alszol. - Kuncogott fel, amit már csak tompán hallottam, aztán elaludtam.