Chapter 43.

GOT7 Fanfic

Chapter 43.

BamBam

Leforgattuk az új videót, gyakoroltunk, szerepeltem az előadásokon, eljártam Yunhoz, próbáltunk, és mindeközben nagyon gyorsan telt az idő. Vagyis számomra.

Yun nagyon lefogyott, pedig állítása szerint többet evett, mint szokott, de legalább a lába egyre jobb lett. Attól még nagyon aggódtam miatta, mert tudtam, hogy mennyire unatkozik.

A délutáni előadás végeztével azonnal hozzá indultam, lepattintva a kis színészlányt, aki folyton utánam mászkált. Valamiért nem jutott el a tudatáig, hogy van barátnőm...

Yunt a szobájában találtam meg Hei társaságában, miközben egy vastag, fekete albumot lapozgatott.

-Szia! - Pusziltam meg az arcát, miközben felültem mellé az ágyra.

-Már azt hittem sohasem érsz ide... - Mondta, miközben leengedte a fotóalbumot, majd hozzám bújt.

-Pedig siettem. - Érintettem össze a homlokunkat. - Kicsit elhúzódott az előadás.

A fekete pólójára néztem, amit tőlem kapott, még a turné alatt, majd felvont szemöldökkel az arcára.

-Miért van rajtad pizsama?

-Holnap megyünk vissza a kórházba. - Magyarázta.

-És azért akarsz ilyen korán lefeküdni? - Csúsztam hozzá közelebb, és kitakartam a begipszelt lábát. A fekete filctollal rajzolt képeket néztem a fehér anyagon. A legtöbbet én alkottam neki, de megtaláltam a többiek rajzait is.

-Tízre kell mennünk. - Nézte ő is a rajzokat. - Lehet, hogy leveszik a gipszet...

-Pedig olyan szép lett. - Néztem újra az arcára. - De akkor ez most azt jelenti, hogy hamarosan meggyógyulsz?

-Most fog letelni a hat hét, de utána még rehabilitációra kell mennem. - Hajtotta a vállamra a fejét.

-És mit csináltál egész nap? - Kérdeztem, miközben az ujjaival kezdtem játszani.

-Segítettem mamának főzni, aztán össze-vissza mászkáltam a lakásban. Most már nem kellett olyan sokszor megállnom pihenni.

-Ez jó hír. - Mosolyodtam el.

-Meg a húgod felhívott, és mindenkit kibeszéltünk. - Nevetett fel.

-Lucy? - Lepődtem meg. - Hogyhogy?

-Először a lábam érdekelte, aztán Hei. - Mesélte. - De utána kibeszéltük a lányos ügyeinket, meg titeket. Nem is tudtam, hogy gyűjtötted a kockás alsókat. - Nevetett fel.

-Mi? - Néztem rá. - Lucy ilyeneket mesélt rólam?

Erre csak nevetve bólogatni kezdett.

Dühösnek tettem magam, amin még jobban nevetni kezdett.

Óvatosan hátradöntöttem az ágyán, majd puszikkal halmoztam el. Mikor abbahagyta a nevetést ledőltem mellé, és átöleltem a derekát.

-Majdnem két órán keresztül beszélgettünk. - Szólalt meg halkan kis idő után. - Sokszor kijavította a kiejtésem, és segített, ha valamit nem tudtam. Azon gondolkodtam, hogy leteszem a nyelvvizsgát belőle. Amíg gyógyulok úgyis sok időm van tanulni. Addig sem unatkozok.

-Ahogy gondolod. De szívesen segítek. - Suttogtam a hajába.

-És veled mi történt? - Simította meg a vállam.

-Csak a szokásos. - Sóhajtottam. - De legalább jól sikerült az előadás. Vagyis én úgy éreztem.

-Akkor biztosan. - Mosolygott rám.

A nyakamhoz bújtatta a fejét, és átölelt. A buksijára támasztottam az állam, és a hátát simogattam.

-Remélem minél hamarabb meggyógyulok, és újra együtt léphetünk fel. - Suttogta.

-Hogy mentek holnap? - Szólaltam meg.

-Yongi szabadságot vett ki. Danbival is akarnak valahová menni, úgyhogy pont kapóra jött neki. - Motyogta.

-Majd hívj fel, ha végeztetek. Holnap a kiadóban próbálunk, úgyhogy lehet, hogy el tudlak vinni hozzánk. Coco nagyon hiányol téged. Legalábbis YoungJae szerint. - Simogattam a haját.

-Észben tartom. - Hallottam az álmos hangját.

Jóleső csend volt a szobájában, Hei is a helyén szuszogott, és éreztem, hogy a karjaim között fekvő lány lélegzése is egyenletessé válik.

Nem akartam hazamenni, otthagyni őt, így mikor már biztos voltam benne, hogy elaludt, óvatosan lefejtettem a karjait magamról, és kibújtam mellőle.

Levettem a pulcsimat, majd a fekete albumot, ami a takarón hevert az éjjeliszekrényre raktam. Beállítottam a telefonomon egy ébresztőt, hogy időben fel tudjak kelni, és odaérni a kiadóba, aztán a széktámlán heverő takarót az ágyra dobva visszamásztam az alvó lány mellé.

Betakargattam, majd én is betakaróztam a pléddel, és őt átölelve aludtam el.

~másnap reggel~

Mikor az ébresztő csörögni kezdett majdnem kiugrottam az ágyból, olyan hirtelen jött zaj volt. Gyorsan kikapcsoltam, mielőtt még az édesen szuszogó lány felébredt volna rá, aztán kihámoztam magam a plédből, amibe jóformán belegabalyodtam.

Annak ellenére, hogy majdnem lelöktem azt a vastag fekete albumot az éjjeliszekrényről, és hogy Hei abban a pillanatban, ahogy kikeltem az ágyból már mellettem termett, Yunt nem ébresztettük fel.

A kutya végigkísérte tekintetével a készülődésem, majd, miután egy csókot nyomtam az alvó szerelmem arcára, kikísért a bejárati ajtóig.

Dae nénitől kaptam kulcsot, így szabadon mászkálhattam ki-be, akár az éjszaka közepén is, így nem volt gondom az ajtóval. Bár a kutya mindenképpen ki akart menni velem, végül tíz percnyi szenvedés után sikerült visszaparancsolnom a lakásba.

A kiadóba csak kis késéssel értem be, ami miatt JB csúnyán nézett rám, mikor beestem a próbaterembe.

A tánctanár Hyung leállította a zenét, és miután leszidott (pedig tényleg csak három-négy percet késtem), átöltöztem, és beálltam, elölről kezdtük a koreográfiát.

Három óránként tartottunk rövid szüneteket, mert Jacksonnak mosdóba kellett mennie. Aztán fél kettő körül volt egy hosszabb szünetünk.

Leizzadva, lihegve feküdtem el a földön, miután kiittam a kétliteres vizem maradékát.

Lehunytam a szemem, és csak bámultam a sötétséget, miközben a kissé normálisabbá váló légzésemet hallgattam.

-Csá Yun! - Hallottam Jackson hangját, mire kinyitottam a szemem, és felültem. A terem másik végében a falnak támaszkodva állt a táskám mellett, kezében a telefonommal. - Ja, éppen kiterült a földön. .... És hogy vagy? Jobb már a lábad?

-Hyung! - szóltam rá, miközben összevakartam magam a padlóról, és elindultam felé.

-Tényleg? - Hallgatta Yunt. - És mit mondtak?

-Jackson! - Szóltam rá, de nem reagált. Elfordult, és tovább beszélgetett Yunnal.

Egy csomó "Aha" meg "Tényleg?!" után végül megkaptam a telefonom.

-Szia Yun-ah! - Szóltam bele.

-Szia Oppa... Hogyhogy Jackson vette fel? - Hallottam a gyönyörű hangját.

-Valószínűleg ő volt közelebb a táskámhoz. - De ez nem lényeg. Mit mondtak?

-Levették a gipszet. - Szinte láttam magam előtt a mosolygós arcát. - Még egy hónapig kell gyógytornára járnom vissza a kórházba, és körübellül két hétig kell még a mankó.

-Ennek nagyon örülök! - Mosolyogtam.

-Még meg kell várnunk Yongit, mert elhívta valahová a doktor, de olyan negyed óra, húsz perc múlva végzünk.

-Most hosszú szünetünk van, úgyhogy el tudok menni érted. - Rúgtam le az edzőcipőt a lábamról. - Húsz perc alatt nagy forgalomban is odaérek.

-Akkor várlak. Majd csörgess meg ha ideértél.

-Húsz perc múlva legkésőbb. - Köszöntem el tőle, majd letettem.

Vállamra kaptam a kabátom, és összeszedtem a kocsi kulcsot.

-Hová mész? - Érdeklődött YuGyeom, mikor kinyitottam az ajtót.

-Yunért. Sietek vissza. - Válaszoltam neki vissza sem fordulva.

-Hozhatnál valami kaját. - Kiabált utánam YoungJae, de akkor már a folyosón voltam.

Negyed óra alatt odaértem a kórházhoz.

A kocsiból kiszállva felhívtam Yunt, aki megígérte, hogy sietnek lefelé.

Mire a parkolótól elértem a főbejáratig már ott álltak mind a négyen lépcső tetején.

Megöleltem Yunt, aztán köszöntem Dae néninek, kezet fogtam Yongival, majd Danbit is megöleltem, bár nem olyan hosszan, mint a barátnőmet. Yun kezében még mindig ott volt az ezüstszínű mankó, és ahogy lefelé lépkedett a lépcsőfokokon nagyon bicegett.

Miután elújságolták mi történt, ketté váltunk, és a bicegő lánnyal elmentünk a kocsimig. Yongi, Dae néni és Danbi pedig Hyung kocsijához mentek, majd kis integetés után elhajtottak.

-El sem hiszem, hogy hamarosan normálisan tudok majd járni. - Sóhajtotta a lány, mikor beültünk a meleg járműbe.

-Elmehetsz majd sétálni Heivel. - Kanyarodtunk ki a parkolóból.

-És szaladgálhatok... - Döntötte hátra a fejét. - De csak majd... Annyira hiányzik már. - Suttogta. Lassan rám nézett, majd elmosolyodott. - Át sem öltöztél? Mi van veled. - Kérdezte nevetve.

-Siettem hozzád. - Pillantottam rá, majd újból az utat kezdtem figyelni. - Miután letettük azonnal indultam.

-Pedig nincs is olyan messze a kiadó. - Gondolkodott el.

-Csak a forgalom nagy. - Vontam vállat. Majd eszembe jutott YoungJae kérése. - Be kell mennünk még kajáért. A Hyungjaim éhen halnak, mire hazaérnénk.

Yun csak nevetett, majd közölte, hogy tipikus GOT7.

Egy gyorsétteremben vettünk mind a hetünknek, plusz a lánynak kaját, majd úgy futottunk be a cég mélygarázsába.

Lehívtam YuGyeomot cipekedni, mert nem akartam, hogy Yun bármit is vigyen, mindegy, hogy csak a lift, meg egy folyosó az út. Amíg a dongsaengem le nem ért, magamhoz öleltem a lányt, és a hátát cirógattam.

-Remélem hamar felépülsz. - Simítottam meg a haját, majd egy puszit nyomtam a feje búbjára. Édeskés parfümje azt juttatta eszembe, amikor Pekingben kettesben sétálgattunk este a kirakodóvásárban. Akkor is olyan illata volt.

YuGyeom érkezését a lift csengője jelezte, mire elhúzódtunk egymástól.

Miután dongsaeng megölelgette a barátnőmet, a lifttel felmentünk az emeletünkre, majd onnan, lassan sétálva, eljutottunk a termünkhöz.

A többiek, miután örültek Yunnak (de főként a kajának) helyet csináltak neki a kanapén, majd enni kezdtünk. Junior kiment inni, így a lány melletti hely felszabadult.

Felültem mellé a kanapéra, mire felém tartotta a saját tálját.

-Nem bírom megenni. - Ingatta a fejét.

-De hát alig ettél belőle. - Toltam vissza felé. - Csak egy keveset egyél még. - Kértem, mire sóhajtva tette le a pálcikáit.

-Nem egészséges, ha nem eszel rendesen. - Mondta félig teli szájjal a kanapénak döntött háttal evő Jackson. - Ha hamar fel akarsz épülni, akkor rendesen kell enned.

-Tudom, de ez akkor is rengeteg. - Nézett a tálban lévő szinte érintetlen salátára Yun.

-Ha együtt eszünk, akkor megeszed? - Tettem le a saját félig üres tálamat az ölembe, majd a pálcikáim közé vettem egy darabot a lány kajájából, és a számba tömtem.

-Ha most valami romantikusan nyálas dolgot terveztek, akkor szóljatok, és kimegyek. - Morogta YuGyeom fintorogva.

-Ha nem eszed meg, és BamBamnek adod, haragudni fogok rád. - Közölte YoungJae, felpillantva a saját táljából.

Yun sóhajtva a kezébe vette újra a tálat, majd lassan enni kezdett.

Mikor Junior visszajött (pedig tényleg sokáig maradt) Yun tálján még mindig alig látszott, hogy evett volna belőle. Hyung nem kérdezett semmit, csak levágta magát JB mellé a földre, majd a saját tálja fölé hajolt. Pedig már készültem a kiakadására.

Yun végül, mikor már mindenki megette a saját ebédjét, és kis pihenőidő után újra próbához készülődtek feladta, és átadta a tálkáját nekem.

-Ha többet eszek, rosszul leszek. - Hárította el, mikor vissza akartam adni neki.

A vállamnak döntötte a fejét, és a szemben lévő tükörben láttam, hogy lehunyta a szemeit.

A Hyungjaim körénk sereglettek, és körbeadták a maradék salátát, majd JB, akinél a véglegesen kiürült tál maradt, kidobta a szemetesbe.

Amikor a tánctanár belépett fel kellett kelnem Yun mellől, és beállni a próbához.

A lány a kanapéról nézte végig, ahogy két órán keresztül kis szüneteket tartva végigpróbáltuk az albumot. Amikor a tánctanár azt mondta, hogy mára elég ledőltünk a földre, és úgy lihegtünk.

Mikor visszaállt a normálisba a lélegzésem üteme, felkászálódtam, és Yunhoz mentem, aki mellett YoungJae feküdt félig a kanapén, félig a földön.

-Szedjétek magatokat össze, és indulunk haza. - Kelt fel a földről JB is.

Gyors felfrissülés, és átöltözés után mentünk is le az autókhoz.

Bármennyire is erősködtem, hogy viszem a hátamon, Yun nem engedte. Így a többiektől jóval lemaradva jutottunk el a lifthez. Mire leértünk a garázsba, már csak YoungJae és Mark ácsorgott ott a kocsim mellett. JB kocsija meg sehol sem volt már.

Yun egész ügyesen ült be hátulra, miután Mark kijelentette, hogy ő vezet hazáig. YoungJae elfoglalta az anyósülést, így behuppantam Yun mellé hátra.

A fél órás utat kicsit több idő alatt tettük meg, mert nagy volt a forgalom, ami miatt Mark kissé ideges lett a végére. Mikor leparkoltunk a ház előtt megkönnyebbült egy kicsit, de attól még mintha be akarta volna törni a lift ajtaját, amikor az nem nyílt ki időben.

Ahogy beértünk a lakásba Coco rohant ki a nappaliból.

Először Markot és YoungJaet üdvözölte, majd Yunhoz futott oda.

A lány majdnem elveszette az egyensúlyát, ahogy a kiskutya a jó lábához dörgölőzött. Szerencsére sikerült megkapaszkodnia a mankóban, és bennem, mire Mark jól leszidta szegény kis állatot.

Miután levettük a cipőnket bementünk a nappaliba, ahol JB már a kanapén aludt, így oda nem tudtunk leülni. Coco a tévéállvány alá bújt el, és a földön fekvő YoungJae karját piszkálta az orrocskájával.

Yun kissé nehezen, belém kapaszkodva, leült a szőnyegre. A műveletben az volt a legnehezebb, hogy a törött lábát nyújtva kellett tartania.

Lehuppantam mellé, és elfektettem a hátunk mögött a mankóját.

A lány kedves szavakkal próbálta előcsalogatni a nyüszögő kutyát a rejtekhelyéről. Olyan jól sikerült neki, hogy pár perc múlva Coco már az ölében feküdt, és élvezte, ahogy simogatjuk a buksiját.

Kis idő múlva Yun karkötőit kezdte harapdálni.

YoungJae a hasára fordult, aztán valahonnan előhalászta a kiskutya plüssmaciját, és azzal játszottak vele.

Már majdnem lecsukódtak ott ültömben a szemeim, amikor Coco rám ugrott, és a kezemet kezdte harapdálni.

-Na... hagyj békén! - Próbáltam leparancsolni magamról, álomittas hangon, a felpörgött kiskutyát, teljesen sikertelenül.

Végül Yun szedte le rólam. YoungJae az ölébe vette a kutyát, aztán a szobájuk felé indult vele.

A lány rám nézett, majd megigazította a ruhám gallérját. Egy mosoly játszott a gyönyörű ajkain.

-Ha fáradt vagy, nyugodtan menj aludni. - Suttogta.

-Nem akartalak itt hagyni. - Néztem fel rá a félig fekvő helyzetemből.

-Akkor megyek én is. - Nyomott el egy ásítást.

A hóna alá nyúlva húztam fel álló helyzetbe, miután sikerült feltápászkodnom.

Lassan jutottunk el a YuGyeommal és YoungJaeval közös szobámig, ahol már mindkét szobatársam az igazak álmát aludta.

Bedőltem az ágyamba, miután ledobtam a pulcsimat. Szinte azonnal félálomba kerültem. Még éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd azt, hogy a lány rám húzza a takarót. Az utolsó észlelésem az volt, hogy Yun egy "Jóéjt Oppa"-t suttog a fülembe, aztán elaludtam.

Chapter 42.

GOT7 Fanfic

Chapter 42.

Yun

BamBam vállára hajtott fejjel hallgattam a szívverését. A hátamra lógó hajamat cirógatta, miközben olyan szorosan ölelt, hogy majd' megfojtott. Jól esett az ölelése, és nem amiatt szorult össze a torkom.

A könnyeimmel küzdöttem, majd kipréseltem magamból azt a két szót.

-Ne haragudj... - Suttogtam remegő hangon, majd szorosan magamhoz öleltem a fiút.

Mintha megdermedt volna pár pillanatig, majd eltolt magától.

-Mi történt Yun? - Nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Annyira sajnálom... - Folytak a könnyek a szememből. Óvatosan letörölte az arcomon lecsurgó cseppeket, majd leengedte kettőnk közé a karjait.

-Mi történt Yun? - Kérdezte ismét, kissé feszültebben.

Bárhogy próbáltam nem bírtam neki elmondani, csak tátogtam, de szavak nem jöttek ki a torkomon, így csak zokogva az éjjeliszekrényen lévő magazin felé mutattam.

BamBam elfordulva tőlem, magában olvasni kezdte a sorokat, amiket én már kívülről fújtam.

Utálja a Japánokat?

Valami nincs rendben a GOT7-ből ismert BamBammel.

Az idolcsapat az új albumukkal turnézik Thaiföldön, Kínában, majd Japánban több helyszínen, utána pedig visszatérnek majd Koreába, hogy itt fejezzék be az album promotálását.

Ezen a héten a GOT7 Japánban koncertezik. BamBam látszólag nagyon nehezen viseli valamit. A japán rajongók, és a koreai média is  meg vannak lepődve, hogy az idol milyen rosszul teljesít. A JYP Entertainment nem adott ki semmilyen információt ezzel az esettel kapcsolatban, így csak találgat a média. Akármi miatt is ilyen BamBam a média tele van vele.

Valakik szerint beteg. Tény, hogy az arca eléggé fel volt dagadva a Tokiói koncerten, de ez nem bizonyít semmit. Mások szerint a családjával veszett össze, mert nem tudtak találkozni, mikor Bangkokban koncerteztek. Mivel erről sem tudunk több információt, ezért csak találgatunk. Ám sokak szerint ezek a problémák vele azért lehetnek, mert nem szereti a japánokat. Nos, ha egy ilyen rasszista információ napvilágra kerülne a csapatról, valószínűleg rajongók ezrei pártolnának el a GOT7-től.

folytatás a 16. oldalon >>>

-Yun... - Szólalt meg végül, és leengedte a magazint. Nem mertem rá nézni, mire lassan az ujjaival felemelte az állam. Halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy letörölte a könnyeimet. Elfordítottam a fejem, mire felült mellém az ágyra, miután visszatette az újságot az éjjeliszekrényemre.

-Yun-ah... - Suttogta kedvesen, és újra felemelte a fejem. Kissé kényszerítenie kellett, hogy a szemébe nézzek. - Nem a te hibád... - Mondta komolyan.

-De igen... - Nyeltem egy nagyot, és próbáltam visszafogni a könnyeimet, de azok csak folytak a szememből töretlenül. A torkom kiszáradt, és alig tudtam kinyögni azokat a szavakat, amikkel az állításomat alá akartam támasztani. - Elhagytam, és tönkrement a telefonom, eltörtem a lábam... Egy roncs vagyok, és téged is tönkreteszlek! - Fakadtam ki remegő hanggal, és a mellkasának döntött fejjel engedtem, hogy a könnyeim a farmerjára hulljanak.

-Komolyan elhagytad a mobilod? - Szólalt meg kis idő múlva, miközben a hajamat kezdte simogatni.

-Igen. - Válaszoltam neki egy hosszú szünet után szipogva. - Itt hagytam a lakásban, a huzat lesodorta az asztalról, és ripityára törött a padlón. - Magyaráztam halkan. - Amikor idejöttünk Hei szétrágta a maradékát is.

Felnevetett, és magához ölelt.

-Yun-ah... - Simogatta a nyakam. - Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? - Nevetett fel.

-Ez nem vicces. - Jelentettem ki, miközben kifújtam az orrom. Erre még jobban nevetett. - Aish! Mi bajod van?! - Töröltem le az arcomról a könnyeimet, és az előttem fekvő, hasát fogó barátomra néztem. Elképzelni sem tudtam, hogy mi a fene olyan vicces neki.

Kis idő múlva abbahagyta a nevetést, és odabújt hozzám, vigyázva, hogy a lábamhoz ne érjen hozzá.

-Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek... - Puszilta meg a homlokom, majd az orrom hegyét. - Hiányoztál. - Emelte fel az állam, és lassan megcsókolt.

Nekem is szörnyen hiányzott már a közelsége, így a lehető legközelebb húzódtam hozzá.

Mérges voltam magamra, a helyzetre, hogy eltörött a lábam, és mobilom sincs... Csak én lehetek ilyen béna!

Bármennyiszer mondta el BamBam, hogy ne okoljam magam a történtek miatt, sem amiatt, hogy elég sok rajongó elpártolt a GOT7-től (pedig ez aztán tényleg lehet az én hibám), még hetek múlva sem tudtam túljutni ezen.

BamBam minden nap eljött hozzánk, annak ellenére, hogy miután befejeződtek a felújítások és a javítások a városszéli házban, visszaköltöztünk oda, az pedig messze volt a dormjuktól.

Mama minden reggel levitte Heit futni, én meg csak a lakásban tartózkodhattam, még Yongi is rám parancsolt, hogy ne merészeljek kimenni az ajtón. Pedig ő az utóbbi időben Danbival volt elfoglalva. Nem igazán mutatta ki, de tudtam, hogy nagyon félt, és azt is tudtam, hogy minden este, két órával azután, hogy lefeküdtem bejött a szobámba, és ellenőrizte, hogy minden rendben van-e velem.

Nagyon lassan telt az idő. Odakint a tavasz egyre szebbé varázsolta a tájat, és ha tudnék rajzolni, az ablakban és az erkélyen való üldögélés helyett rajzoltam volna.

A napok nagy részében unatkoztam a szobámban, a nappaliban, a konyhában, az erkélyen, és Yongi szobájában. Nem tudom hogy jutott eszembe oda bemenni, de mint kiderítettem, az ő ágya sokkal kényelmesebb, mint az enyém, így amikor dolgozott, akkor sokszor ott aludtam napközben.

A bátyám repülőmodelljeit is megnéztem, és egyet majdnem el is törtem, (de erről nem kell tudnia). Unalmamban végiglapoztam az összes fotóalbumot, amit a nappaliban találtam, filmeket néztem, kiolvastam az összes könyvet, amit tíz éven belül karácsonyra kaptam, és soha nem volt még időm rá.

Néha eljött Bamy, meg egyszer elhozta Hanát is, és jót beszélgettünk, de túl hamar menniük kellett. Végignéztem néhány doramát, amiket Bamy ajánlott, aztán amikor eljött hozzám, akkor kibeszéltük a szereplőket.

A napjaim fénypontja mindig az volt, amikor a barátom eljött hozzám. Ha jó idő volt, akkor kiültünk az erkélyre, vagy (mama tudta nélkül) levitt az udvarra az ölében, és a hátsóudvaron, a padon ülve beszélgettünk. Mindig elmondta mi történt vele aznap, elmondta, hogy mi volt a színházban.

Végre Joo Baek Woot eltávolították a színháztól, így többet nem kellett félnem tőle. BamBamnek viszont nagyon nem volt szimpatikus az új színészlány, aki az én szerepemet játszotta. Sokszor mesélt róla, hogy mennyire idegesíti, és hogy mennyire nyomul rá a lány.

Ha BamBam éppen ráért a két próbája között, vagy a szünetében az előadások között, akkor beszéltünk.  sokszor a többiek is beletrollkodtak, így volt, hogy BamBam telefonján beszéltem YuGyeommal, aki megint az esküvős témával kezdett zaklatni, Jacksonnal, aki az egészségemet féltette, Juniorral, aki minden bajomat megértette, Markal, aki mindig aggódott értem, YoungJaeval, aki mindig az én segítségemet kérte ha BamBammel valami problémája volt, és JBvel is, aki sok tippet adott, hogy mivel foglaljam el magam.

Három héttel a történtek után végre kaptam mankót, aminek a segítségével, igaz hogy lassan, de végre mászkálhattam, arra, amerre akartam.

Lépcsőzni nem mertem, de a lakásban már egész jól tudtam közlekedni, nem fél lábon ugrálva, papa botjára támaszkodva, hanem tényleg tudtam járni... Olyan jó érzés volt... Csak nagyon lassú. Szörnyen lassú.

Nagyon hiányzott már az, hogy elmehessek a kilátóhoz, vagy csak le az udvarra Heivel, de mama még mankóval sem engedett el sehová, pedig egy hét alatt rájöttem, hogy hogyan tudok lépcsőzni, úgy, hogy ne fájjon ...

~

Odakint esett az eső, még az erkélyre sem tudtam kimenni, mert mama félt, hogy megfázok. Így a szobámban ültem, laptoppal az ölemben, és egy sorozatot néztem, amíg mama nem szólt, hogy segítsek neki megpucolni a zöldségeket.

Aztán leültem a konyhában, és néztem, ahogy főzöcskézik.

Ettem egy keveset, majd visszasántikáltam a szobámba, és az éppen aktuális könyvet vettem a kezembe, aminek már a felénél tartottam.

Teljesen belemerültem, amikor kopogtattak az ajtómon. Nem tudtam ki lehet, hiszen úgy tudtam a fiúk ma forgatnak, Yongi még dolgozott, mama sohasem kopog, Bamy is csak beront...

Letettem a könyvet a szekrénykémre, majd nagy nehezen felültem.

Mark lépett be a szobámba, amin nagyon meglepődtem.

A következő pillanatban YuGyeom ugrott rá az ágyamra, a lábamtól jó messze, majd megjelent YoungJae is, egy kiskutyával az ölében.

-Sziasztok! - Néztem a népes társaságon végig, miután mindegyik üdvözölt a saját stílusában, majd az ajtóra, hátha bejön az a személy, akit igazából vártam.

-BamBam forgatáson van. - Ült le az ágyam szélére Mark. - Az új MVt forgatják. - Tette hozzá, miközben megigazította a takarót a lábamon.

-Azt hittem mindannyian ott lesztek. - Ráncoltam a homlokom.

-Mi hamarabb végeztünk, így eljöttünk. - Magyarázta YuGyeom.

-És elhoztuk bemutatni neked Cocot. - Tette le az ágyra YoungJae a kis fehér kutyát.

-De aranyos vagy! BamBam már sokat mesélt rólad! - Hívtam közelebb a kis állatot. - Hei pont nincs itt... - Sóhajtottam. - Pedig biztosan imádnának együtt játszani.

Mark a tenyerébe vette a kutyát, majd az ölembe rakta.

Miután Coco végigszimatolta a kis fekete orrocskájával a takarómat megnyalta a kezemet. Megsimogattam a kis fejecskéjét.

-És melyikőtök kutyája? BamBam ezt nem tudta megmondani. - Néztem a három fiúra. Erre Mark és YoungJae azonnal egymásra mutatott.

-Igazából Mark vette, és úgy terveztük, hogy közösen neveljük fel. - Magyarázta YoungJae.

-Ez úgy hangzik, mintha egy béna párkapcsolatban élnétek. - Jelentette ki YuGyeom, majd lehúzott az egyik polcról egy könyvet. Belelapozott, aztán visszatette.

YoungJae elmesélte, hogy hogyan találtak rá Cocora, aztán néhány kérdést tett fel a házban való kutyatartással kapcsolatban. Közben Mark irányítgatta, és simogatta a kiskutyát, míg YuGyeom a könyveimet pakolta szét.

Örültem neki, hogy eljöttek, és elhozták a kis fehér vakarcsot is, aki annyira aranyos volt, hogy csak olvadoztam tőle... BamBam is mesélt már róla előző nap, hogy a Hyungjai elmentek kutyát szerezni, de azt, hogy ilyen aranyos nem mondta.

Amikor mama hazaért Heivel kimentünk a nappaliba, és a két kutyát bemutattuk egymásnak, akik, szigorúan a felügyeletünk alatt, játszani kezdtek. Mama elment vacsorát készíteni, miután rávette a fiúkat arra, hogy maradjanak itt az étkezésig.

A két fehér szőrpamacs (egy kicsi, meg egy nagy) a nappali szőnyegén nagyon jól elvolt egymással. Csak a papucsomon vesztek össze, de végül Hei odatolta Coco elé a másik papucsomat.

-A végén még szétrágják a mamuszod. - Nevetett fel YoungJae, a két kutyára nézve, akik a mancsuk alatt tartották a lábbelim. Az volt a legviccesebb, hogy míg Hei mancsai alól alig látszott ki a mamuszom, addig Coco, mikor belebújt a mamuszomba alig látszott ki onnan.

A fiúk ezen jót derültek, és YoungJae lefotózta őket.

YuGyeom csendben ült mellettem a kanapén, és a telefonját nyomkodta.

-Veled meg mi van? - Böktem meg a könyökömmel, elvéve a tekintetem a kutyákról.

-Az esküvődet szervezem. - Jelentette ki rám pislogva, majd újra a képernyőre vándorolta  tekintete. - Melyik ruhát szeretnéd? - Mutatta felém pár perc múlva a telefonját.

A szemem forgatva fordultam el tőle, de addig nem hagyott békén, míg meg nem néztem a ruhákat.

-Miért rózsaszín? - Fintorogtam, mikor elkezdte mutogatni a képeket.

-Mert az illik hozzád, meg BamBamhez. - Jelentette ki, majd tovább mutogatta a képeket.

-Szerintem ebben jól néznél ki. - Állította le a fiút YoungJae az egyik fehér ruhánál. - Ez olyan hercegnős.

-Még mindig nem értem miért szervezitek az esküvőmet. - Ingattam a fejem, mire YuGyeom vállat vont.

-JB megengedte, hogy piszkáljalak.

-Keríthetnél magadnak már valamilyen barátnőt. - Húztam összébb magamon a pulcsim.

-A forgatáson voltak jók, de mindegyik olyan agyatlan volt. - Mondta, miután leengedte a telefonját. - Én meg nem szeretem a hülye csajokat. Ha tartósa kapcsolatot akarok, akkor normális lánynak kell lennie.  Bár Koda összejött az egyikkel. - Gondolkodott el. - De az is irgalmatlanul buta volt, és folyton hisztizett. Szerintem már nincsenek együtt. - Legyintett.

-A cég amúgy sem engedné, hogy barátnőnk legyen. - Sóhajtott YoungJae.

-De neked ott volt Angelina. - Néztem rá.

-Arról nem tudott a cég. - Rázta a fejét. - Rólatok is csak a managger Hyung tud. A főfejesek nem.

-Alá kellett írnunk egy szerződést, hogy 10 évig, vagy amíg a cégnél vagyunk nem élhetünk párkapcsolatban. - Magyarázta Mark.

-Ez mekkora hülyeség... - Ráztam meg a fejem. - Pedig mindannyian aranyosak vagytok.

-Ez csak természetes. - Mutatott magán végig YoungJae.

-Mindenki tudja, hogy nem ez az oka. - Motyogta YuGyeom.

-Valószínűleg az olyan eseteket akarják elkerülni, mint ami BamBammel történt Japánban. - Váltott komolyra YoungJae.

Már nyitottam volna ki a szám, amikor Mark megszólalt.

-Egyikőtök sem tehet róla, ne hibáztasd magad. - Szólt rám.

-Mindig ezt mondjátok, de úgy érzem, hogy ez nem igaz. - Sóhajtottam.

-Pedig elhihetnéd. A körülmények voltak rosszak, ahová bekerültetek. - Magyarázta YoungJae. - És ne menjetek szét emiatt, mert mindkettőtöknek csak rosszabb lenne...

-Én meg esküvőre akarok menni! - Szólt közbe YuGyeom, majd tovább nyomkodta a telefonját.

Sóhajtva hagytam rájuk, és inkább a két kutyát figyeltem.

Chapter 41.

GOT7 Fanfic

Chapter 41.

BamBam

Csak Bamytól tudtam meg, hogy mi történt, és azt is pár idegesítően lassan telő nappal később. Addig meg halálra idegeskedtem magam, és semmire nem tudtam koncentrálni, ami miatt JB Hyung is elbeszélgetett velem. Nem is egyszer. Rengeteg fejmosást kaptam, a managger Hyung is nagyon pipa volt rám.

Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a maciját, és nem szabad hisztiznie, mert akkor nem kapja vissza. De annyira hiányzik neki, hogy nem tud rendesen aludni, és abban reménykedik, hogy az óra gyorsabban fog forogni.

Yun meg nem írt, nem keresett, és semmit nem tudtam róla azóta.

Bamy felvilágosított, hogy nagyon nehezen viseli a barátnőm azt, hogy nem állhat lábra, de ezen kívül nem sok baja van. Állítása szerint sokat sírt, de nem árulta el hogy miért. Vagy nem is tudta.

-Kattanj már le róla! A végén olyan leszel, mint én voltam! - Ült le mellém YoungJae a földre, ahol a főpróba óta ültem. A hideg fal valamennyire lehűtötte a fejem, mert szörnyen melegem volt.

-Nem megy. És nem is akarok. - Morogtam a telefonom kijelzőjét fixírozva, hátha válaszol az üzeneteimre.

-Ilyen voltam én is Angelinával. - Vette ki a telefont a kezemből. - Ha nem beszéltem vele állandóan ideges voltam.

-Jé, valaki beismerte! - Kiáltott fel Jackson, majd röhögve elújságolta a többieknek, hogy YoungJae fejlődik, és lehet, hogy be fog nőni a feje lágya.

Erre a mellettem ülő csak fintorgott.

-Nem vagy önmagad. - Szólalt meg végül lehalkítva a hangját, hogy a röhögő társaság ne hallja. - Abba kéne hagynod ezt az egész önmarcangolósdit, mert a végén még kárt teszel magadban. - Mikor látta, hogy nem reagálok visszanyomta a kezembe a mobilom. Felvillant a képernyő, aminek a háttérképén a lánnyal mosolyogtunk. - Yun sem akarna így látni. - Ingatta a fejét.

-Tudom Hyung, de nem megy. - Döntöttem az öltöző falának a fejem. - Már csak pár nap és hazamegyünk.

-Addig még bírd ki valahogy. - Veregette meg a vállam, aztán feltápászkodott mellőlem.

-Muszáj lesz... - Motyogtam magam elé.

Bárhogy szuggeráltam a telefonom Yun nem írt, és még Bamy sem, pedig rá számítottam. Nem igazán találtam helyesnek, hogy a legjobb barátnőjét zaklatom, de már nagyon el voltam keseredve. Hiányzott a hangja, hogy lássam az arcát, hogy üzenetben leírja mi történt vele azon a napon.

Bamy meg csak ritkán tudott elmenni hozzá, mert valamit forgattak, és dolgozott.

Valahogy végigszenvedtem a koncertet, nem tudom mennyit rontottam, és az sem igazán hatott meg, amikor JB kihívott a folyosóra. Tudtam, hogy egy nagy fejmosás következik, és arra is felkészültem, hogy kiabálni fog velem.

-BamBam ennyire rosszul még sohasem teljesítettünk. - Kezdte. Rengetegszer megkaptam tőle is a héten, és bárhogy próbáltam nem tudtam jobban teljesíteni. - Beszéltem Hyunggal, és ha ennyire nem bírod ki ezt az egészet, ha ennyire nehéz neked...

-Túl fogom élni, csak most még nehéz. - Vágtam közbe. - Ezt a pár napot már ki kell bírnom valahogy. - Mondtam ki a magamban ismételgetett mondatot. Reméltem, hogy ezzel lezártuk a fejmosást, de nem így történt.

-Voltam már én is szerelmes, de... a ti esetetek valahogy más. - Dörzsölte meg JB a homlokát. - Hyung azt ajánlotta, hogy hazamehetsz. Bejelentjük, hogy elkaptál valamilyen betegséget, ezért nem léphetsz színpadra, és szépen visszamész Koreába Yunhoz. - Magyarázta komolyan.

Hitetlenül néztem rá, mire kiröhögött.

-Ha most azt hiszed, hogy kamuzok akkor közlöm, hogy nem. Maga Choi Seung Hoon ajánlotta ezt.

Felcsillant a szemem, aztán eszembe jutott a sok rajongó. Nem akartam a csalódott arcukat látni. Ők juttattak el idáig, ők támogattak, segítettek...

-Nem tudok dönteni a rajongók, köztetek és Yun között. - Vallottam be halkan.

Bár, amit mostanában művelhettem a színpadon... Nem hiszem, hogy bárkinek tetszhetett...

-BamBam... - Tette a kezét a vállamra. - Tudom, hogy nehéz döntés, de ha itt nem tudsz rendesen teljesíteni emiatt, akkor... bocsáss meg, de jobb, ha nem vagy itt. Tudod, hogy mire gondolok, sajnálom is, de ez az igazság.

Tudtam. Nagyon is tudtam, hogy mire gondol. A próbák alatt kétszer fellöktem Markot, majdnem leestem a színpadról, rossz helyen voltam, így YuGyeom félig-meddig átesett rajtam... És ezek csak a színpadi próbákon voltak. A főpróbákon.

-Tényleg visszamehetek Szöulba? - Néztem az előttem álló Hyungomra.

Ő csak mosolyra húzta a száját, és komolyan bólintott.

-A te döntésed. - Paskolta meg a vállam. - Szeretnél?

-Igen. - Sóhajtottam, és egy szomorú mosollyal díjaztam JB helyeslését.

-Akkor megyek, és beszélek Hyunggal. - Paskolta meg a hátam, és a managger keresésére indult.

Még aznap este bejelentették, hogy beteg lettem, és a koncert után (amin már nem léptem fel) a reptérre indultunk.

A kocsiban még írtam a rajongóknak az egyik publikus közösségi oldalas profilomra, hogy minden rendben lesz, nem kell aggódniuk, nem olyan komoly, csak pihennem kell. Az üzenet nagy részét JB írta meg, hogy biztos ne legyen hiba benne, én meg egy kis bambamességet vittem bele, hogy ne tűnjön fel nekik.

A reptéren mindenkitől elbúcsúztam arra a pár napra, majd kissé szorongó szívvel, de valamennyire megkönnyebbülten indultam a managger Hyunggal a hátam mögött az ellenőrzőajtók felé, vállamon a sporttáskámmal.

Mikor elmentem JB mellett megveregette a hátam, aztán csak aggódó mosollyal az arcán nézett utánunk.

Amint átestem az ellenőrzésen mehettem is a gépre.

Fent a repülőn írtam Yunnak, hogy megyek vissza Szöulba, de persze nem válaszolt.

Mikor Bamynak akartam írni megkezdtük a felszállást, és a telefonom jelezte, hogy a hálózat nem elérhető.

A ablaknak dőlve ültem egy idősebb hölgy és egy üzletembernek kinéző fazon mellett.

Körübellül fél óra telhetett el, de a nő már a harmadik keresztrejtvényét is befejezve elővette a következő magazinját. Fura volt.

Az ablakból nem lehetett látni semmit a teljes sötétség miatt, így a zenéket váltogattam, és a közös képeinket nézegettem Yunnal. Persze már kívülről fújtam az összeset, de minden egyes képnél felelevenedett bennem az a hangulat, amikor a kép készült.

Nagyon hiányzott a lány, és hálás voltam JBnek, és a managgerünknek hogy elintézte ezt a haza utat nekem. Bár, lehet, hogy a csapat hírneve is forgott a kockán, de örültem, hogy visszarepülhettem Koreába.

Már csak azt nem tudtam, hogy Incheonból Szöulba jutva, körübellül reggel nyolckor, hol találom meg a kis szerelmem.

Amint leszállt a gép Koreában írtam JBnek, hogy megérkeztem, mert a lelkemre kötötte, majd összeszedve a csomagom kifelé indultam a terminálból. A managger Hyung még mielőtt a kijárathoz értem volna felhívott, és elhadart mindenféle fontos dolgot, amit magamtól is tudtam, de az ő feladata az, hogy véletlenül sem felejtsem el például a "ha beteg vagy ne mutatkozz felismerhetően nyilvános helyen" dolgot.

Miután befejezte a magyarázást leintettem egy taxit.

Már alig vártam, hogy végre Szöulban legyek, de a sors nem volt ilyen kegyes hozzám, mivel az Incheonból Szöulba vezető autópályán beállt a forgalom.

Nagy sóhajok közepette vettem elő a telefonom, hogy megnézzem az időt, de megakadt a szemem egy üzeneten.

yona@kim:  szia! nem tudom zavarlak e, de remélem nem. azon gondolkodtam nemrég, hogy találtam egy fényképet, amin egy nagy fehér kutya van. anyám azt mondta, hogy a miénk volt.

Nem pont attól a személytől érkezett akitől szerettem volna.

A Yongás üggyel hetek óta nem jutottam sehová. Nagyjából ott maradt abba, hogy anya szerint Yun nagyon hasonlít arra a lányra.

Egy mély sóhaj után kezdtem pötyögni, miközben valahol az araszoló kocsisor közepén lehettünk. Vagy a dugó végén. Nem tudtam. És annyira nem is érdekelt. Csak lettem volna már Yun mellett...

bam@bamgot7: nem zavarsz... tényleg volt egy fehér kutyátok?

Pár perc múlva érkezett is a válasz.

yona@kim:  igen, de a képet nem találom róla, anya eltüntette valahová :c

bam@bamgot7: milyen fajta kutya volt?

yona@kim: nem volt teljesen fehér, és a fajtáját sem tudom... valami keverék volt, és egy fekete folt volt a fején. anya szerint még volt rajta egy csomó másik folt is.

bam@bamgot7: az a kutya amire én emlékszek teljesen fehér volt, és fajtisztának tűnt.

yona@kim:  akkor nem tudom...

bam@bamgot7: mindegy. azért köszönöm.

Leengedtem a telefonom, és az előttünk haladó kamion rendszámtábláját néztem mereven. Ám a mobil jelzett, hogy újabb üzenet érkezett.

yona@kim:  egyébként hogy vagy?

bam@bamgot7: kibírhatóan. és te?

yona@kim:  semmi különös. annyira irigylem a Japánokat.

Nem igazán volt kedvem beszélni vele, de nem akartam bunkónak tűnni sem. Ha már az egyik Hyung neve alatt írogatok neki.

bam@bamgot7: miért?

yona@kim:  nem is tudod? ott turnézik a GOT7.

bam@bamgot7: de tudtam róla. de volt koreában is koncert, és ott ott voltam.

yona@kim:  mázlista... szerinted BamBam állapota nagyon súlyos?

Itt felszaladt a szemöldököm, aztán rájöttem, hogy "beteg" vagyok. Vagyis BamBam beteg, nem "én" vagyis Yongi.

bam@bamgot7: nem hiszem.

yona@kim:  ha nem tud fellépni csak valami súlyos lehet... aggódok érte. te nem?

bam@bamgot7: lehet hogy csak allergiás valamire, vagy megfázott.

yona@kim: allergiás nem lehet, nincs sehol publikálva.

bam@bamgot7: akkor biztosan megfázott.

yona@kim: gondolod?

bam@bamgot7: mostanában elég hűvös volt Japánban. a hírekben is bemondták.

yona@kim: nálunk nem... annyira irigyellek...

bam@bamgot7: szívesen élnék Amerikában. LA, tengerpart...

yona@kim: van egy kirándulási lehetőség a sulimban, és lehet menni Koreába. ha eljutnék oda találkozhatnánk?

Egy ideig kocogtattam az ujjaimat a térdemen, majd nagy nehezen írtam neki vissza.

bam@bamgot7: attól függ mikor. három műszakban dolgozok, de ha épp szabad vagyok, akkor lehetséges...

yona@kim: ó, köszi!

bam@bamgot7: még nem tudom biztosra...

yona@kim: annyira szeretnék veled találkozni... főleg hogy mindketten tudunk tahiul... jól eldumálhatnánk...

Lehunytam a szemem, majd hátradőltem az ülésen. Éreztem, hogy a tenyeremben rezeg a telefon, de nem érdekelt. Yunt akartam.

Kiléptem a beszélgetésből el sem olvasva, hogy mit írt még, és kikerestem Bamy telefonszámát.

Tizenegy óra felé közeledett az idő, így reméltem, hogy már fent van a lány.

A fülemhez emeltem a búgó telefont, és vártam, mikor szól bele a barátnőm legjobb barátnője.

-Haló? - Vette fel végül. A hangja még álomittas volt, mire csak sóhajtva a elhúztam a szám.

-BamBam vagyok. - Szóltam bele. - Felkeltettelek?

-Hajnali négykor feküdtem le. - Morogta. - De mondd.

-Yun jelenleg hol lehet? - Tettem fel a kérdésem ami miatt felkeltettem.

-Valószínűleg a belvárosi lakásában. - Egy kis szünet következett, valószínűleg ásított egyet. - Odaköltöztek, amíg a lakás meg nem lesz csinálva.

-Köszönöm. - Mosolyodtam el a kis lakás gondolatára. - És bocsáss meg, hogy felkeltettelek.

-Á, majd visszaalszok. - Hallottam pár perc múlva.

-Köszi mindent, és aludj jól! - Bontottam a vonalat.

Szóltam a sofőrnek, hogy egy kicsit változott a cím, majd hátradőlve az ülésen lehunytam a szemem, és próbáltam pihenni.

Fél kettőre értünk be Szöulba a dugó miatt. A taxi kirakott a nagy ház előtt, majd miután kifizettem ment is el. A sporttáskám társaságában álltam a ház előtt, majd a vállamra vettem a táskát, és a kapuhoz indultam. Kulcsom nem volt, így felcsengettem.

-Igen? - Hallottam Dae néni hangját.

-BamBam vagyok. Be tetszik engedni? - Szóltam bele a kis mikrofonba.

-Persze, azonnal.

Az ajtó mellettem berregni kezdett, majd ki tudtam nyitni.

A lifthez mentem, majd megvártam, míg leér. Kiszállt belőle egy anyuka, meg a kislánya.

A kislány érdeklődve nézett rám, mire rámosolyogtam. Nem tudom mennyit láthatott az arcomból, mert maszk és sapka is volt rajtam, de talán a szememet látta. A kezében tartott nyuszija mögé bújt, majd megfogta az anyukája kezét, és a kapu felé indultak.

Beszálltam a liftbe, ami felvitt a 30. emeletre.

A liftben levettem a sapkám, és a tükrében kissé megigazítottam a hajam, hogy álljon valahogy, és lehúztam az orromról a maszkot is.

De rég volt, hogy Yunra egy ilyen liftben adtam fel az egyik maszkomat... Olyan aranyos volt...

Amint kinyílt a liftajtó szemben találtam magam a barnára festett fa ajtóval, amin a 332-es szám díszelgett.

A vállamra vettem a sporttáskát, majd az ajtóhoz léptem, és bekopogtam.

Hei vakkantását hallottam, majd pár idegőrlő perc múlva Dae néni jelent meg az ajtóban.

Ki sem nyitotta még rendesen az ajtót Hei már a térdemnek ugrott, majdnem feldöntve engem, és boldogan vakkantgatva üdvözölt.

-Szervusz csillagom! - Mosolygott az ahjumma, miután beparancsolta az izgága kutyát a lakásba. Kitárta az ajtót, majd beljebb ment, hogy én is beférjek a miniatűr előtérbe.

-Szép napot Dae néni! - Tettem le a táskám a földre, mire Hei azonnal szagolgatni kezdte.

-Örülök, hogy itt vagy. - Mosolygott, miközben én a cipőmet vettem le. Valahogy az idős hölgy jelenléte is megnyugtatott. - Majd szólok, ha készen van az ebéd. - Erre a hasam kissé diszkréten jelzett, hogy a repülőn ettem utoljára. - Yun a szobában van. - Szólt még vissza a néni, majd bevonult a konyhába.

Na, erre hatalmasat dobbant a szívem, és amint levettem a kabátomat is a csukott ajtó felé közelítettem. Hei a hátam mögül figyelt, ahogy óvatosan bekopogtam, majd mikor nem érkezett válasz beléptem a félhomályos helyiségbe.

A redőnyök félig le voltak húzva a nagy ablakokon, és a függöny is be volt húzva.

Az ágyhoz mentem, ahol a lány édesen szuszogott. Leguggoltam az ágy mellé, és a haját kezdtem simogatni, majd az arcát.

Kis idő múlva mocorogni kezdett, és felnyitotta a pilláit, így belenézhettem a gyönyörű, álomittas szemeibe.

Lassan pislogott rám, majd kinyújtotta felém a kezét. Megérintettem a tenyerét, és megpusziltam a puha kézfejét, és a gyönyörű ujjait.

Összeráncolt homlokkal nézett rám, de nem bírtam tovább, és karjaimmal átfonva a hátát magamhoz öleltem.

Hosszú idő múlva elengedtem, és segítettem neki felülni, ezután újra átöleltem.

-Tényleg nem álmodok? - Suttogta, és a vállamra hajtotta a fejét.

-Nem. - Motyogtam, és megpusziltam a nyakát. - Itt vagyok Yun-ah... - Alig bírtam magam visszafogni, nehogy olyan szorosan öleljem magamhoz, amennyire hiányzott a turné alatt. Féltem, hogy összetörném a csontjait...

Lehunytam a szemem, és beszívtam az illatát, miközben az ujjaimmal a hátára lógó haját cirógattam.

-Ne haragudj... - Remegett meg a hangja, majd a hátam köré fonta ő is a karjait.

Chapter 40.

GOT7 Fanfic

Chapter 40.

Yun

Az esti előadás után amilyen hamar csak tudtam hazamentem. Elég késő volt már, és amikor a lifttel felértem a belsőudvarra akkor jutott eszembe, hogy a telefonomat a belvárosi lakásban hagytam. Egész nap rohangáltunk, és próbáltunk az új színészfiúval, így időm sem volt gondolni arra, hogy hol lehet a telefonom... Hiányzott BamBam, hogy beszélgessünk, de féltem, hogy esetleg elaludnék a kormány mögött ha elindulnék visszafelé. Az eső erősen rákezdett, és a szél sem tétlenkedett, így jobbnak láttam nem foglalkozni azzal a fránya telefonnal, hanem bemenekülni a lakásba.

Danbi és Yongi a kanapén összeölelkezve filmet néztek, így csak köszöntem nekik, és gyorsan elvonultam zuhanyozni. Miután lemostam magamról az egész napi mocskot - és sikeresen nem aludtam el a zuhany alatt - bevonultam a szobámba, és rádőltem az ágyra. Valahogy kiráncigáltam magam alól a takarómat, és a fejemre húztam.

Már félálomban voltam, mikor Hei felmászott mellém az ágyra, de elég erőm már nem volt ahhoz, hogy leparancsoljam a helyére.

BamBammel sétáltattuk a tengerparton Heit. A kutyám össze-vissza ugrándozott körülöttünk, mi meg a víz szélén caplattunk a fövenyen. A part egy sziklás részére értünk, ahol a homok mellett hatalmas kövek ágaskodtak.

BamBam valamiről nagyon magyarázott, de én nem rá figyeltem. A kövek közül kijövő alakot néztem, aki megtévesztően hasonlított a nagypapámra.

Földbegyökerezett lábakkal álltam, és néztem, ahogy egyre közelebb jön. Egy pillanatig nem bírtam megmozdulni, aztán futva nekiindultam, és a nyakába ugrottam. A csontos karjaival magához ölelt, és a fülembe nevetett. A következő pillanatban eltolt magától, és végigsimított az arcomon.

-Jöttelek meglátogatni téged Yun. És megismerni a barátodat. - Biccentett a tőlünk kicsit messzebb ácsorgó BamBam felé.

Mosolyogva néztem, ahogy közelebb inti a fiút, aki engedelmesen meghajolt, mikor odaért hozzánk. Mintha a szemükkel kommunikáltak volna, mert nem szóltak semmit, csak néztek egymásra. Végül papa elmosolyodott, míg BamBam átölelte a derekam. A fiú arcára néztem, aztán oda, ahol papa állt. De ő eltűnt.

BamBam egy puszit nyomott a homlokomra, majd a fülembe súgta:

-A nagyapád rám bízott.

Hatalmas reccsenést hallottam, amire felriadtam. A szobában tök sötét volt, a fehér függöny meg sem mozdult az ablak mellett. Az ablaküvegen az eső erősen kopogott. Egy nagy puffanást hallottam, amibe beleremegett a padló.

Felültem, és hallgatóztam. Ekkora viharban csak nem akarnak betörni a házba....

Hangosan süvített a szél, aztán mintha egy ágyú dörrent volna, és hullani kezdett a vakolat az ablak fölött a plafonról, miközben recsegtek a gerendák felettem. Hei ugatását hallottam a nappali felől, majd nyüszíteni kezdett. Kitakaróztam, és a papucsomat kerestem a lábammal, miközben megnéztem az időt a kis vekkeren az éjjeliszekrényemen. Hajnali két óra... A következő pillanatban a szobám ablaka darabokra hullott. Hirtelen lefagytam, majd tudatosult bennem, hogy  rám fog omlani az egész szoba, ha nem tűnök el innen...

Leugrottam az ágy széléről, már kicsit sem érdekelt a papucsom, és az ajtó felé futottam. Kissé nekiestem az ajtónak, miközben kitapogattam és megmarkoltam a kilincset. Már nyitottam ki a nyílászárót, de hirtelen beszorult az ajtó. Ahogy rángattam éreztem, hogy a hajamra potyog a festék és a vakolat. Mögöttem reccsent valami, majd hatalmas robaj, aztán fájdalom nyilallt a fejembe.

Utána teljes sötétség.

Egy fényes és hívogatóan meleg hely felé tartottam, a sötét és hideg helyről, ahol voltam. Körbenézve csak feketeséget láttam, és a fényt, valahol az út végén. Hívogató volt, olyan, mintha ott minden jó lenne. Ahogy közelebb értem a fényhez a sötétet kezdte felváltani a sárgás ragyogás. Egy gyönyörű táj terült el mellettem, kristálytiszta vizű patak folyt az út mentén, ahol mentem, távoli, kékes körvonalú hegyek a messzeségben, és mintha a kilátót is láttam volna. Ám amikor le akartam volna lépni az útról, hogy arrafelé menjek mintha egy falba ütköztem volna. A fényesség felé néztem, de arrafelé nem láttam semmit annyira világos volt. Arról, amerről jöttem csak feketeség, és hideg áradt. Megérintettem a falat, ami mintha üvegből lett volna. A szemem sarkából mozgást érzékeltem, mire odakaptam a fejem. Egy alak lépett ki a fényből.

-Yun-ah, ne félj tőlem! - Hallottam a fejemben papa hangját. De mintha nem is ő lett volna. Valahogy sokkal fiatalosabban csengett, mint amire emlékeztem.

Lassan közelítettem a mosolygós alakhoz, akinek a korát lehetetlen lett volna megállapítani.

-Tényleg te vagy az? - Találtam meg a hangom, mire felnevetett, majd mosolyogva bólintott. A mosolyáról azonnal megismertem.

-Papa! - Kiáltottam fel, és odarohantam hozzá.

Ő megölelt, aztán eltolt magától.

-Boldog is vagyok, meg nem is, hogy találkoztunk. - Cirógatta meg a hajamat kedvesen. - Nem maradhatsz itt. Majd én látogatlak meg. Menj vissza, várnak rád! - Lassan beszélt, de a szája nem formált szavakat, mintha csak a gondolataimban szólt volna hozzám.

Az alakja lassan eltűnt, én meg csak álltam ott. Mozdulni akartam, hogy az egyre halványabb ragyogás felé fussak, de mintha be lettek volna betonozva a lábaim. A fényt lassan felemésztette a sötétség, majd a világosság teljesen eltűnt.

A fekete burok magába zárt.

Egyre erősödő hangokat hallottam, melyek átsüvítettek a sötétségen, és mintha áramcsapásként értek volna összerázkódtam tőlük. A hangok tisztulni kezdtek. Mintha beszéltek volna körülöttem.

-Agyrázkódás, és sípcsontrepedés. - Jelentette ki mellettem valaki. Közel volt, és erőteljes volta hangja. - Ezek a legsúlyosabb tünetei. Lehet, hogy ideiglenes amnézia is lesz, de ezt még nem tudjuk. Pihennie kell. Ha felébredt kivizsgáljuk, és ha minden rendben lesz hazaengedjük.

-Rendben, köszönjük. - Hallottam egy női hangot. Kis idő múva rájöttem, hogy Danbi volt az.  Egy ajtócsapódás, aztán Danbi halkabban szólat meg. - Minden rendben lesz vele. Nyugodj meg! - Mintha valakit csitított volna.

Lassan kinyitottam a szemem. Fehér alapon egy halom foltot láttam, amik mintha mozogtak is volna. Gyorsan visszacsuktam a szemem, aztán előtört belőlem a kíváncsiság, és újra felnyitottam a pilláimat. Még akkor is elmosódott alakokat láttam, ám ahogy pislogtam, egyre jobban kitisztult a kép.

A fehér falon kívül Yongi volt az első akit észrevettem. A bátyám háttal állt nekem. A vállai megrogytak, mintha mázsás súlyokat cipelne, és Danbi karcsú kezei simogatták a hátát.

Lassan felültem, és tudatosult a kába fejemben, hogy egy kórházi szobában vagyunk. Hányinger tört rám, így megtámaszkodtam egy szék támláján ami közel volt az ágyhoz, aztán a rosszullét hirtelen el is múlt. Nagy szemekkel bámultam azt a helyet, ahol a bekötözött lábam volt, aztán a testvéremet.

Yongi mintha megérezte volna, hogy őt nézem megfordult, majd odarohant hozzám, és átölelt.

-Hogy mertél minket ennyire megijeszteni? Miért nem rohantál ki abból a szobából?! - Vont kérdőre, és mintha a könnyeivel küszködött volna, de közben nem engedett el. Leült az ágyra, és magához ölelt.

A hátamra húzta a takarót, és úgy ölelgetett.

-Ha kirohantál volna a szobából nem történik meg ez. - Szidott le.

-Miért? - Kérdeztem reszelős, vékony hangomon, mire a bátyám eltolt magától.

Nagyokat pislogott rám, majd az ágy mellett álló Danbira nézett.

-Emlékszel valamire? - Jött közelebb a lány, és ő is leült az ágy szélére, a másik oldalamra.

-Mintha leszakadt volna a  plafon... aztán találkoztam papával... - Gondolkodtam el.

Danbi és a bátyám összenéztek, aztán Yongi mindenféle hülyeséget kezdett kérdezni tőlem.

-Hogy hívják a legjobb barátnődet?

-Bamy, de ez miért...

-És a kutyádat? - Vágta közbe a következő kérdést.

-Hei, de...

-Mi a kedvenc színed?

-Ha lenne megmondanám.

-Hogy hívják a pasidat? - Folytatta megállás nélkül Yongi.

-A barátom, és BamBam. De elárulnád, hogy ez mire jó? - Hadartam, mire leállt a kérdezősködéssel.

-Csak arra, hogy teszteljük nincs-e amnéziád. - Szólalt meg Danbi. - De hál'Istennek nincs. - Sóhajtott. Összekulcsolta az ujjait Yongi ujjaival, és megsimogatta a kézfejét.

-Akkor elmondanátok, hogy mégis miért vagyok kórházban, agyrázkódással, és miért van bekötve a lábam?

-Négy napig aludtál, és még te hisztizel? - Húzta fel a szemöldökét a bátyám. - Mama tudja, hogy ekkora túlélő vagy?

-Mama... ugye ő jól van? - Néztem Yongi szemébe idegesen.

-Igen. - Bólintott, és arcára erőltetett egy mosolyt.

-És Hei? Ő is? A hangját hallottam, de nem tudtam hogy hol van. - Bámultam továbbra is a bátyám arcát.

Ő csak bólogatott.

-Nincs semmi baja. - Erősítette meg Danbi a bátyámat.

-És... mi történt velem? - Halkítottam le a hangom, és a kőpadlót kezdtem fixírozni.

-Tudod, volt az a nagy fa a ház mellett. - Kezdett bele kis idő múlva Yongi halkan. - A vihar letörte pár ágát, aztán a szél kicsavarta, és az rádőlt a házra. - Nyelt egyet, aztán Danbira pillantott, majd rám. - A szomszéd lakást tropára törte, az erkéllyel együtt, és az egyik nagy ága pont a te szobád fölött csapódott bele a tetőbe. Leszakadt a mennyezet, te meg nem menekültél ki időben a szobádból... - Suttogta.

-Beszorult az ajtó. - Szóltam közbe, mire a bátyám elgondolkodva bólintott.

-Nekem is nehéz volt bejutni hozzád. - Majd sóhajtva hozzátette. - Egy gerenda pár centivel volt csak melletted a földön, mikor megtaláltunk. Valószínűleg az tette tönkre a lábad.

-Talán nincs akkora baj. - Szorította meg a bátyám kezét Danbi.

-Bamy... - Suttogtam, mire Yongi egy nagyot sóhajtott.

-Nemrég itt volt a barátjával, de azt ígérték holnap is jönnek.

-Csak délután tudnak jönni, mert Bamy dolgozik. - Tette hozzá a bátyám barátnője.

-A színház... - Kezdtem lassan, mikor beugrott a "dolgozik"-ról Jessica arca.

-Valami Jessica azt hiszem... neki betelefonáltunk, hogy nem tudsz menni egy darabig. - Simogatta meg Yongi arcát.

Csendben emésztettem amit erről az egészről mondtak, majd eszembe jutott a barátom...

-És BamBam? - Néztem a bátyámra, de ő nem válaszolt, csak nézett maga elé.

Egy pillanat alatt kiszáradt a szám, és kedvem lett volna azon nyomban sírni. Nem akartam hogy így érjen véget...

Danbi óvatosan a bátyám felé tolt, mire Yongi átölelt, én pedig a pulcsijába kapaszkodtam, és próbáltam összeszedni magam, de nem igazán sikerült. A testvérem karjai közt zokogni kezdtem. Egyszerűen nem bírtam visszafogni a könnyeimet.

Csak folyt a sok könnycsepp a szememből, de nem nyugtatott meg az sem, hogy Danbi is átölelt minket. 

Chapter 39.

GOT7 Fanfic

Chapter 39.

BamBam

Az utolsó kínai koncerten végeztünk Pekingben úgy hajnali négy körül, és mehettünk is a reptérre, hogy utazzunk tovább Japánba. Alig vártuk, hogy a hotelben lehessünk a puha párnák között... Ez volt a turné egyik legnagyobb koncertje, majdnem három órás volt, és rengeteg IGOT7 jött el. Nagyon jó érzés volt látni őket, és erőt meríteni a lelkesedésükből, de azért nekünk is vannak korlátaink... Elfáradtunk. Nem is kicsit.

Alig bírtam kikászálódni a kocsiból, annyira tompa voltam.

Zuhogó esőben, esernyők alatt mentünk be a még ilyen későn is népes épületbe, ahol az ellenőrzések után le tudtunk ülni a nem túl kényelmes műanyagszékekre.

 Még volt két óránk amit a terminálban kellett töltenünk. A Hyungjaim közül többen aludtak, a munkatársaink vagy halkan beszélgettek egymással, vagy ők is aludtak.

Én is szunyókáltam, de valahogy nem sikerült mély álomba merülnöm. Aztán műár majdnem elértem a békés, fekete mélységet, mikor a hangosbemondóban egy női hang bemondta, hogy a Japánba tartó járat később indul két órával egy nagy vihar miatt. Minimum négy nyelven bemondták, én meg csak egy nagyot sóhajtottam, és néztem a többiekre, hogy akkor most mi lesz.

A managgerünk idegesen dörzsölte meg a homlokát, majd elment telefonálni. JB kicsit szitkozódott, aztán elfeküdt a székeken, Mark és Jackson, akik egymásra dőlve aludtak, fel sem ébredtek, YoungJae fejhallgatóval a fején aludt az egyik széken ülve, YuGyeom meg Junior vállának dőlve aludt azóta, amióta leültünk.

Zenét kezdtem hallgatni fél fülhallgatóval, miközben írtam Yunnak, hogy mi volt ma, mit csináltunk, és hogy szörnyen hiányzik. Nem reméltem, hogy válaszol, így felraktam a lábam az előttem lévő székre, és próbáltam magam kényelembe helyezni, miközben a másik fülhallgatómat is a fülembe raktam. Pár perc múlva azonban rezegni kezdett a mobil, ami nagyon meglepett. Az orrom elé tartottam a telefont, és úgy olvastam el Yun üzenetét.

yun@baeyoungnam: próbálj meg pihenni, és figyelj oda magadra!

bam@bamgot7: azt hittem már alszol... ugye nem keltettelek fel?

yun@baeyoungnam: nem tudok aludni.

bam@bamgot7: mi volt ma veled?

yun@baeyoungnam: a délelőtti előadás elmaradt a díszlet javítása miatt, így Bamyval eljöttünk a belvárosi lakásba. nagyon magam alatt voltam, de ő egy kicsit fel tudott vidítani. kitalálta, hogy dolgozni akar, így benéztünk a szépségszalonba, ahol a nyáron is dolgozott.

bam@bamgot7: és szépen ki lettetek festve, manikűr, meg minden?

yun@baeyoungnam: nem. a tulajjal beszélgettünk a cigi szünetében. de nem fog ott dolgozni, amíg a bai parkos srác ott dolgozik addig biztosan nem.

A homlokomat ráncolva olvastam el a sorokat, aztán pötyögtem be a mondandómat.

bam@bamgot7: az a bai parkos kasszás gyerek? aki nyomult rád? és aki a forgatáson a "segítségedre sietett"?

yun@baeyoungnam: igen. ott dolgozik a szépségszalonban.

bam@bamgot7: biztosan csajozni akar. az áruházban nem jött neki össze, de ott megpróbálja.

yun@baeyoungnam: akik abba a szépségszalonba járnak, azok  negyven feletti nők. vagyis a nagy többség.

bam@bamgot7: akkor mindegy.

yun@baeyoungnam: de már legalább nem kell vásárláskor figyelnem arra, hogy melyik kasszához menjek.

bam@bamgot7:  akkor végül nem fog dolgozni?

yun@baeyoungnam: abba a kávézóba fog menni, ahol én voltam a nyáron.

bam@bamgot7: akkor majd betérünk oda reggelente?

yun@baeyoungnam: elég nagy kitérő lenne, bárhonnan megyünk is. de majd meglátjuk.

bam@bamgot7: én szeretem a kis kávézók hangulatát.

yun@baeyoungnam: azt a kávézót én is szeretem, mert rendesek akik ott dolgoznak.

bam@bamgot7: az igazgató felvett már új színészt?

yun@baeyoungnam: nem. még nem. pedig már nagyon szükségem lenne egy normális partnerre.

bam@bamgot7: ezek szerint... mi történt az esti előadáson?

yun@baeyoungnam: laposabb lett a lábam, és gazdagodtam néhány kék folttal.

A kezem ökölbe szorult, és sok ezredszerre is elmondtam azt az átkot, amit annak a Joo Baek Woo gyereknek szántam.

bam@bamgot7: legszívesebben laposra verném.

yun@baeyoungnam: rajta még az sem segítene. most már az igazgatónak is visszabeszél, mert tudja, hogy nem tehetik ki még egy ideig.

bam@bamgot7: remélem hamar lejár az a kis idő, és eltűnik a közeledből. különben nagyon megbánja...

yun@baeyoungnam: hol fogtok megszállni Japánban?

bam@bamgot7: csak abban reménykedek, hogy kényelmes lesz az ágyunk, és amint odaérünk aludhatunk. a többit nem tudom.

yun@baeyoungnam: aludj egy kicsit, mielőtt felszálltok a repülőre.

bam@bamgot7: meg akarlak ölelni.

yun@baeyoungnam: nemsokára találkozunk. de aludj ha fáradt vagy, és ne nekem írogass!

bam@bamgot7: te is pihenj. Aludj jól Yun-ah!

yun@baeyoungnam: legyen szép napod, és pihenj, Oppa! álmodj szépet!

Mosolyogva olvastam el az utolsó sorait, aztán hátradöntöttem a fejem a szék műanyag támlájának, és elaludtam.

~pár óra múlva~

JB keltett fel, hogy mehetünk a gépre. Még egy óra volt indulásig, de legalább már valamivel kényelmesebb helyünk volt a repülőn, mint a terminálban. YuGyeom és Junior közé ültem le. A maknae a gép falának döntötte a fejét, és úgy aludt tovább, Hyung meg a vállamnak dőlt.

Jobban szerettem volna, ha mondjuk Yun teszi ugyan ezt, de nem volt ott velem.

A közös fotóinkat nézegettem, miközben a fülesemben mentek a különféle zenék. Legjobban az a kép tetszett, amikor sutyiban lefotóztam miközben aludt.

Junior meglökte a vállam, mire kihúztam az egyik fülhallgatómat.

-Aranyos. - Nézett álmosan a képre, ami a telefonom kijelzőjén világított.

-Tudom. - Mosolyodtam el.

-Pihenj inkább. Nem sok időnk lesz a késés miatt ha odaértünk. - Megpaskolta a térdem, majd hátradőlt a székében, és lehunyta a szemeit.

Visszatettem a fülhallgatót, aztán miután kiléptem a képekből, én is hátradőltem, és lehunytam a szemeim.

Yunval sétáltattuk a tengerparton Heit. A kutya össze-vissza rohangált körülöttünk, mi meg a víz szélén mentünk a fövenyen. A part egyik sziklás részére értünk, ahol nagy kövek álltak ki a fövenyből.

Yunnak az egyik koncertünkről magyaráztam, de láttam rajta, hogy nem rám figyel. Hirtelen megdermedt, mire arra néztem, amerre ő bámult. Az egyik  szikla mögül egy őszes hajú, mosolygós bácsika lépett elő, és egyenesen felénk tartott. 

Csak álltunk és néztük, ahogy egyre közelebb jön. Yun egy pillanat múlva már az öregúr nyakában csimpaszkodott. Az alak átölelte, majd a válla felett rám nézett egy pillanatra, aztán újra a lányra.

-Jöttelek meglátogatni téged Yun. - Simította meg az arcát. - És megismerni a barátodat. - Nézett felém. Intett, hogy menjek közelebb hozzájuk. Ahogy odaértem mintha a szemein keresztül üzent volna nekem. Az agyamban egy hintázó kislány képe jelent meg, aki kiabálva kérte, hogy lökje még magasabbra. Aztán egy félhomályos műhelyet láttam, ahol a kicsi Yun egy padon ül, és egy fehér kutyát simogat. A következő kép a könnyeivel küszködő lányt mutatta, akit Dae néni védelmezően átölel. Vigyázz rá! - Hallottam a szavakat az elmémben. Nagyokat pislogva néztem az öregúrra, aki kedvesen elmosolyodott, mire bennem is jó érzés támadt.

Átöleltem a mellettem álló lány derekát, mire ő rám nézett. Egy puszit nyomtam a homlokára, majd a fülébe súgtam azt, ami ki akart törni belőlem:

-A nagyapád rám bízott.

Az álomkép lassan eltűnt, szétfoszlottak a darabkák, és a fekete mélység befogadott.

Mikor leszálltunk Japánban nagyot döccent a gép. Nem volt túl kellemes élmény erre felriadni. Főleg egy ilyen álomból.

Lekászálódtunk a repülőről, aztán a nekünk odarendelt kisbuszokba ültünk, és mentünk a hotelbe. Az álmon gondolkodtam, de valahogy nem jutottam el sehová. Találkoztam a nagyapjával, aki rám bízta Yunt. Ez lehetetlen igaz? Biztosan csak túl sokat voltam ébren, és elment az eszem.

Mint előre felkészültünk rá nagyjából két órát tölthettünk a puha párnák között, aztán indulnunk kellett a koncert helyszínére. A kínai arénáknál is nagyobb színpaddal rendelkező helyen egész délelőtt próbáltuk a kétórás koncertet, amiről TVs felvétel is készül, aztán pihenhettünk egy keveset.

Írtam Yunnak még azelőtt, mielőtt felmentünk volna a színpadra, de a válaszát már nem tudtam megvárni.

A koncert fergetegesen sikerült, nagyon jól éreztük magunkat, és a rajongók együtt énekelték velünk a szöveget, amitől csak még több energiánk lett.

A hotelben aludtunk pár órát, aztán be a buszokba, és indultunk a következő helyszínre. Az út nagy részét átaludtuk, mint az általában szokott lenni.

Úgy félúton kelhettem fel, amikor egy benzinkútnál megálltunk.

Kiszálltam kinyújtóztatni a tagjaimat, átmászva az alvó YuGyeomon, miközben majdnem ráestem a hortyogó maknaera. De hát őt híresen nehéz felkelteni, így nem féltem, hogy meg leszek verve.

A benzinszag kissé fejbecsapott, így nem sokáig ácsorogtam a kocsi mellett. Gyorsan visszaültem, YuGyeomon újfent átmászva, és a telefonomat kezdtem nyomkodni.

Yun még mindig nem válaszolt az üzenetemre, sőt semmit nem írt. Amikor Kínában voltunk, akkor írt utoljára. Ami furcsa volt tőle. Még csak meg sem nézte, amiket írtam neki. A Me2day azt írta ki, hogy 26 órája volt utoljára aktív, amikor beszélgettünk.

Reméltem, hogy semmi baja nincs, csak elfelejtette megnézni az üzeneteit, vagy csak otthon hagyta a telefonját. Próbáltam nem összeesküvős elméleteket gyártani, vagy arra gondolni, hogy valami nagy baj történt vele.

Míg a következő koncertcsarnokhoz nem értünk Yunon kattogtam. Szörnyen féltem, hogy valami baja esett. A végén már szinte láttam magam előtt a vérben fekvő testét, így inkább minden létező közösségi oldalon írtam neki, hogy mi van vele, és miért nem válaszol.

Idegesen mentem fel a színpadra az első próba alkalmával.

-Engedd el magad, ne legyél ideges. - Ment el mellettem JB. - Ez csak egy színpad.

-Tudom Hyung... - Sóhajtottam, bár nem a színpadra lépés miatt voltam ideges.

A próbán minden erőmmel azon voltam, hogy ne rontsak el semmit. Erre majdnem leestem a színpadról, és minden lehetséges helyen elrontottam a lépéseket.

A többiek nem szóltak semmit, csak csinálták a dolgukat tovább. Én meg átkozódtam magamban, hogy miért nem tudtam rendesen koncentrálni.

Végül lehet, a rendezőnek elege lett belőlem, és leküldött minket a színpadról.

Az öltözőben a telefonom képernyőjét bűvöltem, amely szerint már 4 óra eltelt azóta, hogy írtam Yunnak, de ő még mindig nem nézte meg. Megpróbáltam felhívni, nem érdekelt mennyibe fáj majd. A hangját akartam hallani, hogy elmondja, hogy jól van, és nem kell aggódnom miatta.

Ki sem csengett. Semmi.

-Az adott szám nem kapcsolható. Kérjük próbálja meg később. - Mondta be egy női hang, aztán még elkezdte magyarázni ugyan ezt a mondatot Japánul is.

Már remegett a kezem az idegességtől. Újra, és újra próbáltam hívni, de semmi.

Végül, végső elkeseredésemben ráírtam Bamyra.

bam@bamgot7: szia! nem tudod mi van Yunnal?

bam@yongchoi: nem, nem tudom.

bam@bamgot7: sehogy nem érem el, és már nagyon aggódok miatta. több mint egy napja nem jelentkezett.

bam@yongchoi: szerintem a színházban próbálnak.

bam@bamgot7: nem tudsz róla semmit? Nem hagyta el a telefonját, vagy ilyesmi?

bam@yongchoi: soha nem hagyja el a cuccait. vagyis tudtommal. felhívom Dae nénit, hátha ő tud valamit.

bam@bamgot7: köszi. itt várlak.

Idegesen doboltam a térdemen, miközben pörögtek a percek. Semmi hír.

Junior guggolt le mellém, és a kezemben tartott telefon képernyőjére nézett.

-Rossz hír? - Érdeklődött.

-Még nem tudom. Csak reménykedek, hogy nem. - Ingattam lassan a fejem. A vállamra tette a kezét, nyugtatásképp, de most nem sikerült neki.

-Emiatt voltál olyan béna a próbán is? - Kérdezősködött tovább Junior, miközben leült mellém a földre. A többiekre nézett egy pillanatra, akik valami kaján veszekedtek, majd újra rám.

Csak bólintottam, mire sóhajtott egyet.

-Minden rendben van vele. De a koncertet nem fújhatjuk le, úgyhogy erre is gondolnod kell.

-Tudom. Majd... - Néztem a telefonomra, aminek a sötét képernyőjéről a saját képmásom nézett rám vissza. - Majd igyekszem.

Junior megpaskolta a vállam, aztán feltápászkodott mellőlem, és a többiekhez ment.

Tovább bűvöltem a képernyőt, de még mindig semmi.

Sírhatnékom támadt, hogy nem tudok semmit csinálni, és hogy nem lehetek Yun mellett, amikor nagyon nagy szüksége van rám.

A managger bejött, hogy hamarosan kezdünk, és küldött minket készülődni.

A telefonom szorongattam, miközben elkészítették a sminkem.

A színpadra lépés előtt a managger ki akarta venni a kezemből a telefont a "miért nem hagytad az öltözőben?" címszóval, mikor felvillant a kijelzőn Bamy profilképe.

bam@yongchoi: Yun jól van.

Egy hatalmas kő esett le a szívemről, teljesen megkönnyebbültem. Ezt a pillanatot kihasználva a  managger kikapta a kezemből a mobilt, és JB maga után húzott a színpadra.

Nem is kellett koncentrálnom a lépésekre, annyira maguktól jöttek. Semmit nem rontottam el, és nagyon felszabadult voltam. Együtt énekeltünk a japán IGOT7-kkel, és tomboltunk.

JB meg is veregette a vállam az egyik szünet alatt, hogy jól csinálom. Ami nála hatalmas dicséretnek számított.

A kétórás koncert után mosolyogva, és vidáman írtuk alá az egybegyűltek közül a szerencséseknek kisorsolt posztereket, aztán mehettünk enni.

Nagyon ízlett az étel, és a hosszú koncert ellenére is fel voltam pörögve, ami rám egyeltalán nem volt jellemző. Még Jackson is csak ült egy helyben, és nézett maga elé, míg én rohangáltam ide-oda a fáradt Hyungjaim között.

A hotel felé menet adta vissza a telefonom a managger Hyung, de inkább a mellettem alvó YuGyeom arcára firkáltam az egyik sminkesünktől szerzett szemceruzával.

A késő este ellenére még mindig felpörögve mentem el zuhanyozni, majd szinte ráugrottam az ágyra. A szobatársamnak kijelölt YoungJae csak egy párnát vágott hozzám, és közölte, hogy ne próbáljam meg úgy összefirkálni, mint YuGyeomot, míg alszik.

Biztosítottam róla, hogy ez eszem ágában sem volt, de a hiperaktivitásom csak nem akart alábbhagyni.

Végül Hyung egy párnát vágott hozzám, és közölte, hogy meg fog verni, ha nem takarodok azonnal a takaróm alá.

A paplan alatt pihenve a sötét plafont bámultam. Mikor meghallottam YoungJae egyenletes szuszogását eszembe jutott a telefonom.

Boldogan néztem rá a háttérképemre, mely az alvó Yunról sutyiban készített, legkedvesebb képem volt. Beléptem a közösségi oldalakra, de el kellett szomorodnom, mert a barátnőm nem írt semmit.

Végigpörgettem a neveket, mígnem a legtetején megláttam Bamy nevét, és mellette az ikont, hogy olvasatlan üzenet.

Rányomtam a nevére, mire az akadozó WiFi lassan kezdte betölteni a beszélgetést.

Ahogy olvastam az üzenet szavait hatalmas fájdalom keletkezett bennem. Újra, és újra elolvastam azt a kilenc szót, míg nem a telefonom kijelzője feketére váltott. Ám azután is a szemem előtt láttam azt az egy mondatot, amit a koncert után nem tudtam elolvasni.

bam@yongchoi: Yun jól van.

Az állapota stabil, Yongi és Danbi ott van vele. 

Chapter 38.

GOT7 Fanfic

Chapter 38.

Yun

Az előző esti előadás egyszerűen szörnyű volt. És nem csak amiatt, mert Joo Baek Woo állandóan elfelejtette a szövegét... A díszlet egyik fala ledőlt és egy csomó minden összetörött a színpadon. És nem az előadás után. Persze szerintem mind tudjuk, hogy Joo Baek Woo miatt történt mindez. Myung Hee Shi nagyon ki volt akadva. Ki akarta rúgni a sétáló katasztrófát, de az meg az előadás végét jelentette volna, ugyanis nincs más, aki el tudná játszani a szerepet.

bam@bamgot7: Ne hagyd, hogy bárki elvegye a jókedvedet! Gondolj szép dolgokra! És semmi szükségem nem lesz bébiételre, amíg itt vagy nekem (igaz, hogy egy kicsit arrébb...). Yun-ah vigyázz magadra, és álmodj szépeket!

Ez az üzenet fogadott reggel, amikor rosszkedvűen nyitottam ki a szemem.

Csak az volt a baj, hogy nem igazán tudott felvidítani. Oké, álmomban együtt voltunk, de már az álmom is katasztrófába torkollott, mert Joo Baek Woo még ott is kísértett.

Miután összeszedtem a cuccaimat, elvittem Heit sétálni, átöltöztem bekopogtam a bátyám szobájába. Persze Danbi nála aludt, de most ezt elnéztem neki.

Kicsit sem lepődtem meg, amikor kócos fejjel, és egy szál nadrágban nyitotta ki az ajtaját.

-Mi van? - Morogta álmos szemekkel.

-Ma este a belvárosi lakásban fogok aludni, úgyhogy ne várjatok haza. És vigyázz mamára, mert tegnap este is elfelejtette bevenni a gyógyszereit.

-Oké, oké. - Ásított. - Van még valami?

-Hei itt marad. Vigyázzatok rá is kérlek. Ennyi. - Néztem az álló helyzetben szendergő bátyámra. - Holnap találkozunk. Ha túlélem a mai napot.

-Ja, ja. Legyél jó kislány! - Intett, aztán becsukta az ajtaját.

Sóhajtva mentem a bejárathoz, és húztam fel a cipőmet. Felkaptam a táskámat, aztán halkan bezártam az ajtót, és lementem a lépcsőn.

Egyszerűen semmi hangulatom nem volt bemenni a színházba, de nem tehettem mást. Ennyire nehéznek még soha nem éreztem a színházas életem.

Rengeteg aranyos ember dolgozik ott, de egy szörnyen megkeseríti - és nem csak az én munkámat.

Ahogy a portához értem Jessica suhant el mellettem, és engem is maga után húzott.

-Jó reggelt! - Nyögtem ki, mikor behúzott egy terembe, ahol már az összes munkatársam ott volt, kivéve egyet. Aki nem is hiányzott.

-Gyorsnak kell lennünk, mivel bármelyik percben ideérhet. - Kezdte Jessica. - A tegnapi szörnyűséget még nem sikerült helyreállítani, és sajnos az okozóját sem teheti ki az igazgató, mert nincs más, aki eljátssza a szerepet. Sajnálatos dolog, de ez van. A ma délelőtti előadás elmarad, viszont estére újra színpadra kell lépni. Kérlek, akadályozzátok meg, hogy ez a Joo Baek Woo bármi katasztrófát csináljon. A rendező Shi már dolgozik az ügyön, hogy egy másik színészt szerződtessen a társulatba, de ez még eltarthat egy darabig. Ma délelőtt csak a díszlettervezők maradnak, és kijavítják a hibákat, a többiek elmehetnek. Délre gyertek majd vissza. Köszönöm. - Nyitotta ki az ajtót, és már ment is el.

Néztük egy darabig egymást a sok emberrel, akik a szobában voltak, aztán a díszletesek elindultak megcsinálni azt, amit Joo Baek Woo tönkretett.

Kis idő múlva mindenki elhagyta a szobát. Én is a kijárat felé indultam.

Útközben megcsörgettem Bamyt, bár nem reméltem, hogy olyan korán felveszi.

-Hali. - Szólt bele álomittas hangon.

-Szia! Ma délelőtt nem dolgozok. Esetleg van kedved...? - Kezdtem, de ő újult energiával közbeszólt.

-Mi ez a rosszkedv te lány? Persze, hogy van kedvem a legjobb barátnőmhöz. Mit szeretnél?

-Csak beszélgetni. - Ültem be a kocsimba.

-Anyámék itthon vannak, szóval menjünk át hozzátok. Vagy a plázába. Kéne vennem pár új cuccot, lassan tavaszodik. - Erre a szürke égre néztem, és elhúztam a számat.

-Akkor elmegyek érted. Aztán majd kitaláljuk. - Indítottam be a motort.

-Rendben. Mikorra érsz ide?

-Úgy fél óra, húsz perc múlva, ha a forgalom is olyan.

-Megpróbálok addigra elkészülni. Csörgess meg, ha ideértél! - Kérte, aztán le is tette.

Kikanyarodtam a parkolóból, majd kihajtottam a kis utcából, egyenesen a reggeli dugóba.

Bamynak biztos lesz elég ideje elkészülni.

Mire a háza elé értem azt hittem megpusztulok. Nagyon rossz kedvem volt, és csak egyre lehangoltabb lettem. Nem csak a színház miatt. Valahogy az összes zene ami a rádióban ment azt üzente, hogy én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere. Az összes plakát amit láttam mind azt üzente, hogy egyeltalán nem vagyok olyan jó és szép, mint ahogy képzelem. Nem mintha beképzelt lennék, csak akkor valahogy úgy éreztem, hogy az önbizalmam a kocsi padlója alatt, vagy az út alatt menő metró szintjén lehetett valahol.

Azt akartam, hogy BamBam öleljen meg, hogy tüntesse el az agyamból azt a sok rossz dolgot, hogy bátorítson, hogy egyszerűen csak mellettem legyen.

Bamy egész hamar leért, még csak le sem kellett parkolnom a ház előtt. Beugrott mellém, aztán már mehettünk is tovább.

-Irány a belvárosi lakásod. - Közölte köszönés helyett.

A kereszteződésnél csendben tekertem a kormányt abba az irányba, amerre kellett, míg a barátnőm mellettem az ablakon bámult kifelé.

Kicsit megnyugtatott, hogy ő ott volt mellettem, de már teljesen lehangolódtam, és csak be akartam dőlni az ágyamba, és a párnát szorongatni, miközben a BamBamtől kapott gyűrűmmel játszok.

Persze ez nem valósult meg.

A lakásban Bamy leültetett a kanapéra, aztán a táskájában való kutatással töltött percek után kihúzott egy üveg bébiételt, meg egy kanalat, majd a kezembe nyomta, aztán kipakolta még a fél körömlakkgyűjteményét a kis asztalkára.

-Mi történt? - Nézett rám, miután mindent kipakolt a táskájából, amire szükség volt.

-Igazából fogalmam sincs. - Ráztam meg lassan a fejem. - Szörnyen érzem magam.

-Az látszik. - Vette ki a kezemből a bébiételt, aztán valami fura szerkezetet húzott elő, és benyomta a kupak alá, aztán visszaadta a nyitott üvegcsét. - Sinnótól van. - Közölte, mikor kérdőn néztem a szerkezetre. - Majd szerzek neked is. - Tette el a táskájába.

-Van az a Joo Baek Woo. - Sóhajtottam. - Szörnyű egy ember. Először még kedvesnek tűnt, de aztán rájöttem, hogy nagyon tévedtem vele kapcsolatban. Tönkretette a díszletet, és többször taposta meg a lábam egy nap alatt, mint Hei azóta, amióta megszületett. Hogy hogyan lehet valaki ennyire béna... És ő azt hiszi magáról, hogy mindent tökéletesen csinál. - Emeltem fel a kanalat. - Kész röhej amit művel, de annyira rossz vicc, hogy nevetni sem lehet rajta. - Nyomtam a számba egy adag pépet. - Yongi és Danbi tegnap este megnézték az előadást. És próbálták szépíteni a dolgot, de nem volt az. Hogy lehet így valaki színész? És ráadásul abban a suliban végzett ahol mi! - Akadtam ki teljesen. - És még ki kell bírnom vele egy halom előadást, amíg a rendező vagy az igazgató nem vesz fel új színészt, aki eljátszhatja a szerepet, vagy meg nem gyógyul valaki a szereposztásból. Aish, bele fogok halni...

-Biztos van valami baja odabenn. - Mutatott a fejére Bamy. - Nem hiszem, hogy ilyen lehet valaki ép elmével.

-Nem érdekel az, hogy mi van az agyában. - Ráztam meg a fejem. - Csak az, hogy ledöntött egy falat a díszletből, amivel tönkretett két előadást, mindenki fél attól a színházban, hogy esetleg még nagyobb dolgot tönkretesz, ami akár emberéletet is követelhet...

-Ácsi! Ezt nem mondod komolyan... - Ingatta a fejét Bamy. - Csak nem lehet közveszélyes.

-Az én lábamat már laposra taposta. Tegnap este borogatnom kellett, és még most is fáj, bár a duzzadás már lement róla. És ledöntött egy díszletelemet az előadás közben. Ha az valakire ráesik az ott marad.

-Oké, oké, elhiszem. Így tényleg közveszélyesnek hat. - Tette fel a kezeit. Belekanalaztam az üveg tartalmába, és a számba tömtem.

-BamBamet akarom! Ő jól játszik, és ő figyel rám. És nem tesz tönkre semmit. - Motyogtam teli szájjal.

Bamy a háttámlának döntötte a fejét, és hosszasan bámult rám kerek szemekkel.

-Most mi van? - Engedtem le a kanalat.

-Nem értettem tisztán amit mondtál. - Vigyorodott el lassan. - De már nagyjából értem, hogy miért van ennyire rossz kedved. - Közelebb csúszott hozzám, és elkezdte bökdösni a vállam. - Akárhogy is próbálnád tagadni, tudjuk, hogy fülig bele vagy zúgva BamBambe.

-Ne csináld már! - Löktem le a kezét a vállamról. Újra egy kanál bébiételt nyomtam a számba, és vártam, hogy Bamy hozzátegyen még valamit az eszmefuttatásához, vagy hogy kimondja azt, amin éppen gondolkodik.

-Emlékszel arra, amikor az erkélyeteken beszélgettünk? Amikor megkértelek arra, hogy ne utasítsd el BamBamet ha közeledni próbál hozzád? - Nézett rám.

Kicsit elgondolkodtam, de hamar beugrott az emlékkép.

-Igen, emlékszek. Utána összefutottunk, és beszélgettünk.

-Nem gondoltam volna hogy ez lesz a vége. - Hagyta figyelmen kívül, amit mondtam neki. - Mármint hogy tényleg összejöttök. Ez olyan... Illetek egymáshoz, de rólad nem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is... egy thai származásúval anyukád után...

-Az anyámat hagyd ki ebből, kérlek. - Szóltam rá. - Nem akarom, hogy belerondítson ebbe az egészbe.

-Az ő családja milyen? - Vette ki a kezemből az üres üvegcsét, és lerakta az asztalkára, majd a körömlakkjai között kezdett válogatni.

-Az anyukája nagyon aranyos, ahogy az apukája is kedves volt velem. A húga JB rajongó, de megkért, hogy ne mondjam el neki. Annyira aranyos volt. Szeretne egy olyan kutyát, mint Hei.

-Akkor azonnal belopta magát a szívedbe, ugye? - Mosolygott fel rám a barátnőm.

-Hát, nem kellett hozzá sok idő. - Vontam vállat. - Az idősebb bátyja itt lakik Koreában, vele nem találkoztunk, de a fiatalabb bátyja otthon volt. Elfelejtettem szólni BamBamnek, hogy beszélek tahiul, amiért nem kissé lepődtek meg, de vicces volt a helyzet. És a bátyja kitalálta, hogy ő lesz Alexander, és kérte, hogy így hívjam.

-Tényleg nem tudott róla, hogy tudsz thaiul? - Nézett fel a körmeimről Bamy.

-Ezek szerint nem. De úgy emlékszek, hogy... YuGyeommal talán... nem tudom. De valamelyikükkel biztosan beszéltem thaiul.

-Ez vicces. Azt hiszik hogy nem érted, de te meg érted és.... - Nevetett fel Bamy, majd újra a körmeim fölé hajolt, és elkezdte kipingálni őket.

-Pontosan ez volt Alexel is. BamBam azt mondta, hogy jól beszélek, és majd a kiejtésen még egy picit segít csiszolni, hogy tökéletes legyen.

-Ezek szerint mégis van valami jó abban, hogy thaiul tanultál általánosban.

-Ezek szerint. - Vontam vállat. Kezdtem jókedvre derülni az emlékek hatására.

A telefonom csipogni kezdett, és mosolyogva emeltem fel a párnákról, de csalódnom kellett egy kissé, mert nem BamBam írt.

yu@gyeomgot7: ráérsz ugye?

-A nagy Ő? - Vigyorgott Bamy, mire megráztam a fejem.

-YuGyeom írt. - Sóhajtottam. - Ha megint az esküvővel zaklat....

-A bal kezedet ne mozgasd, de a másikkal írhatsz. Majd szólok, ha készen vagy. - Vigyorgott a barátnőm, és tovább festegette a körmeimet.

yun@baeyoungnam: mit szeretnél?

yu@gyeomgot7: mondd meg JBnek, hogy adjon a kajájából!

yun@baeyoungnam: oké, üzenem JBnek, hogy adjon a kajájából.

yu@gyeomgot7: nem érdekli. üzenj BamBamnek.

yun@baeyoungnam: figyelj, ha éhen akarsz halni mondd meg a managgereteknek, hogy vegyen neked kaját.

yu@gyeomgot7: mérges vagy rám?

yun@baeyoungnam: én nem. miért lennék mérges.

yu@gyeomgot7: hogy vagy Yuuuun? minden rendben van veled? egészségesen eszel? megmondalak BamBamnek ha nem!

yun@baeyoungnam: rendesen ettem ma reggelit Jackson. hogy-hogy te írsz?

yu@gyeomgot7: elloptam YuGyeom telefonját. Markot zaklatja, hogy adjon neki kaját.

yun@baeyoungnam: evés idő van nálatok?

yu@gyeomgot7: most már JBt zaklatja. most végeztünk a színpadi próbával, és YuGyeomnak nem volt elég az a kaja, amit kapott, és a többiektől akarja lenyúlni.

yun@baeyoungnam: sok sikert neki.

yu@gyeomgot7: közvetítek ha szeretnéd.

yun@baeyoungnam: mi van BamBammel?

yu@gyeomgot7: YuGyeom fut, JB felugrik. most kergetőznek.  most éppen JB felpofozza, mert lenyúlt egy csirke szárnyat tőle.

yun@baeyoungnam: mi van ott nálatok? visszamentetek az őskorba? harc a kajáért?

yu@gyeomgot7: nem tudom. de vicces nézni. ú, szabadon hagyták a kaját. mentem, csá!

yun@baeyoungnam: szia!

Már majdnem letettem a telefont, amikor új üzenet jelent meg.

yu@gyeomgot7: a szívszerelmed éppen alszik.

yun@baeyoungnam: ó, köszönöm. majd szólj neki, hogy írjon, ha van ideje.

yu@gyeomgot7: felkeltem neked.

yun@baeyoungnam: had aludjon ha fáradt. hagyd aludni, majd ír ha felkelt.

yu@gyeomgot7: mit csinálsz?

yun@baeyoungnam: Bamy festi a körmöm.

yu@gyeomgot7: ez valami csajos program?

yun@baeyoungnam: hát, nagyjából. és te mit csinálsz?

yu@gyeomgot7: nézem ahogy JB elveri a többieket, amiért a kajáját lopkodták.

yun@baeyoungnam: hogy-hoyg megkaparintottad YuGyeom telefonját?

yu@gyeomgot7: Jackson ledobta a földre mellém, és átesett rajtam. arra ébredtem fel. majd ha lesz erőm felkelni, akkor elfenekelem.

yun@baeyoungnam: ha most elkezdenék találgatni hogy ki vagy... Marknak tippelnélek.

yu@gyeomgot7: eltaláltad. ezek szerint könnyű kitalálni. biztos azért mert unalmas vagyok.

yun@baeyoungnam: nem vagy unalmas, és Junior és közted vaciláltam.

yu@gyeomgot7: és YoungJae?

yun@baeyoungnam: ő biztos valami kockaszöveget nyomna, amiből nem értenék semmit. JB meg rohangál, így ő sem lehet.

yu@gyeomgot7: hogy találtad ki hogy én írok neked?

yun@baeyoungnam: túl rövidek voltak a kérdések? mondom hogy csak tippeltem.

yu@gyeomgot7: biztos nem onnan, hogy unalmas vagyok?

yun@baeyoungnam: nem vagy unalmas, csak ha arról faggatózol, hogy unalmas vagy-e. nem vagy unalmas, jó?

yu@gyeomgot7: mennünk kell öltözni. szia!

yun@baeyoungnam: sziasztok! ügyesek legyetek!

Bamy kérte a másik kezem, így letettem a telefont.

Míg csodáltam azt, amit a bal kezemmel művelt, ő a Sinnoval való randijairól mesélt.

-És képzeld, összefutottunk Edával és Chonnal. Chonnak kicsit hosszabb lett a haja, de amúgy semmit nem változtak. Azt mondták, hogy már befejezték azt a sorozatot, amit forgattak, és nemsokára vetítik majd. Valami mellékszerepük volt, de ők nagyon élvezték.

-A mellékszerep is jó. Nem kell azonnal főszereplőnek lenni. - Mosolyodtam el.

-Mint mi Sinnoval. Annyira élveztem én is a forgatást... - Ingatta a fejét mosolyogva. - Szörnyen jó volt.

-És mit tudsz Hanáékról? - Néztem a telefonjára, aminek a képernyőjén felvillant egy üzenet.

Bamy ránézett a kis ikonra, aztán újra a körömlakkra kezdett koncentrálni.

-Azt hiszem ők is leforgatták a filmjüket, és most bulizni járnak. Nem igazán beszéltem velük mostanában. - Vont vállat. - Viszont azon gondolkodtam, hogy elmegyek dolgozni vagy abba a kávézóba ahol te voltál nyáron, vagy vissza a szépségszalonba. Amikor nem Sinnoval vagy veled vagyok, akkor halálra unom magam. Meg most anyámék is itthon vannak, és nem igazán akarok egész nap otthon lenni. Mit gondolsz róla? - Pillantott fel rám, aztán folytatta a munkáját.

-Ha szeretnél akkor menj el dolgozni. - Szólaltam meg egy kis gondolkodás után. - Rossz biztosan nem lesz. Legalább fejlesztheted tovább a manikűrös tudásodat. - Mosolyodtam el.

-Nem mint ha ez lenne az álmom, de ha a színészkedés nem jön be, akkor még ott van a szépségszalon, ahol dolgozhatok, nem? Legalább lesz egy biztos pont az életemben.

-Nem tartom olyan ötletnek, amitől az ablakon ugranék ki, neked kell döntened. - Néztem a barátnőmre, aki visszacsavarta az utolsó üvegcsére is a kupakját, aztán rám emelte a tekintetét.

-Fogalmam sincs mi tart vissza ettől az egésztől, de valahogy nem szívesen mennék oda. - Ingatta lassan a fejét.

-Menjünk el együtt. - Ajánlottam fel. Mikor morcosan nézett a kezemre inkább visszaültem a kanapéra. - Amint megszáradt a csodálatos műved elmegyünk, jó?

-Megbeszéltük. - Mosolyodott el.

Egy időre ki tudta verni a fejemből azt, ami egészen addig nyomasztott.